Mindenféle kalandok

A péntek délutáni-esti kávázás a barátnőkkel nagyon jó volt.

Magunkhoz képest sokáig maradtunk, igazából már majdnem kiraktak bennünket a bevásárló központból, mert már csak a mozi működött. Még a Frei zárása után átmentünk a kajáldás részre, négyből ketten vettünk vacsorát, aztán újabb órákra ott ragadtunk. Kitárgyaltunk minden minket érdeklő témát, és akár reggelig is tudtuk volna fűzni tovább. Nem baj, januárban innen folytatjuk, mert valószínűleg a december mindenkinek sűrű lesz. Mondjuk, még egy fodrászkodás lesz karácsony előtt, úgyhogy egyikükkel biztosan fogok találkozni.

Még csütörtökön megjött a temus rendelés, amit Charlie rakott össze, de volt benne nekem is két tétel, amit nagyon vártam már.  

Az egyik két darab piercing, aminek a hátulja lapos, és előlről kell becsvarni a kis köves részt (labret?). A fülembe szántam, mert a rendes átdugós fülbevaló alváskor szúrja a nyakamat (országos problémák ugye). Egy szép kéket választottam elsőre, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy fülbevalóként működik, de azt kell, hogy mondjam, nagyon is. Betenni a fülembe nagyon nehéz volt, legalábbis a kő rácsavarása türelemjáték volt, de nagyon bejön, más színekben is fogok rendelni.

 

Temu

Aztán egy olyan hajsütőt is kértem, amivel vízszintes? hullámokat lehet előállítani, mint ami nyáron nem sikerült az esküvőre. Charlie nagyon tiltakozott, hogy inkább üzletben vegyünk ilyesmit, de nem láttam hasonlót, ezért beadta a derekát. Olyan sokszor úgysem használom.

Gondoltam a barátnős talira vetem be először.

Kiindulás

Nyers és első változat

Indulás előtt, egy hajcsattal megbolondítva

Szerintem nem rossz, de gyakorolnom kell még a használatát. Amúgy ilyen maga a készülék:

Van rajta hőfokszabályozó, de azért majd veszek valamilyen hővédőt a hajamra, mert nem szeretném szétégetni azt a nem túl sok hajamat. 

Óriási kalandok. Nem?

A szombatról nem tudok sok érdekeset mondani, mert bevásároltumk (Charlie anyukájának is), főztünk, sütőt pucoltam, meg takarítottam egy kisebbet, aztán tornáztam, majd Mórt megfürdettem. Utána már csak a fürdőszobát kellett kitakarítani, meg törölközőket mosni, majd én is hajat mostam, és visszaállítottam a hajam eredeti állapotát. Eléggé fársztó nap volt.

Ma Charlie tesójáék jöttek anyósomhoz, mi is lementünk, együtt töltöttünk némi időt.

Azóta csinálom a nagy semmit, és nem is tervezek mást. Néha pihenni is kell. Ugye?

Blogvember, november 29.

Ma ez a hülye bevásárlás teljesen elvitte az energiámat.

Pedig célirányosan, gyorsan csináltuk, de görcsölt a hasam, nyűgös voltam, minden bajom volt. 

Aztán vettem be gyógyszert, úgyhogy mire a kávéházba érkeztem, már nem fájt semmim, jót beszélgettünk a csajokkal. 

Táncolni viszont nem mentem el, azt éreztem, hogy nekem ez most nem lenne komfortos, inkább hazafelé vettem az irányt. 

Végül én csinálok sütit vasárnapra, kitaláltam, hogy melyiket.

Majd sütés közben is beszélgetünk Kismacsóékkal, kellemes, süti illatú elfoglaltság lesz.

Mostanában nyitott szemmel járok új munka ügyben.

Az történt, hogy az egyik kedves barátnőm (a kávézós csajok közül az egyik) szólt, hogy egy ismerőse keres maga mellé valakit szociális munkára. Kórházba. 

Én egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy szeretnék váltani, de úgy vagyok vele, hogy ideje volt már az önéletrajzomat gatyába rázni kicsit, tekintve, hogy nem mostanában kellett használnom. Persze Charliet nyomasztottam ezzel, de végül kész lett, meg el is küldtem a fenti ügyben. 

Kicsit gyakorolom a jelentkezést, soha nem lehet tudni, hogy mikor jön szembe valami jó szociális munka. Muhahaha! Na persze! Mindjárt belelóg a kezem a bilibe. 

Túlfeszített húr, meg tervek

Ha véletlenül az jut az eszembe, hogy talán mégsem kellett volna felmondanom a másodállásban, akkor kapok olyat a nyakamba a főállásban, hogy a fal adja a másikat. Csak, hogy megtudjam hol lakik a magyarok istene.

Tényleg olyan már ez a szűk két hét, mint valami daráló, nagyon várom a végét. Elfáradtam, elmentem a falig, nem tudom és nem is akarom tovább feszíteni a húrt. 

Megpróbálom nyugpontra terelni a főállásban a feladatokat, aztán kiveszek valamennyi szabadságot. Muszáj, sőt nagyon kell. Szeretnék egy jó nagyot takarítani, kicsit átrendezni az egyik szobát, ilyenek. 

Találtam kortárs táncórákat felnőtteknek, oda biztosan elmegyek, aztán, ha tetszik, akkor a futás mellett az lesz a másik mozgásformám. Majd elmesélem. 

Próbálom ápolni a baráti kapcsolataimat.

Sajnos nincs most sok köszönet bennem, mert túl fáradt vagyok, de akkor is nagyon jó volt találkozni a négyesünkkel, meg várom a szombatot is, mikor az egyik gyermekkori barátnőm ötvenedik szülinapját ünnepeljük. Vasárnap ugyan dolgozok, de pár órát azért ott tudunk lenni Charlieval, aztán még pár nap, és nem lesz ez a nyűglődés a hétvégékkel végre. 

Az előbb volt itt Belami.

Gyorsan vacsorázott, aztán ment Ágiért a barátnőjéhez, mert késő van már, nem akarta, hogy egyedül induljon haza. Mesélt a tervekről az esküvővel kapcsolatosan, lassan megvannak a fő csapásvonalak, talán innentől kicsit lazább lesz ez is.

Kismacsó októberben nagyobb lakásba költözik a barátnőjével (neki is kell név lassan).

Nagyon-nagyon megváltozott az én macsó kisfiam, szerintem előnyére, jót tesz neki a szerelem, mert most valóban az. Majd mesélek róluk is bővebben, úgy örülök nekik, csak összeszedem magam hamarosan, mert most csak ennyire futotta, megyek lassan aludni.  

November 10 és 11.

Pénteken rövidebb utazós napom volt, utána rohantam haza Mórhoz.

Levittem egy nagyobb körre, aztán indultam egy másik ex kollégás csapattal kávézni, sütizni, pletykálni. Annyira jóóó volt.

Úgy gondoltam, hogy öt körül már itthon leszek, de végül nyolc után keveredtem haza, nagyon elbeszélgettük az időt. Őszintén szólva semmi értelmeset nem csináltam már, és a csokis süti annyira eltelített, hogy enni se nagyon kívántam.

Reggel aztán meg is lepődtem, hogy 59,1 kg voltam. 

Megmondom őszintén, 59 alá nem szeretnék bebillenni, legalábbis mostanában nem. Nem hittem volna, hogy nekem valaha az lesz a feladat, hogy többet egyek. 
 

Azért ma a futás futópadon megvolt.

Annyira szerettem volna Mórral futni még világosban kint, de egyre csak szakadt az eső, teljesen reménytelen volt. Végül akkor állt el, mikor már sötét volt, meg már túl is voltam a kis ötösömön, szóval majd máskor.

Az előbb végeztem a hétfői határidős munkával.

Persze délelőtt bevásároltunk anyósomnak, meg magunknak is. Főztem délre, aztán vacsorára sütöttem fasírtot. Mórt mindháromszor én vittem le, mert Charlienak megint nagyon katyvaszos ügyei vannak, mennie kellett a kórházba aláírni, meg a a telefon folyamatosan a fülén lógott, senkit nem érdekelt, hogy szombat van (lenne neki).

Kismacsó végre hazajött.

Háromszor indítottam el a mosógépet, miatta főztem chilis babot, de túl sokat így sem látom. Vagy alszik, vagy bulizik (most is épp). Azért kicsit beült hozzánk beszélgetni délután, az nagyon jó volt. Kiszedtem belőle pár új infót, elég közlékeny hangulatban volt, és ezt maximálisan ki is használtam. (hihi)

Még olvasok egy kicsit, aztán azt hiszem korai alvás lesz. 

Örülök, hogy jól vagyok

A mai nap eddig elég eredményes, már az edzést is letoltam.

Reggel gyorsan megcsináltam pár levelet, nyomtattam, aláírtam, szkenneltem, elküldtem. Aztán Charlie elment a dolga után, én meg úgy ítéltem meg, hogy olyan jó kis hűvös van a szobában, nyitott ablak elég lenne a futópadon futáshoz, meg senkit nem zavarok, még Mór is az előszoba kövén aludt kinyúlva. Szóval gyorsan lefutottam az öt kilométeremet, ittam egy fehérje shaket, és most nagyon frissnek érzem magam. 

Tegnap úgy alakult, hogy a gyermekkori barátnőimmel értekeztem, és megállapítottam, hogy én még örülhetek magamnak.

Van egy négyesünk, az egyikükkel még oviba is együtt jártunk, a töbiekkel általánostól kezdve, egészen a gimnázium végéig. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, igyekszünk legalább egyszer évente összejönni, de volt már olyan, hogy hosszabb idő kimaradt. Most épp két év, és próbáltunk valami közös időpontot összeszervezni egy chates csoportban. Nem nagyon akart összejönni, kénytelen voltam külön-külön is megkeresni őket. Mindhárman a változókorra panaszkodtak, meg az egyik covidos volt, és azóta rengeteg egészségügyi baja van. Kicsit olyan volt, mintha valami nyugdíjas otthonba keveredtem volna. Mindhárman arra panaszkodtak, hogy nem tudnak/bírnak sportolni, fájnak az izületeik, a másiknak a tüdőkapacitása csökkent nagyon le, stb.. No, én azóta örülök magamnak, hogy nem fáj semmim, vígan tudok sportolni, maximum a lustaság akadályoz. Szerintem én még mindig csak az előszobájában járok a változókornak, szóval lehet ez még sokkal rosszabb a hangulatingadozáson túl, de igyekszem azon lenni, hogy ne tudjon bedarálni. Kicsit félek, de amíg nincs semmi bajom, nem akarok ezen pörögni.     

Meghökkentő gyermeknevelésem?!

Nagyon jó volt a barátnős hétvége, és gyorsan elrepült.
Gyakorlatilag megállás nélkül beszélgettünk, közben csináltunk egyebet is, de lényegtelen volt a nagy nevetések közepette.
Na, ennek farvizén magamba tömtem rengeteg szemetet, mert ez sem számított, meg édes bort ittunk, amit amúgy nem szeretek, de most tök jólesett.
Egyedül a vacsora volt rendes, főtt étel, a többiről inkább ne is beszéljünk.

A bő egy nap alatt rengeteg téma volt terítéken, az ilyen régi barátságoknál az a jó, hogy nincs tabu.
Ami meghökkentett, az a gyermeknevelésről vallott elveink különbözősége. Megmondom őszintén, kicsit meg is bántódtam egy pillanatra, mikor nekem estek.
Az történt, hogy mondtam nekik, én a fiúk egóját jó erősen felhízlaltam, mert én valóban a legcsodálatosabbnak, legfantasztikusabbnak tartom őket, és pont, ezen nincs mit beszélni.
Erre ők, hogy ez nem jó út, mert a gyerek így azt hiszi, hogy ő a világ közepe, és nagy csalódás neki, hogy mégsem ő a legjobb, a legszebb.
Próbáltam elmagyarázni, hogy szerintem a fiúk ezzel teljesen tisztában vannak/voltak, tőlem csak annak a biztonságát kapták meg, hogy nekem a legek, és én igenis elhiszem, hogy bármilyen kítűzött célt képesek elérni, és támogatom is őket mindenben.
Így esett, hogy ők rengeteg mindent kipróbáltak a bűvészettől a hegedűig, és egyik sem maradt szerelem, de akkor is belekóstoltak.
Emlékszem, Belami egy napon elkezdte mondogatni, hogy ő hegedűlni akar, és ezt olyan elánnal hajtogatta, hogy azonnal kerestem neki egy zenesulit, rajtam ugyan ne múljon, hogy hegedűművész lesz e. Imádta a saját tanuló hangszerét, törölgette, simogatta, de gyakorolni nem szeretett, a szolfézst meg kifejezetten utálta. Már láttam, hogy nem lesz ebből semmi. Azért az első vizsgán, ami nyílvános volt, kicsit égett a pofámról a bőr, ahogy nyekeregtette ott azt a szegény hegedűt, de rohadtul nem kellett semmit sem mondanom, érezte ő, hogy ez nem az ő útja, szépen kitalált valami mást magának (még úgy ezer dolgot).
Vagy mikor Kismacsónak speciális kártyáért rohangáltunk Pesten a "bűvész edzéshez", de már ott is érzékeltem, hogy ő sem gyakorol, igazából nincs is elég kézügyessége hozzá, mégsem kellett leépítenem egy szóval sem, magától hagyta abba, mikor érezte, hogy ebben nem lehet a legjobb.
Miért kellett volna mondanom bármelyik esetben, hogy szerintem ebben béna vagy, hagyd abba? Vagy miért kellett volna erőltetnem, hogy -mondjuk- gyakoroljon orrvérzésig, míg meg nem gyűlöli az egészet, esetleg engem is?
Annyi helyzet van, mikor nyomorítják valamivel szegény gyereket, legalább az otthona legyen az, ahol mindig bíznak benne, az ítéletében, hogy igazából tudja, mit csinál.
A legtöbb szülő valóban jót akar, mikor a kezében tartja az irányítást, de szerintem viszonylag hamar rájuk lehet hagyni a döntéseket. (Itt nyilván nem arra gondolok, hogy engedem e belenyúlni a konnektorba egy évesen.)
Én nem állítom, hogy ez az egyetlen jó, üdvözítő út a gyermeknevelésben, mert attól is függ, hogy a gyerek milyen. De én Belamit csak úgy tudtam szépen vezetni, ha választhatott, meg kötöttünk kompromisszumokat, különben megvadult volna. Egyszerűen nem bírja/bírta, ha ráerőltet bárki bármit, cserébe észérvekkel bármiről meg lehet/lehetett győzni.
Mondok egy példát, hogy mennyire hamar. Szerintem kb. két éves volt, vagy még fiatalabb, mert nagyon hamar beszélt. Ha a fürdőszobában hypóztam, akkor mondtam neki, hogy álljon meg az ajtóban, mert "nagyon-nagyon veszélyes dolog a hypo". Nézett rám, és láttam rajta, hogy azt fontolgatja, akkor is bejön, és belnyúl a lavórba. Eszembe jutott, hogy az egyik színes kis zokniját régebben megmarta a hypo, mikor véletlenül beletettem a pelenkák közé ázni. Gyorsan előkaptam, és mutattam neki, hogy "nézd, ilyen veszélyesen mar, a zoknidat is hogy tönkrevágta", mire ő: "Nagyon-nagyon beszélyes!", és onnantól megállt az ajtóban, és be nem jött volna, ha hívom sem, mert féltette a zokniját.
Kismacsó látszólag egyszerűbb  eset, de közben meg mégsem, mert őt észérvekkel sem lehet meggyőzni, ha valamit a fejébe vesz. Nála meg csak az működik, hogy elmondom a véleményemet, de támogatom az övében, aztán segítek korrigálni, ha mégsem úgy alakul, ahogyan elképzeli.

Igazából kétszer megnyertem a lottó ötöst ezzel a két gyerekkel, de ezt már mondtam máskor is.
Így könnyű volt okosnak lennem, de azért el lehetett volna ezt tolni rendesen, szóval hadd örüljek már azért kicsit magamnak, és hadd ne higgyem el, hogy a gyerek önbizalmát le kell építeni saját érdekében.
Erre a legjobb példa én vagyok, aki egykor színésznői álmokat dédelgetett, és az általánosban saját színjátszó csoportot csinált felnőtt felügyelet nélkül, és még elő is adtunk egy darabot valamelyik jeles napon,megjegyzem, nagy sikerrel
Annyira hittem magamban, hogy máig emlékszem az érzésre, mnt ahogy arra is, mikor apám kinevetett, és azt mondta: "Színed az van fiam, eszed az nincs. Tanulj valami normálisat!"
Egy világ omlott bennem össze, hogy a számomra egyik legfontosabb ember kineveti az álmomat, pedig amúgy tök jófej szüleim vannak.
Valószínűleg a csalódástól akart megóvni, de ezzel csak azt érte el, hogy maradt bennem valami űr, amit már soha be nem lehet tölteni, és soha nem tudom meg, hogy egy másik Ruttkai Éva veszett el a világ számára, vagy majd magamtól jöttem volna rá, hogy ez nem az én utam.

Hát ezért.
Támogassátok a gyermekek álmait! 

Hétvégi tervek

Izgatott vagyok, mert a hétvégét a gyermekkori barátnőimmel töltöm.

Az egyikkel már oviba is együtt jártunk, a másik kettőt általánosban ismertem meg, és a legközelebb a szívemhez közülük az egyik áll.

Aztán gimnáziumba is egy osztályba jártunk, nagyon összekovácsolódott a kis négyesünk. 

Éket az első férjem vert közénk, mert ő is abba a bizonyos gimnáziumi osztályba járt, és mi negyedikben (most 12-nek számít talán) összejöttünk. Sajnos én a nagy szerelemtől észre sem vettem, hogy teljesen leural, a barátnőim hozzám sem férnek tőle. 

Azért életre szóló sebek nem lettek, úgyhogy tartjuk a kapcsolatot, annyi minden történt azóta mindenkivel.

Utoljára tavaly szeptemberben találkoztunk osztálytalálkozón, és megbeszéltük, hogy négyesben is összehozunk valamit hamarosan. Hát... Volt a karantén, meg mindenki elfoglalt, úgyhogy mostanra sikerült időpontot egyeztetni. 

Így most holnap visszamegyek Agárdra.

Ugyanis a családi nyaraló, ahol múlt héten voltunk, az egyik barátnőmé.

Ahogy nézem, strandolnunk nem nagyon kell, de szerintem melegben se nagyon erőltettük volna, inkább beszélgetni, lazulni szeretnénk a házban, esetleg a kertben. Sütögetni, iszogatni, nagyokat nevetni. Úgy, mint az osztálytalin, mikor ránk is lett szólva, annyira vihogtunk valamin. 

Szóval ma hajat kell festenem hennával (ez legjobb esetben is négy órát vesz el a napból), meg kitalálnom, hogy kevés cuccal, de mindenre felkészülten menjek. 

Még kis tégelyeket is vettem, hogy a krémjeimből csak annyit kelljen elcipelni, ne az egész arzenált.

Közben mosok Kismacsónak, meg takarítok is egy kicsit. 

Charlie és Mór szombaton nem lesz itthon, elmennek anyósomhoz.

Kismacsó az apjánál lesz szombaton, de este érkezik is haza. 

Belami most nem jön, mert Iluskáéknál lesznek. 

Vasárnap este jövök haza.