2024. április 27., szombat

Belehúzás

 Most megint az van, hogy bele kell húzni így a hónap végére, hogy aztán kivehessük az elmaradt három nap szabadságot valóban.
Csütörtökön éjszakás voltam, pénteken reggel hazajöttem biciklivel, zuhanyoztam, reggeliztem, aztán rohantam gyámi munkát csinálni. Nem így terveztem, de hétfőn ez a kör maradt el, mert az örökbefogadási tanácsadó leesett reggel a lépcsőről, és nem a nevelőszülőmhöz jött, hanem a traumatológiára. Pénteken is a kollégája helyettesítette, de legalább kivittük az ajándékot a külföldi örökbefogadni szándékozóktól, hogy hétfőig emésztgessék a közelgő barátkozást a gyerekek (meg a nevelőszülő). 
Ma bevásárlás, mosás, és kezdek pakolászni Fonyódra, mert holnap egész nap dolgozok a másik helyen. 
Hétfőn kikísérem a külföldieket a gyerekeimhez barátkozni, utána rohanok haza, mert indulunk Fonyódra.

Most ez tart lendületben. (Pedig mocskosul fáradt vagyok.)
Charlie horgászni akar, én meg csak úgy lenni. Sétálgatni Mórral a parton, olvasni, zenét hallgatni, futni, ilyenek. 

Majd írok is.
Legalábbis ezt tervezem.   

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó pihit nektek, szuper idő lesz!☺❣ Mi meg kedden megyünk Kőszegre-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nektek is nagyon jó kikapcsolódást kívánok, úgy látom, hogy szép helyen vagytok. ;-)

      Törlés