Kissé belustult a krónikás

Rengeteg minden történik, és én igyekszem megélni minden pillanatot.

Cserébe mostanában alig fényképezek, alig írok. Nem baj, a fejemben, szívemben ott van minden.

Volt a szülinapom.

Írtam az előző bejegyzésben, hogy Belamiéknál tartjuk, és úgy is volt. Uno erre a napra extra adag cukiságot tartogatott, és ráadásul nekem. Szerencsére Charlie nem felejtett el fényképezni, úgyhogy csuda jó képek születtek, ahogyan egymás tekintetébe kapaszkodva gőgicsél nekem, én meg beszélek hozzá. Lett egy hármas sorozat kép, ahol egyforma hangokat formáz a szánk, imádom, leképezi, hogy mennyire egymásra tudunk hangolódni mi ketten. 

Másnap voltam turizni.

Vettem egy alkalmi ruhát, de valahogy éreztem, hogy nem azt fogom szombaton felvenni. Azért nem baj, hogy megvettem, mert színházba is tökéletes, és a bérletünk már úgyis megvan a következő évadra.

Szombaton volt az esküvő.

Bár Charlie mindent elkövetett előtte, hogy elrontsa a kedvem, nem sikerült neki, mert készülődni imádok. Végül egy sötétkék nadrág overált vettem fel arany kiegészítőkkel (szandál, táska, öv és nyaklánc, gyűrűk), a hajamat és a sminkemet is én csináltam. Sokkal, de sokkal inkább önmagam voltam, mint tavaly, úgyhogy nem költök többé sminkesre, az biztos. A hajamat egyenesre szárítottam, szerintem így is teljesen jó volt, nem kellett azon aggódni, hogy a hullámok kirúgják e magukat pár óra múlva. 

Mióta mindenhol egyforma hosszúságú a hajam, tök könnyű beszárítanom ezzel . Én leginkább az ovális körkefét használom, valami csodaszép fényesre tudom megszárítani, és elviekben nem is roncsolja a hajamat a szárítás. 

Az esküvő jó volt, mindent az ifjú pár csinált, szerintem ügyesen összehozták. Nagyon kedves és figyelmes volt tőlük, hogy Belami terítéke mellé egy kis dobozban ajándékot helyeztek el Uno nevére. Az első kis sportcipőjét kapta meg így. Ági nem jött, mert Uno még pici ehhez, de szorgosan küldözgettük a képeket neki az eseményekről.

Miklós és Luna. Egyre jobban látszik, hogy baj van közöttük. Erről nehéz lenne mit írnom, mert nem tudom pontosan mi történik, meg nem is szeretném ennél jobban "kibeszélni" őket. Ráadásul Miklós nem az a lelkizős fajta, szóval majd akkor fogunk biztosat tudni, mikor az is lesz valami. Mármint biztos. Ő nem fogja megbeszélni velünk, hogy mi zajlik benne, mert nem ilyen. Mikor az előző kapcsolatából kilépett, azt is akkor tudtuk meg, mikor már megtette.

Aztán ezen a héten elkezdett edzésre járni Ági.

Természetesen ilyen lazább, direkt szülés utáni tornára. Viszont ez azt jelenti, hogy heti kétszer így vigyázni kell kb. két órát Unora. Az egyik alkalom az enyém, a másik Ági anyukájáé. Nos, az enyém a szerda volt nyolctól tízig. Pont megetette nyolckor, már én büfiztettem, utána cukiskodtunk egy darabig. Már érdekli az ujjbábos Muci a boci mese, az összes kontrasztos babakönyv, hasaláskor a tükör, és bármi, ami zene, éneklés. Kezd gőgicsélni, valami hihetetlenül édes, mikor azt mondja, hogy "eöö". Belami is így kezdte, visszanéztem a babakönyvében, amit szorgosan vezettem még nála. ( És még nincs két hónapos sem.)

Aztán elaludt, kb. negyven perc után felébredt, ki kellett cserélnem a pelenkáját, aztán aludt tovább. Mikor Ági hazaért, még majdnem egy órát beszélgettünk a feje felett az esküvőről, meg Miklósékról, de még mindig nem ébredt fel. 

Végül eljöttem, mert már öt nem fogadott hívásom volt egy számról a munkahelyi telefonomon. 

És innentől jól el is szaródott a hét, pedig a helyettesem ügye ez, aki most szabadságon van épp. Őrület, ami jelenleg a gyermekvédelemben megy, de inkább hagyjuk is! Nem akarok most erről mesélni, majd máskor. Meg végre péntek van, lassan készülődhetek a Quimby együttes koncertjére Charlieval.  

Blogvember, november 6.

Ez nem lesz egy hosszú bejegyzés.

Nagyon fáradt vagyok. Sok volt az inger a délutáni búcsúztatóval, pedig semmi extra nem történt, jó is volt, kedves volt mindenki, és sajnálkoztak továbbra is (kollégák! és lakók egyaránt), hogy nem dolgozok már ott. Most az van bennem, hogy társadalmi munkában havonta egyszer bemegyek hozzájuk segíteni, azt hiszem ez beleférne, meg a lelkemnek is jót tenne. Aztán majd lehet, hogy beleér a bilibe a kezem, mikor valóban bele akarom ezt szuszakolni az időmbe. Meglátom.

Hatalmas és szép virágot kaptam (meg pénzt is, nem is értem), amiről egyből láttam, hogy nem fogom tudni hazavinni biciklivel.

Charlie írta, hogy este hat körül mehet az autóért, addig nem akartam várni, úgyhogy bementem a munkaügyis csajhoz, aki a házunkban lakik, és ehhez a másodálláshoz is ő juttatott, hogy hozza már haza a virágomat lécci'. Mondta, hogy természetesen, meg rákérdezett, hogy érdekel e más állás, ahová kellene a szociális diplomám. Kérdeztem, hogy hol és pontosan mit kell csinálni, meg mennyi a fizetés, gondolom ezek a leglényegesebb kérdések. Mondta, hogy majd megadja a telefonszámomat valakinek, és az majd elmond mindent. Siettem jelezni, hogy én mindent boldogan meghallgatok, de még nem vagyok egészen biztos abban, hogy váltani szeretnék. Talán nem fáj még eléggé, nem tudom. Azért kíváncsi leszek, valahogy hiszek abban, hogy a dolgok akkor jönnek, amikor jönniük kell. Aztán majd én döntök. Hát nem?   

Minden hónap 27-ei bejegyzése egy kicsit most hamarabb (átmeneti képekkel)

Holnap korán reggel elmegyünk még egyet csobbanni a Balatonban, most Balatonvilágos a cél.

Anyuék vannak ott, egyszer már mi is töltöttünk ott egy hetet Fonyód után, nagyon jó volt. 

Van saját strandja a szállodának, meg mindenféle jóság ezzel kapcsolatosan. 

Anyu rendelt nekünk is ebédet, este meg hazajövünk. Sajnos hétfőn munka, ráadásul nekem irodás nap, szóval ennyi fér csak bele, de nagyon jó lesz. 

8 hónap telt el a nagy elhatározásom óta.

Legkisebb mért súlyom jelenleg: 61,4 kg. Ha a 75 kg-ot veszem alapul (nagyon sajnálom, hogy nem mertem ráállni a mérlegre azonnal, csak jóval később), akkor 13,6 kg a fogyás.

Azért van itt még mit csinálni.

Vékonyabbak a combjaim, a karjaim, és csípő tájékról is leolvadt sok. A hasammal viszont nem vagyok elégedett, de igyekszem nem türelmetlenkedni, mert a bőrnek is kell idő, hogy visszahúzódjon, meg még nyugodtan lemehetek 5-össel kezdődő súlyra, semmi bajom nem lesz tőle. Van még miből fogyni, erre rá kellett döbbennem a bikinis fotóim láttán, de azokat azért most még megtartom magamnak motiválónak.

Viszont!

Meséltem a farmerről, ami 1 kilóval többel még nem volt igazán kényelmes, és a következő cél az volt, hogy az legyen. Jelentem, ez is abszolválva.

Akkor meg is fogalmaznám a következő célt.

5-össel kezdődő súly. 

Ami ide vezethet.

Folytatni, amit 8 hónapja csinálok: 

• kalóriaszámolás (sz.rul hangzik, de simán meg lehet szokni)
• heti legalább 3, de inkább 4 edzés, ez lehet bármi, ami emel a pulzuson. Én továbbra is a futást preferálom (jó s.gget csinál), jelenleg futógépen, mert kint nem tudok ebben a melegben futni, meg Bíró Ica első tornája, esetleg balett (port de bras a tévéből). A héten volt egy vicces sztori. Kismacsó -ugye- itthon hesszelt a betegsége miatt, és én épp tornáztam a szobánkban, mikor hallom, hogy a konyhában mondja Icus szövegét kívülről. Bakker, annyit hallotta születése óta, hogy tudja betéve! (Amúgy én is, nyilván.) 
• megfelelő pihenés, pozitív gondolkodás (próbálkozok).

További cél.

Új recepteket találni és kipróbálni, mert hajlamos vagyok ugyanazokat enni. Ennek az az előnye, hogy mérleg nélkül is tudom, hogy mennyi fér bele egy étkezésnél, de megunni sem szeretnék ételeket.

A heti rádöbbenésem a gyümölcsök kapcsán az volt, hogy a szőlővel nagyon vigyáznom kell (elméletben tudtam, de a gyakorlat is ezt mutatta), mert már 100 gramm is jól megnyomja a vércukromat (némi cukormentes keksz vagy joghurt mellett is), utána meg éhes leszek. 

Amúgy tényleg mindent eszek továbbra is, amihez kedvem és gusztusom van, csak számolok. 1400 kalóriába tényleg belefér sokminden. Ésszel lehet bármit. 

Belami

29 évvel ezelőtt már a kórházban voltam ilyenkor.

Nem volt könnyű nap, de 15 óra után volt egy zápor, aztán kisütött a nap, és 15.42-kor megszületett Belami. Vele megszületett egy új definícióm, anya lettem. Annyira nagyon jó ez, a mai napig a legfontosabb dolog az életemben. 

Tegnap tartottuk a szülinapját.

Amolyan előszületésnap volt, mert Ági is 27-én született (15.40-kor, csak mondom), és lestoppolta a napot, a szüleinél buli lesz, és be szeretné mutatni Belamit. Én nagyon rugalmas vagyok ebből a szempontból, az a lényeg, hogy én is körülugrálhassam kicsit a fiamat. Szóval kis dekoráció, torta, gyetya és tüzijáték kell. Beleami meg úgy csinál, mintha nem is lenne ez fontos, de TUDOM, hogy az neki. 

Charlie nagyon finom húsmentes vacsorát csinált (Belami kívánsága), nem viccelek, elfogyott majdnem az egész, még Ági is kétszer szedett. A torta olyan málnahabos volt, mint amilyen az én szülinapomon, ez is Belami kérésére. Aztán beszélgettünk, úgy elszaladt az idő, hogy 22 óra is elmúlt, mire asztalt bontottunk. 

Ágit minden találkozás után még jobban kedvelem, valószínűleg azért, mert egyre jobban megismerem, és tetszik, amit látok, hallok, tapasztalok. Nagyon cukik együtt, a legjobbakat remélem. 

62.4 kg voltam szombaton, hogyan tovább?

Lassan-lassan, de elérem a 62 kg-ot.

Fejben ez volt nálam a maximum, mert én gimnazista korom óta nem voltam kevesebb, illetve egyszer, pár éve, lementem 61 kg környékére, de onnan már sehogy sem sikerült elérnem, hogy 59 kg legyek. Annyira nem is tepertem érte, mert jól éreztem magam a bőrömben, aztán meg szép lassan visszatértem a rosszabb szokásaimhoz, és visszakúsztak a kilók. (Ez többé nem fordulhat elő.)

Van egy LEVI'S farmerom ebből az időszakból, ennyi maradt meg a "vékony" korszakomból. 

Pénteken előbányásztam az előszobai szekrény mélyéről, és felpróbáltam. Igazából már jó rám, csak még nem kényelmes. Úgyhogy azt szeretném még elérni, hogy ez a farmer legyen a legkényelmesebb nadrágom. Tessék! Egy újabb célocska.

Érdekes amúgy, hogy az agyammal megint nem azt látom, ami van.

Fényképen igen, de tükörben tök máshogy érzékelem magam. Tegnap megint benti torna volt, és közben látom magam az fésülködőasztal tükrében időnként. Hát öhmm... khm... Én továbbra is rengő kis hájacskákat látok itt és ott. Oké, rendben, azt érzékelem, hogy kisebbek itt és ott, de azért ...

Aztán meg nézem a szülinapomkor lőtt fotókat, és azt látom, hogy vékonyabb a karom, az arcom, nyakam, nem gáz a rövidnadrág rajtam, stb... Remélem nem az lesz, hogy mire utoléri az agyam a valóságot, elkezdek visszahízni. Mindenesetre lehet, hogy megfogadom A (volt kolléganőm, akivel tartjuk a kapcsolatot, és fodrászhoz is együtt szoktunk menni) tanácsát, és kidobom az összes olyan ruhámat, amiből kifogytam. 

Erre az egészre azért büszke vagyok, na.

Itt állok a változókor küszöbén, mikor mindenki hízik, én meg pont fogyok, és csak azt sajnálom, hogy nem voltam mindig ennyire tudatos, mint ahogy december 27 óta érzem, hogy az vagyok ez ügyben. Rendben, rengeteg tudást és tapasztalatot kapartam össze ezzel kapcsolatosan az évek során, de nem váltottam "készpénzre" ezeket, csak elméletben tudtam, hogy mit kellene csinálnom. 

A kitartásomra vagyok büszke.

Csak ne hagyjon el soha! 

Zozó arcai (átmeneti poszt)

Zozó diót szed:

Meg szőlőt is:

Aztán megtalálja a seprűt, és átmegy banyába:

Továbbra is a legnagyobb imádás van. Nem is lehet másként.

Átmeneti, képes poszt

Mostanában a kedvenc képeim.

Belami bohóckodásai külföldön:

Kismacsó:

A hétvégi Zozó képek. Olyan szép ez a kislány.

Meg egy közös is:

Csak szokásosan, kapkodva

Szörnyen, borzasztóan hiányzik a blogolás.... És most is van negyed órám rá. 😢

Múlt héten levágattam a hajamat.
Még nem az, amit szeretnék, mert elől túl rövid a frufrum miatt, de majd megnő.

Az egyik gondozottunk egy napon belül visszakerült az otthonba a pszichiátriáról, majd vissza. Volt megint rendőr, mentő, minden. És megoldottam.
Igaz, este nyolckor álltam fel a gép elől, mert a rendkívüli eseményről a jelentés akkor lett kész (közben folyamatosan a fülemen volt a telefon, mert hol az orvossal, hol a gyámmal, hol a szakmai egység vezetővel beszéltem), de nem borultam ki, még csak fáradt sem voltam különösebben. Inkább felpörögtem, kicsit féltem is, hogy mikor lesz meg ennek a böjtje.
Szerencsére ez már csütörtökön volt, úgyhogy rövidítettem a pénteken, és itt is volt a hétvége.

Anyut hazaengedték a kórházból, de a cukra sincs rendben, úgyhogy lesz mivel foglalkoznia a tüdőgyulladásból visszamaradt köhögés mellett. Már ajánlgattam neki szénhidrátszámolós oldalakat a neten, remélem komolyan veszi, és nem csak a gyógyszert szedi majd (annak nagyjából semmi értelme, ha nem számol).

Edzeni sajnos csak kétszer jutottam el, igaz kedden vettem csak bérletet. Nem baj, jövő héten szeretnék legalább háromszor, de akár négyszer is. Elég motiváló, hogy pénzbe kerül a bérlet, sajnálnám nem kihasználni, amit fizettem érte. Na, majd meglátjuk.

Tegnap babáztam a keresztlányommal, este színházban voltunk Charlieval.
Aham, a páholyunkban. Imádtam. És az előadás is szuper volt : "Család ellen nincs orvosság". Bohózat két felvonásban, nagyon jókat nevettünk, a színészek is lubickoltak a szerepben, igazán feltöltő volt az egész.
Utána elmentünk -a hagyományaink szerint- "mekizni", és a "szemetet" az autóban eszegettük, miközben kielemeztük az előadást.
Kimondhatatlanul jól esett minden egyes momentum a szombati napban (a délutáni csicsikálás is a színház előtt), úgyhogy számunkra egészségesnek nyilvánítom a napot mindenestől, még a végét is. Ámen.

Ma pedig...
Csak a szokásos, meg Anyut meg kellene látogatnunk, a fiúk jönnek haza az apjuktól, Belami megy vissza az egyetemre.
Ja, rácsűrtem, hogy vigye be a pszichiátriára a lányunknak a táskáját (megint úgy összekavarodtak a dolgok csütörtökön, hogy nincs vele elég cucc), mert ezért senki nem fog nekem autót adni, vonattal elmenne egy egész nap, postán meg drága, annyi ellátmányt azért nem kapok. Szóval megkértem, és megteszi nekem. Mondtam neki, hogy elég lesz a portán leadni, de ahogy ismerem meglátogatja a lányt. Hát... Nem tudom jó ötlet e, mert a cigarettát ki kellett vennem a táskából, mert ott nem lehet.

Azért remélem, hogy jövő héten gyakrabban tudok jönni. Jó lenne.    

Mézeskalácsos

Atya gatya, szörnyű volt ma vásárolni!
Kismacsóval indultunk útnak délelőtt, hogy megvegyük neki a bokacsizmát, a többi viszont meglepi lesz, azokat már egyedül intéztem délután.
Megvan Charlie ajándéka is, Belamié meg már rég.
Délután is futottam egy kört a megrendelt kenyér miatt, meg elintéztem még további ajándékokat.
Mikor megrakodva elindultam végre haza, az idegeim már pattanásig feszültek, utáltam, hogy nem bírom kikerülni az embereket, folyton belelóg valaki az aurámba.
Alig vártam, hogy végre hazaérjek, és elkezdjünk mézeskalácsot sütni Belamival, Széphajúval és Kismacsóval. (Charlie munkahelyi bulin reggel óta, épp most van a második felvonás a bowling centerben. Itt van a házunk mellett, az előbb integettem neki a fürdőszoba ablakából.)
Benyomtam egy jó karácsonyi zene válogatást, és el is kezdtük.
Itt vannak a művek (ennél sokkal több lett, csak az elején fényképeztem):

És kaptam mikulásvirágot Széphajútól. Csak úgy. Egészen meghatódtam.

Átmeneti

Született ma sok fotó a mamás kirándulás kapcsán, de ez mindent visz:

Nekem ott van benne minden, nem igazán tudom megfogalmazni, inkább érzem. Előre nézünk, mellettem a jövő... Valami ilyesmi. (Hajaj, de imádom őket!)

No comment.

És mert belőlem sosem elég:

A balatoni nyár... (átmeneti poszt)

Mondtam már, hogy imádom Charlie képeit?
Most jutottam hozzá, hogy kicsit belenézzek a nyaralós fotókba. Visszajött a sok jó pillanat, szeretem nézegetni őket.

Mutatok az ugrálós, mozgós képekből néhányat, ezek most új próbálkozások. Kismacsó és Mitya lelkes segítői voltak Charlinak.

Illegálisan,

nagy titokban hoztam nektek ezt a képet, mert 1. muszáj valahogy ezt a feszítő büszkeséget enyhíteni, 2. akik rendszeresen megtisztelnek a figyelmükkel, azok kapjanak többet. Hát ezért. 

Belami egyetlen, más által megörökített pillanata a kórházban. Hát nem fantasztikus? (Nekem az, nagyon. Mindörökké. :-) )

Boldog szülinapot Belami!

Néhány kedvenc képem róla:

Ezt most szeressem, vagy ne szeressem?

Reggelente még így indul a nap: erkély, hűvös meleg, tejeskávé, jó könyv: jajdeszeretem'!

Aztán elmentem a kedvenc turimba, mert hétfő van.

Találtam egy nagyon finom, szatén szerű anyagból valamit, amiről először nem tudtam, hogy mi. Barna alapon fekete és fehér minták vannak rajta. Így néz ki kiterítve.

Rájöttem, hogy lent a lábaimat kell kidugni, a vastagon gumírozott rész meg a mellkason van. Valahogy így:

Na. Esetleg egy öv is hozzá.

Nos én ezt a furaságot hazahoztam 390 forintért, de nem vagyok benne biztos, hogy fel is merem majd venni bárhová.

Nagyon-nagyon kényelmes, az anyaga csak úgy siklik, hullámzik a lábam körül, de mégiscsak olyan, mintha egy török bugyogó lenne. Hát nem is tudom...

Charlie még nem mondott rá semmit. Szerintetek? 

Tegnap kiakadt a cukiságmérő (átmeneti poszt)

Tegnap babáztunk megint, a cukisági faktor valahol a végtelenben fent, nem lehet kibírni, annyira édes ez a kislány.
Sokat fent volt, azon a kis cérnahangján gagyogott, mosolygott, és még két hónapos sincs. Imádom.
Azt meg külön élvezem, hogy én lehetek a jó fej kerianyu, aki kézben altat, meg cipelem az apró popót, mert az jó.
Szétolvadtam, mikor altatni kezdtem, és belekapaszkodott a pólóm nyakába, megkereste a tekintetem és mosolygott. Egyszerűen nem lehetett komolyan csinálni ezt az egészet, vigyorognom kellett folyamatosan, de legszívesebben hangosan nevettem volna, annyira jókedvű pillanatok voltak.
Úgy érzem, hogy mi Zoéval nagyon jóban vagyunk/leszünk. Összerezegtünk, vagy mi. Komolyan. :-)

Belami is bírta a kiscsajt. Hát nem tüneményesek így ketten? ;-)

Olyan fura hetem volt (átmeneti képek)

Nem volt rossz, csak volt bennem egy alapfeszültség, amit nem tudtam hová tenni, meg az okát sem kikutatni, egyszerűen csak úgy volt, mindentől függetlenül.

Talán ennek az alapnak köszönhetően pénteken megint nagyon rossz szájízzel beszélgettem telefonon Tűzzel, és én egyszerűen nem értem miért erőltetjük mi még ezt az egész barátságosdit.
Már lassan tök mindegy, hogy mi az igazság, meg mi történik pontosan közötte meg az ex férjem között, mert én nem bízok benne, ő meg tart tőlem, és minden őszintétlenséget arra fog, hogy az én lelkivilágomat akarja kímélni, meg nem bírná elviselni, ha megtörténne a tavaly nyári eset, amikor úgy kiosztottam.
Vannak időszakok, mikor úgy tűnik, hogy működik közöttünk ez az egész, és sikerült túltenni rajta magunkat, de aztán mond valamit, vagy csinál, amitől alapjaiban rendül meg benne a hitem, mert őszintén szólva tavaly óta elég gyengék ezek alapok, úgyhogy a rápakolt új bizalom körülbelül kártyavár erősségű.
Legújabb alakítása, hogy menjek velük valami buliba, de ott lesz az egyik munkatársa (ugye Tűz meg a volt férjem egy helyen dolgoznak), aki egy igazi "minden lében kanál", szóval el kellene titkolni, hogy én az ex volt felesége vagyok. Mondtam Tűznek, hogy a fészen kb. egy perc kideríteni, meg lehet emlékszik is rám, mert már akkor is ott dolgozott, mikor az ex felesége voltam.
Hát akkor nem is tudja mi legyen, mert ő semmit nem mondott bent erről, de persze pletykálnak, meg úgy tudja (ki mástól, mint az extől), hogy ez a nő, meg a férje írták nekem azt a névtelen levelet, hogy akkoriban ki volt a szeretője az exnek.
Megkönnyítettem a helyzetét, mert mondtam Tűznek, hogy én ezt az egészet kihagynám, semmi kedvem kavarni a sz.rt megint, szeretnék kimaradni belőle.
Erre jött azzal, hogy akkor inkább szól a munkatársának, hogy nem ér rá, és mi meg azért mégis elmegyünk.

Mi van?!?!?!
Az a baj, hogy nekem ebből megint az jön le, hogy senkivel sem őszinte, lavírozik össze-vissza, megbízhatatlan. Ezt finomabban, de megmondtam neki, persze vérig sértődött.
Kezd tele lenni a hócipőm vele, de nagyon.

Aztán itt van Tükör.
Nem tudom, hogy írtam e már, de sikerült megcsípnie egy nagyon jó állást az Emiratesnél, úgyhogy 20-án költözik Dubaiba képzésre, utána meg repülőn fog dolgozni.
Szerintem ez óriási lehetőség számára, remélem bírni fogja idegekkel, türelemmel, egyáltalán.
Mindenesetre ki van virulva, hízott kicsit, ami nagyon ráfért már.
Jött elbúcsúzni, úgyhogy a péntek délután együtt lógtunk, úgy mint rég.

Vele kapcsolatosan is voltak pillanatok, amikor azt éreztem, hogy ez a barátság egyoldalú, csak én anyáskodok felette, én adok, ő meg elfogadja ezt, és cserébe nincs semmi.
Aztán meg látom rajta, hogy mennyire fontos neki, hogy eljöjjön, mielőtt elmegy, és találkozzunk, meg mondja is, hogy sokat gondol a hosszú beszélgetéseinkre, és hiányzik neki, meg fog is a messzi távolban.
Ilyenkor meg pont nem értem magam, hogy miért nem hiszek benne, mert legalább ő őszinte hozzám, és amennyire tőle telik teper is a barátságunkért, hisz nem patikamérlegen kell mérni az adok-kapok-ot egy barátságban.
Azt hiszem fontosabb az időzítés, és ő most ezt nagyon jól hozta több szempontból is.

Tegnap a keresztlányunknál voltunk.
Annyira édes, annyira rendben van ez a kislány, azt hiszem máris nagyon szeretem.
Charlie utána aggódva kérdezte, hogy megviselt e a program, de tényleg nem, már nem, sőt nagyon jó volt.