Ígértem olyat, hogy beszámolok a terem keresésemről.
Addig jutottam, hogy kiválasztottam melyik terembe lenne érdemes ár-érték arányban menni (ahová Belami is jár, meg szauna is van), kinéztem egy korombeli személyi edzőt az edzéstervem összerakásához, aztán megszületett Uno, úgyhogy hirtelen másfelé fordult az érdeklődésem. Olyannyira, hogy megint leálltam az itthoni edzéssel is. Egyedül az étkezést igyekszem fogni, de ez sem mindig sikerül, úgyhogy nem vagyok túl büszke magamra.
Híztam ahhoz a súlyhoz képest, amit a legjobbnak és legkomfortosabbnak érzek (63 kg). Először csak 1-2 kg mozgott fel és le, de már az fixen visszajött, és arra mozog még rá másik 1-2 kg, szóval muszáj lesz újra átgondolnom az életmódomat, mert szép lassan visszaszedek mindent, azt meg nagyon nem szeretném. Biztos vagyok benne, hogy a változókor is bekavar, mert sokáig tartani tudtam a súlyomat azzal az odafigyeléssel, ami már nem elég. Ráadásul tipikusan a hasamra hízok, amit nagyon utálok. Ciklusom össze meg vissza van, de a gyógynövényektől nincs különösebb hangulatingadozásom, az alvásom mostanában kifejezetten jó, szóval elviselhető tartományban van az egész életkori sajátosság.
Annak azért örülök, hogy nem most kezdtem el a nagy kalóriaszámolást, mert jelen állás szerint nem lenne akkor sikerélményem, mint 2023-24-ben. Most ez van, ebből kell kihozni a legtöbbet.
Az van, hogy a telefonon az arcfelismerőm nem ismer már fel.
Nem viccelek, pár hete még csak időnként kérte a jelkódot arcfelismerés helyett, de mostmár minden alkalommal. Szinte biztos vagyok benne, hogy a rendszeres arcjóga, meg a fogyás miatt van ez, de valahogy mégsem tetszik az "eredmény". Nincsenek ugyan kifejezett ráncaim, amit az arcjóga javára írok, de a fogyástól már nem olyan kerek az arcom, és ez akkor is öregít, vagy nem is tudom, de nekem szokatlan, nem tetszik.
Az öcsém pár kiló hízást javasolt, de pont elég, hogy bőven hatvan fölött vagyok (hatvanegy a fonyódi chipsezések után), szóval ez nem opció. Sőt, hétfő óta megint írom a kalóriabázist, amíg hatvan környékére vissza nem találok. Ebből nem engedek, ha már az ötvenhat kilót elengedtem egyenlőre.
Megint pakolgattam a nadrágjaimat, mert a legtöbb nagy rám.
Ami a legkényelmesebb, az számomra valószerűtlenül keskeny derékkal rendelkezik. Az "álom Levisem" meg bő már. Szinte hihetetlen, mert kilóban már alig van változás, inkább a hasi zsírok távoznak szép lassan. Ez a Levis, meg a most kényelmes farmerem:
Ezen pedig leghátul van a februári farmerem, aztán a szeptemberben legkényelmesebb Lévisem, elől a mostani. Az egyik oldalon illesztettem össze őket, így jobban látszik a különbség.
Másik nagy álmom, hogy én egyszer combzoknit viselhessek. (Kb. gimis korom óta.)
Mivel egyre szebben rajzolódnak ki az izmok, zsír nélkül, az amúgy tömőfára hajazó lábamon (tényleg nem születtem túl szerencsésnek ebben a kérdésben), vettem egy ilyet.
Megelőlegeztem magamnak. Még betettem a fiókba, de hiszek abban, hogy lesz olyan szép a lábam, hogy fel merjem venni. Addig meg még futok, és guggolok sokat... Meg balettozok, ilyenek. Kellenek az új célok.
11 hónapja, hogy fordítottam egyet az életmódomon.
Nekem munkásabb az eredmény tartása, mint a megszerzése volt, de bele fogok jönni.
59 és 60,2 kg között tartom a súlyomat, 90 %-ban valahol 59,6 és 59,8 között van.
Nagyobb kilengések inkább a vízvisszatartás és ciklus miatt vannak, nem valódi hízás, vagy fogyás.
Legnehezebb az esti rághatnék elkerülése.
Ez a vágy leginkább az esti filmezés és olvasás velejárója, és a legjobb, ha egyáltalán nem engedek neki. Pedig nem könnyű, mert Charlie ropit eszik mellettem, esetleg aldis burgonyaszirmot, úgyhogy néha elcsábulok, de igyekszem betartani, hogy vacsora után másnap reggelig semmit nem eszek.
Napközben nincs semmi gond, ha meg van tervezve, hogy mit eszek.
Ha itthon vagyok, akkor könnyű, utazáskor csomagolok, és meg is eszek mindent, amit tervezek, így nem borul fel a vércukrom, nem kezdek el össze-vissza faldosni. Szóval maga a tervezés az fél siker az életmódváltásban.
Mostanában csak futni van kedvem.
Hetente 3-4-szer 5 km, ez biztosan megvan. Mostanában ebből 2 alkalom szombatra és vasárnapra esik, ha nem esik, mert akkor Mór déli sétáját illesztem a futáshoz. Sajnos ez hétköznap nem megy, mert az útvonalunkon olyankor nagy mozgás van, meg időm sincs a nap közepén annyit kiugrani a munkából. Szóval a többi futógépen megoldott, de nem gond, azt is nagyon szeretem.
Még a kora reggeli futáson tűnődtem, mert Fonyódon az működött a leginkább a kánikula miatt, de ott utána ráértem kipihenni magam, itt meg rohannom kellene tovább a munkás hétköznapokon.
Az az igazság, hogy a reggeli, éhgyomri edzés nem az én világom, nekem olyankor még "alszanak" az izmaim, nem érzem azt a felszabadító érzést, ami a délutáni edzések alatt szokott jönni.
Tervezem, hogy több súlyzós edzést is beiktatok, meg a balettet is vissza lehetne hozni a parkolóból. Majd meglátjuk, mire lesz energiám (és időm) két munka mellett, de ezen még próbálok nem szorongani, mert amúgy elég sokat szoktam mostanában.
Pénteken rövidebb utazós napom volt, utána rohantam haza Mórhoz.
Levittem egy nagyobb körre, aztán indultam egy másik ex kollégás csapattal kávézni, sütizni, pletykálni. Annyira jóóó volt.
Úgy gondoltam, hogy öt körül már itthon leszek, de végül nyolc után keveredtem haza, nagyon elbeszélgettük az időt. Őszintén szólva semmi értelmeset nem csináltam már, és a csokis süti annyira eltelített, hogy enni se nagyon kívántam.
Reggel aztán meg is lepődtem, hogy 59,1 kg voltam.
Megmondom őszintén, 59 alá nem szeretnék bebillenni, legalábbis mostanában nem. Nem hittem volna, hogy nekem valaha az lesz a feladat, hogy többet egyek.
Azért ma a futás futópadon megvolt.
Annyira szerettem volna Mórral futni még világosban kint, de egyre csak szakadt az eső, teljesen reménytelen volt. Végül akkor állt el, mikor már sötét volt, meg már túl is voltam a kis ötösömön, szóval majd máskor.
Az előbb végeztem a hétfői határidős munkával.
Persze délelőtt bevásároltunk anyósomnak, meg magunknak is. Főztem délre, aztán vacsorára sütöttem fasírtot. Mórt mindháromszor én vittem le, mert Charlienak megint nagyon katyvaszos ügyei vannak, mennie kellett a kórházba aláírni, meg a a telefon folyamatosan a fülén lógott, senkit nem érdekelt, hogy szombat van (lenne neki).
Kismacsó végre hazajött.
Háromszor indítottam el a mosógépet, miatta főztem chilis babot, de túl sokat így sem látom. Vagy alszik, vagy bulizik (most is épp). Azért kicsit beült hozzánk beszélgetni délután, az nagyon jó volt. Kiszedtem belőle pár új infót, elég közlékeny hangulatban volt, és ezt maximálisan ki is használtam. (hihi)
Még olvasok egy kicsit, aztán azt hiszem korai alvás lesz.
Azt hiszem tegnap kevesebbet ettem, mint kellett volna, nem ment jól az "elengedett kézzel biciklizés". A súlytartáshoz kellő mennyiséget is meg kell szokni, nincs mese, most meg ezért kell írni a Kalóriabázist.
Megveszek egy jó kis turizásért.
Tegnap az irodából hazafelé beugrottam az egyikbe, de nem volt időm rá, úgyhogy az nem számít. Majd ma valamikor jó lenne, valami mással összekötve, például úgyis el kell mennem a kutyának kajáért.
Belami vasárnap este beugrott, mielőtt visszaindult Pestre.
Véget ért az egy hetes szabija Ágival, nagyon jól érezték magukat a Mátrában. Meg a szegedi gyakorlat is letudva, úgyhogy tegnap már a munkahelyén indított.
Azt mondta, hogy az összeköltözést fontolgatják Ágival, mert sokkal jobban vannak, ha sokat vannak együtt, mint mikor hetente kétszer. Még megvárja a féléves kiküldetést (ha lesz) külföldre, de utána mindenképpen.
Most a mi városunkba való letelepedésük mellett szól több minden, úgyhogy kiváncsian várom, hogy merre alakulnak.
Kismacsó végül nem tudott hazajönni hétvégén.
Hetek óta nem láttam, kérdeztem is tőle, hogy karácsonykor tervez legközelebb érkezni? Elvileg hamarabb.
Vettem most pár új dolgot a DM-ben.
Tesztelés alatt mind, de megmutatom a napokban, meg megírom, hogy eddig melyik hogy jött be.
Harmadik reggel óta 59,5 kg vagyok, úgyhogy ma "elengedett kézzel bicikliztem", azaz nem írtam a kalóriát, csak úgy megérzésre válogattam össze az étrendet. Meglátjuk.
Irodás napom volt ma, nem tudtam úgy elmenni kolléga mellett, hogy ne dícsérje meg a frizurámat.
Mindenki szerint jól áll a frufru, fiatalít. Pedig ma már sima volt a hajam, a hullámokat kifeküdtem, de a vágás szenzációs, úgyhogy nem számított. (Nem véletlenül járunk vissza a fodrászunkhoz évek óta, pedig másik városban van, ahol régen dolgoztunk.)Kicsit féltem ettől a váltástól, mert most nagyon klasszik bubi, és a fodrászom az arcformám miatt régen óvott ettől a fazontól, de valószínűleg a fogyás miatt most belefér. Borzasztóan boldoggá tesz a dolog, mert mindig csorgott a nyálam ezért a formáért. Még egy jó, hogy vékonyabb lettem.
Listám volt a határidőnaplómban, hogy miknek kell a végére járnom az irodában ma.
Sikerült mindent kipipálni, de sajnos holnapra is van egy hosszú listám, annyi a jó benne, hogy itthonról fogok dolgozni.
Ma futós nap volt megint, most futópadon, egy filmmel.
Utána még levittem Mórt is, úgyhogy nincs kilóméter-hiányom.
Arra gondoltam, hogy minden hónap 27-én összegzem, hogy miként telt az elmúlt hónap az életmódom tekintetében.
Azért 27-én, mert múlt decemberben ezen a napon kezdtem el tudatosan odafigyelni erre, meg elég is havi egyszer ezzel turnézni itt.
Jó ég! Már 7 hónapja.
Ha 75 kg-ot veszem a kezdő súlyomnak, akkor az majdnem 13 kg mínusz. (Ma reggel 62, 3-at mutatott a mérleg.)
Júliusban leginkább a súlytartásra játszottam, elég sok családi esemény volt, amikor nem számoltam ugyan, de próbáltam ésszel élni.
Például tegnap is.
Tudtam, hogy este tészta lesz spenótos, mascarponés cuccal megtöltve, rengeteg sajttal a tetején, meg torta, úgyhogy az ebéd "csak" lecsó volt. Letoltam egy 5 km-es futást is, szóval nyugodtan megettem mindenből egy kisebb adagot, és mikor rákívántam a tortára megint, akkor ettem még egy vékony szeletet. Este.
De miért is ne?
Mostanában érzem, hogy talán megtaláltam az egyensúlyomat ebben, képes vagyok ésszerű döntéseket hozni, és kis kilengés után nem felrúgni minden szabályomat, hanem visszatérni a régi kerékvágásomba. Én tudom, hogy sok embernek ez teljesen természetes, de nekem nem, szóval örülök ennek a megélésemnek.
Azt viszont érzem, hogy fejben én nem nagyon tudom elképzelni, hogy ennél is kevesebbet mutasson a mérleg.
Élettanilag simán lehetnék még kevesebb, mert a magasságomhoz képest ez még mindig a felső határ, de nem tudom, hogy az agyam engedi e majd. Most azt gondolom, hogy nem érdekel, tartom a szabályaimat, aztán úgy is jó, ha ennyi marad, és annak is örülök, ha még picit kevesebb lesz. Meglátjuk.
Mostanában jó sokan faggattak a "módszeremről".
Mindenkinek elmeséltem, hogy igazából nincs módszer, csak tudatos odafigyelés, hogy mikor, mit és mennyit eszek. Javasolni szoktam a telefonos appot, az előre tervezést, a rendszeres sportot, a kegyensúlyozott pihenést. Ezek csupa olyan dolgok, amiket amúgy is meg kell(ene) tennie mindenkinek az egészségéért, és nem kúraszerűen, hanem MINDIG.
Többen is úgy reagáltak, hogy ők nem képesek számolgatni, meg tervezgetni. Én erre nem tudok mit mondani, mert ha valaminek így indulunk neki, az nyilvánvalóan veszett ügy.
Sajnos semmi más nem működik hosszú távon, mert minden szélsőséges diéta vissza fog ütni, legalábbis én ezt tapasztaltam. Próbáltam én az időszakos böjtölésen át a húsmentes étkezésig mindent, de csak ez működött: kevesebb kalórai bevitele a felhasználtnál. És akkor az a bevitt étel már olyan legyen, amit szívesen fogyasztunk, kényszer nélkül. Előbb-utóbb rájön az ember, hogy mit kell kerülnie, és mit ehet bátran. Ez egy tanulási folyamat, és szerintem jó kaland, mert mindenki más, és ami nekem bejön, az nem biztos, hogy teljes mértékben úgy jó a másiknak is. Ezért érdemes ezzel "szórakozni", finomhangolni, mert közben rengeteget tudunk meg magunkról, a testünk működéséről.
Hogy ez sok idő?
Az. De ne felejtsük el, hogy megtérül! Azért nem mindegy, hogy "húzzuk a belünket magunk után", és egyre kevesebb dologra vagyunk képesek a megnövekedett súlyunk miatt, vagy jó karban lévő középkorúként nem gond az, ami huszonévesen tök természtesen ment. Szerintem. (Az alacsony vérnyomás miatti energiátlanság és "bélhúzás" nem számít ide.)
Fejben ez volt nálam a maximum, mert én gimnazista korom óta nem voltam kevesebb, illetve egyszer, pár éve, lementem 61 kg környékére, de onnan már sehogy sem sikerült elérnem, hogy 59 kg legyek. Annyira nem is tepertem érte, mert jól éreztem magam a bőrömben, aztán meg szép lassan visszatértem a rosszabb szokásaimhoz, és visszakúsztak a kilók. (Ez többé nem fordulhat elő.)
Van egy LEVI'S farmerom ebből az időszakból, ennyi maradt meg a "vékony" korszakomból.
Pénteken előbányásztam az előszobai szekrény mélyéről, és felpróbáltam. Igazából már jó rám, csak még nem kényelmes. Úgyhogy azt szeretném még elérni, hogy ez a farmer legyen a legkényelmesebb nadrágom. Tessék! Egy újabb célocska.
Érdekes amúgy, hogy az agyammal megint nem azt látom, ami van.
Fényképen igen, de tükörben tök máshogy érzékelem magam. Tegnap megint benti torna volt, és közben látom magam az fésülködőasztal tükrében időnként. Hát öhmm... khm... Én továbbra is rengő kis hájacskákat látok itt és ott. Oké, rendben, azt érzékelem, hogy kisebbek itt és ott, de azért ...
Aztán meg nézem a szülinapomkor lőtt fotókat, és azt látom, hogy vékonyabb a karom, az arcom, nyakam, nem gáz a rövidnadrág rajtam, stb... Remélem nem az lesz, hogy mire utoléri az agyam a valóságot, elkezdek visszahízni. Mindenesetre lehet, hogy megfogadom A (volt kolléganőm, akivel tartjuk a kapcsolatot, és fodrászhoz is együtt szoktunk menni) tanácsát, és kidobom az összes olyan ruhámat, amiből kifogytam.
Erre az egészre azért büszke vagyok, na.
Itt állok a változókor küszöbén, mikor mindenki hízik, én meg pont fogyok, és csak azt sajnálom, hogy nem voltam mindig ennyire tudatos, mint ahogy december 27 óta érzem, hogy az vagyok ez ügyben. Rendben, rengeteg tudást és tapasztalatot kapartam össze ezzel kapcsolatosan az évek során, de nem váltottam "készpénzre" ezeket, csak elméletben tudtam, hogy mit kellene csinálnom.
Próbáltam a vérnyomásomra fogni, de nem extrém alacsony, ahogyan többnyire.
Szedek most vitaminokat is, a fogyás is egyre lassabb, jelenleg 63.9 kg, szóval a 62 nem lesz meg a szülinapomig. Mondjuk nem is volt cél az időpont, csak mikor legutóbb kalkulált a gép, akkor július 9 volt kiírva a 62 kg-hoz.
Egyre kevésbé esik jól kint futni, és Mór is unja a körbe-körbe mókát, úgyhogy most a benti tornát váltogatom a kinti futással, de ha igazán nagyon meleg lesz, akkor pihentetjük ezt kicsit, majd ősszel nyomulunk megint. Leporolom a futógépet, ahogyan télen is, én nagyon nyavalyás vagyok a szélsőséges időjárással.
Kismacsónak már csak egy van az államvizsgából, szerdán (remélhetőleg) megcsinálja, aztán gyakorolhat az avatásra. Július 1-én lesz, 3-án meg már dolgozni fog.
Veszek ki szabadságot június végén és július elején, próbálok segíteni a fiúk összeköltözésében, meg ott van még az avatás utáni összejövetel, azt még csak találgatom, hogy miként legyen.
Belami a munkán kívül rendszeresen túrázik, 20-án megy Grúziába, arra edz.
Közben alakulgat valami egy lánnyal, nagyon érdekes az egész, majd elmesélem. Annyi bizonyos, hogy a lány pont Belami női megfelelője, még egy napon is születtek, csak Belami két évvel hamarabb. Mindketten imádnak túrázni, sokat dolgoznak (a lány is orvos rezidens), hasonló a humoruk, egy rugóra jár az agyuk. Ez így nagyon jól hangzik elsőre.
Charlie is energiátlan, pont reggel beszéltük, hogy annyi mindent kellene csinálni, de csak tologatunk mindent.
19-én lomtalanítás lesz, feltett szándékunk, hogy a jövő hét második felében selejtezünk, mert muszáj megszabadulnunk egy csomó lomtól. Meg persze a munka, neki munkák, most is tervez épp. Én szeretném a következő két hétben nyugpontra helyezni az ügyeimet, hogy két hétig a helyettesemet se zargassa senki lehetőleg.
Ha erre járnál Luna, a A világ végénél is messzebbre blog szerzője, kérlek küldj meghívót, lemaradtam róla! Már, ha van még elfekvőben. Ide szeretnék: meselulu@gmail.com. És szerintem Lobelin is ugyanígy lemaradt. Ő is ír majd címet a kommentben szerintem. Köszi!
Én úgy érzem, hogy nem tudom most elengedni ezt az erős kontrollt magam fölött, így legyen meg a 63-62 kg akkor, ámen. Majd addig kitalálom, hogyan tudok leállni, megtartani.
Nem, nincs táplálkozási zavarom, mert tényleg eszek mindent, napi ötször, és egyáltalán nem fogytam gyorsan. Csak van egy kis deficit a bevitt kalória és a felhasznált között, ennyi.
Ez például a mai tízóraink a piacon vásárolva Charlieval:
Az a kakaós süti olyan finom, hogy nehéz szavakba önteni, és kicsi, muffin nagyságú. Presszókávéval, főleg ezzel az erőssel, mennyei. Reggel nem ettem sokat, a 300 kalóriát sem lőttem el, délben kisebb adag rakottat mértem ki magamnak, így simán belefért ez a délelőttbe. Komolyan mondom, igazából tök jó buli számolgatni, nekem ezzel a telefonos alkalmazással inkább játék, mint fáradtság.
Vettünk epret, paradicsomot, gombát, spárgát, sajtokat. Feltöltöttük a hűtőt, a zöldséges kosarakat, jó ránézni.
Már ettem 100 g epret uzsira, meg maradt a tegnapi túró alapú pizzámból egy adag, az lesz vacsorára. Egy óra balett után, mert ma nem futok ilyen sz.r időben. Valahogy így értem ezt a fene nagy kontrollt, azért annyira nem nehéz, csak tényleg nagyon figyelni kell.
Tegnap volt a 117. napja az életmódváltásnak, itt tartok:
Ezzel a 90 dekával még elszórakozok 1 hónapig szerintem, addigra ki kell találni a fenntartási tervet. Esetleg lemegyek 63-ig, de ezt még meggondolom, szerintem az már sok(k) lenne a bőrömnek mostanában. Esetleg majd később.
Úgy tervezem, hogy átállítom a "Kalóriabázist", és egy darabig a súly megtartásához is mérek minden kaját, hogy megszokjam az új mennyiségeket.
A mozgás továbbra is elengedhetetlen.
Borzasztóan lustának tartom magam amúgy, de egyszerűen nem lehet eltekinteni tőle. Egyszer olvastam valahol, hogy az egészséges életmód egy háromlábú szék (táplálék, mozgás és pihenés), ha valamelyik nincs rendben, akkor borul az egész. Maximálisan egyet kell értenem.. Biztosan vannak emberek, akik sport nélkül is szépen tartják a súlyukat, de hosszú távon nem hinném, hogy ezzel nem lesz gondjuk. Muszáj használni azokat az izmokat célzottan is, nemcsak a napi rutinhoz.
Nem tudom elmondani, hogy mekkora egy kib.szott hősnek érzem magam minden egyes alkalommal, mikor nincs kedvem az egészhez (elég gyakran előfordul), de mégis felhúzom a futócipőmet, vagy kigörgetem a polifoam szőnyeget valamelyik itthoni tornához, meg előveszem a súlyzóimat. És mikor végzek, és tele a vérem endorfinnal, akkor nem értem, hogy mi a fenének nem akartam elkezdeni. Mondom, hogy alapból lusta vagyok, na!
Ja, és vannak azért csalónapjaim, mikor a szociális életem nem engedi, hogy mérleget cipeljek magammal, meg számolgassak.
Ez a másik sarkalatos pont nálam, hogy egy-egy ilyen után ne feküdjek bele az "úgyis mindegy ez után minden" érzésbe, mert hajlamos vagyok rá.
Na, megyek ebédet csinálni, de majd még mesélek, van ez-az a fiúkkal is. (Szerencsére jó dolgok.)
Belami dolgozni ment karácsony másnapján, Kismacsó az apjához.
Én már nem is tudom mit csináltunk, miután felkeltünk az éjszakai műszak (hányás-fosás takarítás) után. Szerintem semmit. Maradékot ettünk, filmet néztünk.
Ja, én lenyomtam egy tornát is.
Tegnap megint, mert éreztem magamban a lendületet, a kitartást... Kár, hogy nem szokott sokáig tartani, de azért belehúzok, míg van.
Az evés rendben.
Kb. két napig elengedtem a dolgot, de igazából tök jó volt visszatérni a rendszerembe, nem volt jó émelyegni lefekvéskor, mert nem tartottam az időre evést.
Mérlegre nem álltam, de ma reggel nagyon kedvem lett volna. Megmondom őszintén, nekem a mérleg mumus, mert nagyon elkedvetlenít, ha nem látok eredményt.
A tornára meg azért álltam rá, mert mínusz kilók ide vagy oda, torna nélkül állástalan vagyok. Jobban festettem, mikor edzőterembe jártam, de kilóban több voltam. Komolyan. A karácsonyi képeken oldalról tiszta gáz vagyok.
Pont egy hét múlva kezdek majd dolgozni.
Nagyon jó volt reggel arra ébredni, hogy előttem áll még hét nap, mikor nem kell munkával foglalkoznom.
Legnagyobb gondom, hogy mi frászt csináljak a rengeteg vegán fehérjémmel, mert nekem nagyon nem jött be, a hányinger kerülget tőle. Végül tízóraira palacsintát sütöttem belőle úgy, hogy egy adag növényi tejjel kikevert porhoz tettem egy tojást, meg zablisztet érzésre. Elég szakadós lett így, de kisebb palacsintákat sütöttem, és úgy kezelhető volt a probléma. Mivel a fehérje fahéjas ízű, szilvalekvárt tettem a palacsintába, és lett egy karácsonyias ízű finomság, még Charlie is azt mondta, hogy jó. Szóval erre fogom elhasználni a rengeteg fehérjét.
Mórnak meg beszereztünk pár játékot plüssből.
Tulajdonképpen az első macija hasonmását kerestük, ami egy MOL-os maci.
Iluska küldött egy hirdetést, ahol látott ilyet. Helyben volt, elmentünk érte. Ez kisebb változata a keresett macinak, de volt belőle kettő, meg vettünk még hozzá kukacot, teknőst.
Nos, kb. két pec alatt lerágta az egyik kisebb maci farkát, és megint megette. Azt hittem idegbajt kapok, úgyhogy a szőnyegeket vissza sem tettem, mert előbb-utóbb ki fogja hányni. Ha szerencsénk lesz, akkor séta közben.
Az a helyzet, hogy régebben nem ette meg, amit lerágott a játékokról, hanem kiköpte. Azt hittem, hogy a karácsonyi ajándék kutya farkának a megevése véletlen volt. Hát nem, ezek szerint.
Úgyhogy most preventív jelleggel minden kabala kiálló, lerágható részét levégtuk. Mert amúgy meg szeret ezeken aludni, kiválaszt egyet, és ráteszi a fejét. Mi úgy mondjuk, hogy "nyugi macizik".
Amúgy rengeteg direkt rágós játéka is van, meg KONG macija, egyebek, lassan úgy néz ki a szobánk, mint egy óvodai csoportszoba. Szerintem azt fogom csinálni, hogy egyszerre csak két-három lesz elől, a többit elrakom, és időnként előveszünk belőle, a régiekből meg kimosok és elteszek pár darabot. Így körforgás lesz, meg rend talán.
Az a bizonyos kutya. (Már elraktam az orra elől, mert van két füle is, meg kiszakadt hátul, nem biztonságos sajnos.) Mellette meg az örök kedvenc, amit május óta nyű, a MOL-os maci. Neki már se füle, se farka, de ezeket még akkor nem ette meg, mikor lerágta. Változnak a szokásai, az ízlése.
2020. december 22., kedd
Van mostanában bennem egy alapjáratú szorongás, ami nem túl erős, de ott van, és dolgoznom kell azon, hogy ne hatalmasodjon el.
Mondjuk semmiképpen nem szabad ezt a két filmet megnézni egy napon belül, mert nagyon aláássa a törekvést, hogy jól legyek.
Végtelenül beteg film, de közben valahol a társadalom karikatúrája, és ez napokkal később is gondolkodásra késztet. Sajnos sötét gondolatokra sarkall, szóval nem ajánlom.
Ez is durva. Mondjuk azon is nehezen tettem túl magam, hogy hogyan néz ki Russell Crowe (már nem gladiátor, az fix), de amit játszik, na az kemény.
Ez is egy sötét és beteg film, ráadásul abszolút elképzelhető szituáció, hogy valaki bekattan attól, hogy az élete széthullik. Csak akkor ajánlom, ha nagyon-nagyon stabil vagy, és nem látod amúgy is túl sötéten a jövőt.
Nincs nagy karácsonyi hangulatom még, inkább a rossz oldalát érzékelem eddig (bevásárlás, ajándékvadászat, tülekedés, stb..), de remélhetőleg csütörtökön reggel ez változik, mikor már mindenki itthon lesz, és fát díszítünk, sütünk-főzünk, ünnepelünk. Azt a részt várom.
Ma reggel jó nagy pozitív lökést kaptam a mérlegtől, pedig hetek óta nem mertem ráállni.
Tegnap lapozgattam a galériámat a telefonon, és megláttam az utolsó mérleg fotót. Azon tűnődtem, hogy ugyan több e, vagy sikerült tartani a súlyt, mert december eleje óta eléggé elk.rvultam, ez a nagy igazság. Fájó szívvel gondoltam a fegyelmezett énemre, a folyamatos, szép ívű fogyásra, meg az ebből fakadó jó érzésekre.
Aztán reggel vettem egy mély levegőt, és megmértem magam. 1,4 kg-mal mutatott kevesebbet a mérleg, mint novemberben, szóval azzal is lehet eredményt elérni, ha a fő szabályokat tartom (pár poszttal előbb részleteztem ezt). Nyilván is sokkal lassabban megy a dolog, de úgy tűnik működik mégis.
Ezzel most kaptam egy kis lendületet, hogy az ünnepek alatt is ésszel éljek, mert megéri. Legalább a saját magam által kijelölt demarkációs vonalat ne lépjem át.
Annyira örülök most magamnak!
Lőttem egy promod bőrdzsekit a marketplacen. Valami ilyesmi:
Fúú, nagyon régi vágyam volt már egy ilyen motoros jellegű bőrkabát!
Van hasonlóm, de az durvább valódi bőrből van, nem simul rám, nem igazán szeretem.
Egy ideje azon gondolkodtam, hogy megpróbálom műbőrből ezt a fazont, mikor megláttam, hogy pont a méretemben hirdet valaki a városomban, és valódi bőrből. Megbeszéltük, hogy találkozunk, és felpróbálom.
Hétfőn, az irodás napomon ugrottam ki ebédszünetben, és annyira nem volt kedvem hozzá, hogy előtte azon gondolkodtam, hogy lemondom az egészet. Végül csak elindultam, és milyen jól tettem.
Mintha rám öntötték volna. Valamai hihetetlenül finom bőrből van, nem hosszú az ujja, tökéletes vállban is, mindenhol. A csaj kihízta, meg nem akar már semmilyen állati eredetű dolgot viselni, ezért adta el a harmincezres kabátot tízezerért. Alig várom, hogy felvehessem.
Meg kaptunk ajándékcsomagot a munkahelyen.
Volt benne minden földi jó, alig bírtam hazacipelni. Annyira jólesett, nem számítottam rá.
Tudnék még mesélgetni, de muszáj porszívóznom kicsit, amíg senki nincs itthon.
Persze Móron kívül, de ő "segíteni" fog. Abban biztos vagyok. 😉
Tegnap volt a szociális munka napja, ezért nem kellett dolgozni.
Tavaly ez nem jött össze, most viszont tényleg nem foglalkoztam munkával.
Ennek ellenére a november nem az én hónapom.
Tavaly és most is tele vagyok AZONNAL megoldandó ügyekkel, mindenki meg van háborodva, úgy érzem. Össze kell vesznem kollégákkal, mert nyomja át rám a nyomorát az alapellátásból, és nem érti, hogy a szakellátásban sem foglalkozunk agyátültetéssel, magyarán, ha a gyerek nem akarja, sőt tiltakozik a megmentése ellen, akkor igen nehéz eredményeket produkálni itt is.
A rendőrség is túlterhelt, ezért zabosak a szökött gyerekek miatt, hülye leveleket gyártanak arról, hogy milyen intézetbe kellene zárni! a gyermekkorút. Ja! Hogy olyan nincs is?! És bakker leír ilyeneket hivatalos levélben.
Csak fogom a fejemet, meg húzom anyakamat, hogy ugyan merről jön még "áldás".
Ez a szürke idő is az agyamra megy.
Minden nyálkás, folyton félhomály van nappal is. Legszívesebben ki sem tenném a lábam itthonról, főleg, mióta az utcán is maszk kell. Tiszta nedves pár perc után a maszk, hát rohadt egészséges lehet ez így, de a szabály, az szabály.
Még látogatni kell, de igyekszem a minimumra redukálni, meg megkérdezem, hogy van e légúti beteg, mert akkor nem megyek. Szerencsére, ezt lehet.
Hogy azért ne csak nyavalygás legyen. Megvan a hét kiló mínusz!
Nagyon be van már lassulva az ütem, de ez várható volt. Igazából én nem látom ezt a hét kilót, de érzem. A nadrágokon főleg.
Azon viszont elgondolkodtam, hogy fogom e tudni tartani ezt, mert egyre nehezebb lebeszélni magam arról esténként, hogy vacsora után ne egyek már semmit. Főleg, mikor későn fekszek, és Charlie elővesz egy kis ropit, gyümölcsöt, ilyeneket filmnézés közben.
Aztán ott van a tapasztalat, hogy már három nap lazaság is mibe került, szóval megtartani az eredményeket nehezebb.
Pedig tényleg jókat, és változatosan eszek, ráadásul a cukron kívül szinte semmi nincs tiltva, csak a mennyiség és az időre evés a fontos. Szerintem semmi jobb megoldást nem fogok ennél találni, amit hosszú távon és egészségesen lehet csinálni.
Nyilván, egy-egy kilengés nem a világ, csak én épp úgy működök, hogyha elengedem a kontrollt, akkor nincs megállás. Szóval inkább el sem engedem, jobb az úgy.
De jön a karácsony, hiába eszek én itthon szépen, ha máshol enni illik, és nem is keveset. Karácsonykor csak nem vihetem a kis külön kajámat, abból tényleg sértődés lenne. Inkább majd megpróbálok úgy választani, hogy jó legyen, meg keveset enni. Nem tudom hogy sikerül majd, hisz a kirándulós három napon is elvéreztem, és nagyon nehéz volt visszatalálni.
Na csak sikerült a jó eredményt is borúlátásba csomagolni így a végére, szóval inkább most abbahagyom.
Pedig nincs rosszkedvem, csak épp jó sem. De majd lesz ez máshogy. 😉
Tegnap Szombathelyen volt Kismacsónak verseny (2020. évi IPF RAW ERŐEMELŐ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG). Charlie vitte el, mert az apja még nincs jól, bár azt írta, hogy rohamosan javul az állapota. (Főleg, mióta az első tesztje negatív lett. A másodikat meg már nem is tartották indokoltnak.) Szóval hajnali háromkor értek haza egy ötödik helyezéssel, ami elég szép a "gyerek" korát tekintve. Mór -természetesen- teljesen összezavarodott a hajnali érkezésüktől, összepisilte az előszobát örömében, és még utána is nehezen csihadt le. Mindenesetre most ős is alszik a reggeli dolgai (séta, kaja) után. Legjobb lenne nekem is, de soha jobb alkalom egy kis blogolásra.
Diéta megy, két hét, két kiló mínusz.
Jó lenne gyorsabban, de meghízni sem két hét volt. Sajnos kezd megint húsundorom lenni, ez várható volt. Írtam a dietetikus csajnak, hogy kaphatok e egy vegetáriánus étrendet, amiben tojás és tejtermékek is vannak. Természetesen kaphatok, nyilván, pénzért. Nem is értem, hogy eredetileg miért nem így kértem. Tudhattam volna, hogy huzamosabb ideig nem fogok tudni naponta húst enni, van olyan, hogy naponta kétszer is. Tényleg nem nagy mennyiségeket, de akkor is. Csak közben meg attól parázok, hogy hús nélkül, azokkal a pici mennyiségű ételekkel nagyon éhes leszek, mert most szinte soha nem vagyok az.
Továbbra is jó minden, csak ez a vírus ne lenne.
Borzasztó a bizonytalanság, hogy mikor és mennyit korlátoznak megint, lóhalalában igyekszem azokat az utazós melókat megcsinálni, amik nem várhatnak újra hónapokig. Persze ezzel együtt ott van bennem, hogy ezzel a nagy mászkálással bekaphatom azt a hülye vírust, de igazából az esély egy bevásárlásnál is megvan. Elég nyugtalanító.
A kettő dolgozós nap gyorsan eltelt, annyira szörnyű sem volt.
Az egyik délutánján csináltam a gyerekeknek egy mozis délutánt, elvittem neki ezt, csináltunk popcornt, és úgy besötétítettünk, hogy tényleg olyan volt, mintha moziban lettünk volna.
Azt most inkább hagyjuk, hogy a különleges szükségletűeknek (értsd: fogyatékosoknak) magyarázni kellett a filmet, és az egyik majdnem felgyújtotta a konyhát, mert a popcornt a mikróban hagyta, ő meg visszajött a filmet nézni.
Tanulság: még egyszerűbb filmet vinni, és véletlenül sem kiadni a kezemből a popcorn készítését. Ennyike.
Most harmadik napja itthon vagyok, de sajnos ezt a hétvégét megnyertem dolgozni.
Így az összes hétvégi teendőt le kellett tudni péntekig.
Már túl vagyok a takarításon, mosáson, bevásárláson, főztem két napra a családnak.
Az előbb kiselejteztünk Kismacsóval az íróasztalából, úgyhogy ma még befedem a könyveit, füzeteit (ehhez én ragaszkodok, valamiért szeretem én csinálni), és kész.
Úgy volt, hogy Belamit vasárnap költöztetjük vissza az egyetemre, de megkaptam a beosztásomat, úgyhogy áttettük hétfő estére a megmozdulást. Az előbb viszont mondta, hogy lehet, hogy mégis vasárnap költözik, mert az egyik haverja autójában lenne hely neki is, meg a cuccának. Ez majd még kialakul, valahogy nehezen hiszem, hogy mindketten beférnek a holmijukkal, tekintve, hogy a mi autónk tele szokott lenni Belami dolgaival.
Az allergiám kinyír, sajnos elég agresszív kismalac vagyok tőle.
Apropó kismalac. Ideje visszatérni a fogyókúrámhoz, ami ebben az évben elég eredménytelennek tűnik mindenhogy.
Januártól júniusig keményen edzettem, nagyjából nulla eredménnyel (na jó, egy-két kiló lement, de az semmi), legalábbis kilók számában biztosan. (Amúgy biztosan hasznos volt a sportos életmód.)
Aztán sz.rtam bármit is csinálni, eredmény ugyanaz. Illetve a nyaralás alatt már csúnyán elszaladt a ló velem, és eddig nem is nagyon sikerült visszatérni a helyes útra (tegnap este egyszerűen addig hisztiztem, míg Charlie nekem nem adta a csokiját, amit napokkal előtte tőlem kapott, és én már rég megettem az enyémet, ő meg rakosgatta az övét, hát így járt).
Szóval úgy értékeltem, hogy a tegnap esténél már nincs lejjebb (simán leütöttem volna, ha nem adja ide azt a csokit, és este tíz is elmúlt már), úgyhogy ma nagyon rendesen eszek, jó lenne összeszedni magam.
Főleg, hogy tegnap egy régi ismerősömmel kávéztam, aki kb. tíz évvel idősebb, és vágyakozva gondolt a negyvenes éveire, és azt mondta, hogy olyan szép kis nő vagyok, használjam ki, vigyázzak magamra. Erre... (majdnem megvertem Charliet a csokiért). No comment.
A tegnap esti bejegyzéshez képest sokkal pihentebb vagyok, rengeteget jelent nyolc órát ájultan aludni.
Ma volt a "mérés" napja, mert ugyan nem feltétlen csak ezért járok edzeni (de!), azért szeretném tudni hol tartok, ezért szigorúan, havonta egyszer megnézem.
Mikor ráugrottam a mérlegre, először úgy gondoltam, hogy súlytartás esete forog fenn, de megnyitva a kalóriabázist kiderült, hogy huszonnyolc nappal ezelőtt épp egy kilóval voltam több, szóval örülés van.
Eleinte sikítótófrász kerülgetett ettől a havi x dekától, maximum egy kilóig, de megtanultam, hogy negyven felett ez már nem úgy megy, mint öt-hat éve, és kár is ezen pörögni, inkább csinálni kell, és lehetőleg úgy, hogy ez életmóddá váljon, mindörökké, ámen.
Kezdek megbarátkozni amúgy magammal, az alkatommal, lassan kiismerem mi előnyös nekem, és mi nem.
Lehet, hogy kicsit későn érő típus vagyok, mert ezt sokkal, de sokkal hamarabb kellett volna, de őszintén szólva tizenkilenc éves korom óta folyamatosan mindig mással voltam elfoglalva, mostanában van egy kis időm (ha nem is túl sok és elég) magamra.
Arról meg már posztoltam nem olyan régen, hogy mennyi energia fenntartani egy számomra elfogadható állapotot, és bizony az öregedés nem túl vidám dolog akkor sem, ha még csak én látom magamon. Remélem ezt is sikerül a helyén kezelni, mert igenis lehet valaki ötven felett is szép a kisugárzása miatt, már láttam ilyet, és szeretnék én is majd úgy, méltósággal, szépen haladni a korban.
Annyira nagyon lelkes vagyok a reggeli edzéseimmel.
Itthon szépen megreggelizek, mire felállok a futópadra, már egy-másfél órával járok előbbre, szóval pont jól vagyok.
Harminc perc futás után már jól melegem van, kezdődhet az edzés a kis súlyokkal, újabb harminc perc.
Utána gyors zuhany, öltözés, és kezdődhet a munka.
Egész nap energikus vagyok, még a kedvem is sokkal jobb, mint egyébkor.
Esténként meg tök nyugodtan üldögélek a fenekemen, nem kell azon vekengnem, hogy "miért nem inkább tornázok"?!.
Annyi, hogy most még estére teljesen lenullázódok energiában, alig vagyok már észnél este nyolckor, de reményeim szerint ez majd változik, ahogy javul lassan az állóképességem.
Munka.
Hát én nem is tudom. Elborítanak az információk, és rengeteg buktatót érzékelek máris.
Közben meg szeretek bemenni oda, mert rend van és tisztaság, ami nekem nagyon fontos, mert ezek a dolgok megnyugtatnak.
Megőrülök a káosztól, a rendetlenségtől, mert lecsapolják az energiámat.
Rendet tettem én ott is, ahol kezdtem, de valahogy sosem éreztem enyémnek, nem tudom miért.
De mi lesz, ha én magam okozom majd a káoszt ott, ahol most a rend az úr?
Szorongok.
De legalább egy ideje tudok róla beszélni. mert eleinte még az sem ment.
Nincs rosszkedvem, meg depis sem vagyok, csak simán szorongok, hogy fog e ez nekem egyedül menni, tudok e ennyi felé figyelni, szakadni?
Tudok e az asztalra csapni, ha nem jól mennek e dolgok, tudok e rendet tartani a kollégák és a gyerekek között?
Le tudom e osztani a feladatokat úgy, hogy azok el is legyenek végezve, és közben vissza is legyenek ellenőrizve?
Tudok e következetes és szigorú lenni, közben meg igazságos is?
Tudok e parancsolni egyáltalán? Vagy legalábbis úgy kérni, hogy azt nálam jóval idősebb emberek is elfogadják?
Soha nem voltam vezető, és nem is igazán akartam az lenni.
Egyszer pályáztam ilyesmire, de végig attól féltem, hogy megnyerem.
Most azonban ezt hozta elém az élet, és szorongok, hogy elvérzek.
Pedig nem kellene.
Hisz mi történhet? Maximum kiderül, hogy nem vagyok vezető alkat, aztán pont. Visszamegyek "második" nevelőnek pár hónap múlva, aztán ennyi.
Ja, és huszonhatodikától már egyedül leszek.
Bezony. Két hét múlva.
Hogy hamar? Nekem mondjátok?!?! (Vááááá!)
