Életmódról, edzésről

Ígértem olyat, hogy beszámolok a terem keresésemről.

Addig jutottam, hogy kiválasztottam melyik terembe lenne érdemes ár-érték arányban menni (ahová Belami is jár, meg szauna is van), kinéztem egy korombeli személyi edzőt az edzéstervem összerakásához, aztán megszületett Uno, úgyhogy hirtelen másfelé fordult az érdeklődésem. Olyannyira, hogy megint leálltam az itthoni edzéssel is. Egyedül az étkezést igyekszem fogni, de ez sem mindig sikerül, úgyhogy nem vagyok túl büszke magamra. 

Híztam ahhoz a súlyhoz képest, amit a legjobbnak és legkomfortosabbnak érzek (63 kg). Először csak 1-2 kg mozgott fel és le, de már az fixen visszajött, és arra mozog még rá másik 1-2 kg, szóval muszáj lesz újra átgondolnom az életmódomat, mert szép lassan visszaszedek mindent, azt meg nagyon nem szeretném. Biztos vagyok benne, hogy a változókor is bekavar, mert sokáig tartani tudtam a súlyomat azzal az odafigyeléssel, ami már nem elég. Ráadásul tipikusan a hasamra hízok, amit nagyon utálok. Ciklusom össze meg vissza van, de a gyógynövényektől nincs különösebb hangulatingadozásom, az alvásom mostanában kifejezetten jó, szóval elviselhető tartományban van az egész életkori sajátosság.

Annak azért örülök, hogy nem most kezdtem el a nagy kalóriaszámolást, mert jelen állás szerint nem lenne akkor sikerélményem, mint 2023-24-ben. Most ez van, ebből kell kihozni a legtöbbet. 

Eklektikus karácsonyom (minden szempontból)

Lehet, hogy a november végül jól alakult, de most meg a december nem volt nekem túl jó.

Elestem, aztán az szépen javult, visszajátszottam magam dolgozni, ami tényleg nem volt egyszerű, de nem untatok vele senkit, hogy hány helyre kellett menni, és hány órát kellett eltölteni a munkavédelmissel. Szóval a nagy mászkálásban összeszedtem egy jó kis megfázást, amit eleinte rumos teával, meleg fürdőkkel kúráltam, aztán ez huszonharmadikára átment egy jó kis köhögős, fejfájós stádiumba, szóval remek volt így készülni. 

Ezzel a rossz közérzettel nem volt nehéz napi szinten összekapni Charlieval, közben meg mégis jó volt a huszonnegyedike, aztán karácsony első és második napja is. Sokat segített az évek rutinja, hiszen nagyjából ugyanúgy zajlanak az események, de azért nagy hajtás volt. Minden nap volt valami, vagy mi mentünk, vagy hozzánk jöttek, találkoztunk az egész családdal. Még a legfiatalabb öcsém is hazajött a családjával Németországból. 

Belami is itthon volt végig.

Hozott a finom teáiból (ez most az új őrület nála), megkóstoltam őket. Szinte szertartásszerúen készítette el, ahogyan a kávét is szokta. Ő kézi darálóval örli a kávét, szigorúan annyit, amit elkészít, stb... Ilyenkor leültem, és megadtam a módját, közben rengeteget beszélgettünk. Tartottam tőle, hogy nem lesz túl jókedve, de szerencsére nem így volt, kiegyensúlyozottnak tűnt, összeszedettnek. Pedig azt mondja, hogy eléggé maga alatt van. Remélem, hamarosan elindul felfelé a szekere.

Charlie karácsony első napján szedte elő az előző napon készült karácsonyi családi fotókat, és hirtelen nem találtam szavakat.

Magamra. Borzasztóan rosszul választottam nadrágot, de az az igazság, hogy nagyon látszik, hogy hetek óta elengedtem fülem-farkam. Lehet, hogy szörnyen unalmas vagyok már a hízás-fogyás témámmal, de nekem ez tényleg egy örök harc. A szüleim el vannak hízva, a testvéreim is, szóval genetikailag sem vagyok túl szerencsés, de odafigyeléssel igenis rendben tudok lenni, ha akarok. Csak épp most nem álltam ebben sem a helyzet magaslatán. 

Tegnap még nálunk voltak Apuék, ezért nem igazán ettem szépen, de mától vissza az alapokhoz, írom a kalóriabázist, és ha a megfázásból meggyógyultam, megpróbálok óvatosan futni. Számításaim szerint Fonyódra már bepakolhatom a kinti futócipőmet. 

Az azért durva, hogy én hogyan látom magam a tükörben, és mi jön le a képekről. Köszönő viszonyban sincsenek egymással, de tényleg, Amúgy érdekes, hogy fordítva is így van, volt, mikor én teljesen szokásosnak láttam magam, aztán a képeken látszott, hogy épp vékonyabb korszakomat élem.

Reggel megmértem magam, és gyakorlatilag két kilóval vagyok több, mint pár hete, de a puhosság miatt ez sokkal többnek látszik, érződik. Rémes.

A képen áll mellettem a két nagy magas fiam, akik izmosak, csinosak, szóval na, össze kell kapnom magam. Megint és újra. Ez van.  

Nyaralás utáni depi

Sajnos ez a három nap csak arra volt elég, hogy sokkal rosszabbnak érezzek egy sima hétköznapot.

Szerdán kerestünk egy kutyás strandot, Velencén a Drótszamárban találtunk. 

Azt hiszem, hogy Mórcinak tetszett, úszott (kis bátorító lökés után szépen bement a vízbe), és bandázott más kutyákkal. Mi is nagyon jól éreztük magunkat, ennyi kutya között nem is lehetett másképp. Mindenesetre legközelebb vinni kell a tengerjáró cipőt, mert máshogy nehéz a víz szélén lavírozni a kavicsokon. 

Csütörtökön meg a szülinapom volt.

Reggel megmostam a hajamat, utána Charlie elvitt a Lidl kiárusító részlegére, hogy nézelődjek, meg vegyek magamnak valamit. Nekem ez most tényleg ajándék volt, mert a karantén óta nem turiztam egy jót, meg amúgy sincs időm mostanában boltban nézelődni, folyamatosan sietek valahová, így csak a legszükségesebb dolgokat szerzem be, aztán csá!.

Na, most. Vettem egy futós rövidnadrágot, de olyan klassz, hogy simán lehet sportcipővel is használni a városban, egy sötétkék pamut rövidnadrágot, egy szürke pamut szoknyát zsebekkel, meg gumis lepedőt az ágyunkra. 

Aztán menni kellett, mert Charlie és Mórci elunta a sétálgatást, úgyhogy kiskutya egyre hajmeresztőbb dolgokra vetemedett. 

Hazafelé választottam sütit, kaptam rá gyertyát, hogy azért elfújjam a lángot egy kívánsággal. 

Késői ünnepi ebéd is volt az étteremben, aztán lassan pakolásztunk, hogy induljunk haza haza. 

Igazából maradhattunk volna még reggelig, de nekem péntekre már be volt tervezve egy bajai út, úgyhogy nem kavartunk, hazajöttünk, ahogy eredetileg is terveztük.

Péntek reggel még elég jókedvem volt, de délutánra off lettem teljesen.

A kollégám autójában nem volt légkondi, úgyhogy hazafelé minden, de tényleg minden életerőm elment. Az ellenségemnek sem kívánom. Úgyhogy azóta csak vegetálok, mert hiába jöttem haza a lehűtött lakásba, meg aludtam éjszaka, rohadtul fáradt vagyok akkor is... Meg rosszkedvű.

Nem, nem jó nekem ez a húsevés. 

Hiába hullik a hajam kevésbé, nem vagyok jól, ingadozóbb a hangulatom, rátelepszik valami ború minden gondolatomra. Nem tudom, hogy mit csináljak. 

Sajnos a vegetáriánus étrendtől szaladnak a kilók felfelé, ha visszaveszem a húst, akkor meg nem vagyok jól. 

Charlieról már ment le kiló, pedig a nyaralás alatt nem voltunk szigorúak önmagunkhoz, de azért próbáltunk ésszel élni. 

Én meg sem néztem, annyira nem tudom, hogy mihez is kezdjek. Illetve tudom én, számolni kell a kalóriákat, és ennyi. Meg tornázni, mert Mór beköltözése óta csak az esti séta, ami intenzívebb kicsit, amúgy nem tudom rávenni magam semmi másra. 

Ma Charlie is megjegyezte, hogy nagyon szét vagyok csúszva, mindenbe csak belekapok, úszok az árral, semmi nincs kész. 

Nagyobb takarítás ezer éve nem volt, csak mindig a legszükségesebbet csinálom. 

Pont olyan káosz van kint, mint bent. 

Valahogy rendet kell tennem. Mondjuk kezdhetném azzal, hogy máris nekiállok takarítani. Hátha.