A 136. napon

 

Én úgy érzem, hogy nem tudom most elengedni ezt az erős kontrollt magam fölött, így legyen meg a 63-62 kg akkor, ámen. Majd addig kitalálom, hogyan tudok leállni, megtartani. 

Nem, nincs táplálkozási zavarom, mert tényleg eszek mindent, napi ötször, és egyáltalán nem fogytam gyorsan. Csak van egy kis deficit a bevitt kalória és a felhasznált között, ennyi. 

Ez például a mai tízóraink a piacon vásárolva Charlieval:

Az a kakaós süti olyan finom, hogy nehéz szavakba önteni, és kicsi, muffin nagyságú. Presszókávéval, főleg ezzel az erőssel, mennyei. Reggel nem ettem sokat, a 300 kalóriát sem lőttem el, délben kisebb adag rakottat mértem ki magamnak, így simán belefért ez a délelőttbe. Komolyan mondom, igazából tök jó buli számolgatni, nekem ezzel a telefonos alkalmazással inkább játék, mint fáradtság. 

Vettünk epret, paradicsomot, gombát, spárgát, sajtokat. Feltöltöttük a hűtőt, a zöldséges kosarakat, jó ránézni. 

Már ettem 100 g epret uzsira, meg maradt a tegnapi túró alapú pizzámból egy adag, az lesz vacsorára. Egy óra balett után, mert ma nem futok ilyen sz.r időben. Valahogy így értem ezt a fene nagy kontrollt, azért annyira nem nehéz, csak tényleg nagyon figyelni kell.  

 

117. napon, ha jól számolom

Tegnap volt a 117. napja az életmódváltásnak, itt tartok:

Ezzel a 90 dekával még elszórakozok 1 hónapig szerintem, addigra ki kell találni a fenntartási tervet. Esetleg lemegyek 63-ig, de ezt még meggondolom, szerintem az már sok(k) lenne a bőrömnek mostanában. Esetleg majd később.

Úgy tervezem, hogy átállítom a "Kalóriabázist", és egy darabig a súly megtartásához is mérek minden kaját, hogy megszokjam az új mennyiségeket. 

A mozgás továbbra is elengedhetetlen.

Borzasztóan lustának tartom magam amúgy, de egyszerűen nem lehet eltekinteni tőle. Egyszer olvastam valahol, hogy az egészséges életmód egy háromlábú szék (táplálék, mozgás és pihenés), ha valamelyik nincs rendben, akkor borul az egész. Maximálisan egyet kell értenem.. Biztosan vannak emberek, akik sport nélkül is szépen tartják a súlyukat, de hosszú távon nem hinném, hogy ezzel nem lesz gondjuk. Muszáj használni azokat az izmokat célzottan is, nemcsak a napi rutinhoz. 

Nem tudom elmondani, hogy mekkora egy kib.szott hősnek érzem magam minden egyes alkalommal, mikor nincs kedvem az egészhez (elég gyakran előfordul), de mégis felhúzom a futócipőmet, vagy kigörgetem a polifoam szőnyeget valamelyik itthoni tornához, meg előveszem a súlyzóimat. És mikor végzek, és tele a vérem endorfinnal, akkor nem értem, hogy mi a fenének nem akartam elkezdeni. Mondom, hogy alapból lusta vagyok, na!

Ja, és vannak azért csalónapjaim, mikor a szociális életem nem engedi, hogy mérleget cipeljek magammal, meg számolgassak.

Ez a másik sarkalatos pont nálam, hogy egy-egy ilyen után ne feküdjek bele az "úgyis mindegy ez után minden" érzésbe, mert hajlamos vagyok rá. 

Na, megyek ebédet csinálni, de majd még mesélek, van ez-az a fiúkkal is. (Szerencsére jó dolgok.)  

Januári enerváltság

Sajnos engem sem kerül el ez a januári melankólia.

Pont nincs semmi megoldhatatlan probléma, mégis olyan enervált vagyok, hogy legszívesebben fejemre húznám a takarót, és tavaszig elő sem bújnék.

Szombaton elpakoltam a karácsonyi dekorációt, leszedtem a fenyőről a díszeket, kiköltözött a fa az erkélyre (töves fenyő).

Hirtelen olyan üres lett a lakás, hiányoznak a karácsonyi fények. No mindegy, majd megszokom.

Másik oka a fásultságomnak, hogy nem tudunk azonnal Fonyódra költözni.

Az van, hogy mi az utolsó napokban megnéztünk két lakást is, tulajdonképpen végig lehetne zongorázni, ha... És sajnos van több "ha" is. Ezek pedig nem megkerülhetők, hiába tudnánk áterőszakolni a lakás kérdést. 

Ettől függetlenül TUDOM, hogy mi ott fogunk egyszer lakni, csak még kell egy kis türelem. 

Fogyogatok szépen, dekánként.

Amúgy semmi különös, kevesebb kalóriát viszek be, mint amit elhasználok. Mindent, tényleg mindent eszek, csak okosan. Számolok, mert másképpen ez nem megy. Ha fejben azt gondolom, hogy még jó vagyok, akkor már tuti, hogy a számok mást mondanak, és felfelé. Szóval mérni és írni kell. Charlie már rosszul van tőle, ha meglátja mellettem a mérleget, mert az minden étkezésnél ott van. A kávétejszínt is lemérem, ha nem kapszlisat iszok, szóval ennyire. Étteremben, vendégségben nem voltam mostanában, ott valószínűleg felfelé saccolva írnám be az ételt. 

Ezzel az egésszel sokkal tudatosabb ám az ember, mert nem mindegy, hogy -mondjuk- 200 kalóriát gyorsan feszívódó szénhidrátból viszek be, és fél óra múlva éhes vagyok, vagy inkább -mondjuk- sovány túróból csinálok valami édességet, és órákig nem vagyok éhes a kis étkezés után sem. 

Nem tudom meddig tart a türelmem ehhez, de amíg eredményt hoz, addig biztosan. Utána megtartani kellene az odafigyelést, hogy ne jöjjenek vissza a plusz kilók. 

Nem állítom, hogy estefelé nem vagyok éhes, főleg a vacsora után röviddel, de most azt találtam ki, hogy uborkát eszek, vagy pár szem magot, és ezzel kiütöm a rágcsálhatnékomat. 

Legközelebb majd akkor írok erről, ha elérem az első kitűzött célt.

Iluska elköltözött, vitte a két cicvareket is, Lujzát és Egont.

Belami nincs túl jól, be kell rendeznie az új életét, de szerintem megoldja. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Sajnálom, mert titokban én azért reménykedtem, hogy maradnak együtt. 

Kismacsó vizsgázik, idén júniusban végez.

Speciális szakmájából adódóan már megvan a helye is. Hihetetlen gyorsan elrepült ez a négy év.

Charlieval mi belevágtunk a munka sűrűjébe.

Mór, köszöni, jól van, biztosan unalmasabb napok elébe néz, hisz mostanában rengeteget volt mozgatva, imád túrázni, ő egy igazi csavargós kutya. 

Aranyos történet, hogy Belami még rajta is kifog, ugyanis Fonyódon, egyik nap rábíztuk Mórt, míg mi a csisztapusztai gyógyvízben áztattuk magunkat (muhahaha!). Belami elvitte Mórt túrázni, és a végén Mór úgy elfáradt, hogy alig tudott hazaporoszkálni vele. Belami egy vadállat, ha túrázásról van szó, még egy három éves kutya sem tud lépést tartani vele.😅    

Eklektikus karácsonyom (minden szempontból)

Lehet, hogy a november végül jól alakult, de most meg a december nem volt nekem túl jó.

Elestem, aztán az szépen javult, visszajátszottam magam dolgozni, ami tényleg nem volt egyszerű, de nem untatok vele senkit, hogy hány helyre kellett menni, és hány órát kellett eltölteni a munkavédelmissel. Szóval a nagy mászkálásban összeszedtem egy jó kis megfázást, amit eleinte rumos teával, meleg fürdőkkel kúráltam, aztán ez huszonharmadikára átment egy jó kis köhögős, fejfájós stádiumba, szóval remek volt így készülni. 

Ezzel a rossz közérzettel nem volt nehéz napi szinten összekapni Charlieval, közben meg mégis jó volt a huszonnegyedike, aztán karácsony első és második napja is. Sokat segített az évek rutinja, hiszen nagyjából ugyanúgy zajlanak az események, de azért nagy hajtás volt. Minden nap volt valami, vagy mi mentünk, vagy hozzánk jöttek, találkoztunk az egész családdal. Még a legfiatalabb öcsém is hazajött a családjával Németországból. 

Belami is itthon volt végig.

Hozott a finom teáiból (ez most az új őrület nála), megkóstoltam őket. Szinte szertartásszerúen készítette el, ahogyan a kávét is szokta. Ő kézi darálóval örli a kávét, szigorúan annyit, amit elkészít, stb... Ilyenkor leültem, és megadtam a módját, közben rengeteget beszélgettünk. Tartottam tőle, hogy nem lesz túl jókedve, de szerencsére nem így volt, kiegyensúlyozottnak tűnt, összeszedettnek. Pedig azt mondja, hogy eléggé maga alatt van. Remélem, hamarosan elindul felfelé a szekere.

Charlie karácsony első napján szedte elő az előző napon készült karácsonyi családi fotókat, és hirtelen nem találtam szavakat.

Magamra. Borzasztóan rosszul választottam nadrágot, de az az igazság, hogy nagyon látszik, hogy hetek óta elengedtem fülem-farkam. Lehet, hogy szörnyen unalmas vagyok már a hízás-fogyás témámmal, de nekem ez tényleg egy örök harc. A szüleim el vannak hízva, a testvéreim is, szóval genetikailag sem vagyok túl szerencsés, de odafigyeléssel igenis rendben tudok lenni, ha akarok. Csak épp most nem álltam ebben sem a helyzet magaslatán. 

Tegnap még nálunk voltak Apuék, ezért nem igazán ettem szépen, de mától vissza az alapokhoz, írom a kalóriabázist, és ha a megfázásból meggyógyultam, megpróbálok óvatosan futni. Számításaim szerint Fonyódra már bepakolhatom a kinti futócipőmet. 

Az azért durva, hogy én hogyan látom magam a tükörben, és mi jön le a képekről. Köszönő viszonyban sincsenek egymással, de tényleg, Amúgy érdekes, hogy fordítva is így van, volt, mikor én teljesen szokásosnak láttam magam, aztán a képeken látszott, hogy épp vékonyabb korszakomat élem.

Reggel megmértem magam, és gyakorlatilag két kilóval vagyok több, mint pár hete, de a puhosság miatt ez sokkal többnek látszik, érződik. Rémes.

A képen áll mellettem a két nagy magas fiam, akik izmosak, csinosak, szóval na, össze kell kapnom magam. Megint és újra. Ez van.  

Nyilván akkor blogolok, mikor határidős munkám van. 

Próbálok nem gondolni túl sokat a külvilágra, hogy mi lesz, merre tartunk. 

Délelőtt a fészen befúrta magát az arcomba egy videó, ahol rendőrök oszlatták a tömeget -talán Olaszországban- és annyira rossz érzés volt látni a durvaságot, a tömeg részéről meg a rombolást. Rettegek, hogy nálunk is lesz ilyesmi, és a gyerekeim ott lehetnek, az egyik azért, mert egyenruhás, a másik meg esetleg civilként, véletlenül. 

Persze nem törvényszerű egyik sem, de semmi biztonségérzetem nincs, ezért ilyenkor a legrosszabb eshetőségek jutnak az eszembe.

Így aztán tudatosan terelem le magam a témáról.

Helyette kerestem C-vitamin szérumot az arcomra.

 

Használtam már régebben, de nem vettem újra, pedig jó volt. Aztán Ilonka blogtársnál volt róla szó, úgyhogy mikor elfogyott a jól bevált éjszakai argános krémem, és elmentem pótolni, akkor vettem szérumot is. 

Imádom, mikor a nedves arcomra felkenem, és érzem, ahogy bizsereg a bőröm. Erre mehet a napszaknak megfelelő krém. Ha nem megyek sehová, akkor ennyi, ha meg igen, akkor jöhet még egy könnyű kis BB krém, de az is csak a szem alatti karikák halványítása miatt. Van még színezett Labellóm, de a maszk alatt azt sem nagyon erőltetem. 

Néha a tornára is sikerül rávenni magam.

Persze Mór továbbra is kihívásnak éli meg a helyzetet, mindenképp le szeretne állíani. Következetesen kicsukom ilyenkor a szobából, hogy felfogja, ilyenkor nem érdemes zavarni engem. Nem állítanám, hogy beégett neki az üzenet, valószínűleg gyakrabban kellene edzenem, hogy megértse az összefüggést.

Mérlegre nem ugrálok minden nap, mert olyan gyorsan nem megy már a fogyás.

Hetente egyszer, maximum kétszer engedélyeztem magamnak, hogy ne frusztráljam magam ezzel folyamatosan. Meglátom, hogy kibírom e. 

Anyut pénteken műtik, ha minden igaz.

Tegnap tesztre kellett mennie, és elvileg holnap lesz eredmény. Ha mégsem, akkor tolódik a műtét időpontja is. Reméljük, hogy nem, szeretne túl lenni rajta. Megértem.

 

Kedvenc témám. (Akinek agyára megy már a diéta, mint olyan, az lapozzon!)

Mostanában rengeteg a fogyókúrás téma a blogokon. 

Úgy látom, hogy nem kevés embernek okoz gondot a súlya, legtöbb esetben a megváltozott súlya. Úristen, hányszor reformáltam már meg magam én is! Inkább össze sem számolom. Annyi biztos, hogy egyik sem volt felesleges, mert tanultam mindegyikből. 

Lássuk miket!

• Sajnos semmilyen csodaszer nincs, egyszerűen kevesebb energiát kell bevinni, mint amit felhasznál a szervezetünk. 
• Hosszú távon minden egyoldalú diéta visszaüt. Nem jó a tojás diéta, alma diéta, Atkins diéta, szétválasztó diéta (Belami szerint a legnagyobb baromság, amit hallott), de a ketogén diéta sem (Belami szerint hosszú távon ez sem jó egy egészséges embernek, most az epilepsziás betegeket ne keverjük ebbe bele.). Az ember vagy megundorodik egy-egy élelmiszertől, vagy az egyoldalú táplálkozás miatt károsodik az egészsége. Legtöbb esetben addig el sem jut, mert tarthatatlannak ítéli a dolgot, és abbahagyja... és visszahízza a kétszeresét annak, amit leadott.
• A rendszeres testmozgás kordában tartja az étvágyat, a vércukrot, és segít a diétában. Kár, hogy nekem egyszerre soha nem megy a kettő, azaz vagy a kajára koncentrálok, és akkor a mozgás szorul háttérbe, vagy edzek rendületlenül, de akkor meg az étkezés csúszkál el. Ezen kell most dolgoznom, hogy mindkettőt egy élhető szintre belőjem. 
• Alapvető tévedésem az volt, hogy minél kevesebbet foglalkozok az ételekkel és étkezésekkel, annál kevesebbet eszek majd. Ennek nevében nem szerettem főzni, egyáltalán a konyhában lenni. Mióta tervezek, sokkal többet lógok a konyhában, és mégsem szenvedek tőle, sőt, sokkal jobb azt megenni, amit én csinálok meg. Legalább tudom, hogy mi van az ételben, és mennyi. Kontrollálható, és azt én nagyon szeretem, ha van rálátásom a dolgokra, kézben tartom az életemet, illetve élelmemet. 😂 
• Nem szabad szenvedni a diéta alatt. Muszáj úgy csinálni, hogy az életmóddá válhasson, különben záros határidőn belül kezdhetjük az egészet újra.
• Amúgy nem a fogyás nehéz (amúgy de, negyven felett az is), hanem, hogy megtartsam az elért eredményt. 
• Veszélyeztetett vagyok, mert a szüleim is küszködnek a súlyukkal, nagyszülők között volt/van cukorbeteg, és anyai ágon az elhízással kapcsolatosan mozgásszervi gondok is előjönnek. Így negyvenöt éves koromban fel kellett tennem magamnak a kérdést, hogy milyen időskort szánok magamnak, és mit teszek meg érte. 
• Mindig arra van idő, amire szánok.

A két hetes csoport lezárult.

A két hét eredménye -1,3 kg. A három hété, mert igazából én már szeptember elseje óta csinálom, -2,3 kg. Ma reggel tartok ott, mint karantén előtt, mikor rendszeresen edzettem. Mondjuk akkor izomból jóval több volt. Úgy látom, hogy a heti mínusz fél kiló áll majd be, ami teljesen jó.

Az új két hét most vegetáriánus.

Kicsit fura a sok hús után, tegnap volt puffadás, de nem vészes. Úgy tervezem, hogy lesznek húsos napok is, ahogy kívánja a szervezetem. Szeretném érezni a szervezetem jelzéseit, észrevenni, hogy épp mire van szüksége. Szerintem most jó úton járok.  

Mindenki alszik

 Kivéve engem.

Tegnap Szombathelyen volt Kismacsónak verseny (2020. évi IPF RAW ERŐEMELŐ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG). Charlie vitte el, mert az apja még nincs jól, bár azt írta, hogy rohamosan javul az állapota. (Főleg, mióta az első tesztje negatív lett. A másodikat meg már nem is tartották indokoltnak.) Szóval hajnali háromkor értek haza egy ötödik helyezéssel, ami elég szép a "gyerek" korát tekintve. Mór -természetesen- teljesen összezavarodott a hajnali érkezésüktől, összepisilte az előszobát örömében, és még utána is nehezen csihadt le. Mindenesetre most ős is alszik a reggeli dolgai (séta, kaja) után. Legjobb lenne nekem is, de soha jobb alkalom egy kis blogolásra.

Diéta megy, két hét, két kiló mínusz.

Jó lenne gyorsabban, de meghízni sem két hét volt. Sajnos kezd megint húsundorom lenni, ez várható volt. Írtam a dietetikus csajnak, hogy kaphatok e egy vegetáriánus étrendet, amiben tojás és tejtermékek is vannak. Természetesen kaphatok, nyilván, pénzért. Nem is értem, hogy eredetileg miért nem így kértem. Tudhattam volna, hogy huzamosabb ideig nem fogok tudni naponta húst enni, van olyan, hogy naponta kétszer is. Tényleg nem nagy mennyiségeket, de akkor is. Csak közben meg attól parázok, hogy hús nélkül, azokkal a pici mennyiségű ételekkel nagyon éhes leszek, mert most szinte soha nem vagyok az. 

Továbbra is jó minden, csak ez a vírus ne lenne.

Borzasztó a bizonytalanság, hogy mikor és mennyit korlátoznak megint, lóhalalában igyekszem azokat az utazós melókat megcsinálni, amik nem várhatnak újra hónapokig. Persze ezzel együtt ott van bennem, hogy ezzel a nagy mászkálással bekaphatom azt a hülye vírust, de igazából az esély egy bevásárlásnál is megvan. Elég nyugtalanító.  

Nyűglődéseim, új rutinok

Az van, hogy tizenhárom nap alatt csak húsz dkg-ot fogytam.
Azért ennyi melóért cserébe ez elég kevéske. Pedig a rendszeres edzések mellett figyelek a kajálásra is, mégis olyan nehezen megy.

Hát jah. Negyven felett megváltozik minden.
Régebben fele ennyi energiával pörögtek lefelé a kilók. Na, az az idő elmúlt. Meg kell küzdeni minden dekáért, és utána is tartani kell, mert visszafelé meg pikk-pakk jönnek a kilók. Ez van. Talán pont ezért, jobban megbecsülök minden leadott súlyt, és nem engedem el magam többé annyira, hogy jól meghízzak.

Másik problémám, hogy rohadt alacsony a vérnyomásom.
Főleg ilyen borús, esős időben. 90/58, meg ilyenek. Ilyenkor úgy érzem magam, mintha lassított felvétel lenék, energiám sincs. Ihatom a kávét számolatlanul, csak percekre élénkít fel.

Érdekesség.
Most beépítettem az arcápolási rutinomba, hogy rózsavízzel spriccelem be a megtisztított bőrömet, és arra kenem a krémet. Nagyon jó módszer.
A szemkörnyékápolóm még mindig az aloe vera az ablakból. Leszedek egy levelét, letörök belőle egy darabkát, és szétkenem a zselét a szemem alatt. Nagyon jó, és egy levél napokig elég, be szoktam csomagolni egy kis papírtörlőbe, és a krémek mellé teszem.

Aztán olyan is van, hogy az edzés utáni fehérje mellé elkezdtem a kollagént szedni.
Belami ugyan csak megmosolygott ezzel a témával, meg azt mondta, hogy egyek inkább sok húslevest, de én azért kipróbálom. (Meg utálom a húslevest.)
Naponta egy adagolókanálnyit kell két és fél deci vízben felkeverni, meginni. Sajnos öklendezek tőle, mert eszembe jut, hogy miből nyerik ki, és még a szagát is érezni vélem, pedig szerintem ez hülyeség. Mindegy, egy hónapot kibírok, úgyis azt olvastam, hogy utána már elég csak hetente egy adag.

Egyéb vitaminokat, nyomelemeket, egyebeket is eszek, de ezeket random, nem minden nap. Egyedül a C vitamin és a magnézium, ami viszonylag rendszeres, inkább próbálok nagyon változatosan táplálkozni.

Nem mindig sikerül.
Jól kitoltam magammal ezzel a vegetáriánus táplálkozással, mert így elég nehéz kordában tartani a szénhidrátot, de még nehezebb a kellő fehérjét összeszedni. Azért igyekszem.

Majd kiváncsi leszek a terheléses vércukor és inzulin értékeimre, de szerintem jó lesz, mert már a múltkor is az volt, és akkor még nem mozogtam ennyire rendszeresen.
Jövő pénteken az is kiderül. 😉 

Sajnos szinte teljesen sikerült leszokni a blogolásról, nem is tudom miért. Pedig elvileg sokkal bátrabban írhatnék bármiről, hisz zárt a felület, valahogy mégsem bírom rávenni magam.
Velem mindig történik valami, szóval még az sincs, hogy nincs miről írni. Azt hiszem a kedv veszett el, valamikor útközben.

Azért lássuk mi van!
A férjemnek továbbra sincs klasszik', bejelentett munkája, de legalább dolgozik. Otthon. Pénzért. Ez azért elég fontos.
Ebből adódóan én most óvatosan keresgélek, mert kevesebbet fizető munkahelyre továbbra sem mehetek el. Így már meg sem pályázok olyat, ami sima közalkalmazotti fizetést jelent. Ez van.
Utálok itt dolgozni, de nincs jobb, úgyhogy tolom. Legalább szabadidőm sok van, nézegetek is másodállást, mert nagyon szeretnék egy saját autót.

Fogyókúrázunk, de most komolyan. Charlie, meg én.
Az úgy volt, hogy az öcsém elment orvoshoz, hogy segítséggel fogyjon le. Kapott egy étrendet, amiről elég sokat mesélt, és közben szépen olvadtak le róla a kilók, úgyhogy elkértem tőle. Addigra már tisztában voltam vele, hogy ez egy magasabb fehérjebevitelen alapuló diéta, aminek az első négy hete szigorú, utána szép lassan átvezet egy olyan életmódba, ami tartható és egészséges, azaz nem hízza vissza az ember a leadott kilókat.
Az a helyzet, hogyha én a fejembe veszek valamit, akkor elég durván tudom tolni, úgyhogy megyek előre, mint a faltörő kos, és nagyon tetszik, hogy ilyen is tudok lenni.
Igyekszem hetente egy alkalommal mérni magam, de azért van, hogy ráugrálok közben is a mérlegre. Keddenként van a hetek vége, és a héten kedden -3,1 kg volt az eredmény, mindez két hét alatt. Ha megduplázom ezt a következő két hétben, akkor le is ment a fele annak, amit szeretnék leadni.
Charlie már mínuszból indított, mert 10 kiló lement neki a diéta kezdete előtt, és a közös fogyókúra eredménye meg még 7 kiló, úgyhogy ő már -17-nél tart. Büszke vagyok rá, mert ő azért szenved, szeretne olyasmiket enni, ami nincs benne az első hetekben, sőt tiltott, míg nekem egyáltalán semmi sem hiányzik, sőt, vannak étkezések, amikor nem is vagyok igazán éhes, de akkor is enni kell az anyagcsere pörgetése miatt. Nem szabad, hogy a szervezet elkezdjen tartalékolni, mert akkor megette a fene.
Na, ezzel amúgy remekül elszórakozunk, mert előre kell gondolkodni minden áldott nap. Ha elmegyünk otthonról, és nem érünk haza a következő étkezésig, akkor dobozban vinni kell a kaját, sőt, ha dolgozok, akkor egész napra hozom az elemózsiámat bedobozolva, szétosztva. Nincs semmi a véletlenre bízva.
Azt hiszem, hogy most ez azért is fekszik nekem nagyon, mert van valami végre, amit kontroll alatt tudok tartani. Élvezem, na.

Fiúk.
Róluk oldalakat tudnék írni, annyira nagyon rendben vannak, és büszke vagyok rájuk.
Belami hamarosan doktor lesz, gyakorlatozik a kórházakban, közben Pesten egy kávéházban is beugrós, meg a helyi uszodában is néha, hogy pénzt keressen, és terhet vegyen le a vállunkról.
Most épp Szlovéniában van konferencián, hihetetlen a kiapadhatatlan energiája.
Kismacsó megszerezte a középfokú angol nyelvvizsgát, de még előtte hozott egy kitűnő félévi bizonyítványt. Utolsó gimnáziumi évében, mert elhatározta. Ez annyira ismerős amúgy: kitalálta, hogy ő most kitűnő lesz, és megindult, mint a faltörő kos. Mert ő be akar jutni az egyetemre, és szerintem be is fog.
Azért lazán szerzett egy második helyet a diákolimpián múlt szombaton, illetve az elődöntőn, de ott lesz a döntőn is. Fekvenyomásban indult amúgy.
Ennek az egész gyönyörű tortának már csak hab a tetején, hogy a nem túl bőbeszédű és nem túl érzelgős Kismacsó azt mondta nekem csütörtökön este, hogy ők azért ilyenek, amilyenek, mert jól lettek nevelve, egészen pontosan, én jól neveltem őket. Belami bőszen helyeselt, és én úgy éreztem, hogy ezért a mondatért már megérte erre a világra születnem, és ennél jobb visszaigazolás egy anyának nem is kell, hogy valamit egészen jól csinált.     

Kis vegyes

A kettő dolgozós nap gyorsan eltelt, annyira szörnyű sem volt.
Az egyik délutánján csináltam a gyerekeknek egy mozis délutánt, elvittem neki ezt, csináltunk popcornt, és úgy besötétítettünk, hogy tényleg olyan volt, mintha moziban lettünk volna.
Azt most inkább hagyjuk, hogy a különleges szükségletűeknek (értsd: fogyatékosoknak) magyarázni kellett a filmet, és az egyik majdnem felgyújtotta a konyhát, mert a popcornt a mikróban hagyta, ő meg visszajött a filmet nézni.
Tanulság: még egyszerűbb filmet vinni, és véletlenül sem kiadni a kezemből a popcorn készítését. Ennyike.

Most harmadik napja itthon vagyok, de sajnos ezt a hétvégét megnyertem dolgozni.
Így az összes hétvégi teendőt le kellett tudni péntekig.
Már túl vagyok a takarításon, mosáson, bevásárláson, főztem két napra a családnak.
Az előbb kiselejteztünk Kismacsóval az íróasztalából, úgyhogy ma még befedem a könyveit, füzeteit (ehhez én ragaszkodok, valamiért szeretem én csinálni), és kész.
Úgy volt, hogy Belamit vasárnap költöztetjük vissza az egyetemre, de megkaptam a beosztásomat, úgyhogy áttettük hétfő estére a megmozdulást. Az előbb viszont mondta, hogy lehet, hogy mégis vasárnap költözik, mert az egyik haverja autójában lenne hely neki is, meg a cuccának. Ez majd még kialakul, valahogy nehezen hiszem, hogy mindketten beférnek a holmijukkal, tekintve, hogy a mi autónk tele szokott lenni Belami dolgaival.

Az allergiám kinyír, sajnos elég agresszív kismalac vagyok tőle.
Apropó kismalac. Ideje visszatérni a fogyókúrámhoz, ami ebben az évben elég eredménytelennek tűnik mindenhogy.
Januártól júniusig keményen edzettem, nagyjából nulla eredménnyel (na jó, egy-két kiló lement, de az semmi), legalábbis kilók számában biztosan. (Amúgy biztosan hasznos volt a sportos életmód.)
Aztán sz.rtam bármit is csinálni, eredmény ugyanaz. Illetve a nyaralás alatt már csúnyán elszaladt a ló velem, és eddig nem is nagyon sikerült visszatérni a helyes útra (tegnap este egyszerűen addig hisztiztem, míg Charlie nekem nem adta a csokiját, amit napokkal előtte tőlem kapott, és én már rég megettem az enyémet, ő meg rakosgatta az övét, hát így járt).
Szóval úgy értékeltem, hogy a tegnap esténél már nincs lejjebb (simán leütöttem volna, ha nem adja ide azt a csokit, és este tíz is elmúlt már), úgyhogy ma nagyon rendesen eszek, jó lenne összeszedni magam.
Főleg, hogy tegnap egy régi ismerősömmel kávéztam, aki kb. tíz évvel idősebb, és vágyakozva gondolt a negyvenes éveire, és azt mondta, hogy olyan szép kis nő vagyok, használjam ki, vigyázzak magamra. Erre... (majdnem megvertem Charliet a csokiért). No comment.  

Mozgás és szorongás

Annyira nagyon lelkes vagyok a reggeli edzéseimmel.
Itthon szépen megreggelizek, mire felállok a futópadra, már egy-másfél órával járok előbbre, szóval pont jól vagyok.
Harminc perc futás után már jól melegem van, kezdődhet az edzés a kis súlyokkal, újabb harminc perc.
Utána gyors zuhany, öltözés, és kezdődhet a munka.

Egész nap energikus vagyok, még a kedvem is sokkal jobb, mint egyébkor.
Esténként meg tök nyugodtan üldögélek a fenekemen, nem kell azon vekengnem, hogy "miért nem inkább tornázok"?!.
Annyi, hogy most még estére teljesen lenullázódok energiában, alig vagyok már észnél este nyolckor, de reményeim szerint ez majd változik, ahogy javul lassan az állóképességem.

Munka.
Hát én nem is tudom. Elborítanak az információk, és rengeteg buktatót érzékelek máris.
Közben meg szeretek bemenni oda, mert rend van és tisztaság, ami nekem nagyon fontos, mert ezek a dolgok megnyugtatnak.
Megőrülök a káosztól, a rendetlenségtől, mert lecsapolják az energiámat.
Rendet tettem én ott is, ahol kezdtem, de valahogy sosem éreztem enyémnek, nem tudom miért.
De mi lesz, ha én magam okozom majd a káoszt ott, ahol most a rend az úr?

Szorongok.
De legalább egy ideje tudok róla beszélni. mert eleinte még az sem ment.
Nincs rosszkedvem, meg depis sem vagyok, csak simán szorongok, hogy fog e ez nekem egyedül menni, tudok e ennyi felé figyelni, szakadni?
Tudok e az asztalra csapni, ha nem jól mennek e dolgok, tudok e rendet tartani a kollégák és a gyerekek között?
Le tudom e osztani a feladatokat úgy, hogy azok el is legyenek végezve, és közben vissza is legyenek ellenőrizve?
Tudok e következetes és szigorú lenni, közben meg igazságos is?
Tudok e parancsolni egyáltalán? Vagy legalábbis úgy kérni, hogy azt nálam jóval idősebb emberek is elfogadják?

Soha nem voltam vezető, és nem is igazán akartam az lenni.
Egyszer pályáztam ilyesmire, de végig attól féltem, hogy megnyerem.
Most azonban ezt hozta elém az élet, és szorongok, hogy elvérzek.

Pedig nem kellene.
Hisz mi történhet? Maximum kiderül, hogy nem vagyok vezető alkat, aztán pont. Visszamegyek "második" nevelőnek pár hónap múlva, aztán ennyi.

Ja, és huszonhatodikától már egyedül leszek.
Bezony. Két hét múlva.
Hogy hamar? Nekem mondjátok?!?!  (Vááááá!)  

Kedvenc étkezésem

a tízórai és az uzsonna,mert akkor nagy valószínűséggel beiktatok egy kávét és/vagy sütit.
Most épp egy sikeres kimenetelű iskolai beiratkozás után döntöttem úgy,hogy megjutalmazom magam,és beülök kedvenc kávézómba.

Nem,nem én megyek suliba,az egyik lányunkat könyörögtem vissza a középiskolába,mert a tavalyi rengeteg hiányzás miatt ki akarták rúgni.
Megtehetik,mert elmúlt 16 éves,nem kötelesek bent tartani.
Szóval felöltöttem a kis boci szemeket,a leány szintén,meg még vittük a nagymamát is,aki inkább nehezítő tényező volt,mert minden áron,mindenkinek meg akarta mutatni a gyerek általános iskolai okleveleit.
Na mindegy,a lényeg,hogy sikerült,így most ünneplek kicsit,mielőtt belevetem magam a továbbiakba.

Nagyjából biztos vagyok benne,hogy nem sokáig tart a leányzó lelkesedése,és ki fogják rúgni (van mire alapoznom ezen feltevésemet),majd két év múlva az utcára kerül,de hátha meglepetést okoz mégis.
Én beletoltam ebbe (is) mindent,egyszerűen csak így tudom elképzelni,máshogy nem is lehet.
És minden egyes reggel belemosolygok a tükörbe (mert bele tudok),és tiszta a lelkiismeretem.

Vissza az étkezés témához.
Most a reggeli kávémba tejszínt teszek,a tejet meghagyom későbbre.
Ja,és rászoktam az indulás előtti reggelire,tekintve,hogy később megyek dolgozni.
Rengeteget mozgok napközben,de még az izomlázon kívül egyéb hatást nem észlelek.(Konkrétan fogyásra célzok.)
Jaj,olyan nehezen megy egy csomó minden 40 felett!(Ismét a fogyásra gondolok elsősorban,de legalább nem is híztam tovább.)

Gyenge hétkezdet

Nem volt egy erős hétkezdet, alig bírtam rávenni magam a munkára. Ehhez képest elég jól haladtam, csak hát az energiaszintem nullához közelít.

Lehet, hogy az éjszakai rémálmom sem segített az épülésben, ugyanis azt álmodtam, hogy összefutottam az exszel, meg az ex barátnőmmel egyszerre. Hú de rohadt kínos volt, főleg, hogy még mindig azt játszották, hogy semmi közük egymáshoz, én meg igyekeztem kifarolni a helyzetből, és nem érettem, hogy miért kell ezeknek mindig az arcomba lenni?!

Tegnap tornáztam egy jót, ma sétáltam jövet-menet, úgyhogy inkább most nem erőltetem a mozgást, majd holnap. Remélem lesz időm.

És akkor beszéljünk a fogyókúrámról.
Az van, hogy stagnálok. Igazából szombaton félve álltam rá a mérlegre, mert hetek óta nem számolok, nem mérem magam, és simán azt éreztem, hogy visszahíztam minden keservesen leadott kilót.

De nem.
Ugyanannyi vagyok, mint mielőtt másfelé fordult a figyelmem, és abbahagytam a számolgatást.
Régi motoros vagyok már a fogyókúra szakmában, úgyhogy számolás nélkül is érzékelem, hogy mi fér bele a diétába, de nyilván hamarabb csal az ember a maga javára, ha nem pötyögi be a kalóriabázisba minden egyes lenyelt falatját.
Szóval a terv, hogy visszaállok a bázisra, hogy haladjak megint.

Egyébként pont ma fejtegettem Levegőnek, hogy az új munka egy csomó új szokás kialakulását fogja eredményezni, és csak rajtam múlik, hogy ezek rám nézve pozitívak legyenek.
Példának okáért ott a táplálkozás, hisz a nagy jövés-menésben nagyon szervezetten kell összeállítani a napi kajámat, ha nem akarok össze-vissza enni. Vinnem kell a kis kiszámolt adagomat, amit bárhol el tudok fogyasztani, és oda kell arra is figyelnem, hogy a vércukorszintem stabilan legyen, ne kapkodjak be itt is, ott is valamit, mert épp útba esik, vagy nincs nálam semmi.

Aztán lesz időm olvasni közlekedés közben, esetleg blogolni. Vagy nem. Lehet, hogy útközben készülök fel az adott látogatásra, tárgyalásra, ezt még nem tudom.
Jó szokásomhoz híven az első pillanattól van egy spanom, aki ott dolgozik, ahová megyek, szóval zaklatom éjjel-nappal a kérdéseimmel. Ma már mondta, hogy találkozzunk, szívesen mesél bővebben a munkáról, a jót és a rosszat is. De megnyugtatott, hogy annál biztosan jobb lesz, mint amit jelenleg csinálok, mert belelát az alapellátásba, és tényleg rémisztő, ami most itt folyik.
Olyan felkészült leszek mire odamegyek, hogy betanulásra sem lesz szükségem. ;-)

Megint egy poszt a fogyókúrámról (jajne!)

Egy hét alatt 20 dkg fogyás: nevetséges.
Fél kg hetente, így állítottam be a keretet, de úgy látszik, hogy a szervezetem ragaszkodik a tartalékaihoz, nem adja olyan könnyen magát.
Na mindegy, annyira nem sietek sehová, elvégre nem is pár hét alatt kapkodtam magamra a plusz kilókat.

A lényeg, hogy nem szabad feladni, meg sportolni kellene rendszeresen.
Bevallom: egy lusta dög vagyok, egyszerűen nincs kedvem hozzá.
Tudom én, hogy a mozgás jó, meg az egészséges életmód háromlábú székének az egyik lába és sz.rt sem ér az egész nélküle, de a callaneticsen kívül nem esik jól semmi. Persze ez is valami, de inkább formál, meg a mélyizmokat dolgoztatja, nekem meg inkább futni kellene, vagy egyéb pulzusemelő mókát csinálni.
Egy darabig a napi egy órás séta jó volt erre, de már úgy megszoktam, hogy ki sem melegszem tőle.

Most fussak a munkába, meg utána haza, hogy jó legyen?
Na, ezt azért elképzelem, amint a vállamon átvetett táskával, plusz az ebédes szatyrommal csörtetek át a városon. Jó móka lenne... Főleg azoknak, akik ebben a látványban részesülnének kora reggel, éh gyomorra. (hahaha!)

Bazsi te szegény, avagy a kajaterror újabb áldozata

Hetek óta vágyom A paradicsomlevesre.

Télen olvastam valaki blogjában erről a levesről, Charlie meg is csinálta egymás után háromszor. Akkor kicsit elegünk is lett belőle.

Az alap a friss bazsalikom (na ő a bazsi, aki már meg is van cincálva a levesünk miatt):

Kell még hozzá hámozott paradicsom, meg paradicsomlé, és egy doboz főzőtejszín, só, bors, esetleg olaszos fűszerkeverék.

Ez egy igazán olaszos ízvilág, úgyhogy kis olívaolajon lehet pirítani hozzá kenyeret, de ha valaki a betűtésztához ragaszkodik, azt is lehet betétnek használni hozzá.

Én fogtam egy szelet prokorn kenyeret (mennyei friss volt), és azt harapdáltam a leves mellé, a többiek tésztát tettek bele.

A legjobb az egészben -természetesen- Charlie.

Mire hazasétáltam az állomásról, már majdnem kész is lett a finomsággal, így már rogyhattam is a tányér mellé. Mertnekemvanaviláglegjobbférje. :-)

Martine!!!

Ilyen vacsora jó lehet abban a pályázatos elrablásban? :-)

Olivás ciabatta, természetesen neeem az egész, csak -mondjuk- kettő szelet.

1 dl száraz vörös,

saláta. Citrommal, olívaolajjal. Esetleg pici zsírszegény mozzarella. 

Szerintem ma ki sem merítettem a kalóriakeretemet. ;-) Meg is nézem.

A kalóriabázis hangja

szólt hozzám, hogy aszondja': 3.10 kg-ot fogytál.
Na jó, 40 dkg 11 nap alatt nem nagy ügy, de én azért örülök. :-)
Lassan, de biztosan a cél felé.

Továbbra is azt látom működőképesnek, hogy terv szerint eszek.
Nincsenek egy "falatot bekapok", meg "egy kocka csoki nem a világ" című megmozdulások, legalábbis ebben a szakaszban. Súlytartásnál lehet, de sajnos pont ezen megy el mindig a dolog, ezért kell újra, meg újra elkezdeni megint.

Tegnap is.
Tudtam, hogy ilyen tanácskozás lesz szendviccsel, és nem tudok ebédelni elmenni, úgyhogy vittem a kis táskámban a kiszámolt adagomat, és a kávén kívül rá se néztem a "külsős" ételekre, mert akkor bedől a rendszer. Annyira nem nagy cucc a dolog, csak elhatározás kérdése, meg tervezésé. Azért még mindig egy kib.szott hős vagyok, na. 

Szokásos témáim egyike

"2.70 kg-ot fogytál" -írja a kalóriabázis.
Ezt dicséretnek veszem.
Megnéztem, 02.15-én kezdtem el írni újra (komolyan) a bázist, szóval ezt azóta kiviteleztem.

A baj csak az, hogy még legalább kétszer ennyit kell ledolgozni magmaról, és sajnos én nem nagyon látok még változást magamon, sőt egyre dagibbnak érzem magam.
Emlékeim szerint ez akkor is így volt, mikor két-három éve az áhított súlyban voltam, akkor is ugyanakkorának láttam magam, mint előtte.
Fura szerzet az agy, meg a hozzá kapcsolódó látás. Legalábbis ebben az ügyben biztosan.  

Ésszel bármi belefér

Muszáj elmondanom, hogy most ettem meg a kókuszos banánkenyeremből 1!!! szeletet uzsonnára, ami 63 g, 209 kalória, 16 szénhidrát a 160-ból (fehérje: 3g, zsír: 15 g: elég sok).
Ittam hozzá kávét pici tejszínnel, és simogatta a bendőmet, főleg annak a tudatában, hogy még van keretem egy szerény vacsorához.
És a séta pipa (2x35 perc az új cipedliben), hasizom lesz, meg még lehet valamit ráhúzok.
Az élet széééép, főleg, ha uralkodok magamon. ;-)  

Kib.szott egy hős

Ha én egyszer rákötöm magam valamire!

Elmebaj, de én most MINDEN falatot számolok. Képes voltam ma is a gulyáslevesem összes hozzávalóját grammra pontosan megmérni, felvezetni a kalóriabázisra, aztán megmérni, hogy mennyi az annyi egy tányérban, stb..

A lökést ehhez a péntek reggeli mérlegelés adta: megmozdult az a fránya kg lefelé. Ráadásul a vártnál is jobban, szóval ez szárnyakat adott. 

Pénteken még a munkahelyen kiszámoltam, hogy a reggeli és az ebéd után hány kalóriám marad az uzsonnára és a vacsorára, és azt hogyan tudom "elkölteni" a helyi plázában, mert ott volt randim Levegővel. 

Szóval mikor eljött a vacsora ideje, akkor én célirányosan megindultam a kiszámolt kajám felé, mint egy ló a szemellenzőjével, és tényleg nem érdekelt sem a sültkrumpli, sem a sütik. Egy kib.szott hős vagyok, az már biztos.

Legveszélyesebb nap a szombat, de én továbbra sem hagytam magam.

Anyósomnál mindenből a felét szedtem a szokásos adagomnak, és láss csodát, úgy is totál jól laktam, ráadásul még kajakómában sem fetrengtem délután.

Este rukkola saláta, ujjnyi száraz vörösbor, mert élni tudni kell.

Azt hiszem közben a gyomrom is összébb szűkült, mert beérem kevesebbel, így tényleg nem nehéz tartani a saját magamra kirótt diétát.

Nyárra visszaszerzem azt a súlyt, amivel jól érzem magam, és az izületeim is tehermentesednek picit.

Egyszer már megcsináltam, most is menni fog.

Tudom, hogy erről is (mint a cipős terveimről) túl sokat írok, de ez foglakoztat, ez van. 

Meg a kimondott dolgoknak erejük van, és épp elég szégyen, hogy alig tudok felmutatni valami eredményt annak ellenére, hogy mennyit lamentálok erről. Épp itt az ideje, hogy eredményekkel (is) jöjjek.

Charlie csinálja a videót a bántalmazott nőkről.

Nem voltam túl nagy segítség neki, sajnos nem úszta meg, hogy ne nézze végig ő is az egész anyagot vagy százszor. Nem tudom mikor végez vele, és hogy milyen lesz, mert én elmondtam az instrukcióimat, de akkor is ő rakja össze, úgyhogy inkább őt fogja tükrözni, mint engem. 

Azt hiszem ezzel most elég sok melót raktam a nyakába, a jövőben visszább kell fogni magam, hogy mit vállalok el a nevében. Szerintem semmit nem fogok innentől. 

Az a helyzet, hogy az ő szabadidejét táblázom be olyan feladattal, ami az én munkámhoz tartozik, ráadásul tök ingyen dolgozik, maximum az én lelkes mosolyomért. Persze tudom, hogy milyen, és mennyire segítőkész, na ezt nem szabadna ennyire kihasználnom. Nem is fogom többé.   

Megyek, mert ezer a dolgom.

Keresnem kell a millió táskám között egy fényesebb feketét, mert az jobban illene az új cipőmhöz.

Csinálnom kell egy olajos masszírozást a képemen, mert elég zsír- és vízhiányos. 

Hajat mosni, kiválasztani, hogy mit veszek fel holnap, ilyenek.

Nehéz a nők élete, mondom én. ;-)