Jövős-menős hét

Uhh! Ez a hét elég fárasztó eddig.

Kedden a szociális munka napja miatt nem kellett dolgoznunk, úgyhogy felkerekedtem, és elmentem Budapestre. Vonattal utaztam (az nekem ingyen van), aztán vettem a Simple alkalmazással a pesti tömegközlekedésre jegyet (és ezt most azért írtam le külön, mert én eddig SEMMIT nem intéztem telefonról, egy boomer vagyok, és végre rávettem magam), és először meglátogattam apumékat. Mostoha anyámat hazaengedték a kórházból még múlt hétvégén, úgyhogy időszerű volt egy vizit a részemről. Én most hosszan tudnám fejtegetni, hogy milyen nagyon nem tudok mit kezdeni azzal, hogy az öregedéssel mennyire megváltoztak, és ettől furán érzem magam, de nem lenne szép kibeszélnem őket. 

Utána visszatértem a metróra, és elmentem Belamihoz a klinikára. Ő mondta, hogy látogassam meg, ha belefér, és nekem muszáj volt vele beszélnem erről az egész elb.szott látogatásról. Beültünk a klinika büféjébe egy kávéra, meg Belami szendvicset is vett nekem, mert elpanaszoltam, hogy még enni sem kaptam. Arra kértem, hogyha kezdek rossz irányba változni, akkor szól nekem, mert én nem szeretném, ha azért maradnának el mellőlem, mert nem tudnak mit kezdeni az öregség miatt felerősödött előnytelen tulajdonságaimmal, de tapintatból meg rám hagyják. (Mint én.) Erre elnézően mosolygott, hogy úgyis megsértődnék, és nem érteném, mert ez így működik az időseknél. (Természetesen vannak kivételek, én is tudok.) Még sok témát érintettünk, de aztán gyorsan összekaptam magam, és rohantam a vonathoz, mert tényleg elment az egész nap.

Másnap (tegnap) Zalaegerszeg, két másik gyám pajtival, meg sofőrrel mentünk. 

Reggel fél nyolckor indultunk, és este hat előtt értünk haza. Egy, azaz egy gyerek miatt utaztam ennyi órát, és nem, nem tudják megoldani, hogy ez ne így legyen. És akkor itt most újra belecsaphatnék az egész rendszer működésképtelenségébe, de inkább nem teszem, mert ki kíváncsi erre így péntek este? Ugye?

Ma itthonról dolgoztam.

Nézegettem itt a lakást közben, hogy bizony neki kell állni egy nagyobb takarításnak, meg a múlt vasárnap kezdett selejtezést folytatni. Most az én ruháimat pakolászom, próbálok valami rendszert vinni abba, hogy mit hol tartok innentől, mert a hálóban a fiúk szekrénye kiürült, és a nyár folyamán szépen telerámoltam a cuccaimmal, csak épp minden logikát mellőzve. Úgyhogy időnként azt sem tudom, mit merre találok. 

Szabadságom még bőven van, úgyhogy december elején biztosan kiveszek legalább másfél hetet, és akkor biztosan ilyenekkel foglalkozok, meg kipakolom a karácsonyi dekorációt is. Na, ezeket nagyon várom. 

(Henckens Kris)

Húsvét

Egyfelől gyorsan eltelt a négy nap, másfelől meg rengeteg dolog belefért.

Csütörtökön még dolgoztunk, úgyhogy csak délután tudtunk elindulni a Mátrába, de az idő nagyon jó volt, szeretünk így utazni. Meg- megállunk, Mór szaladgál kicsit, mi meg kinyújtózunk, aztán haladunk tovább.

Másnap esőre ébredtünk, de fel voltam rá készülva gumicsizmával, vízhatlan kabáttal, úgyhogy mi Mórral reggel is csatangoltunk egyet, délután meg már sütött a nap. 

Szombaton már remek jó volt az idő, azt sajnáltam, hogy a farmer rövidnadrágomat nem vittem, az pont elég lett volna. Volt bográcsozás, úgyhogy délután igen-igen jóllakottan indultunk haza. Mórci a rengeteg ingertől, meg a makkáktól (volt három is) teljesen kimerült (imád nyomulni rájuk, szaglássza, böködi őket, és az egyik ezt igényli is, szóval jól elvoltak a szürkével), a vasárnapot nagyjából végigaludta.

Charlie vasárnap elment meccsre Budapestre, én meg addig itthon élveztem a magányt az alvó Mórral, futottam futópadon, meg filmeztem, pakolásztam, mostam, ilyenek. Engem az ilyen csendes, szöszögős napok teljesen feltöltenek, időnként nagyon vágyom az egyedüllétet. (Mór maradhat, ő nem beszél túl sokat, meg ő is szeret nyugiban lenni.)

Az már szombaton kiderült, hogy Kismacsóék nem jönnek, mert Luna elkapott egy gyomorra ható vírust, szóval egyáltalán nincs jól.

Így a hétfőnk is szabad volt, annyi a baj jelenleg is, hogy sok az étel, én meg már visszaálltam a számolásra, nem engedhetem el a gyeplőt sokáig. Szóval most amit lehet, azt lefagyasztjuk, a többivel meg kajamentőset "játszunk", majd lesz valami a maradék kaláccsal, sonkával. Gyűjtöttem pár ötletet.

Amúgy teljesen függetlenül Belaminak is fájt a gyomra egy-két napig a Mátrában, de tegnap este már jól volt, azt mondta, hogy ma megy dolgozni, minden ok.

Még ez a hét van, meg a jövő hétfő lesz zúzós (egész napos út, plusz két tárgyalás), utána viszont egy hét szabadság. Alig várom.

Mostani vázás helyzet:

Tavasszal Fonyódra

Belami délelőtt még eljött hozzánk.

Kicsit át kellett szerkesztenem a napomat, de nagyon örültem, hogy találkoztunk még az utazás előtt. Nagyon fura lesz, hogy most három hónapig nem jelenik meg hetente legalább egyszer, eddig ezt fel sem fogtam. Jó, a mai világban naponta tudunk beszélni, chatelni, de az azért nem ugyanaz.

A mai nap másik nagy híre nekünk, hogy 15-18-ig Fonyódon leszünk. 

Aztán azon a hétvégén a hegyekbe is elmegyünk valószínűleg, ez félig munka lesz Charlienak, de azért kihozzuk belőle a legtöbbet. Szóval a következő napokban ezt szervezem, mert át kell tetetnem így a fogászati időpontomat, meg a gyámi munkában is lenne egy iskolai beíratás. Az a helyzet, hogy nekem teljesen üres hét soha nincs, szóval muszáj szervezkedni, hogy legyen, különben soha nem tudnék 1-2 hét szabadságot kivenni egyhuzamban. 

Abban legalább előrelátó voltam, hogy a másodállásban arra a hétre nem kértem műszakot, mert régebben beszéltünk már erről Charlieval, de a nyaralót csak most kérdeztük meg, hogy szabad e.

Olyan jó, hogy megint van valami, amit nagyon várok.  

Normális vagy Lulu?

Bezzeg adta az ötletet, hogy írjak erről.

Úgy tűnik más is szeret mesét gyártani magának, ha épp a gondolataiba tud merülni.

Megmondom őszintén, hogy a mostani munkám egyik vonzereje pont az, hogy rengeteget utazok, ami alatt vagy olvashatok, vagy csak nézek ki a fejemből, de bent...., na ott zajlanak az események.

A futógépen való futást is ezért szeretem, mert nem kell a lábam alá nézni, bedughatom a fülembe a zenét, és képzelődhetek. 

Mondok egy példát.

A múltkor megláttam egy ruhát a kirakatban. Én pont nem az a típus vagyok, aki túlzottan lecövekel egy alkalmi ruha előtt, de ez most nagyon megfogott. Annyira, hogy a futógépen mesét kanyarítottam köré. 

Szóval, a képzeletbeli filmben, ami a fejemben futott az öt kilóméter alatt, híres írónő voltam, aki forgatókönyvet rittyentett az egyik regényéből, abból meg filmet csináltak. A filmet és a forgatókönyvet jelölték az Oscarra, és én a családommal utaztam Amerikába. 

Oda ezt a ruhát vittem magammal, meg a Mama nyakláncát, ami pont nagyon jól érvényesült a ruha nyaka miatt. (Gyönyörű az a nyaklánc.)

Tudtam, hogy meg fogom nyerni a legjobb külföldi film forgatókönyve díjat (szerintem ilyen nincs is, de kit érdekel), úgyhogy előre megírtam azt a pár köszönő mondatot, és mondtam Belaminak, hogy ő fog fordítani, mert én csak magyarul merek megszólalni.

A díjátadó előtt fényképeztek a fiúkkal, meg Charlieval, és mikor mondták a nevem, akkor pont úgy ugrottam föl, ahogy a tévében láttam, és Belamiba karolva mentem a színpadra. 

Hát marha jó ilyeneken képzelegni. És mindez egy alkalmi ruhából indult. Ebből ni:

Helyzet...

Annyi mindenről akartam írni a napokban, aztán mindig volt fontosabb, vagy csak simán úgy elfáradtam, hogy nem volt erőm hozzá.

A hétvége nagyon jó volt.

Szombaton este megérkezett a csipet csapatom, Iluskával kiegészítve. Olyan jó hangulat kerekedett, hogy Kismacsó el sem ment a szokásos buli körútjára, inkább maradt itthon kártyázni Ilussal, Charlieval és Belamival. 

Én nem, én nagyon utálok minden társas- és kártyajátékot, csak nézni szeretem őket, meg tenni-venni körülöttük. Aztán olvastam, és elandalodva hallgattam, hogy milyen jól szórakoznak. 

Vasárnap meg Anyu szülinapja volt, ott ebédeltünk náluk mindannyian, és előtte-utána kutyáztunk, macskáztunk, töltődtünk tőlük. 

Iluska le sem rakta a kezéből a kis Lucyt (kis cica), csak addig, amíg evett. Nagyon olyan, mint mi.

Aztán hirtelen kiürült a lakás, de már ezt is tudom élvezni.

Hétfőn nagyon meghajtottam magam az edzéssel.

Fürdés után egyből kenegettem magam izomlazítóval, mert már minden bajom volt, pedig inkább másnap szokott. 

A munkám most eléggé idegőrlő.

Van egy ügyem, amiben van egy (vagy kettő) kakakeverő felnőtt, és már nagyon elegem van belőle, hogy dől a sz.r mindenhonnan. 

Pénteken írtam egy nagyon korrekt és részletes feljegyzést az ügyről, minden érintettnek elküldtem, és egyszerűen nincs több mondanivalóm. Ma még felvettem a telefont az egyik kakakeverőnek, de innentől nem fogom, csak írásban vagyok hajlandó vele is kommunikálni, mert tele a hócipőm a hazugságaival, ferdítéseivel. 

Még nem szóltam a felettesemnek, mert úgy érzem, hogy tudom kezelni az ügyet, de kezd fogyni a türelmem. Remélem hamarosan pont kerül az egész végére.

Ezt levezetendően túrtam magamnak egy pihe-puha pulcsit, tele szivecskékkel.

Piros alapon! Szóval már ki is van mosva, meg szárad, mert holnap abban szeretnék nyomulni. 

A Mama beteg lett, valami romlottat evett, és mert idős, nagyon legyengült ettől.

Sajnos az orvos nem akart vele foglalkozni, lazán antibiotikumot írt fel, amitől még rosszabbul lett. Szerencsére szombaton Belami ott volt az apjánál, és átment Mamához is, és azonnal írt fel neki egyéb gyógyszereket, ami az ionok egyensúlyát hivatott visszaállítani. Apuék meg elmentek, és egyszerűen elvitték magukhoz Mamát Pestre, mert nem merték egyedül hagyni ilyen legyengült állapotban. Így legalább Belami hétköznap is minden nap ellenőrzi.

Amúgy már teljesen rendben van, szeretne hazamenni.

Charliet csak kicsit kellett nyüstölni, hogy holnap munka után menjünk el Budapestre.

Egyik részről villámlátogatás Apuéknál, így Mamával is találkozunk, másik részről meg mikulásost is játszunk, viszünk csomagot a fiúknak. Jó lesz.

Előtte még fodrászhoz is elmegyek az egyik szívemnek nagyon kedves ex kolléganőmmel, majd Charlie összeszed onnan, úgyis ott szoktunk felmenni az autópályára. 

Ma is toltam egy edzést.

Most futás nélkül, mert sok a guggolás és a felhúzás, és nem akartam teljesen kicsinálni magam a nap közepére, de még így is nagyon elég volt, elfáradtam.

Most forralt bort iszogatok, mindjárt elmerülök egy kád vízben, aztán pedig olvasok. Jóóó ez a nap (is)! 😉 

 

 

A káosz felszámolása az agyamban, és a lakásban

Ma pont arról beszélgettünk anyósommal, hogy mennyire rá lehet pörögni témákra, és akkor nincs megállás.
Nálam most úgy kezdődött, hogy Belami Bécsbe ment Széphajúval, meg a haverjával, és még annak a barátnőjével.

Így négyen, autóval...tömegbe...
Nálam ez most mindkettő para tényező, mert rossz az idő, meg köd van, és a terrortámadások meg ott vannak, ahol egyszerre sok ember van.
Ennek a tetejébe jött még, hogy pénteken moziba mentünk Charlieval, ahol az egyik jelenetben az anya bemászik a konténerbe a meggyilkolt lányához, és őrjöng a fájdalomtól.
Na, én ennek úgy a hatása alá kerültem, hogy nem tudtam nem rettegni Belamiért. Egyfolytában mondogattam magamban, hogy nem fogom kibírni, ha valami történik vele, én abba belepusztulok, de azonnal. Komolyan teljesen leépítettem önmagam, még a herpeszem is kiújult péntek este, annyira.
Szerintem Belami vett ebből az egészből valamit, ami bennem zajlott, mert gyakorlatilag kb. 5 óránként lejelentkezett szombaton sms-ben, és azonnal felhívott, amikor hazaértek a barátjáékhoz.
Most meg már itthon vagyunk mind a négyen, volt nálunk a Mikulás, teljesen meg vagyok nyugodva.

Amúgy én nem aggódok folyamatosan, meg az agyam sem szokott ennyire elborulni, ezért is ijedtem meg pénteken, hogy biztos valami előérzetem van, nem kellene elengedni a gyereket.
Végül arra jutottam, hogy biztosan a film erősítette fel bennem azt az alap aggódást, ami azért megvan mindig, hiába is tagadnám.

Teljesen más.
A héten esélyem sem volt szabira jönni, hogy folytassam a NAGY takarítást, de szombaton új szintre léptünk Charlieval az ügyben.

Készen van a mi szobánk.
De annyira, hogy még a nagy ruhásszekrény is ki lett húzva, meg a virágaim is lezuhanyoztak, a függönyök meg tiszták, az ablakkal egyetemben.
Ha így haladunk, akkor az ünnepekre úgy is készen leszek, ha nem jövök szabadságra a takarítás miatt.

Nekem ez hatalmas megnyugvás, el sem hinné az, aki nem kényszeres.
Én teljesen szétcsúszok, ha káosz van körülöttem, és úgy érzem, hogy nem tartom kézben a dolgokat. Annyit sikerült elérnem (mert azért tisztában vagyok vele, hogy ez nem normális), hogy nem kapok már rohamot, ha nem sikerül minden héten megcsinálnom a szent takarításomat, mert van egy alap (fürdő, vécé kifertőtlenítése, gyors porszívózás), amit ha megcsinálok, akkor megnyugszom, és gond nélkül kihúzom a következő hétvégéig.
Igazából ezt magamnak fejlesztettem ki, mert éreztem, hogy teljesen az agyára megyek az egész családnak már, szóval nekik is kell néha egy kis pihenő.
És nem, ehhez képest egyáltalán nem áll glédában minden nálam, sőt! Mégis más szemmel nézek a kupira úgy, ha tudom, hogy volt takarítva, meg lesz takarítva.
Valami keretet ad az egésznek... Nekem. Szükségem van rá, mert instabil vagyok. Legalább ismerem önmagam. Az sem semmi. Hát nem?!