Pakolás

Nem hagyott nyugodni ez a pakolás, selejtezés témakör a ruháim között.

Reggel kezdtem, és most hagytam abba. Három hatalmas zsák ruhával kevesebb van itthon (már el is pattintottam az ex másodállásos helyemre, ott mindig szükség van ruhákra), de -szokás szerint- meg sem látszik. Az viszont igen, hogy rendszer van innentől a szekrényekben. Plusz nem kell évszakonként átrakodni a ruhákat, mert mindennek lett fix helye. A beépített szekrényekben (az előszobában) vannak a kabátok, a polcos részen a sapkák, sálak, meg az alkalmi ruháim szépen összehajtogatva. Úgyis az szokott lenni, hogy mikor valami nagyobb alkalomból ki kell öltözni, akkor már napokkal, ha nem hetekkel előtte kitalálom az outfitet, és úgyis kimosom, kivasalom, hogy finom, friss illata legyen a szettnek. Szóval tök feleslegesen foglalják a helyet a szobai szekrényben. A hálóban csak az enyém a szekrény, úgyhogy az őszi-téli ruháim vannak ott, de még a zoknik közül is az, aminek szára van, és télen használom. A nappaliban közösködök a nagy szekrényen Charlieval, de van bőven helyem, úgyhogy ott vannak a tavaszi-nyári ruháim. Ha minden jól megy, akkor csak fent kell tartani a rendet, illetve selejtezni folyamatosan, mert még mindig túl sok ruhám van, amit nem is használok. 

Biz' Isten mondom, hogy rácsodálkoztam csomó mindenre, hogy nekem ilyen is van, szóval tényleg semmi szükségem nincs semmire. Csak hát... nagyon szeretek turizni, meg ruhákat venni. 

(Etsy)

Nehéz napokon vagyunk túl

Nem tudom megszámolni hányszor vesztünk össze Charlieval ebben a rendezkedésben, és eljutottam oda, hogy már bánom az egészet. Charlienak már mondani sem merem, mert ő megmondta előre, hogy ez lesz. Azzal vígasztalom magam, hogy inkább szokatlan az új felállás, és jó lesz ez, de már ebben sem vagyok biztos. 

Az új hálónkat én szeretem, mert előtte is aludtam ebben a szobában, ha a légkondinak mennie kellett éjjel, mert ebben a szobában ér a legkevésbé, ugyanakkor mégis lehűti ezt is. Charlie szerint télen nekem hideg lesz itt, de én aludni pont hűvösebben szeretek, akárcsak ő, úgyhogy nem értem miért rontja el a kedvemet.

Az megint bebizonyosodott, amit egyszer  A barátnőm mondott, hogy ingyen nem szabad semmit feltenni sehová, mert az nem kell senkinek.

A két beárazott ágyat a fiúk szobájából szinte azonnal elvitték, pénteken meghirdettem, szombaton elszállították. Az ócska kanapénkra egyszerűen nem volt pofám árat szabni, érdeklődő sem volt. Végül írtam rá egy jelképes összeget, egyből lett érdeklődő. Igaz, még el nem vitte, úgyhogy itt csúfoskodik jelenleg is, mert tegnap meg meghozták az új bútorokat. 

Szegény szállítók!

SEMMI nem fért be a liftbe, úgyhogy minden egyes darabbal meg kellett mászniuk kilenc emeletet, komolyan, én éreztem magam rosszul, mert az árszabás meg nem volt túl magas. Végül többet adtunk, úgyhogy kisimult mindenki a végére.

Háromszor tologattam át a bútorok nyolcvan százalékát, de egyszerűen nem látom át az egészet, amíg a sarokban ott árválkodik a régi kanapé. A kiült, kényelmetlenség után most a vadiúj fotelek nyomnak, az is fura, meg úgy az egész. 

Végtelenül elkeseredetten indultunk el este megünnepelni a házassági évfordulónkat.

Az én ötletem volt, hogy menjünk át abba a városba (Charlie szülővárosába), ahol az esküvőnk, meg a lagzink volt. Addigra a vihar is elvonult, néztük útközben, hogy mennyi fát csavart ki. Szerencsénkre már a nap is kisütött, meg finom hűvös lett, úgyhogy nagyon kellemes volt sétálni egyet a templom körül, aztán ajánlottak egy éttermet, ahol volt kiülős rész. Mór az asztal alatt elfogyasztotta a rágcsa csontját, mi meg addig nagyon finomakat ettünk, ráadásul tök jó áron, úgyhogy ide még vissza fogunk jönni máskor is. 

A vacsora alatt sokat beszélgettünk az esküvőnkről, jó volt nosztalgiázni, úgyhogy szép lassan elszivárgott a rosszkedvünk, a legnagyobb egyetértésben érkeztünk haza.

Ma jól elromlott az idő, de a fürdőszoba ablakát akkor is megpucoltam, meg kitakarítottam ott is.

Szeretném még a hűtőt leolvasztani, a sütőt kitakarítani, aztán gyorsan megszabadulni a régi kanapétól, hogy végre rend legyen, meg szokjuk az egészet.

Jaaa! Holnap leszek ötven.

Elvileg vasárnap lesz majd a családi ünnep, de a részletek meglepetés még nekem. 

Ezek mennek most

Őszintén szólva már én sem vagyok túl boldog ettől a pakolás és selejtezés projekttől, úgy érzem soha nem lesz vége.

Én nem tudom, hogy hány zsák lomot vittem már le a szemetesbe, és még hány lesz, de közben gyűlnek az ilyen-olyan szigetek. Egy, amit Anyuékhoz viszek elégetni, mert személyes adatok vannak a papírokon, egy másik üres füzetekkel van tele, amit valamelyik lakásotthonnak adok majd le, de olyan is van, amit még Kismacsónak kell átválogatnia. Volt egy, amit tegnap Belami nézett át, azt ma teljesen megszűntettem. Tényleg napi egy-két óra jut rá, hogy ezzel foglalkozzak, de elképesztő mennyiségű idő kellene akkor is, ha folyamatosan ezt csinálnám. Fogalmam sincs, hogy hogyan lehet ennyi lom ebben a kicsi lakásban, arról meg főleg nem, hogy miért nem tűnik kevesebbnek, mikor már kidobtam egy csomót. Mindegy, egyszer úgyis a végére érek, meg legalább ez az érzelmi része elmúlt, nem nyavalygok, hajítom kifelé, ami biztosan nem kell. 

Charlie pénteken töltötte be az ötvenedik évét, de tegnap tartottuk meg a szülinapját.

Pénteken dolgozott, ráadásul jó messzire kellett mennie, hiába mondtam neki hetekkel előtte, hogy arra a napra vegyen ki szabadságot. Na mindegy, nekem azért volt jó így is, mert el tudtam nyugiban menni szülinapi dekorációt venni pénteken, meg az anyukájánál fel is díszítettem a nappalit a másnapi családi összejövetelre. A tortát már előtte nap megrendeltem, meg bevásároltam az ebédre. Természetesen túrós tészta (is) volt, mert az Charlie nagy kedvence, régebben ebből csináltam tortát is neki, de most a vendégekre tekintettel volt rendes sütemény. 

Csak a szűkebb család volt, Charlie anyukája és tesója a feleségével, meg a gyerekekkel, közöttük a keresztlányunkkal, meg később Ági és Belami is befutott. 

Felkérték a keresztlányunkat koszsorúslánynak. 

Ez nagyon cuki jelenet volt, mert Zoét felkészítettük rá, és nagyon izgult, de örült neki. Aztán Ági átadott neki egy borítékot, amiben volt egy szép lap, amiről az arany szívet le kellett kaparnia, azon volt a kérdés, amire válaszolnia kellett. Belami adott neki egy érmét, kaparta nagy lelkesen, aztán olvasta a kérdést, és ragyogva válaszolt, hogy IGEN! 

Majd jövő szombaton megy Ágival, meg a másik koszorúslánnyal (Ági hasonló korú keresztlányával) ruhát próbálni, mert az is egyforma lesz majd a két koszsorúslánynak. 

Azt még az apjától kérdezte előtte: -De mit kell csinálnom majd az esküvőn?

Mire az apja: -Vonulsz a menyasszony előtt, esetleg virágot szórsz, nem tudom.

Erre Zoé: -Ez menni fog.

Persze az apja nem hagyta szó nélkül: -Azt elhiszem, szerintem ráadás is lesz, ha rajtad múlik  művésznő. (Zoé dráma tagozatra jár a suliban, erre célzott.)

Jövő hétvégén Kismacsóék jönnek haza, addigra annyira rendet kell vágnom, hogy aludniuk legyen hol.

Még megvannak az ágyak, nem tudom lesz e annyi időm a héten, hogy kicseréljem őket kanapéra. Mindenesetre ő is át tudja majd nézni a dobozát, aztán azt is megszűntetem.

Haladok. Lassan, de biztosan. 

Rendezkedés

Az van, hogy végül bútor vásárlással kényszerítem magam a selejtezésre, rendezkedésre.

Már régóta tervezgetjük Charlieval, hogy kellene könyvespolc a nagyobb szobába, és a fésülködőasztalomat megszűntetnénk ott, leselejteznénk, esetleg a kisebb szobába átpattintanánk. 

Én szeretem a fenyőből készült bútorokat, annak idején ezen a vonalon indultunk el, mikor költöztünk, és vettünk pár új bútort, de aztán ez abbamaradt, mindig volt fontosabb. De majd most!

El is kezdtem vadászni pár hete, mert kifejezetten az etsbergeres családra utaztam, ilyenből van már pár bútorunk, szép és nagyon tartós, jó kivitelezésű, ráadásul lehet bővíteni. Helyben találtam is egy nagyobb könyvespolcot, meg egy keskenyebbet, ami egy kisebb fiókos szekrényen áll, úgy van egy szintben a nagyobb polccal. Megnéztem új áron, aztán azonnal lecsaptam a hirdetésre, ahol kb. harmadáron vesztegette a csaj, mert a lánya fehér bútort akart, és ettől a majdnem új triótól meg akartak szabadulni gyorsan. 

Hát én olyan boldog vagyok ezzel! 

Nemcsak azért, mert teljesen hibátlan, hanem mert Charlienak is tetszik, pedig nagyon szenved már a pakolás gondolatától is. 

Szóval egy ideig jó nagy felfordulás lesz a két szobában, mert nem tudok csak ezzel foglalkozni, majd egy-egy órát rászánok minden nap a selejtezésre, rendezkedésre, aztán egyszer csak a végére érek. Mert akkor már nemcsak az a "fal" lesz átpakolva, hanem ezzel együtt a kisebb szoba is. Oda kell majd valami kihúzhatós kanapé, a két ágyat megszűntetem, kipakolok mindent, meg próbálom variálni az átkerülő bútorokat, de lehet a fésülködőasztalomat nem tudom átmenteni. Kicsit sajnálnám, mert szeretem a kagyló alakú tükrével, meg a rengeteg pakolós helyével. 

Meglátom.

Még belefér ebbe a napba

Ja, ma restaurálós nap is van, mert mielőtt elmentünk Anyuékhoz bográcsozni (amúgy a tesóm volt a szakács), bekevertem a hennámat, hogy mikor hazaérünk, Charlie máris kenhesse a hajamra.
Ehhez képest megérkeztünk, én meg jól elaludtam. De olyan jó volt!

Most meg dunsztolódok a hennában, lemostam a szépséges piros körömlakkot a körmeimről, szerintem most valami erősebb rózsaszínt, esetleg ciklámen színűt kenek fel.

Ilyen piros volt, mint a csészém.

Aztán csinálok még egy gyümölcssavas peelinget, meg feldobok egy jó kis hidratáló pakolást, kell az.
És olvasni szeretnék. 😉

Elpakolok lassan

Nagyjából végeztem az aktáim rendbe rakásával, gyönyörűen sorakoznak a szekrényemben ábc sorrendbe rakva, még a tartójukat is felcímkéztem, egyszerűen gyönyörű. Remélem belül sincs sok hiba, én nagyon igyekeztem az elmúlt hetekben, és többnyire hagytak is dolgozni.

Ma már teljes káosz uralkodott, mert jövő héten kezdődik az étkeztetés, és ezt is sikerült úgy kitalálni az okosoknak, hogy lehetetlen egy normális listát csinálni, mert követhetetlen, hogy kinek mikor van szünete az oviban, ugyanis ovis csak akkor kaphat. 

Az iskolások legalább egyszerűbbek, de nehéz lesz megmagyarázni az ügyfeleknek, hogy miért kap az iskolás gyereke, és miért nem az ovis, mikor az is otthon van. Nos azért, mert lehetősége van oviban lenni, hát kész elmebaj ez az egész.

Tiszta szívemből kívánom, hogy aki ezt kitalálta, az csináljon naprakész listát, majd meggondolja legközelebb, hogy mit okoskodjon.

Mi egyszerre hárman (időnként négyen) próbáltuk gatyába rázni ezt az egészet, nem volt könnyű.

Közben holnap ellenőrzés, ahhoz is prezentálni kell összesített adatokat, én megcsináltam a magam részét, de nem tettük még össze, szerintem reggel ezzel kell kezdeni.

Szép lassan hazahordtam a benti cuccaimat, kiürítettem minden személyes holmimat a fiókokból, még a naptártartót is lecseréltem egy sima kékre, mert az enyém össze volt firkálva szívecskékkel, meg egyéb információkkal.

Vannak még ott poharaim, tányérom, de az maradni is fog, nem tartok rá igényt. Egy tejeskávés bögrét hoztam el, mert az hiányozna.

Nézegettem az íróasztalomon lévő teknőst, végül bedobtam a táskámba, mert őt is megszoktam.

Még két nap...