Mostanában nem nagyon érek rá...

Gondolom, ez látszik. Nincs idő a munkahelyen, és nincs idő itthon sem.

Munkahely.
Megy az átadás a törvényi változások miatt, még nem látjuk a végét.
Az összes védelembe vett, és nevelésbe vett gyermek a központhoz fog tartozni, az aktáikhoz írjuk az összefoglalókat, meg a átadó lapokat. Igazi sz.r, sziszifuszi munka, egész nap papírokat nyálazunk, böngészünk, estére szétmegy tőle a fejem.
(Voltam számítógépes szemvizsgálaton, ott is +0.5-öt mértek olvasó szemüvegnek, mint a szemészeten. Néztem egy nem túl drága keretet, kaptam árajánlatot, még gondolkozom hogy csináljam, mert az olcsóbb megoldás is húzós anyagilag.)
Az van, hogy mindenki maradt a két szolgálatból, de biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb észbe kap valaki, és felére csökkentik majd a létszámot, tekintve, hogy heten vagyunk, és három embert finanszíroz az állam. Az önkormányzatnak kell kinyögni a másik négy ember bérét, kérdés, hogy mikor ébrednek erre rá. Szerintem még idén, mások szerint a jövő évi költségvetésnél.
Mindenesetre, ahogy megfogadtam: minden nap megnézem az állásajánlatokat, de azt hiszem több csatornát kellene találnom, mert a "közigállás" nem a legtutibb fellelhetőségi hely.
Szerintem a központban biztos lesz/van állás, mert a mostani feladat leosztás szerint (december közepén jött ki a végrehajtási rendelet róla) gyakorlatilag kivitelezhetetlen ott a munka teljesítése.
Ebből az következik, hogy vagy hónapokon belül bedől az egész rendszer, vagy elkezdik visszanyomatni a feladatok egy részét a szolgálatok felé (csinálnak új rendeletet).
Akárhogy is, nem túl jók a kilátások család- és gyermekvédelemben.

Egy nap kivételével megvalósítottam a napi 60 perc gyaloglás projektet, hétvégére maradt a szobabicikli.
Nagyon rendesen étkeztem egész héten, most is épp készül a vacsora: grillezett gombafejek kis sajttal, olívaolajjal. Nyamm!

Belaminak még két nehéz vizsgája van hátra, a héten is volt egy, a többit már decemberben lerendezte.
Remélem túllendült a holtponton, mert nagyon nehéz a harmadik év az orvosin, és amúgy is nagyon hosszú ez az egyetem, és nem is mindig igazságos (de hát mi az az életben?!) úgyhogy kezdtek lemerülni az elemei, és rendszeressé válni a kiakadásai.

Engem meg ez megvisel.
Mert ha hiszitek, ha nem, én lesz.rom ezt az egész orvososdit, engem csak az érdekel, hogy a fiam boldog legyen, meg kiegyensúlyozott és lendületes. És ha ez úgy valósul meg, hogy ő távolsági buszsofőr lesz mégis, akkor nekem az pont jó. Mert neki jó. És engem az tesz boldoggá, nem az, hogy orvos lesz. Mondjuk szerintem ez így normális.

Kismacsónak meg azt zsolozsmázom, hogy tanuljon.
Hogy legyen választási lehetősége. Még bármi lehet, ne puskázza el!
Nem mondhatnám, hogy issza a szavaimat, de 15 múlt a drágám, ilyenkor pont nem az a jó, amit én mondok.
Attól persze ma is kiakadtam, hogy németből hozott egy egyest, meg egy ötöst. Kérdezem tőle, hogy ezt meg hogy?! Hát úgy, hogy ötösre felelt, de a háziját meg nem csinálta meg, az meg karó. Remek. Mert elfelejtette. Hogyne felejtené el, mikor Kisolasz itt táborozik nálunk (mielőtt hazaérünk) heti több délutánt?! Azt hiszem szőrös szívű leszek, és szétcsapok a szerelmesek között hamarost, mert ez így nem járja. Nahát!