A felhalmozó

Rólam tudni kell, hogy túl sok ruhám van, és halmozom őket.

Jobbik eset, ha turiban vásárolok, rosszabb, ha boltban. 

Közben meg elég kevés ruhámhoz ragaszkodok, sokszor kapom azon magam, hogy kb. ugyanazt 6-8 darabot viselem felváltva, nagyjából a felső sorokat szedem le mindig a polcról. Aztán meg csodálkozok egy-egy pakolásnál, hogy "Jéé, nekem ilyenem is van?". Charlie szerint nyugodtan turizhatnék itthon is, kár azért elmennem itthonról, hogy kincseket találjak. 😄

Kabátom rengeteg van.

Minden évben megfogadom, hogy SEMMILYEN kabát nem jöhet már a házhoz, de aztán...

Tegnap bementem egy üzletbe, míg Charlie égőt vett az autó fényszórójába egy másikban, és megláttam ezt.

Úristen, pöttyööös! 

Megvettem. 

Tényleg nem vagyok normális. 

A programok meg alakulnak maguktól

Kedden délután elmentem Charlieval munkaügyben úgy hatvan kilóméterrel arrébb, míg ő bent volt, én addig olvastam.
Aztán kávét kerestünk abban a városban, és be is tévedtünk egy hamisítatlan kocsmába, pedig az volt rá kiírva, hogy kávéház. Mondjuk a kávéjuk kiváló volt, és a mosdójuk is meglepően tiszta, szóval gond egy szál se.
Ha már ott voltunk, akkor bevásároltunk a "százasban" (Goods Market amúgy), ahol találtam egy pöttyös!!! asztalterítőt. Ezt itt:

Majd hazafelé megálltunk Charlie szülővárosában, és megvacsoráztunk nagy romantikus kettesben a kedvenc pubjában.
Nekem a csirkemelles salátámhoz egy olyan zöldséges, fokhagymás pizzakenyeret hoztak, amit valamikor itthon is megpróbálok majd megcsinálni. Nagyon finom volt.

Tegnap főztem, meg sok dolgot elintéztem a városban, van amit sikeresen (ebédbefizetés, kávékapszula beszerzése), van amit tovább kell vinnem (címeres póló vásárlása Kismacsónak, turkálás 😉 ).
Charlie megszerezte Kondor Vilmos Budapest ciklusának a további részeit, úgyhogy már olvasom is a következőt (Bűnös Budapest).
Valahogy így, kicsit túltolva ezt a pöttyös és piros vonalat, de a muffin legalább nem piros:

Amúgy picit utánaolvastam Kondor Vilmosnak, és nagyon titokzatosnak találom.
Azt írják, hogy interjút is csak mailben ad, valahol matektanár, és nagyon kerüli a nyilvánosságot. Sokak szerint nem is létező személy, csupán egy álnév, ami mögé bebújt egy író, aki egyébként más műfajban utazik. Ennek ellenére azt is tudni, hogy vegyészmérnöknek tanult a Sorbonnen, és lányai vannak, szóval tudja a fene, mindenesetre lekötnek a történetei.

Jaj, Belami.
Tegnap olvastam egy kifejezést, a magyarázatát nem is, mert rögtön az jutott eszembe, hogy Belaminak ez van: kapunyitási pánik.
Ő most szingli, lassan véget ér az egyetem, és még nem is tudja pontosan, hogy mit akar.
A lehetőségeinek a száma a végtelenhez közelít (szerinte nem), és ez megrémíti (szerintem).
Úgy érzi, hogy nem akar egy állami kórházban műszakokban dolgozni, akkor inkább külföldre megy misszióba (na, én meg ezt nem szeretném).
A legjobb barátja külföldre költözik a menyasszonyával, valahol fél attól, hogy elveszíti, meg talán az is benne van, hogy ő le van maradva.
Mondtam neki, hogy az ennyire fiatalon kötött házasságok sajnos legtöbbször (nyilván nem mindig) válással végződnek, saját tapasztalat, tudom.
Nyilván, ha ők maradtak volna együtt Széphajúval, és egyetem után egyből családot alapítottak volna (ez volt a terv), akkor boldogan hódoltam volna a fiatal nagymama szerepnek, de azért aggódtam volna. Neki még élnie kell, sok-sok tapasztalatot szerezni, majd utána nősülni. Szerintem.
Attól viszont rettegek, hogy külföldön marad, pedig ez önzőség részemről, mert lehet, hogy úgy járna jobban.
Megmondom őszintén, hogy borzasztóan szeretném, ha a fiaim a közelemben lennének, és az unokáim magyarul beszélnének.
Azt tervezi, hogy a 2018-as gyakorlatát Thaiföldön csinálja meg, ehhez van sok pontja, szóval elképzelhető, hogy valóban így lesz.
Mindenesetre közhely, de igaz: kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond.

Kismacsó meg a szokásos.
Nem beszél magáról, úgy kell harapófogóval kihúzni belőle mindent. És ha véletlenül bezzegelek Belamival, akkor halálosan megsértődik.

Ma Anyuhoz megyek, csinálok neki egy kisebb restaurálást az arcán, aztán meglátom, mert van mit csinálni itthon is.
Hétvégén és utána zsinórban négy napra is be vagyok írva, szóval húzós ez az október vége, de hát tudtam előre, meg hagytak is rápihenni.
Fogalmam sincs mikor keveredek ide újra.
Legyetek jók, és érezzétek fantasztikusan magatokat kedves Olvasóim!

Pöttyös tányérok

Elengedtem, megkaptam. ;-)
Az úgy volt, hogy júniusban, mikor elbúcsúztam az előző munkahelyemen, egy helyi fazekas munkáiból kértem ajándékot (megkérdeztek).
Mondtam, hogy tányérokat szeretnék, lehetőleg pöttyöset, esetleg kávés készletet, azt is pöttyöset.
Úgy alakult, hogy az idő rövidsége miatt becsomagoltak nekem valamit a fazekastól, de megbeszélték vele, hogy kicseréli nekem olyanra, amit én választok.
Így történt, hogy gyakorlatilag ki sem csomagoltam az ajándékomat, hanem egyből egyeztettem a hölggyel a kívánságomat.

Aztán telt-múlt az idő, júniusból július lett, aztán augusztus, majd a szeptember is eltelt, a fazekas hölgy meg eltűnt, mint szürke szamár a ködben.
Az eredeti ajándék a szekrény tetején porosodott a dobozban, én meg már nem telefonáltam, mert csúnyát mondtam volna, inkább nem szóltam hát semmit.
Charlie viccesen megjegyezte, hogy nem baj, majd továbbajándékozzuk, mert amúgy meg más pont örülhet egy tejes kancsónak hat pohárral.
Hm. Elengedtem a dolgot, egyszerűen nem érdekelt már.

Aztán tegnap jött egy üzenet messengeren.
Hogy készen vannak a tányérok már rég, csak elfeledkezett róla.
Hm. Végül is...

Így történt, hogy ma megkaptam a valódi ajándékomat, aminek valóban örülök.
Mert én ezeket a tányérokat használni fogom, és imádok majd enni belőle. És mert én találtam ki ilyennek, nekem készült.
Hát nem gyönyörűségesek? :-)

Vasárnap este tovább

Úgy látszik a legtöbb dolog hétvégén történik.

Még olyan is volt, hogy Kismacsó felmondta nekem történelemből az egész görög-római témakört, mert ma témazáró.
Csinált egy patent vázlatot a fontosabb információkból, és elkezdte nyomni a szöveget, legalább fél óráig (ha nem tovább).
Én közben teát főztem, megittuk (ezt a konyhában), utána kirámoltam a táskás szekrényemet, kiválasztottam a legfényesebb (nem elég fényes a cipőmhöz) fekete táskámat, majd az előzőt kipakoltam, majd ezt bepakoltam, miközben jól ki is selejteztem, ami nem kell (ezt a szobában), ő meg csak mondta, és mondta.
Néha belekérdeztem, hogy hátha kizökkentem, de nem.
Jött utánam a konyhából a szobába, majd megint vissza, és közben ment a pun háborúk, meg Spartacus, meg Vergilius, és ez kívülről csuda vicces lehetett (amúgy benne is jól szórakoztam, nem tagadom).

Az van, hogy Kismacsó is rendkívül okos.
Sajnos becsvágy még mindig nem nagyon van benne, de ha egyszer az is megjön, akkor bármi lehet belőle széles e világon.
Egyelőre csak azzal motiválható, hogy nincs thai box, ha nem tanul, meg a pénteki kimenő is felejtős rossz jegyek esetén, és úgy néz ki ez (többnyire) működik.
Belami is a gimnázium második évében kezdett el saját maga örömére tanulni, azaz azért, mert szerinte tudni cool.
Ettől még végzős korában majdnem kirúgták a magatartása miatt, de tudásával soha nem volt baj, kitűnővel érettségizett.
Őszintén reménykedek valami hasonló lefutásban Kismacsónál, mondjuk a kirúgás közeli állapotot szívesen kihagynám.

Aztán még olyan is volt, hogy Charlie csinálta a videót, és már századjára hallottam ugyanazt a mondatot, meg persze ő is, és kezdtem egyre jobban frusztrálódni, hogy mit akasztottam a nyakába, úgyhogy sürgősen új elfoglaltság után néztem... befestettem a körmeimet pirosra!.

Elég sokára feküdtünk le aludni, mert nem fért az arcomba, hogy bevágjam a szunyát, mikor ő dolgozik.

Reggel meg azt mesélte, hogy éjszaka egy pontnál felébresztett, mert olyan furán szedtem a levegőt (na jó, horkoltam), hogy a hideg futkározott a hátán (késleltetett borzongás a kietlen laktanya után).
Ezen röhögtem (nem túl őszintén, mert milyen gáz már, hogy horkolok, mikor nem szoktam) egész reggel.

Ezt meg már hétfő reggel, és nem kapcsolódik sehogyan sem, de ez a cipő (haha, ennek soha nem lesz vége) egyszerűen fantasztikus. És nem lesz az enyém mostanában már.

Csíkos után pöttyös jön

Lehetne már valami komolyabb téma is, mint folyton a ruhám, meg még igényem is lenne rá, csak idő, na az nincs.
Ez a mai szett lehet, hogy mellényúlás volt, de már mindegy. Pötty hátán pötty, oszt' jól is van. ;-)