Vasárnap este tovább

Úgy látszik a legtöbb dolog hétvégén történik.

Még olyan is volt, hogy Kismacsó felmondta nekem történelemből az egész görög-római témakört, mert ma témazáró.
Csinált egy patent vázlatot a fontosabb információkból, és elkezdte nyomni a szöveget, legalább fél óráig (ha nem tovább).
Én közben teát főztem, megittuk (ezt a konyhában), utána kirámoltam a táskás szekrényemet, kiválasztottam a legfényesebb (nem elég fényes a cipőmhöz) fekete táskámat, majd az előzőt kipakoltam, majd ezt bepakoltam, miközben jól ki is selejteztem, ami nem kell (ezt a szobában), ő meg csak mondta, és mondta.
Néha belekérdeztem, hogy hátha kizökkentem, de nem.
Jött utánam a konyhából a szobába, majd megint vissza, és közben ment a pun háborúk, meg Spartacus, meg Vergilius, és ez kívülről csuda vicces lehetett (amúgy benne is jól szórakoztam, nem tagadom).

Az van, hogy Kismacsó is rendkívül okos.
Sajnos becsvágy még mindig nem nagyon van benne, de ha egyszer az is megjön, akkor bármi lehet belőle széles e világon.
Egyelőre csak azzal motiválható, hogy nincs thai box, ha nem tanul, meg a pénteki kimenő is felejtős rossz jegyek esetén, és úgy néz ki ez (többnyire) működik.
Belami is a gimnázium második évében kezdett el saját maga örömére tanulni, azaz azért, mert szerinte tudni cool.
Ettől még végzős korában majdnem kirúgták a magatartása miatt, de tudásával soha nem volt baj, kitűnővel érettségizett.
Őszintén reménykedek valami hasonló lefutásban Kismacsónál, mondjuk a kirúgás közeli állapotot szívesen kihagynám.

Aztán még olyan is volt, hogy Charlie csinálta a videót, és már századjára hallottam ugyanazt a mondatot, meg persze ő is, és kezdtem egyre jobban frusztrálódni, hogy mit akasztottam a nyakába, úgyhogy sürgősen új elfoglaltság után néztem... befestettem a körmeimet pirosra!.

Elég sokára feküdtünk le aludni, mert nem fért az arcomba, hogy bevágjam a szunyát, mikor ő dolgozik.

Reggel meg azt mesélte, hogy éjszaka egy pontnál felébresztett, mert olyan furán szedtem a levegőt (na jó, horkoltam), hogy a hideg futkározott a hátán (késleltetett borzongás a kietlen laktanya után).
Ezen röhögtem (nem túl őszintén, mert milyen gáz már, hogy horkolok, mikor nem szoktam) egész reggel.

Ezt meg már hétfő reggel, és nem kapcsolódik sehogyan sem, de ez a cipő (haha, ennek soha nem lesz vége) egyszerűen fantasztikus. És nem lesz az enyém mostanában már.