Mostanában, ha hétfő, akkor szétfeszít a büszkeség

Ma reggel csinos fehér inget vettem fel szép színes lánccal, mert tudtam, hogy délután már nem lesz időm átöltözni, hanem munka után egyből rohanok ide:

Aham, ott fent látható: Four Points by Sheraton. Ide rohantam oly nagyon.
De nem ám délutáni kávé okán, hanem mert Kismacsóék itt főpróbáltak a holnapi versenyre, és a szülők, tanárok megnézhették őket.

Egyszer talán már említettem itt is, hogy Kismacsó szervezett maga köré egy csapatot, és beneveztek egy üzletépítő versenybe, ami középiskolásoknak van kiírva.
Rengeteg fordulón vannak túl, sok feladatuk volt vele, és most a végéhez közelednek.
Kitaláltak és felépítettek egy képzeletbeli vállalkozást, csináltak hozzá piackutatást, reklámfilmet, logót, van nevük, elképzelésük.
Ma elpróbálták, hogy miként győzik meg a szigorú, üzletemberekből álló zsűrit holnap, hogy az ő elképzelésük a legéletképesebb, ők a legjobbak, az ő ötletükbe érdemes pénzt fektetni.

És én, aki többnyire rendőrségre, meg kórházba jár a "lányaival", ma ott ültem a Sheraton előadótermében, és néztem a magasra nőtt karizmatikus fiamat, aki nemcsak helyes, meg jóképű, hanem okos is, és bátor, szépen, tisztán zeng a hangja, és mindenre van válasza.
Eszembe jutott, hogy pár éve még csak, hogy ő volt a tavasz királya az oviban, és táncolt a színpadon a tavasz királynőjével, én meg büszkén figyeltem... Hát na... khmm... Már nem kisfiú.

Aztán ők maradtak még, hogy tovább csiszolják az üzletük bemutatóját holnapra, mi meg Charlieval elmentünk vacsorázni, mert megérdemeljük. És csak elandalodva néztünk egymásra, hogy milyen fantasztikus ez a gyerekünk is, mert a másik is az, ez nem kérdés. És megmondtam Charlienak, hogy ő is kellett ehhez, legalább annyira, mint én. Remélem elhiszi, mert tényleg így van.

Holnap 14 óra körül drukkoljatok kérlek Kismacsóéknak!
Akárhogy is lesz, már nyertek, hisz megtanultak egy csomó mindent az elmúlt hónapokban, és ezt soha el nem tudják venni tőlük.
Hajrá!!!

Hormonok rabja

Úristen, de f.s napom volt!
Pedig nem történt semmi, csak megint a hormonok.
Én nem közvetlenül a piros napok előtt vagyok rosszul, hanem hét-nyolc nappal előtte. Ilyenkor tudnék folyamatosan sírni, meg kiakadok mindenen, ahogy ma is.

Kitalálták, hogy minden otthonba szerelnek fel ilyen panaszládát, amibe a gyerekek név nélkül dobálhatják bele a panaszaikat.
Legtöbb helyen teledobálják mindenféle hülyeséggel, rosszabb esetben almacsutkával.
Nálunk az első héten üres volt, örültem is, hogy nem kell kivizsgálni semmilyen panaszt, továbbküldeni, bohóckodni.

Ma két levél volt.
Az egyik valószínűleg véletlenül keveredett oda, mert a "Kívánság Kosárba" szánták amúgy szerintem.
A másik viszont szíven ütött, mert veszett rossz helyesírással így kezdődött: "Nemszerettem az uj nevelőt..." Szinte biztos voltam benne, hogy az egyik titkos kis kedvencem írta, ő ír ennyire sz.rul helyesen, úgyhogy duplán fájt a dolog.
Névtelenség ide, vagy oda, én rákérdeztem nála, hogy mivel bántottam meg. Mire kiderült, hogy nem rám gondolt, hanem az új gyermekfelügyelőre, mert ők minden dolgozót nevelőnek hívnak.
És nem ám, hogy megkönnyebbültem, hogy mégsem én mértem fel nagyon rosszul a kapcsolatunkat, hanem teljesen ráült az egész napomra ez a (végül is) indokolatlan rossz érzés.
Biztos a gyerek is érezhette, mert egész nap nem lehetett rólam levakarni, valahogy egyfolytában igyekezett hozzám érni, belelógni az aurámba. (Őt amúgy tényleg nagyon kedvelem.)

Végül már komolyan teljesen saját magam agyára mentem, úgyhogy elmentem edzeni.
Vért izzadva futottam harminc percet, annyira utáltam az egészet, hogy alig vártam, hogy megcsináljam a lábgyakorlatokat, meg a hasazás és nyújtás után indulhassak zuhanyozni.
Visszamentem dolgozni, és ott folytattam a tipródást, ahol előtte abbahagytam, szóval most a mozgás sem segített.
Kész szenvedés volt minden perc, úgyhogy leléptem hamarabb, mint terveztem, mert értelme nem volt, hogy ott legyek. Komolyan megérdemelném, hogy kapjak a fejemre a mai napért, mert ennyi erővel szabin is lehettem volna.

Sajnálom, hogy ilyen rosszul indul a hét.
Holnap meg a szájsebészeten kezdek a bölcsességfogam miatt, időpontot fogok kapni műtétre. Legalábbis szerintem. Csodálatos folytatás. Nemde?
Áhh, inkább megyek Szomszédokat nézni. 😢

Ahhoz képest...

Egészen jó napot zárok ahhoz képest, hogy vasárnap este alig bírtam elaludni, reggel semmi kedvem nem volt dolgozni menni, és potyára vágtáztam a buszhoz, mert késett egy csomót.

Bent most csend és nyugalom volt, úgyhogy elbíbelődtem a számlákkal, utána elmentem edzeni, majd elintéztem még egy kör számlázást.
Aztán beszélgettem a lányokkal, az egyiknek segítettem a házi feladatában, majd 16 órakor szépen leléptem.

Voltam turiban (nem vettem semmit), meg boltban, és nem lettem ideges, hogy épp szerelték a liftet, úgyhogy mászhattam kilenc emeletet. Az járt a fejemben, hogy ma igazán megdolgozok érte, hogy jó seggem legyen. Minden csak nézőpont kérdése. 😉

 

Szabi után

Hétfőn aztán mindent megcsináltam otthon, amit két napra terveztem.
Volt mindenhol ablakpucolás, függönymosás. Felmásztam az összes szekrény tetejére, portalanítottam olyan helyeken is, ahová nem minden hétvégén érek el.
Előszedtem a karácsonyi dekorációt, feldíszítettem a lakást.
A végére úgy előjött az allergiám a portól, hogy majd' elpusztultam. Csak az vigasztalt, hogy mindenhol szép tisztaság van, és karácsonyi hangulat. Imádom, na.

Kedden Charlie kivett egy nap szabit, hogy megcsinálja a képeket, amiket vasárnap fényképezett.
Én addig elmentem tüdőszűrésre, mert halogatom már egy ideje.
Aztán Anyunál ebédeltünk, meg vettünk a konyhába asztali díszt, meg elvittük a képeket Charlie ismerősének. Az ismerős a külvárosban lakik, tök romantikus részen, volt sok kutya, meg válogatás, hogy melyik ház tetszik nekünk, hol tudnánk elképzelni magunkat. Annyira jó volt.
Még vettünk a "Mekiben" Charlienak fagyit, nekem forró csokit (elég gagyi 430-ért szerintem), aztán végre hazamentünk, és vége is lett a szabinak.

Este megnéztük a második részét a Westworldnek.
Ez egy új sorozat, érdekesnek találom. Mondjuk volt már egy hasonló sorozat, ami nagyon ellaposodott a végére, de reménykedek, hogy most nem így lesz.

Ma elég kedvetlenül jöttem dolgozni, annyira nagyon szeretek otthon lenni.
Meg eltelik pár nap, és kizökkenek a kerékvágásból, idő kell, hogy felvegyem megint a ritmust.
Ennek köszönhetően nem sok értelmeset csináltam ma, jobbára a társalgóban bohóckodtam a lépcsőzőgépen, míg a lányok a karácsonyi díszítést rakták fel. Jól elhesszeltem az időt, hogy egészen pontos legyek.
Margóval kitaláltuk a vetélkedőket a pénteki Mikulás bulira, jó lesz nagyon.
Igaz, megint este nyolcig leszünk, meg számolgattam, hogy még mindig van négy óra pluszom, de nem baj, összegyűlik egy bónusz nap. Az meg nem rossz így ünnepek előtt. ;-)

Beszámoló, plusz sztori az anyai megérzésről

Tegnap jobbára konyhatündérkedtem, az ebéden kívül még kókuszos banánkenyeret is sütöttem.
Aztán Belamival átmentünk a házunkkal szemben lévő Mömaxba, hogy Anyunak ajándékot keressünk a szülinapjára. Mivel többen összefogunk, hogy egy értékesebb dolgot tudjunk megvenni, még csak tájékozódtam, fényképezgettem a mobilommal.
Később csatlakozott hozzánk Charlie, aki egész nap apróbb tárgyakat fényképezett egy ismerősének, mert az valami webshopot szeretne beindítani ezekből a dolgokból.
Szegény Charlie hulla fáradt volt, de még kisírtam, hogy fesse be a hajam hennával, szóval az este további részében dunsztos fejjel szaladgáltam itthon.

Meg olyan is volt, hogy Belami elmesélte: egyik nap beléjük kötöttek, mikor az egyetemen volt, talán csütörtökön este.
Ők hárman voltak (szerencsére, mert így a másik kettő gyakorlatilag elrángatta onnan Belamit), a másik brigád meg kb. nyolc emberből?! állt össze.
Belami szerint be voltak drogozva, és nagyjából mindenkit megtaláltak maguknak az utcán, és mivel sokan voltak, és hergelték egymást, elég veszélyes volt a szituáció.
Belami -természetesen- nem hagyta magát, aminek az lett az eredménye, hogy mentek utánuk, fröcsögő nyállal üvöltöztek, és mivel Belami vissza-visszafordult, félő volt, hogy verekedés lesz. Ez az erőviszonyok miatt (nyolc három ellen) nem lett volna fair.
Persze Belami csak nem bírt magával, kihúzta a nadrágjából az övét (egyéb eszköze szerencsére nem volt), és a csatos felével jól oda is csapott valamelyiknek, de végül baj nélkül megúszták, és ez leginkább a másik két társának köszönhető (örök hálám üldözze őket).
Ezt csak azért meséltem most el, mert vasárnap volt egy hete, hogy elfogott az a rossz érzés, mikor Belami ment vissza az egyetemre, és úgy tűnik nem volt véletlen. (Valószínűleg banya voltam előző életemben.)
Kismacsó szerint a lottó ötöst kellene így megéreznem, de azért a fenti sztori nem túl vicces. Mondtam is Belaminak, hogy jobb lenne, ha gyávább lenne, mert jobban féltené magát. És bedrogozott csürhével ne álljon le vitázni, teljesen felesleges. Plusz a fájdalmat sem érzik a drog miatt, szóval nem szabad csapkodni, mert csak olaj a tűzre.
Mire Belami: -Ha gyáván elszaladnék, akkor az belém ragadna, belém égne az összes feszültségével együtt, és az nagyon nem lenne jó. Hol törhetne ki utána?
Én: -Lesz.rom. Inkább legyél feszült és ideges, mint agyonvert! Már ezerszer megmondtam, hogy ilyen esetben bemész valamilyen nyilvános helyre, és hívod a rendőröket. Vagy fuss! A futás hasznos.
Mire ő: -Na persze.
Most hogy legyek nyugodt egy percig is? :-(

Ma folytatom a takarítást.
Jó lenne belehúzni, mert mindjárt vége a szabinak, és eddig nem sokra haladtam.
Közben jó lenne valamikor turizni is egy kicsit, meg be kell vásárolni, és Anyuhoz is szeretnék kiszaladni a két nap alatt.
Na, majd holnap beszámolok mire haladtam. ;-)
  

Ez egy jó nap

Több okból is.

Volt időm megcsinálni a szemöldök- & szempillafestést magamnak.

Nagyon jó volt pár órát eltölteni Levegővel. Jót pletyiztünk, ez feltöltött.

Aztán hazafelé beugrottam a turkálóba, és találtam egy fényes, fekete Gabor táskát.

Az csak hab a tortán, hogy 300 forint volt.
Én ezt már kinéztem a drágábbik turkálóban múlt héten, de nem voltam benne biztos, hogy ki tudom szépen fényesíteni, ezért nem vettem meg jóval többért.
Amit ott nem adnak el szombatig, az átkerül ebbe a másik turkálóba, ahol már negyed annyiért árulják a következő hétfőtől, szóval nekem ez a kedvenc turim.
Már többször is jártam így, hogy a kinézett darabot megtaláltam később itt.
Gyönyörűen ki tudtam fényesíteni áttörölgetés után, szóval boldogság van.
Ez a harmadik fényes táskám a lakk félcipőmhöz, valahogy hamar tönkremennek ezek a típusú darabok, legtöbbször betörnek csúnyán valahol. Még jó, hogy a cipőm jobban bírja, mert az két nullával többe került azért.

Aztán beugrottam ezért a terítőért a háztartásiba:

 

Ezt a terítőt ugyancsak múlt héten néztem ki, mikor a képen látható pöttyös bögrékre vadásztam.
Közelebbről:

Egy Charlienak, egy nekem.
Ezek valahol a kávés- és a teáscsésze között vannak méretben, pont megfelelőek egy nagyon tejszínes eszpresszóhoz.
Egy másik helyen vadítóan gyönyörű piros alapon fehér pöttyös kávéscsészék voltak aljjal, de olyan pici volt a csésze, hogy az nem lett volna elég a reggeli adagomhoz, ezért inkább ezt/ezeket választottam.

Szóval én ma csak vertem a pénzt, de ügyesen, okosan.
Még körömlakkozás van mára betervezve... Országos gondok. Mi? ;-)

Úgy semmi különös nincs

Amúgy tényleg.
Hétfőn nekem sem volt kedvem dolgozni jönni, de szerintem ezzel nem voltam egyedül.
Este végigcsináltam a torna programomat (callanetics + lépcsőzés), amitől úgy kimerültem, hogy bedőltem az ágyba, mint egy darab fa.

Tegnap már jobb volt, de nem is dolgoztam magam halálra.
Volt egy érdekes beszélgetésem a pszichológusunkkal, erről akartam egy posztot, de majd máskor, mert ma semmi mélység nincs bennem, csak felületet vakargatok, egyszerűen most nem megy több.

Nincs rosszkedvem, meg bajom sincs, csak egyszerűen most ilyen üzemtakarékos módon vagyok, néha ilyen is kell.
Kívülről -szerintem- semmi sem látszik, mert kedves vagyok és érdeklődő, de egy bizonyos ponton túl nem vagyok hajlandó semmibe belemászni sem érzelmileg, sem értelmileg a munka terültén.
Szerintem ez félig tudatos, mert közeleg a ciklus vége, amikor is nagyon érzékeny vagyok, és semmi kedvem kibillenni ebből a stabilitásból, amiben hetek óta leledzek.
Bocsi, de most ez van!  

Balfék nap

Hát ja. Még szerencse, hogy elég kipihentek voltunk épp.

Az úgy volt, hogy Charliet megszállta a takarítási mánia, és kitalálta, hogy az autót ki kell pucolni kívül és belül is.
Le is vonultunk porszívóval, vödörrel, szivaccsal, ablaktisztítóval, mindennel, ami kell. Jött Kismacsó is, hogy gyorsan végezzünk.
Lent kiderült, hogy leeresztett az egyik kerék, ami azért gáz, mert holnap utazgatós napunk lesz.
Megkezdődött a telefonálgatás, hogy pont ma melyik gumijavító dolgozik, még ismerősöket is bevetettünk, végül sikerült megoldani a problémát.

Kicsit késve ugyan, de megkezdtük a puceválást.
Én szépen letettem az autó ajtaja elé a vizes vödröt, majd félig fekvő helyzetben törölgettem belül a műszerfalat, hogy a másik oldalra is átérjek.
Egyszerre azt érzem, hogy elönti a bal lábam valami kellemes meleg, hirtelen az jutott eszembe, hogy a porszívó hátulja fújja rá a meleget, de nem. Szép lassan beleeresztettem a lábam az ajtó előtt lévő langyos vízbe. Szóval megmerítettem az edzőcipőmet úgy, ahogy van, jöhettem fel cipőt, meg zoknit cserélni.

Jó lenne, ha már ma nem történne semmi bénaság, mert eddig humoromnál voltam, de ez nem fog sokáig tartani.
Ideje lenne végre elindulni valamerre, ahogyan tegnap terveztük.

A tegnapi vacsora

Elképzelhető, hogy anyának nem vagyok rossz, de háziasszonynak, klasszikus feleségnek, hát őőő, khmm…

De azért nekem is vannak felfelé ívelő szakaszaim, a tegnapi pont egy ilyen nap volt.

Ott kezdődött, hogy én (érted, én, aki undorodik a nyers hústól) ráizgultam holmi karajszeletekre. Álltam a pult előtt, és bevillant, hogy én ilyenből tudnék valami jót csinálni, úgyhogy mindjárt vettem is belőle nem keveset.

Aztán, a férjem elképedt pillantásaitól követve, otthon azonnal elkezdtem a vacsorát csinálni, csak annyit engedtem neki, hogy a fűszerezésnél segítsen.

Picit fellazítottam a hús rostjait, fűszerezés után még kevés olajat is beledörzsöltem a szeletekbe, aztán sütőzacskóba pakoltam a húst, és be a sütőbe.

Míg párolódott a vacsora egy része, addig megcsináltam a másnapi szendvicseket, mosógépet indítottam, terítettem, teát főztem.

Majd szétvágtam a zacskót, és steak krumplit szórtam a szaftos húsok közé, és összesütöttem az egészet. Nagyon finom lett.

Mivel mindannyian otthon voltunk, leültünk együtt, és kedélyesen megvacsoráztunk.

Belaminak nem volt túl jó kedve, mert nem haladt az önéletrajzával, ami valamilyen pályázathoz kell, a lassú netet (nem is lassú) okolta, de szerintem simán fáradt volt (unja a mostani gyakorlatát).

Kismacsó meg megint azzal zárta az étkezést, hogy nem érti, miért nem főzök gyakrabban, mikor nagyon is jól tudok.

Aztán mindenki elvonult dolgára, én meg pár perc alatt rendet vágtam, úgyhogy mire Charlie bűntudattól mardosva visszajött, hogy segítsen, már készen is voltam.

A nap további részében halálra dicsérte az estét és a vacsorát, ami jól is esett, de főzni ettől még nem szerettem meg (ráadásul ő sokkal jobban tud).

Valahogy a takarítás közelebb áll hozzám. ;-)

Szombaton kezdődött,

hogy egyszerűen elromlott a kedvem.
Igazából nem történt semmi különös, valószínűleg a hormonjaim szórakoznak, de durva.

Szombaton déltől este nyolcig voltam dolgozni.
Reggel aludhattam sokáig, aztán sütöttem csirkecombot, Charlie meg kivitt a buszhoz.
Semmi kedvem nem volt az egészhez, és szerintem ez látszott is rajtam. Ezt kompenzálandó, szinte mindent megengedtem a lányoknak, úgyhogy palacsintát sütöttünk közösen, hagytam, hogy egyenesen a szájukba nyomják a tejszínhabot, odaadtam a szülinapra szánt lufikat, mert azt kunyerálták. Mondjuk ezzel megoldottam a foglalkoztatásukat legalább egy órára, mert visítozva, hangosan nevetve dobálták a lufikat egymásnak, a végén már én is beszálltam.

Charlienak nem kellett dolgoznia, úgyhogy ő horgászni ment, Kismacsónak meg suli nem volt, úgyhogy -szerintem- tök boldog volt, hogy övé a nap (és a lakás) nélkülünk.
Este nyolcra Charlie értem jött az otthonhoz, mert pont végzett a horgászattal, meg az eső is elkezdett esni.

Már egy ideje szeretném Charlienak megmutatni a munkahelyemet, meg a lányokat, de úgy döntöttünk, hogy ez nem a mostani szombat lesz.
Egyik részről sötét volt, ezzel együtt az épület olyan barátságtalannak tűnt, a lányok meg kezdtek megvadulni, fürdés közben rohangáltak ki a kapuhoz a fiúkhoz, ami ekkor már be volt zárva.
A fiúk csalogatták őket, ők meg könyörögtek hogy "Csak tíz percre Lulu néni!", de véget vetettem a dzsimburinak, a lányok bementek a meleg házba, a fiúk meg el a városba, vagy mit tudom én hová. Nem kellett ordibálni, vagy fenyegetőzni, csak egyszerűen, keményen nemet mondani, alátámasztva azzal, hogy a kimenőjük így is hosszabb volt azzal a tíz perccel, punktum.
Szóval, mire Charlie odaért a lányok már hálóingben voltak, az egész helyzet nem volt vendég fogadására alkalmas.
Aztán meg az is van, hogy féltem kicsit Charliet a lányoktól. Úgy értve, hogy esetleg megbántják, vagy beszólnak neki, mert rém furcsák tudnak lenni idegenekkel. (Emlékszem, mikor először mentem, és elbeszéltek a fejem felett arról, hogy ők úgyis az előző nevelőt fogják szeretni, és utálják az új embereket.)
Így megvárt az autóban a sarkon, úgyhogy este fél kilenckor együtt értünk haza. A szombat ennyi is volt.

Vasárnap.
Még depisebb nap, menetrendszerűen összeveszés Charlieval, valahogy a vasárnapok mostanában így alakulnak.
Szerintem tegnap neki is sz.r volt a kedve, mondjuk mondta is.
Így a nap az evésre összpontosult, nagyon-nagyon finom volt a sütőtök leves, a cékla steak burgonyával összesütve, meg hozzá a sült csirke.
Délután meg palacsintát sütöttünk, mert Charlie megkívánta, mikor meséltem neki az előző napról.
Estére meg már attól fordultunk be, hogy ennyit ettünk, mozgás meg nulla.

Ma szabin vagyok.
Össze kell kaparnom magam, mert ez így borzalmas.
Lesz mindjárt terápiás takarítás, már szellőzik a lakás, gyújtottam rózsás füstölőt, senki nincs itthon, hogy nyavalyogjon az erős illat miatt.
Megcsinálom a szemöldökömet, befestem a szempillámat.
Délután elsétálok a szénhidrátcsökkentett kenyerünkért (muhaha a tegnapi nap után), közben turizni is beugrok.
Estére meg van három mozijegyünk "A lány a vonaton"-ra, jön Kismacsó is velünk.

Belami meg Apuéknál van egy hétig Pesten, mert a Korányiban van gyakorlaton.
Szombaton előadást tartott, hát milyen komoly már ez? :-)

Na megyek, és összekapirgálom magam végre.

Így volt a hétvége + ma

Az történt, hogy szombaton is dolgoztam, ráadásul nem túl röviden: reggel hét óra körül mentem el, és majdnem 12 órával később értem haza.
A szombati nap külön megérne egy posztot a maga nemében, mindenesetre összefüggéseket és hasonlóságokat véltem felfedezni a gyerekek viselkedése, meg az ország közhangulata között, tanulságos.

Ez egy kirándulás volt egyszerre több otthonnak, nagyszerű alkalom, hogy megismerjek egyéb gyerekeket és dolgozókat egy füst alatt.
Mondjuk olyan is volt, hogy napszemüvegben, farmerdzsekiben, hátizsákkal ültem a buszon a lányaink között, és egy másik otthon fiú lakója kikezdett velem. Olyan igazi felnőttes módon: elkezdte finoman rugdosni az edzőcipőmet, ahogy harangoztam a lábammal ültömben.
Levettem a napszemüvegemet, keményen a szeme közé néztem, és azt mondtam: -Nana!
Erre abbahagyta, szerintem leesett neki, hogy dolgozó vagyok, de az is lehet, hogy a visszafojtott nevetéstől nem tudta tovább csinálni, nem tudom.

Tegnap itthon voltunk.
A fiúk is hazaszivárogtak a barátnőktől, még előtte kedélyesen összevesztünk Charlieval. A téma: mi legyen az ebéd, és ki főzzön?
Jó későn indultunk el bevásárolni, mert az egyik öcsém egész délelőtt nálunk volt, beszélgettünk.
Nem néztük az időt, úgyhogy mikor elment, frusztráltak lettünk, hogy mindjárt dél, és még vásárolni sem voltunk, szóval várható volt, hogy összeugrunk (persze csak verbálisan).
Vásárlás közben megbékéltünk, úgyhogy a főzést ötven perc alatt közösen összehoztuk, volt gulyásleves, meg vajas-sajtos makaróni, oszt jóvan'.
Délután azért összedobtam egy almás zabpelyhes sütit is, meg beültem a fiúk közé beszélgetni, jól telt a délután.
Aztán Belamit kivittük az állomásra, mert ment vissza az egyetemre.

Ma elvileg nem dolgozok.
Gyakorlatilag meg igen, de hagyjuk.
A lényeg, hogy a takarítás is megvan, épp megittam a kávémat, úgyhogy most elmegyek turizni. Már igazán rám fér.

  

Ezt most szeressem, vagy ne szeressem?

Reggelente még így indul a nap: erkély, hűvös meleg, tejeskávé, jó könyv: jajdeszeretem'!

Aztán elmentem a kedvenc turimba, mert hétfő van.

Találtam egy nagyon finom, szatén szerű anyagból valamit, amiről először nem tudtam, hogy mi. Barna alapon fekete és fehér minták vannak rajta. Így néz ki kiterítve.

Rájöttem, hogy lent a lábaimat kell kidugni, a vastagon gumírozott rész meg a mellkason van. Valahogy így:

Na. Esetleg egy öv is hozzá.

Nos én ezt a furaságot hazahoztam 390 forintért, de nem vagyok benne biztos, hogy fel is merem majd venni bárhová.

Nagyon-nagyon kényelmes, az anyaga csak úgy siklik, hullámzik a lábam körül, de mégiscsak olyan, mintha egy török bugyogó lenne. Hát nem is tudom...

Charlie még nem mondott rá semmit. Szerintetek? 

A hétfő tovább..

Na, nem takarítottam szét az agyamat, de nagyon jó kis napom kerekedett.

Leolvasztottam a hűtőt, kicincáltam a helyéről, hogy mögötte is kitakarítsak, leszedtem a 100 mágnest róla, mindet megtörölgettem, visszaraktam, jól el is ment ezzel a délelőtt.

Megebédeltettem Charliet és Kismacsót (Belami még a héten Szegeden), meg persze magamat.

Aztán izgalmas másfél órát töltöttem a turkálóban, de sajnos semmit nem hoztam haza.

Közben hazaért Charlie, úgyhogy megnéztünk egy részt a Peaky Blinders-ből.

Végül mindannyian a sportnak hódoltunk valamilyen formában.

Charlie elment focizni, Kismacsó kondizni, én meg lefújtam a port a bicajomról, és kicangáztam Anyuékhoz friss paradicsomért és paprikáért.

Ajjj, de élveztem száguldani a lemenő nap fényében!

Jól kezdődik ez a nap

Ja, nem. Fáj a fejem, úgyhogy az ágyban tervezett blogolás a konyhában történik, mert muszáj a kávémhoz jutni.

Igazából megtehetném, hogy aludjak még, de ma már szeretnék haladni a giga nagy takarításban, úgyhogy hamarosan belefogok. Valahol. Azt sem tudom, hogy hol. Na mindegy, el kell kezdeni, aztán halad az.

Ebéd van, tegnap este Charlieval megfőztük, ő a levest, én a másodikat. Viszonylag súrlódások nélkül, mert mi gyorsan összezörrenünk a konyhában, annyira más a tempónk. Ráadásul azonnal ugrok, ha bármilyen megjegyzést mer tenni.
Sokkal jobb, ha ő főz, én meg a konyhában szórakoztatom, és nem vagyok láb alatt konkrétan. Az működni szokott.

Ebéd után el fogok rohanni a közeli turkálóba, mert árucsere volt, és még mindig vadászom az esküvőre a ruhát. A lila mexxes ruha nem túl előnyös nekem azzal, hogy mell alatt kezd bővülni, olyan kismamás, meg engem erősít is.

Még olyan terveim is vannak a következő hetekre, hogy reggelente csinálok callaneticses gyakorlatokat, még reggelizés, kávézás előtt.
Meg jó lenne úszni, esetleg futni. Ezeket inkább délután, este, mert nem vagyok híve a reggeli erőteljesebb testmozgásnak, engem teljesen lemerít egész napra, már próbáltam.

Legyen mindenkinek eredményes, szép napja! Előfordulhat, hogy ma még jövök. ;-)

Gyenge hétkezdet

Nem volt egy erős hétkezdet, alig bírtam rávenni magam a munkára. Ehhez képest elég jól haladtam, csak hát az energiaszintem nullához közelít.

Lehet, hogy az éjszakai rémálmom sem segített az épülésben, ugyanis azt álmodtam, hogy összefutottam az exszel, meg az ex barátnőmmel egyszerre. Hú de rohadt kínos volt, főleg, hogy még mindig azt játszották, hogy semmi közük egymáshoz, én meg igyekeztem kifarolni a helyzetből, és nem érettem, hogy miért kell ezeknek mindig az arcomba lenni?!

Tegnap tornáztam egy jót, ma sétáltam jövet-menet, úgyhogy inkább most nem erőltetem a mozgást, majd holnap. Remélem lesz időm.

És akkor beszéljünk a fogyókúrámról.
Az van, hogy stagnálok. Igazából szombaton félve álltam rá a mérlegre, mert hetek óta nem számolok, nem mérem magam, és simán azt éreztem, hogy visszahíztam minden keservesen leadott kilót.

De nem.
Ugyanannyi vagyok, mint mielőtt másfelé fordult a figyelmem, és abbahagytam a számolgatást.
Régi motoros vagyok már a fogyókúra szakmában, úgyhogy számolás nélkül is érzékelem, hogy mi fér bele a diétába, de nyilván hamarabb csal az ember a maga javára, ha nem pötyögi be a kalóriabázisba minden egyes lenyelt falatját.
Szóval a terv, hogy visszaállok a bázisra, hogy haladjak megint.

Egyébként pont ma fejtegettem Levegőnek, hogy az új munka egy csomó új szokás kialakulását fogja eredményezni, és csak rajtam múlik, hogy ezek rám nézve pozitívak legyenek.
Példának okáért ott a táplálkozás, hisz a nagy jövés-menésben nagyon szervezetten kell összeállítani a napi kajámat, ha nem akarok össze-vissza enni. Vinnem kell a kis kiszámolt adagomat, amit bárhol el tudok fogyasztani, és oda kell arra is figyelnem, hogy a vércukorszintem stabilan legyen, ne kapkodjak be itt is, ott is valamit, mert épp útba esik, vagy nincs nálam semmi.

Aztán lesz időm olvasni közlekedés közben, esetleg blogolni. Vagy nem. Lehet, hogy útközben készülök fel az adott látogatásra, tárgyalásra, ezt még nem tudom.
Jó szokásomhoz híven az első pillanattól van egy spanom, aki ott dolgozik, ahová megyek, szóval zaklatom éjjel-nappal a kérdéseimmel. Ma már mondta, hogy találkozzunk, szívesen mesél bővebben a munkáról, a jót és a rosszat is. De megnyugtatott, hogy annál biztosan jobb lesz, mint amit jelenleg csinálok, mert belelát az alapellátásba, és tényleg rémisztő, ami most itt folyik.
Olyan felkészült leszek mire odamegyek, hogy betanulásra sem lesz szükségem. ;-)

Hétfős

Mert  lehet édességgel indítani a napot, ha a csiga fele részt túró, másik fele meg teljes kiőrlésű liszt. A kakaó holland, 20-22%-os, és cukor helyett édesítőt használtam.

Megint visszatértem a tejhez, mert a tejhabosítóm fél deci tejből csinál egy teljes pohár habot, és ennek nem tudok ellenállni (sajnos). 

Egyszerűen elegem lett a kókusztejből, meg a mandulatejből, mert a többi inzulin szempontjából nem jó (ezek is csak akkor, ha nincs bennük hozzáadott cukor, meg egyebek). Szóval ha már a hótmindegy' álláspontra helyezkedek, akkor inkább fél deci tej, mint bármi más. Legalábbis addig, míg meg nem kívánom újra a fentieket. 

Esős

Nem mondanám, hogy ez az én napom.
Reggel kinéztem az ablakon, és megörültem, hogy nem esik, meg a hőmérséklet is jó. Már el is határoztam, hogy sportcipőben, farmerben nyomulok majd, mire szakadni kezdett az eső.

Kissé feszült voltam délelőtt, és bár a kis kolléganőm csak a szokásos formáját hozta (értsd: akaszkodott minden mondaton), én leordítottam a fejéről a haját.
Kicsit már meg is bántam, hogy hagytam így kiáradni az összes problémámat vele kapcsolatosan (jobban híve vagyok a higgadt megbeszélésnek), de tényleg sok volt már a parttalan párbeszédekből, amiknek semmi más céljuk nem volt a nekem (meg másoknak) való ellentmondáson kívül.
Mondjuk sokszor meséltem neki (is), hogy heves vérmérsékletű vagyok, és csak a munkahelyen igyekszem ezt elfojtani. Most nem sikerült. Magára vessen!

Ja, és még cipőm sincs és nem is lesz soha.
Pénteken csak az egyik boltba tudtam elvonszolni magam, a másikhoz elfogyott a kedvem, egyszerűen nem éreztem késznek rá magam, hogy a lábfelmérés után 60 ezres cipőket kínálgassanak nekem.
Ráadásul pénteken még a gyermektartást sem utalták, így különösen üresnek éreztem a zseben az efféle hóbortokhoz (mármint, hogy legyen egy kényelmes cipőm a gyalogláshoz).

Ismét elkezdtem írni a kalóriabázist.
Valószínűleg mégsem vagyok teljesen tisztában a mennyiségekkel, mert ahogy én érzem (többségében) az evészetemet: fogynom kellene. Aztán meg nem.
Lehet a számolás megy az agyamra? ;-)