Meggyógyultam közben

Nagyon sz.rul voltam hétfőig.

Vasárnap reggel úgy ébredtem, hogy a nyakam is fájt, le volt merevedve az egész tarkóm. Úgy tudtam elindulni dolgozni 12 órát, hogy bevettem egy b.szott erős fájdalomcsillapítót. Még így is éreztem, hogy fáj a fejem, és úgy forgattam a nyakamon, mint a Terminátor régebbi prototípusa, de elvoltam, letoltam a műszakot. (Ha lázam lett volna, esküszöm agyhártyagyulladásra gondoltam volna, nekem volt már, szóval tudom milyen.)

Hétfő aztán aludtam egy csomót.

Délelőtt beszaladtam az irodába, de utána hazajöttem, aludtam, kicsit fent voltam, aztán reggelig megint aludtam, és meg is gyógyultam. 

Kedden már babaruhákat vásároltam (és volt kedvem hozzá), mert pénteken megyünk az ikerpár unkatesóimhoz, akiknek hasonló korú babáik vannak.

Szóval kezdek magamra találni. Edzeni még nem mertem, mert óvatosan duhajkodok, de szép lassan az is menni fog megint. 

A súlyom kicsit lejjebb ment, nem igazán esett jól enni, szóval megint 60 kg körül karcolgatok, és az nekem nagyon jó már. (Pár hete mászkált a súlyom felfelé, már 62 is voltam, szóval..)

Ma vettem egy kék körömlakkot, a lábamon már ki is pingáltam a körmeimet, fürdés után a manikűrt is megcsinálom.

Majd mondom is a körmös unokatesómnak, hogy marhára hiányzik a szakértelme, magamnak csak gányolok valamit, ezt nem nevezném szépnek. Máshoz nem szeretnék járni, de ő meg még akar tesót is Jankának, szóval muszáj lesz még egy darabig magamnak csinálni.

Sajnos a Pepcoban megláttam egy ruhát tegnap, amibe beleszerelmesedtem, és csak egy napot tudtam várakoztatni magam, ma visszamentem érte, nehogy elvigyék az összeset.

Lazac színű, géz anyag, fodros, vidám, szandállal és fehér vászon cipővel is nagyon jó lesz. (Elég lett a 36-os!!! méret. Szerintem ez a 36 inkább 38-40-nek felel meg, de akkor is jó érzés.) Ez most nagyon kellett nekem, pedig megfogadtam, hogy visszafogom a vásárlásokat magamnak, mert semmi szükségem amúgy rá. 

No, ezt még gyakorolnom kell. 

Veszteségekről

Az elmúlt napokban rengeteget tűnődtem a veszteségről, mint olyanról.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy élnek a szüleim, sőt az egyik nagymamám is. 

Haltak meg már számomra fontos emberek, de egyikkel sem voltam napi kapcsolatban, meg idősek voltak, vagy nagyon betegek, így valahogy elfogadtam, hogy el kellett menniük.

Most, két héten belül, kétszer is megcsapott annak a szele, hogy vannak sokkal fájdalmasabb veszteségek, és én nagyon megijedtem. 

Azt hiszem, a legesleg veszteségem eddig az első házasságomban ért, mikor kiderült, hogy az akkori férjem megcsal.

Emlékszem, milyen pánikrohamom volt, nem mertem lefeküdni, elaludni, mert úgy éreztem, hogy meg fogok fulladni. Nagyon kemény volt, máig emlékszem a kétségbeesés ezen fokára. 

Utána sem volt jobb, ráadásul nem tiszteltem magam annyira, hogy azonnal véget vessek a méltatlan helyzetnek, hanem csak tocsogtam benne, és ezzel meghosszabbítottam önön szenvedésem poklát még évekig. Butabutabuta én! 

Mire elváltam, már bele voltam fásulva abba, hogy nekem egyszerűen nem lehet jó, nekem mindig mindennel és mindenkivel szívni kell. 

Egyedül a két fiammal tudtam jól lenni, miattuk nyert értelmet az életem, és szerintem már rég nem lennék, ha ők nincsenek. 

Charlieval lassan kisimultak a dolgok.

Rengeteg küzdelmünk volt vele is, de vállvetve, soha nem éreztem magam egyedül. 

Sajnálom, hogy nem tudtam megadni neki a legnagyobb álmát, de próbáltam, erőn felül megpróbáltuk, nem sikerült, el kellett engedni. 

Eljött a nyugalom ideje. Meg az öregedésé.  

Reménykedtem, hogy most egy ideig örülhetek magamnak, a nyugis kis életemnek. Nagyon-nagyon fejbe kólintott, hogy ez egyáltalán nem így működik. Nagyon nem. Törékeny minden.

Hogyan lehet túlélni az életet?

Kezd értelmet nyerni a jelenben élés, hogy jelen legyek, ne hajtsam az időt, az eseményeket. Ne várjam télen a nyarat, nyáron a telet, stb.. 

Legtöbbet Mórtól tanultam mostanában, aki MINDEN PILLANATOT KIHASZNÁL, amit vele foglalkozunk, fáradhatatlan, ha közös élményekről van szó, és hálás mindenért. Őt nem érdekli a múlt, a jövőt meg nem is érti, csak a pillanatban él. Valahogy így kellene nekem is, azt hiszem.