Kedves Belami!
Szeretnélek köszönteni a nemzetközi gyermeknap alkalmából, mert míg világ a világ, nekem a gyermekem maradsz örökké.
Létezésedet oly hamar akartam, hogy ekkor még más, velem egyidősek azt fontolgatták, hogy hová mennek legközelebb bulizni.
Én nem.
Én téged akartalak, téged képzeltelek magam elé, és nem volt akadály előttem senki és semmi.
Máig nem feledem, hogy életem első terhességi tesztje negatív volt, pedig Te már voltál nekem. Nagyon szomorú voltam, de hittem benne, hogy jönni fogsz.
Aztán eltelt pár nap, orvoshoz mentem, aki vizelettesztet írt ki. Anyu vitt be a kórházba, de nem tudta, hogy miért. Ő vitte az irányító pulthoz a beutalómat, amire ránézett a nő, és azt mondta: -Terhességi vizsgálathoz oda tessék vinni a vizeletet!
Szegény anyám! Teljesen kész volt, de attól a pillanattól kezdve támogatott ebben (is).
Aztán a telefon Apuéknak, mert így láttam jobbnak, hogy emésszék a hírt, mielőtt hétvégén hazalátogatok a fősuliról.
Mennyire le akartak beszélni rólad! Azt hitték, hogy véletlenül "csúsztál be". A mai napig nem tudják, hogy ennél tudatosabb döntésem nem sok volt azóta sem.
Hát így.
Sokkal jobb, több, szebb, minden vagy, mint amit el tudtam képzelni 19 évesen.
Olyan sokszor álltam a kiságyadnál, mikor pici voltál, és néztelek, csak úgy. És olyan röpke az idő ez között, meg az között, hogy most nézlek, amint tanulsz számomra érthetetlen orvosi dolgokat, okos homlokod a papírok fölött, szép kezed tollat fog.
Közötte meg ott van a rengeteg emlék, amiért érdemes volt erre a világra születnem.
Köszönöm, hogy vagy nekem!
Kedves Kismacsó!
A te érkezésedre is vágytam már, kicsit megvárattál, meg meg is tréfáltál, mert eleinte azt mondták, hogy kislány vagy.
Nagyon-nagyon jó baba voltál, veled én bármit el tudtam intézni, meg tudtam csinálni.
Annyira nagyon más voltál nekem az első pillanattól fogva, olyan különleges, nem az én világomé. Ajándék.
Mikor elmúltál három éves, akkor beteg lettél, és én megijedtem, hogy csak vendég leszel az életemben, és azt a rettenetet a mai napig nem tudom feledni. Talán ezért az az aggódó túlféltés, túlgondoskodás, amit nem tudok levetkőzni, pedig igyekszem, hogy levegőhöz juss tőlem Életem.
Szép és okos vagy.
A határ a csillagos ég, remélem becélzod hamarosan, amint ez a kamaszos nyűglődés elmúlik rólad.
Megmondom őszintén, még a kamaszságodat is szeretem.
Ahogy ülsz mellettem a fotelben, hosszú végtagjaid szanaszét, és előbb utóbb simire nyújtod vagy a fejed, vagy a kezed, vagy a lábad, esetleg a hátad gömbölyíted felém, közben egy-két kis titkodat elmondod, még ha mindent nem is.
Köszönöm, hogy engem választottál, és itt maradtál velem/velünk! Itt a helyed, megtanítalak az én világom dolgaira (a simi is ilyen, mert mikor pici voltál, akkor nem szeretted), és közben megtanulok tőled/rólad egy csomó mindent, tanulom a Te világod. A következő életünkben már összeszokottabbak leszünk. Úgy hiszem.
Kedves meg nem született gyermekeim!
Meg kell emlékeznem rólatok is, mert vágyakoztam rátok, akartalak benneteket.
Volt nevetek, elképzeltelek titeket, és ha csak ezen múlott volna, akkor ma név szerint írhatnék még egy (kettő) levelet.
Sajnos nem így van.
Én mindent megpróbáltam. Még azon is túl, de mára elfogadtam a "nem"-et.
Néha el kell engedni vágyakat, és kinyitni a szemünket, hogy mi más a feladat. Én most ezt keresem épp. Úton vagyok.
Közben minden egyes nap köszönöm azokat, akik vannak nekem: Charlie, Belami, Kismacsó, no meg az egész családom.
Mert akárhogy is, én is jöttem valahonnan, én is voltam gyerek. Szeretett, szomorú gyerek.
