2020. április 7., kedd

Felelőtlenségeim

Elkezdődött a szabadságom tegnap, ennek örömére gyakorlatilag semmi produktívat nem csináltam.

Belami ugrott haza pár órára, előtte egyeztettünk, hogy mennyi az esélye, hogy hazahoz valamit (még nem több, mint amikor boltba megyek), végül vállaltuk a kockázatot.  
Kicsit fura volt, hogy maszkban jött, és nincs ölelés, meg puszi, de akkor is feltöltött, hogy láthattam. 

Ma pedig fodrásznál voltam, és kicsit felfrissült a hajam, könnyebb lesz beszárítani, növeszteni. Oldalt és hátul már összeér, elől még rövidebb, még távol vagyok az elképzelt fazontól.

Felelőtlen vagyok?
Belami látogatását el lehetett volna kerülni, és fodrász nélkül sem állt volna meg a világ, de! Próbálok valami élhetőt kialakítani, hogy közben azért ne forduljak be/fel.
Megmondom őszintén, hogy a vírustól annyira nem tartok, inkább az idősebb rokonaimat, ismerőseimet féltem, szóval őket igyekszem kerülni, és csak telefonon érintkezni.
Ha muszáj elmenni, akkor tartom az ajánlott távolságot, és mosom a kezeimet, ahányszor csak alkalmam van, meg a táskám is tele van fertőtlenítős flakonokkal.
A fodrásznál egyedül voltam, előttem, utánam fertőtlenített, maszkban volt.

De!
Valóban elkerülni minden lehetséges veszélyforrást maximum úgy lehetne, ha egy bunkerben már állt volna a felhalmozott készlet a vírus előttről, és a levegőcsere is szűrve menne, de számomra ez már a horror kategória, köszi, de nem. Akkor inkább...
Lehet, hogy ez most butaságnak fog tűnni, de régen, amikor még csak zombis filmek vetítették előre a világ végét, akkor az volt az első gondolatom, hogy én nem szeretnék túlélő lenni, inkább nem.
Őszintén remélem, hogy eddig azért nem jutunk semmiképp, úgyhogy most eltakarodok inkább kakaós csigát csinálni, mert most mindenki azt csinál, úgyhogy én sem maradhatok ki. Azt a receptet csinálom, aminek a tésztája túrót is tartalmaz, így kevesebb a szénhidrát benne (a fehérje meg több). Hajrá akkor!