Az idő

Én nem tudom mi történt az idővel, de nekem olyan, mintha felgyorsult volna.

Tudom, hogy ez közhelynek számít, de tényleg örjítő, hogy bárhogy is csinálom, mindig az az érzésem, hogy loholok, kapkodok, mégis annyi minden elmarad. 

Terveztem ezt a társadalmi munkát havi egyszer az ex másodállásomba. 

Igazából senkinek nem kell elszámolnom ezzel, de decemberben és most is belőttem egy-egy szombatot, hogy akkor majd bemegyek, és letolok a többiekkel egy műszakot, vagy legalább nyolc órát. Aztán decemberben jött az állásajánlat tőlük, úgyhogy azt éreztem, hogy nem akarok beszélni senkivel erről, hisz alig tudtam eldönteni én is, hogy mit akarok, nem hiányzott a még nagyobb zűrzavar a lelkembe. Majd miután eldöntöttem, és lenyugodtam, már megint késznek érzem magam. Ezt a szombatot lőttem be magamnak, de ahogy haladt a hét előre, úgy torlódtak a feladatok és a programok, úgyhogy már tegnap este nyugtáztam, hogy nem lesz ebből semmi, és jó, hogy senkinek nem szóltam, hogy megyek.

Csütörtökön és pénteken is utaztam, így a bevásárlás maradt szombatra.

Aztán Belamiék bejelentkeztek szombatra, hogy jönnek, Charlie tesójáék meg vasárnapra. 

Szóval a mai nap úgy nézett ki, hogy reggel hétkor keltünk, én levittem Mórt sétálni, addig Charlie megcsinálta a reggelit, utána gyorsan összekaptuk magunkat, és indultunk vásárolni. Mivel anyósomnak is mi intézzük ezt, így dugig pakoltuk a csomagtartót két bolt és a piac látogatása után, aztán három körben felhordtuk a két lakásba a cuccot. Dél környékén fogtam a gyors főzésnek, mert Belamiékkal egyre volt megbeszélve az ebéd. Pont kész is lettem, mire érkeztek. Utána már nyugi volt, de ez mellett hogyan tudtam volna lenyomni kedvességből akár nyolc órát is? Áhhh! Esélytelen.

Jövő hétvégén megyünk a hegyekbe pénteken, majd szombaton este érünk haza (félig munka, félig kirándulás). Marad a vasárnap felkészülni a következő hétre, ami egyből egy zalaegerszegi úttal indul. Utána hétvégén Apuék jönnek hozzánk. Nem igazán látom hová szuszakolhatnám be ezt a vállalásomat, ugyanakkor meg azt sem értem, hogy előtte hogy dolgoztam még hetente kétszer tizenkét órát pluszba. Mondom, hogy lett valami az idővel... vagy velem.   

November 20-25-ig

Ehh! Ez egy rohanós hét volt eddig.

Tényleg csak kapkodtam, én nem is tudom hogyan lesz két munkával. Jó, egy csomó intéznivaló volt a másodállással kapcsolatosan is, mert ez egy szabályos, bejelentett munka. Nyilván, így olyan hatalmas plusz sem lesz, de meglátjuk. Ha nagyon elviszi az erőt és az időt, akkor hagyom a csudába, szóval lehet, hogy sok hűhó semmiért. 

Most értem oda, hogy rövid blogolás után kicsit karácsonyi hangulatba ringatom magam, és kirakom a karácsonyi díszeket.

Persze ezt némi törölgetés, takarítgatás előzi meg, de akkor sem hagyom elvenni a kedvemet magamnak.

Meg átválogatom a pulcsijaimat, mert egy része most nagy rám, egy másik csapatot meg előszedek, amik azért voltak elrakva, mert nem álltak előnyösen, de túl jók voltak ahhoz, hogy kidobjam őket. Lehet, a nagyokat ki kellene dobni, nehogy visszahízzak beléjük. 

Mórral megint ebéd előtt futottunk, úgyhogy az edzés is pipa.

Mindig azt gondolom, hogy idén már nem futok kint, mert olyan hideg van, meg hamar sötét, aztán jön egy napfényes délelőtt, és alig várom, hogy elinduljunk (így a sötétedés sem játszik még). Ha holnap is ilyesmi időjárás lesz, akkor duplázni fogunk.

Fiúk felváltva jönnek.

Belami ma másodállásban, utána jön Ágihoz, de előtte beugrik egy kávéra.

Kismacsó ügyeletes a hétvégén, ami az ő esetében annyi, hogy Budapesten kell maradnia, ha behívják. (Nem szokták.) Viszont jövő héten szabadságon lesz, úgyhogy hétfőtől itt tölt pár napot, majd próbálok minél többet itthon lenni, de elég sűrűnek néz ki a hetem sajnos, és még el sem kezdődik a plusz meló. 

Körülményeskedem

Soha nem voltam egy kapkodó, rohanó típus, de mostanában egyre körülményesebb vagyok.

Pont tegnap beszélgettük Belamival, hogy az ő rekordja a reggeli nyolcadik percben elindulás, azaz képes ennyi idő alatt összekapni magát, és elindulni a munkába. Elszörnyülködtem, mert pont ő mondta nekem egyszer, hogy az lenne az ideális, ha reggel, szinte felkelés után azonnal reggeliznénk. Hát khmmm.... 

Nos, én tíz évig, de igazából már előtte is, csak a munkába érkezéskor reggeliztem. Mondjuk, nekem akkor is kellett legalább fél óra, hogy felöltözzek, és elinduljak a buszhoz (mikor még a szomszéd városban dolgoztam). Aztán kb. hét éve rászoktam, hogy itthon reggelizek, kávézok, és úgy indulok el itthonról. Mióta Mór velünk van, ő is a reggeli rutin része, azaz még hosszabb ez az idő. Ez azt jelenti, hogy egy fél nyolcas induláshoz nekem reggel hatkor fel kell kelni, különben kapkodás van, és azt nagyon utálom. 

A fentiek tükrében aztán nem csoda, hogy nem vállaltam egy hat órakor indulást a munkahely elől.

Volt egy lehetőség, hogy együtt menjen pár gyám Bajára közös autóval, de hatkor kellett indulni, mert valakit nyolcra rendeltek valahová (mondjuk én vagyok olyan rutinos már, hogy egy ilyen idézésre azonnal felkapom a telefont, hogy ne máár, adjon azonnal egy emberi időpontot, mert száz kilóméterről arrébb jövök). Elkezdtem számolgatni, hogy nekem ehhez négy körül kellene felkelni, de Mór akkor biztosan összezavarodik, de az sem valószínű, hogy enni tudok/akarok ötkor, szóval én ezt most kihagyom, megoldom máskor és máshogyan. Pár éve ez semmi gondot nem okozott volna, de most... 

Tegnap nagyon jót turkáltam.

Nem vettem sok dolgot, de nem is ezért megyek főként, hanem a "vadászat" öröméért. Szerintem a turi sok nő "kocsmája". 

Végül egy vicces tornacipő, meg két póló maradt a kosaramban, és kétezer forintot hagytam ott.

A tornacipő pont olyan, mint amilyet a gyerekeimnek vettem benti cipőnek az óvodába, de annyira új és kényelmes volt, hogy nem tudtam letenni. Sejtettem a minőségéből, hogy nem sima kínai tornacipő, de meglepődtem, hogy mennyiért vesztegetik újonnan. Szerintem az enyémet sem használta senki, de azért kimostam, és most várom, hogy végre ne essen ez a qrva (bocs!) eső.

Nincs időm semmire

Lehetne ez a vezérmondatom mostanában.

Különben meg nem értem. Nincs kisgyerekem, a munkám is kötetlen (lehet pont ez a baj), nem járok nagyjából sehová rendszeresen. Ehhez képest...

• Hetekig nem jutok el egy turkálóba, ruhaüzletbe.
• Kellene egy új szandál, mert tavaly nyár végén kidobáltam az összes reménytelen darabot.
• A Dechatlonba kellene mennem, mert elnyűttem a sport titokzoknijaimat, meg szét akarok nézni.
• Elfogy lassan az éjszakai - és nappali krémem, de soha nem esik útba a kozmetikai ellátó. 
• Megint hennáznom kellene a hajamat.
• Ezer éve nem festettem be a szempillámat és a szemöldökömet.
• Egy bőrradírozásról, vagy fátyolmaszkról már nem is beszéve, lassan azt sem tudom, hogy mi az. 
• Megígértem Belaminak, hogy elmegyek pár szűrésre, de időpontfoglalásig sem jutottam még.
• A fogászaton is lenne dolgom.
• Itthon neki kellene esni a lakásnak, és nagytakarítani, selejtezni.

Ehhez képest..

Charlieval mi mindig rohanunk. Ez a hétvége -például- úgy indult, hogy pénteken reggel elrobogtunk a piacra egy gyors körre, aztán felszedtük anyósomat egy nagyobb bevásárlásra a hosszú hétvégére, de már tízre Charlie vitte az autót szervízbe. Én meg kipakoltam, dolgoztam, levittem Mórt a második sétájára (az első reggel hatkor volt esedékes), ebédet melegítettem, aztán mentem egy régi kolléganőm munkahelyére, hogy induljunk a közös fodrászunkhoz, ami egy másik városban van. a régi munkahelyünk színhelyén. Onnan siettem haza, mert Belami érkezett, de egy rövid online tolmácsvizsga után ment is a haverjához, mi meg az esti hosszabb sétára Mórral. 

Szombaton Charlie elment a tesójáékkal anyósom eladott házába pakolni, selejtezni, én meg főztem, mert érkezett Iluska is, meg mindkét fiú itthon volt, plusz Mór, akinek ugyancsak vannak szükségletei. 

Igazából ez a rész pont nagyon jó volt nekem, nem kell sajnálni, mert rengeteget beszélgettem Belamiékkal, meg lazultunk a délutáni kávénk felett, de el is ment a nap megint.

Vasárnap a konyhában üldögéltünk mindannyian, míg Charlie összedobott egy laza kis zöldséges tarhonyát, pedig volt még az előző napi lasagnéból, meg rántott hús anyósomtól. Aztán kis ejtőzés után kirándulni mentünk, Kismacsó inkább maradt itthon, meg várta a barátnőjét. Hazafelé már a vonathoz vittük Iluskáékat, mert elég sokáig mászkáltunk a Tisza partján (ott szeretnék lakni most épp). 

És ma!!!

Végre kicsit lassabb lesz a tempó, Charlie elment horgászni, én meg takarítgatok, főznöm nem kell, rendbe teszem a lábamat, mert holnap már lakkoztatni szeretnék az unokatesómmal. Ezt néztem ki:

A kezemen meg egységes rózsaszín lesz a manikűr. Legközelebb meg lila, mert a lábamon két kört bír a lakkozás. 

Aztán ma futni is akarok egy jó kis filmmel. Ezek a tervek. 

 

Az idő így is rohan

Nagy félelmem volt amúgy, hogy majd nem telik az idő ebben a helyzetben, de ez nagyon nem így van.

Tegnapi napom például. 

Felkeltem hét után, kicsoszogtam a konyhába megcsinálni a teánkat, meg a kávénkat, közben megterítettem a reggelihez. Kedélyesen megreggeliztünk, aztán én összekaptam magam, és bementem az irodába felvenni az új leveleket, amit megírtam, azt postáztam. Felmarkoltam vagy tíz aktát, hogy azokat majd itthon rendbe is teszem, aztán hazajöttem. 

Nekem volt ebédem, Charlie munka közben csinált egy gombás rizottót, meg sütött húst. Én mosogattam, közben beraktam egy zabpelyhes-túrós sütit a sütőbe. 

Dolgoztam tovább. Aztán, mikor végeztem azzal, amit elterveztem aznapra, akkor elvonultam jógázni. Charlie még dolgozott. 

Uzsonnáztunk, aztán megnéztünk egy filmet, "A láthatatlan ember"-t. Idegőrlő volt. 

Később könnyű vacsora: sok zöldség, kis sajt, egy-egy pohár jó bor. Két rész a "Babylon Berlin"-ből, és már vége is volt a napnak. Az ágyban olvastam kicsit. És ennyi.