Fekete tükör

Úgy vagyok a netflixes Fekete tükör sorozattal, mint a Stephen King regényekkel. 

Tudom, hogy nem kellene megnéznem/olvasnom, de nem bírom megállni. Mert jó és kész. Csak épp megüli a lelkemet, az a baj vele. 

Pont szombaton láttam azt a részt, mikor a gyerekbe chipet ültetnek.

Olyat, amivel a szülő tudja, hogy hol van, sőt azt is látja, amit a gyerek. Még olyan funkció is van, hogy ami stresszes látvány, azt kikockázza a gyerek szemének, így igazából nem látja. Például a vért, az ugató kutyát, stb.. Aztán ez az egész tizenéves korban problémássá válik. Nem lövöm le a poént, hátha valaki még nem látta, és megnézné. 

Vasárnap este hazajött Kismacsó a haveros balatoni nyaralásról jól szétcsapva, és óhatatlanul eszembe jutott, hogy én bizony nem akarnék ilyen chipet.

Szerintem egyáltalán nem baj, hogy nem tudok mindent a gyerekemről. Ahogyan rólam sem tudtak mindent a szüleim. Kell valamennyi tudatlanság, hogy túlélje az ember a gyereke felnövését. Talán inkább az a lényeges, hogy baj esetén hozzánk forduljanak, meg ott legyünk mindig, ha kell a "bázis".

Az is csak az egyetem alatt derült ki, hogy Belamit a gimnázium utolsó évében majdnem kirúgták. 

Elvileg írást küldtek a gaztettről, meg a büntetésről, de Belami kiszedte a postaládából a levelet, meg nem mondta el a szülői értekezletet abban a félévben, így én azt hittem minden rendben van. 

Meg olyan is volt, hogy ugyancsak a gimnázium végén, hogy nyári szünet egyik hetében kérte, hogy most két hétig talán? ébresszem reggelente, mert mindenképpen ki kell érnie a sportpályára dolgozni. Nem értettem a dolgot, főleg, hogy láttam rajta, valamit nagyon el akar kenni. Végül csak bevallotta nagy nehezen, hogy ledolgozza a szabálysértés miatt kiszabott büntetést, mert egyik este buli után egy üveget akart beledobni a kukába háttal (nyilván spicces volt), és ez nem sikerült, plusz ez a mutatvány a rendőrök előtt lett bemutatva, ugyanis pont ott álltak a háta mögött (nyilván nem vette észre). Úgy érezte, hogy nagykorúként neki kell felelnie a tetteiért, tehát nem kért pénzt a büntire, hanem ledolgozta. 

Abban az időszakban nagyon vad volt és szertelen, még így is aggódtam érte, hogy a felét sem tudtam annak, amit akkoriban művelt. Elég lett volna, hogy valami rosszabbul sül el, és akkor nem az orvosi egyetemet kezdte volna, hanem... Olyan könnyen megvan a baj. 

Szóval az ép eszemet így könnyebben megőriztem.

Most Kismacsóval nehezebb.

Talán a covidjárvány miatt kimaradt időt pótolja még, nem tudom, de mióta szakított a barátnőjével, olyan vehemenciával veti magát az egyik buliból a másikba, hogy aggódom. Belami szerint ilyen idősen pont itt tartott ő is, nem igazán akart komoly kapcsolatot, és nem volt buli nélküle, szóval el fog múlni ez. Így legyen!      

Ilyenek 2

Arra rájöttem, hogy kell egyfajta napirendet tartani, mert káoszba fullad az ember.
Munka van rogyásig, a telefon órákat lóg a fülemen, mert mindenki meg van zakkanva, és kérdez. Sokszor olyat, amire én sem tudom a választ. Mindegy, akkor kinyomozom.
Én azért el szoktam hagyni a lakást, de igyekszem rövidre fogni, és betartani az óvintézkedéseket.

Charlie még mindig a hetekkel ezelőtti megfázását nyögi, köhög fulladozásig.
Egy kör antibiotikumon már túl is van, tegnap a doktornő már nem adott neki másikat, csak a köhögésre gyógyszert.
Vettem egy maszkos inhalátort is, de nem sokat ér neki, sőt, azt mondja rosszabb az orr nyálkahártyája utána.

Kismacsó unatkozik, ezért eszik folyamatosan, vagy alszik. Esetleg valami hülye játékot játszik a gépén.

Belami dolgozik a kórházban, ma is ügyeletes, huszonnégyezik.

Ja, szereztem arckrémet.
De most meg azt nem tudom, hogy mi lesz a manikűrömmel, ha bezár az unokatesóm. Lehet, előtte le kellene gyorsan szedetni még a lakkot, hogy én is tudjam intézni.
Tudom, tudom, sekélyes gondok ezek, de megvédenek attól, hogy mélyebben belegondoljak. Ez is egy politika. 

Ilyenek

Aki keresett, és régen volt meghívója, az már tudja, hogy időnként lesznek bejegyzések, amiket csak ők láthatnak. Olyankor zárok egy időre.

Aztán nyitok... és nyígok.

Csak kapkodom a fejemet. Ma reggel jött a telefon, hogy leállunk a látogatásokkal. Nyilván, ez teljesen korrekt, hisz arra biztatnak mindenkit, hogy minél kevesebbet mászkáljon, akkor meg mit járkálnánk össze-vissza, családról családra, ha nem muszáj? 

Szerencsére én itthonról is tudok dolgozni, de időnként be kellene mennem az irodába újabb adag iratért, amiből folytatni tudom a munkát. Várom, hogy ezzel kapcsolatosan mire jutnak a feletteseim. 

Hétvégén nem mentünk szülinapozni keresztlányomékhoz, mert anyósom idős, beteges, és ő is jött volna akkor. Sógorom meg olyan helyen dolgozik, ahol még a múlt héten is mászkáltak olasz sofőrök. 

Anyuékhoz sem mentünk. És ezen a hétvégén Apuékhoz sem fogunk. Inkább miattuk, hogy nehogy én vigyem a vírust. 

Aggódom.

Belamiért, aki kórházban dolgozik. Kismacsóért, aki egyenruhásként készenléti állományban van, szóval bármikor bevethetik. 

Tudom, most lehetne szép idézetekkel okosakat mondani, de engem most az idegesít, hogy nem vettem arckrémet, és nem is fogok tudni mostanában, meg az edzéseimnek is lőttek szerintem. Persze igyekszem "átkeretezni" ezeket a nyűgjeimet, és megtalálni a jót az adott szituációban. Mondjuk, hogy Kismacsó itthon van jelenleg, és Charlie, meg én is tudunk itthonról dolgozni, ugyanakkor sokat olvashatok, meg filmezhetek. Ilyenek.

Azért remélem, hogy hamar vége lesz ennek.  

Két nap híján két hét szabi

Nem tudom elmesélni milyen jó volt reggel arra ébredni, hogy elkezdődött a a fenti. :-)

Tegnap megvolt a munkahelyi ünnepség, többé nem titok, hogy jövőre másik otthonban dolgozok.
Már az sem tabu, hogy nem igazán segíteni megyek, hanem a nyugdíjba készülődő kolléga helyét veszem át.
Annyira nem, hogy az ünnepség után visszavittük a projektort abba a bizonyos otthonba, és az ügyeletes gyermekfelügyelő konkrétan arra biztatott, hogy mutassam meg Charlienak az új helyemet (szóval rohadtul mindenki tudja már).

Kicsit be vagyok sz.rva, nem mondom.
A nyugdíjba menő kolléga (legyen a neve Zsuzsa) eléggé más típusú, mint én, azt hiszem Margó ellenpólusa. Igazi kemény, szigorú asszony, az ő otthonában rend és fegyelem van.
A lányai, ha kiszabadulnak az ellenőrzése alól, akkor vadak, sőt gonosznak láttam őket azon a kiránduláson.
Én valahol Margó és Zsuzsa között helyezkedek el: nem vagyok vasakaratú, de annyira lágy sem. Nem tudom elég lesz e ez a közepes vérmérséklet, nem futok e bele abba, hogy mindenki mást vár majd tőlem: a gyerekfelügyelők (legyek legalább olyan szigorú, mint Zsuzsa ((haha))), a gyerekek (egyáltalán ne legyek olyan, mint Zsuzsa).
Valahogy úgy kellene odamennem, hogy határozott elképzeléseim vannak a saját stílusomról, és azt következetesen tartani. Bye-bye sodródás az árral, konfliktuskerülés!

Mindenesetre most félretoltam a munkát, szeretnék töltődni, pihenni.
Ennek örömére ma takarítottam, és mindjárt indulunk bevásárolni Charlieval, a lista már kész.
Holnap még ajándékok beszerzése, este mézeskalácsozás.
Pénteken, ami kimaradt az előző két napból, plusz összes egyéb süti megsütése karácsonyra.
Jó lenne odafigyelni a kajálásra (ne szaladjon el a paci túlzottan, mert már eléggé tépi a szárat), és tornázgatni.
Na, majd meglátjuk. ;-)

Tudatosan

figyelem magam, és állítom le azonnal, ha kezdek rossz irányba menetelni.

Tegnap Belamit kísértem ki az ajtóig, megvártam, míg becsukódik utána a lift ajtaja.
Álltam ott még néhány másodpercig, közben valami érthetetlen, erős szorongás lett úrrá rajtam.
Az száguldozott a fejemben, hogy nehogy valami baj érje. Útban az egyetem felé. Hogy valakik belekötnek, mert olyan jól öltözött, azt hiszik gazdag, ki akarják rabolni, ilyenek. És hogy ő nem fogja hagyni magát, mert olyan. Teljesen mindegy hányan vannak, nekik fog menni, mert lobbanékony, az igazságérzete határtalan. Csak hát azoknál előkerülhet kés, bármi....
És itt állítottam le magam, mert ez nem normális így. Az aggódás igen, de ilyen történetek kifuttatása egyáltalán nem, szóval elég.

Kismacsónak meg versenye lesz.
Ez is. Egyáltalán nem örülök ennek a verekedős sportnak alapból sem, de a versenytől frászt kapok, komolyan.
Nyilván érzi ezt, mert amennyire csak lehet igyekszik megkerülni engem ebben az egészben, és az apjával szövetkezik, intézkedik.
Szombaton, mielőtt elvitte őket az apjuk hétvégére, próbáltam beszélni erről Kismacsóval, de nem igazán fogta, hogy mi a problémám (vagy csak nem akarta fogni).
Közöltem vele, hogy szeretnék tudni ezekről a dolgokról, nem csak véletlenül megtudni. Továbbá érdeklődtem, hogy ki írta alá a beleegyező nyilatkozatot, bármit, mert a felelős én vagyok érte.
Mégis milyen verseny ez? Ugye nem valami sufni baromság védőfelszerelés nélkül?
Kérdéseimre hellyel-közzel választ kaptam, de muszáj lesz beszélnem az ex férjemmel, bármennyire is nincs kedvem hozzá.

Szóval hiába 22 és 16 évesek, az aggódás nem szűnik, sőt... Maximum új szintet lép.