Lenullázva

No. Még mindig le vagyok nullázva teljesen.

Érzelmileg, hangulatilag. Nagyjából ki vagyok égve, mint a rongy. Ez van.

Talán ezúttal nem kellett volna a falig menni, de most már mindegy.

Innen kellene elindulni felfelé, de a gyámi munka most önmagában sok(k), egyszerűen nem tudok honnan kirántani energiát, inkább tőlem viszi ez a sok f.szság, ami épp történik. Törvényszerű, hogy ilyenkor gajdul meg mindenki, pedig még J.J-n sem vagyok túl, aki nem is igazán az én gondom. 

Úgyhogy most elmegyünk szabadságra egy hétre.

Holnap el is utazunk a hegyekbe, majd vsaárnap este, vagy hétfőn délelőtt jövünk csak vissza. 

Szeretnék rendet tenni a fejemben, mert ma egész nap fel akartam mondani a főállásban is, és ennek oka van. Talán tényleg ezen a vonalon is változtatni kellene. Szeretném ezt tiszta fejjel végiggondolni, aztán cselekedni. Nem akarok elhamarkodott döntéseket hozni. 

Azt nem hiszem, hogy ennyi szabadságtól visszatöltődök, de legalább lesz terem, időm, nyugalmam eltűnődni azon, hogy mit csinálnék szívesen, merre mennék tovább. 

Mert jelenleg fogalmam sincs. Csak tolom-tolom magam előtt a napokat, átverem a teendőket az életemen, de nem látok magam előtt semmit a jövőből, és ez nagyon rémisztő. Valamelyik nap már az is eszembe jutott, hogy talán azért nem látom, mert nincs is. Lassan vége lesz mindennek. 

Ez nagyon rémisztő volt így, ahogy végigfutott rajtam. Fizikálisan rendben vagyok, fitt vagyok, mert a futásokat és a tornákat is átverem a rendszeren, egyszerűen nem engedem meg magamnak, hogy elhagyjam magam. Mondjuk jóval többet is eszek, főleg édességet, csokit, úgyhogy ezért sem lehet a mozgást hanyagolni.

Hogy valami jót is meséljek.

Megkívántam ezt a gyűrűt, pedig annyira nem az én stílusom, csicsás is, de akkor is beleszerettem. Ajándék magamnak. 

 

Valamiféle kezdetként tekintek rá.

Összeszedem én magam, csak még egy kis idő kell.