A programok meg alakulnak maguktól

Kedden délután elmentem Charlieval munkaügyben úgy hatvan kilóméterrel arrébb, míg ő bent volt, én addig olvastam.
Aztán kávét kerestünk abban a városban, és be is tévedtünk egy hamisítatlan kocsmába, pedig az volt rá kiírva, hogy kávéház. Mondjuk a kávéjuk kiváló volt, és a mosdójuk is meglepően tiszta, szóval gond egy szál se.
Ha már ott voltunk, akkor bevásároltunk a "százasban" (Goods Market amúgy), ahol találtam egy pöttyös!!! asztalterítőt. Ezt itt:

Majd hazafelé megálltunk Charlie szülővárosában, és megvacsoráztunk nagy romantikus kettesben a kedvenc pubjában.
Nekem a csirkemelles salátámhoz egy olyan zöldséges, fokhagymás pizzakenyeret hoztak, amit valamikor itthon is megpróbálok majd megcsinálni. Nagyon finom volt.

Tegnap főztem, meg sok dolgot elintéztem a városban, van amit sikeresen (ebédbefizetés, kávékapszula beszerzése), van amit tovább kell vinnem (címeres póló vásárlása Kismacsónak, turkálás 😉 ).
Charlie megszerezte Kondor Vilmos Budapest ciklusának a további részeit, úgyhogy már olvasom is a következőt (Bűnös Budapest).
Valahogy így, kicsit túltolva ezt a pöttyös és piros vonalat, de a muffin legalább nem piros:

Amúgy picit utánaolvastam Kondor Vilmosnak, és nagyon titokzatosnak találom.
Azt írják, hogy interjút is csak mailben ad, valahol matektanár, és nagyon kerüli a nyilvánosságot. Sokak szerint nem is létező személy, csupán egy álnév, ami mögé bebújt egy író, aki egyébként más műfajban utazik. Ennek ellenére azt is tudni, hogy vegyészmérnöknek tanult a Sorbonnen, és lányai vannak, szóval tudja a fene, mindenesetre lekötnek a történetei.

Jaj, Belami.
Tegnap olvastam egy kifejezést, a magyarázatát nem is, mert rögtön az jutott eszembe, hogy Belaminak ez van: kapunyitási pánik.
Ő most szingli, lassan véget ér az egyetem, és még nem is tudja pontosan, hogy mit akar.
A lehetőségeinek a száma a végtelenhez közelít (szerinte nem), és ez megrémíti (szerintem).
Úgy érzi, hogy nem akar egy állami kórházban műszakokban dolgozni, akkor inkább külföldre megy misszióba (na, én meg ezt nem szeretném).
A legjobb barátja külföldre költözik a menyasszonyával, valahol fél attól, hogy elveszíti, meg talán az is benne van, hogy ő le van maradva.
Mondtam neki, hogy az ennyire fiatalon kötött házasságok sajnos legtöbbször (nyilván nem mindig) válással végződnek, saját tapasztalat, tudom.
Nyilván, ha ők maradtak volna együtt Széphajúval, és egyetem után egyből családot alapítottak volna (ez volt a terv), akkor boldogan hódoltam volna a fiatal nagymama szerepnek, de azért aggódtam volna. Neki még élnie kell, sok-sok tapasztalatot szerezni, majd utána nősülni. Szerintem.
Attól viszont rettegek, hogy külföldön marad, pedig ez önzőség részemről, mert lehet, hogy úgy járna jobban.
Megmondom őszintén, hogy borzasztóan szeretném, ha a fiaim a közelemben lennének, és az unokáim magyarul beszélnének.
Azt tervezi, hogy a 2018-as gyakorlatát Thaiföldön csinálja meg, ehhez van sok pontja, szóval elképzelhető, hogy valóban így lesz.
Mindenesetre közhely, de igaz: kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond.

Kismacsó meg a szokásos.
Nem beszél magáról, úgy kell harapófogóval kihúzni belőle mindent. És ha véletlenül bezzegelek Belamival, akkor halálosan megsértődik.

Ma Anyuhoz megyek, csinálok neki egy kisebb restaurálást az arcán, aztán meglátom, mert van mit csinálni itthon is.
Hétvégén és utána zsinórban négy napra is be vagyok írva, szóval húzós ez az október vége, de hát tudtam előre, meg hagytak is rápihenni.
Fogalmam sincs mikor keveredek ide újra.
Legyetek jók, és érezzétek fantasztikusan magatokat kedves Olvasóim!