Sokkal, de sokkal jobb

Tegnap volt Anyunak a megbeszélés a kezelésről.

A vizsgálatok szerint talán elég lesz egy nagy műtét, melynek során eltávolítják az érintett szerveket. 19-én már műtik is. Addig meg még ezer dolgot kell elintéznie, úgyhogy nincs idő szorongásra sem. 

Remélem a szülinapjára (december 1.) már csak egy rossz emlék lesz ez az egész.

Kismacsó egy napos műtétjére majd decemberben kell időpontot kérni, de az orvos szerint sem sürgős.

Charlie felhívta később telefonon, ha már be nem mehetett. 

Charlie rengeteget dolgozik.

Sorban jönnek be a mérnöki melók, esküvői fényképezés megrendelése is van jövő szombatra, úgyhogy nem unatkozik.

A héten sokat rohangáltam a munkám kapcsán.

Csomó "újratervezés" volt, meg utazgatás, meg értetlenség és hülyeség. Néha iszonyatosan elfáradok az emberektől, esténként már rendesen emberundorom van.

Fogyás lelassult, de nem állt meg.

Kicsit unom a 10 dkg-os lépéseket, de ez van, kell a türelem. 

Nagyon sokat dobna a dolgon, ha lenne időm eljárni edzeni, mert az itthoni mozgás továbbra is majdnem a nullával egyenlő. Az biztató, hogy Charlie is egyre inkább érzi, hogy kevés neki Mór sétáltatása, úgyhogy elképzelhető, hogy mégis, edzőterem lesz a vége. Mondjuk a vírus visszatartó tényező, de majdcsak vége lesz már egyszer.  

Aztán ma a nap is kisütött, és valahogy sokkal jobb minden.

Igyekszem megélni most ezt nagyon.

 

Újra itthon

Azt hiszem szombaton volt, hogy azt éreztem, nagyon szeretnék már hazajönni.

Szép volt, jó volt, de elég volt. Én nagyon szeretek a kis megszokott dolgaim között létezni, úgyhogy elég nagy teljesítmény volt két egész hétig máshol lenni. Plusz alkalmazkodni folyamatosan valakikhez, na az sem volt egyszerű. Meg is állapítottam, hogy a három nyaralás közül az első, a legrövidebb volt a legjobb, mikor csak mi hárman voltunk magunkban nyaralni. Mondtam is Charlienak, hogy jövőre ezt kellene jobban erőltetni, nem a tágabb családdal való közösködést. Semmi baj nem volt, tényleg mindenki tök cuki volt, csak épp szétszedtek bennünket azzal, hogy mindenki velünk akart lenni, alig tudtunk hármasban chillezni. Persze azért loptunk magunknak időt, de akkor is figyelni kellett mindenkire is, szóval el lehet ebben fáradni nagyon. 

A második hely gyönyörű volt, kifogtuk, mert ott is ragyogó idő volt mind a hét napon.

A szobánkhoz külön terasz tartozott, ahonnan a Balatonra láttunk, sőt, a fürdő ablakából is, csodálatos érzés volt erre kelni, feküdni. Napoztam bikini nélkül is, mert nem látott senki, és én eléggé utálom, ha látszik a fürdőruha helye a bőrömön. Persze azért látszik így is, de nem világít annyira. Nem lettem nagyon barna, mert folyamatosan úsztattam magam a naptejben, nagyon féltem a bőrömet. 

Mórcit betegen hoztuk haza.

Végig tök jól volt, a szeme gyulladt be picit múlt hét közepén, arra Belami írt fel neki szemcseppet, az rendbe is vágta gyorsan. Aztán tegnap hazaértünk, és ő egész éjszaka ugatva!! köhögött. Úgyhogy ma orvosnál indítottuk a napot. Felső légúti fertőzés, vagy kennelköhögés. Sajnos a kutyás strand miatt az utóbbi is játszik, be kellett volna oltatni nyaralás előtt ez ellen is, de már jövőre tudni fogjuk. A két betegség között annyi a különbség, hogy a második tovább tart, mármint a köhögés. Ha egy hét múlva elmúlik, akkor sima gyulladás volt, ha nem, akkor kennelköhögés. Kapott háromféle gyógyszert, amit máris elkezdtünk, meg a szepcsepp is tart még. Étvágya, kedve jó, csak köhög szegény öklöndözésig, rossz hallgatni. Mintha megint lenne egy kruppos gyerekem (mindkét fiú az volt). 

Ma még szabin vagyok.

Mosok és mosok, meg pakolok. Dolgozni nincs kedvem visszamenni, de ne nyávogjak, hisz akkor megyek be az irodába, amikor akarok, igaz, a munkába itthon is bele tudok fulladni. (Bele is fogok a két hét szabi után, nem kérdés.)

Ami viszont nagyon inspirál, hogy elkezdtem étrend szerint étkezni, amit dietetikus állított össze.

A nyaralás alatt nem igazán foglalkoztam semmivel, ettem, ami jött, sokszor olyat is, amit nagyon nem kellett volna. Szerintem ennyire dagadt már jó régen voltam, az utolsó pillanatban vagyok, hogy leszálljak a változó kor előtti elhízás mozdonyáról. Sajnos elég sokszor visszahíztam már, amit nagy keservesen leadtam, de negyven fölött nagyon nehezen mozdul lefelé a mérleg, szóval sok dobásom nincs. Anyum és apum is elhízott, nagyon rossz volt látni, hogy az én csodaszép anyukám hogyan néz ki fürdőruhában. És még akkor ez a legkevesebb, mert fáj a térde, a csípője, mindene. Nem szeretnék így járni, nagyon nem. Mindig azt vallom, hogy nem kúra, hanem életmódváltás, tehát az étrendnek is olyannak kell lenni, ami tartható hosszan, és nem unalmas. Kár, hogy az eredményekkel együtt a lelkesedésem is el szokott fogyni, ezért visszatérek a rossz szokásaimhoz, és szép lassan visstaszedek minden egyes kilót, sőt. Most úgy tervezem, hogy ez nem így lesz.

A RENDSZERES! sportot is visszaveszem megint, a héten meg akarom nézni magamnak a másik termet, amit kiszúrtam. A kardomba dőlök, ha megint korlátozzák a kijárást, egyebeket, de most nem idegesítem ezen magam, majd kovácsolok másik tervet, ha úgy alakul. 

Eső

Kismacsóék "jól" kifogták az időjárást.

Mondjuk, nem hiszem, hogy unatkoznak, mert  vittek hangfalat, meg társasjátékokat, szóval bent is el tudják ütni az időt. 

Tegnap itt olyan rossz idő lett, mint már régen.

Sötét volt, dörgött, és villámlott, zuhogott az eső. Nagyon és sokáig. Megállás nélkül szirénáztak a tűzoltók, meg a mentők.  Szerintem csomó fa kidőlt, meg elmerültek az autók a vízben.

Szegény Mórci, csak nézett ki az ablakon, nem értette sem a korai sötétséget, sem azt, hogy csúszik a séta időpontja. 

Végül két felhőszakadás között leszaladtam vele az érzés kedvéért, gumicsizmában, esőkabátban. Majd megfőttem a műanyag kabátban, mert hideg meg nem volt. 

Sajnos messze nem volt elég ez a gyors séta kiskutynak, így este össze kellett vele vesznie Charlienak, mert alvás helyett széthordta a cipőket, sőt a cipősszekrényt is kimozdította a helyéről, ahogy az előszobai szőnyeget húzgálta. Nem nagyon szoktunk vele kiabálni sem, bántani meg főleg nem, úgyhogy eléggé meglepődött szegény, mikor Charlie utána hajította a fél pár csizmámat, miközben leszidta. Mindenesetre hatásos volt, mert utána szépen lecsendesedett.

Nem tudom hogyan lesz majd télen, mikor nem tud hatalmasakat szaladgálni a fűben, meg a séták is rövidebbek lesznek. 

Addigra meg kellene tanulnunk futni együtt (még csak rövidebben távok mennek), hogy intenzívebb mozgás váltsa ki a hosszabb sétákat. 

Eldöntöttem, hogy szeptembertől kezdek megint terembe járni edzeni.  

Ez az itthoni móka nehézkes Mór miatt, mert vagy hagy edzeni, vagy nem. A közös séta kevés. A rendszeres futás már jobban hangzik, de kellene hozzá egy kis súlyzós edzés is. 

Teljesen eltűnt az izom, amit a karantén előtt szedtem össze, és rövidebb idő alatt, mint amennyi az "összeszedéshez" kellett. Igazságtalanság. 

Két közeli terem van, ami nem jelent plusz egy óra mászkálást, még nem döntöttem el, hogy melyiket próbáljam ki. De szeretne velem jönni az egyik öcsém (a Jude Law szerű) barátnője, aki júniusban szült, és ő kifejezetten az egyikre szavaz, úgyhogy lehet, hogy az lesz a befutó. 

És azért szeptember, mert 16-án elpályázunk nyaralni két hétre. Alig várom.  

Gondolhattam volna,

hogy a munkás hétköznapokkal együtt kevés időm lesz blogolni is.

Vettem bérletet a hétfőn emlegetett terembe, péntekig háromszor voltam.
Kicsit túl is toltam így az elején, mert iszonyatos izomlázam van. De legalább megint érzem, hogy vannak izmaim. Hm.

Na, azért annyira nem minden fényes, mint ahogyan látszott, de még nekem belefér.
A háromból egy futógép tűrhető, egy -szerintem- nem jó, mert senki nem használja, a harmadik meg úgy csörög-csattog, hogy kín hallgatni.
Nyüszít a lépcsőzőgép, szerencsére az a síelős legalább csendes.
Rengeteg testépítő gép van, az első napon csak járkáltam körbe, és belekaptam mindenhová. (Épp senki nem volt, úgyhogy nyugodtan bénázhattam.)

Aztán tegnap volt pár lány, meg egy pasi, aki olyan hangosan nyögött, hogy alig bírtam ki röhögés nélkül.
Szóval gépészkedek ott nagy nyugalomban, erre megszólít az egyik csaj, hogy ugye nem haragszom meg, hogy szól, de azon a gépen fordítva kell(ene) ülni, és szívesen megmutatja hogyan. :-)
Mondtam neki, hogy dehogy haragszom, sőt köszönöm. Erre gyakorlatilag személyi edzőmmé vált úgy harminc percre, mert megmutatott egy komplett felsőtest edzést.
Úúú, annyira harmonikus testfelépítésű csaj volt, egyszerűen csak gyönyörködtem, ahogy mutatta a gyakorlatokat. Látszott rajta, hogy uralja a estét, és tisztában van minden mozdulattal. (Irigyirigyirigy)

Kedden reggel nyolckor voltam, szerdán tíz körül, pénteken meg kilenc után. (Mindig ahogy épp időt tudtam csinálni magamnak.)
Úgy egy óra tisztán az edzés, utána gyors zuhany, és már lódulok is vissza dolgozni.

Azt tervezem, hogy ki kellene bővíteni az adagot így: hétfőn és kedden edzés, szerdán pihi, majd csütörtökön és pénteken megint belehúzni. Hétvégén meg újra pihenés.
Az egy órából harminc perc futás, vagy ilyesmi, a másik fele meg felső- és alsótest edzés felváltva. Hasazás minden alkalommal.
Őszintén remélem, hogy pár hónap múlva lesz látszatja az erőfeszítéseimnek.

Pont jókor találtam én ezt ki, mert a munkában csak dől rám a sok új információ, meg mindig van valami, amit meg kell oldani, úgyhogy a feszültség legalább levezetődik.
Meg rohadt jó érzés, mikor tudom, hogy megcsináltam az adagomat. Energiát ad, felszabadít.

Tegnap beteg lett Charlie.
Úgy jött haza a suliból, hogy elég rossz bőrben volt, és ez csak fokozódott.
Hányt, görcsölt, tényleg ijesztő volt, már azt hittem mentőt kell hívnom hozzá.
Persze Belami pont nem volt itthon, hogy legalább bevigyen bennünket az ügyeletre, vagy egyáltalán mondjon valamit, hogy mi lehet ez.

Végül kicsit jobban lett, de ma nem ment suliba, csak aludt, meg pihengetett.
Szerintem valami vírust kapott be, de ez sem biztos.
Ha holnapig nem mutat ugrásszerű javulást, akkor elmegyünk dokihoz.
Mindenesetre ma diétán volt, a szobában eszegette a ropit, míg mi a fiúkkal gulyáslevest, meg palacsintát csináltunk a konyhában.
Mikor bejöttem hozzá, akkor vágyakozva szagolgatott, hogy milyen finom gulyásleves illatom van, mindjárt megesz. (muhahaha)

Megnéztem a youtube-n pár "csináld magadnak" videót a frufru vágásról, aztán megbarkácsoltam a hajam. Szerintem elmegy, míg fodrászhoz nem jutok.
Holnap hennázni szeretnék, meg csirkemellet rántani, de legfőképp pihenni.
A legfontosabb azonban, hogy Charlie meggyógyuljon. (Nem bírok ki még egy napot, hogy nem ehet.)
 

Nyűgös első hétköznap, de

Reggel nem jó kabátban indultam el, fáztam miatta egész nap.
Az utcák teljesen kihaltak voltak, még a szilveszteri szemét is ott volt a belvárosban, komolyan úgy éreztem, hogy rajtam kívül (meg Charlien kívül) SENKI nem megy ma dolgozni.

Tegnap este még Belami is azt mondta, hogy tisztára depressziós érzése van január miatt, és utálja a szilvesztert, jövőre önkéntes lesz a sürgősségin, annak legalább van értelme.
Szerinte nem lehet ennyire egy naphoz kötni a "hejehujázást", amúgy is túl sok búcsúzni egy évtől, parancsszóra vidámnak lenni, és örülni a koszlott januárnak, meg ezzel együtt a vizsgaidőszaknak.
Úgy belelovalta magát a méltatlankodásba, hogy még én vigasztaltam, pedig ő reggel vígan durmolt, mikor én már a vékonyabb kabátomban romboltam a buszhoz.

Ja, és hajnali háromtól kb. hajnali ötig forogtam az ágyban, és nem tudtam aludni, annyira idegesített, hogy megint a nagy bizonytalanságba megyek vissza dolgozni.

De!
Megnéztem az edzőtermet, egyszerűen odavagyok érte.
Olyan, de olyan futógépek vannak (mindjárt három), hogy majdnem elaléltam a gyönyörtől. A többiről nem is beszélve.
És kevesen voltak, és lesznek is, mert elég fura időpontokban fogok megjelenni.
Mindjárt itt van holnap, mikor is érkezek nyolc körül. Bizony. Már össze is pakoltam a kis hátizsákomat, csuda izgatott vagyok.
Az meg csak hab a tortán, hogy annyi pénz a bérlet, mint itthon nagy-nagy akciókban.
Szóval jó lesz ez. (Ugye megmondtam, hogyha én egyszer a fejembe veszek valamit...)