Újra itthon

Azt hiszem szombaton volt, hogy azt éreztem, nagyon szeretnék már hazajönni.

Szép volt, jó volt, de elég volt. Én nagyon szeretek a kis megszokott dolgaim között létezni, úgyhogy elég nagy teljesítmény volt két egész hétig máshol lenni. Plusz alkalmazkodni folyamatosan valakikhez, na az sem volt egyszerű. Meg is állapítottam, hogy a három nyaralás közül az első, a legrövidebb volt a legjobb, mikor csak mi hárman voltunk magunkban nyaralni. Mondtam is Charlienak, hogy jövőre ezt kellene jobban erőltetni, nem a tágabb családdal való közösködést. Semmi baj nem volt, tényleg mindenki tök cuki volt, csak épp szétszedtek bennünket azzal, hogy mindenki velünk akart lenni, alig tudtunk hármasban chillezni. Persze azért loptunk magunknak időt, de akkor is figyelni kellett mindenkire is, szóval el lehet ebben fáradni nagyon. 

A második hely gyönyörű volt, kifogtuk, mert ott is ragyogó idő volt mind a hét napon.

A szobánkhoz külön terasz tartozott, ahonnan a Balatonra láttunk, sőt, a fürdő ablakából is, csodálatos érzés volt erre kelni, feküdni. Napoztam bikini nélkül is, mert nem látott senki, és én eléggé utálom, ha látszik a fürdőruha helye a bőrömön. Persze azért látszik így is, de nem világít annyira. Nem lettem nagyon barna, mert folyamatosan úsztattam magam a naptejben, nagyon féltem a bőrömet. 

Mórcit betegen hoztuk haza.

Végig tök jól volt, a szeme gyulladt be picit múlt hét közepén, arra Belami írt fel neki szemcseppet, az rendbe is vágta gyorsan. Aztán tegnap hazaértünk, és ő egész éjszaka ugatva!! köhögött. Úgyhogy ma orvosnál indítottuk a napot. Felső légúti fertőzés, vagy kennelköhögés. Sajnos a kutyás strand miatt az utóbbi is játszik, be kellett volna oltatni nyaralás előtt ez ellen is, de már jövőre tudni fogjuk. A két betegség között annyi a különbség, hogy a második tovább tart, mármint a köhögés. Ha egy hét múlva elmúlik, akkor sima gyulladás volt, ha nem, akkor kennelköhögés. Kapott háromféle gyógyszert, amit máris elkezdtünk, meg a szepcsepp is tart még. Étvágya, kedve jó, csak köhög szegény öklöndözésig, rossz hallgatni. Mintha megint lenne egy kruppos gyerekem (mindkét fiú az volt). 

Ma még szabin vagyok.

Mosok és mosok, meg pakolok. Dolgozni nincs kedvem visszamenni, de ne nyávogjak, hisz akkor megyek be az irodába, amikor akarok, igaz, a munkába itthon is bele tudok fulladni. (Bele is fogok a két hét szabi után, nem kérdés.)

Ami viszont nagyon inspirál, hogy elkezdtem étrend szerint étkezni, amit dietetikus állított össze.

A nyaralás alatt nem igazán foglalkoztam semmivel, ettem, ami jött, sokszor olyat is, amit nagyon nem kellett volna. Szerintem ennyire dagadt már jó régen voltam, az utolsó pillanatban vagyok, hogy leszálljak a változó kor előtti elhízás mozdonyáról. Sajnos elég sokszor visszahíztam már, amit nagy keservesen leadtam, de negyven fölött nagyon nehezen mozdul lefelé a mérleg, szóval sok dobásom nincs. Anyum és apum is elhízott, nagyon rossz volt látni, hogy az én csodaszép anyukám hogyan néz ki fürdőruhában. És még akkor ez a legkevesebb, mert fáj a térde, a csípője, mindene. Nem szeretnék így járni, nagyon nem. Mindig azt vallom, hogy nem kúra, hanem életmódváltás, tehát az étrendnek is olyannak kell lenni, ami tartható hosszan, és nem unalmas. Kár, hogy az eredményekkel együtt a lelkesedésem is el szokott fogyni, ezért visszatérek a rossz szokásaimhoz, és szép lassan visstaszedek minden egyes kilót, sőt. Most úgy tervezem, hogy ez nem így lesz.

A RENDSZERES! sportot is visszaveszem megint, a héten meg akarom nézni magamnak a másik termet, amit kiszúrtam. A kardomba dőlök, ha megint korlátozzák a kijárást, egyebeket, de most nem idegesítem ezen magam, majd kovácsolok másik tervet, ha úgy alakul.