Blogvember, november 21.

Ma itthonról dolgoztam, de annyit, hogy dél lett, mire egyáltalán belefogtam a hajfestésbe.

Utána is folytattam, jól bebugyolált fejjel. Úgy elment az idő, hogy jóval tovább maradt fent a henna, de semmi gond, nagyon szép színű lett a hajam a végén. 

Azon tűnődtem, hogy vajon egyszer engem is elér a vágy, hogy ne fessek többé, és vállaljam az ősz hajamat? Nem tudom, most nem érzem ezt valószínűnek, mert nekem nem állnak jól a hideg, tompa színek. Elleneben ez a meleg vörös, ez nagyon az én színem.

Kismacsó meg beteg lett.

Tegnap még lenyomta a második élő adást, de ott már láttam lázrózsákat az arcán, utána hazament, és átaludta a napot. Az előbb beszéltem vele, még ma is feküdt, és nincs jól, azt mondja megfázott. Szerintem meg a stressz miatt szabira ment az immunrendszere, és be is kapott valami "fincsi" vírust. Remélem holnapra jobban lesz.

Holnaptól kicsit besűrűsödnek az események.

Kora délutántól összejövünk a csajokkal egy jó kis kávézásra (meg csacsogásra), onnan tervezek indulni a táncra, úgyhogy viszem a cuccomat hozzá.

Szombaton este szülinapra megyünk Charlieval, de még mindig nem érkeztem odáig, hogy felpróbáljam az outfitet, és változtassak a terven, ha kell. Holnap annak is meg kell lennie. 

Újra itthon

Tegnap érkeztünk haza, Kismacsó várt bennünket lázasan, betegen.

Belami szerda estétől vasárnapig velünk volt Fonyódon, úgy volt, hogy szombaton Kismacsó is csatlakozik. Nagyon örültem ennek a fordultanak, hiszen együtt már nagyon régen nyaraltunk, de aztán Kismacsó írt, hogy nem érzi jól magát, nem indul el tőlünk. Kicsit megszívatva éreztem magam, de aztán, mikor megláttam itthon, örültem, hogy nem indult el. Gyógyszert adtam neki, teát csináltam ipari mennyiségben, mert azt mondta, hogy kb. 20 órája aludt egyhuzamban, szóval féltettem a kiszáradástól. Természetesen így nem engedtem vissza Pestre, majd délután lesétál a háziorvosához, és kiíratja magát pár napra. 

Ma már sokkal jobban néz ki, mint tegnap, valószínűleg valamilyen influenza ez, mert az izületei is fájnak.

Fonyódon megint csodálatos volt, szokás szerint.

Csütörtök kivételével MINDEN reggel kocogtam Mórral kb. 4 kilómétert, és csak azért ennyit, mert olyan hegymenetek voltak azon az útvonalon, hogy nem bírtam többet, és az első nap után olyan izomlázam volt folyamatosan, hogy az is akadályozott a vitézkedésben. 

Olyan 6.30 körül húztam futócipőt reggelente, és ahogy haladtunk a kilátó környékéhez, valami fantasztikus volt a látvány, meg teljes a csönd, nagyon élveztem minden percet. Kifulladva érkeztünk vissza, (közben meg-megálltunk a kilátásban gyönyörködni), addigra Charlie csinált reggelit, amit egy gyors zuhanyzás után hosszan, elnyújtottan elköltöttünk. Utána mindig volt valami rövidebb, mászkálós program a környéken, majd ebéd, aztán pihenés, olvasás. Olyan 3-4 óra körül mentünk a kutyás strandra, és ott voltunk estig. Innen még vagy beültünk valahová, vagy otthon vacsoráztunk, beszélgettünk.

Csütörtökön, mikor reggel nem én vittem Mórt a reggeli körre, akkor a strandról gyalog mentem fel a házhoz, szóval még azon a napon is volt extra mozgás, de kellett is, mert ettem, amit megkívántam, persze ésszerű keretek között. Csak étel mérleg volt nálam, azt sem mindig használtam, úgyhogy a súlyomat csak itthon tudtam megint megmérni. Köszönhetően a sok mozgásnak tartottam a súlyomat, ami kicsit csalódás is volt, mert abban reménykedtem, hogy kevesebb lesz, mint amikor elindultunk itthonról. Hiába na, azért a sok mozgás önmagában nem elég, a kalóriadeficit is kell hozzá, legalábbis nekem. Majd 27-én bővebben is írok a bikinis fotóim kapcsán, mert elég megdöbbentő volt bizonyos dolgokra ráeszmélni.

Vissza a csütörtök estére!

Azért csak nem bírtam magammal, elsétáltam arra, ahová esetleg beadnám a jelentkezésemet, meg körbenéztem, hogy hol élnék szívesen, szóval erősen vizionáltam az ottani életünket megint. Ennyi most elég is volt, tényleg kiélveztünk minden egyes percet ott, semmi hiányérzetem nincs, csak hazajönni nem nagyon volt kedvem.  

Ma és holnap még szabadságon vagyok.

Lassan a mosások végére érek, valami hihetetlen mennyiségű szennyes össze tud gyűlni egy hét alatt. Tegnap este még Mórt is megfürdettük, és hiába fürdött minden nap a Balatonban, valami szörnyűségesen koszsos lé jött le róla (lehet pont azért), de most tiszta és illatos, puha a szőre, és nagyon fáradt az elmúlt egy héttől. Nagyon élte ezt a nyaralást ő is.

Az vicces volt, mikor a fürdés után az alvós maciját, meg a hámot és a pórázt is mosásba raktam, és ő nézett kétségbeesetten, hogy "Ne mááár!". Ült egy darabig a mosógép mellett, aztán elunta, és keresett másik alvós plüsst. Aztán, mikor éjjel kinyitotta a szárító ajtaját Charlie, akkor Mór kilopta a macit, és elvitte egy általa rejteknek vélt helyre. Annyira cuki ezzel a ragaszkodásával a macijához, ami már olyan viharvert, hogy félek kimosni.  

 

Belami utolsó este meghívott bennünket a Villa Kávézóba, hogy onnan nézzük a naplementét.

Pont ott volt az Elefánt zenekar kávézni, Charlie teljes izgalomban volt. Én is szeretem pár számukat énekelni bömbölni az autóban, de ez a rajongás dolog nem az én műfajom, képtelen lennék odamenni, és közös képet, aláírást kérni. Nem tudom miért, de nekem ez nem megy, ilyen vagyok. Végül Charlie sem ment oda, mert az énekes valami csajt akart épp befűzni, és nem akarta zavarni. A menedzserük, vagy irányítójuk viszont odajött hozzánk Mórt megsimogatni, és onnan gondolom, hogy ő volt a főnök, mert mikor azt mondta, hogy "Indulunk!", akkor a frontember is úgy felpattant a csaj mellől, mintha darázs csípte volna meg, és már ültek is be a buszukba. Érdekes volt.

És akkor itt vannak az új háttérképeim a telefonra, úgy néz ki, hogy új hagyományom van.

Ez volt tavaly augusztustól eddig:

Most meg ezek közül lett:

Nagyon nyár van

Én úgy vagyok a nyárral, hogy elméletileg nagyon szeretem, gyakorlatilag meg szenvedek a melegtől az első perctől.

Mára itt olyan elviselhetetlen lett a hőség, hogy nem tudom mi lenne velünk a kilencediken légkondi nélkül. Pedig pár éve nem volt, csak a ventilátor keverte a meleget. 

Mióta meg beleástam magam jobban a fényvédőkbe...

Vettem egy plusz fényvédő krémet az arcomra (nem érdekel, hogy a nappali krémemben van fényvédő, az nem elég Okosszépség szerint sem), azzal levakolom magam minden reggel, akkor is, ha nem süt a nap. Engem nem ver át, mióta kiművelődtem, hogy a fényvédő alap minden évszakban, az kellett volna mindig is, kár, hogy anyám nem foglalkozott ezzel 47 évvel ezelőtt. Mindegy. Lekenem a kézfejemet is, ott olyan vékony a bőr, meg hamar látszik rajta a kor. Ha meg a napon vagyok valóban, akkor minden bőrfelületet lekenek, vagy eltakarok ruhával. Azt hiszem, kicsit ráfeszültem most erre.

Eközben Belami Grúziában:

Igen, hóban tapicskol. 

Minden áldott este küld a napjáról egy 20 perces hangüzenetet, meg képeket, ezek most az esti meséim. Gyönyörű helyeken barangol.

Ez  a mai szállásáról a kilátás. Tegnapiról:

Mondanám, hogy irígylem, de én nem vagyok ennyire (inkább semennyire) kalandvágyó, meg ezt a tempót sem bírnám. Hogy én naponta annyi rengeteg kilométert lenyomjak hegyen völgyön? Kizárt.

Eközben Kismacsó ma napszúrást kapott a gyakorlaton.

Igazán nagyon jó ötlet (nem!) a tűző napon gyakorolni a vigyázz állást. Mit mondjak erre? Inkább semmit. Ő választotta ezt, de soha nem fogom megérteni, maximum elfogadni. 

Más.

2016-ban éreztem először, hogy nem esik jól olvasni már este, ebből arra következtettem, hogy romlik a szemem. Voltam is szemvizsgálaton, kaptam egy 0.5-ös szemüveget, amit elég ritkán használtam. 

Mostanában egyre többet elővettem a szemüveget, de valahogy nem tűnt elégnek. Charlienak volt itthon lerakva egy régi 1-es szemüvege, azt meg erősnek éreztem. 

Aztán tegnap, hirtelen ötlettől vezérelve, beugrottam egy Ofotértbe, és a szemész doktornő épp ott volt. Lecsaptam a lehetőségre, aztán meg jól ledöbbentem. 1.5-ös lencse kell, szóval Charlié nem erős volt nekem, hanem gyenge. Basszus! Erőteljesen vénülök.  

Szufla

Kismacsónál tegnap kezdődött egy hasmenéses vírusfertőzés, most azon izgulok, hogy mi Charlieval el ne kapjuk.

Nemcsak azért, mert semmi kedvem hozzá, hanem mert pénteken esküvő, és mennünk kellene. Úgyhogy most fertőtlenítek utána, meg ő is jobban odafigyel ezekre a szabályokra. Reménykedjünk!

Tegnap hennáztam a hajamat, kimostam a ruhámat, Charlie ingjeit, amik közül választ majd.

Amúgy tisztán voltak a szekrényben, csak könnyebb vasalni egy frissítő mosás után, főleg a nyakát, amire Charlie különösen érzékeny. Frászt kap tőle, ha az ing nyaka meg van törve, vagy mi. 

Még Kismacsót kell rábírnom, hogy kiválassza az outfitjét, de ráér. 

Ma a gyermekpszichiátrián voltam az egyik gyerekemmel, befektették, és alá kellett írnom a papírjait. 

Nem volt túl boldog, de amikor meglátta a szobájában, hogy az egyik ágyon a kikötözéshez szükséges pántok vannak, akkor közölte a nevelőjével és velem, hogy ő bizony ki sem pakol, indulhatunk haza. Nagy nehezen sikerült csak meggyőzni, hogy vélhetőleg nála nem kell alkalmazni. Végül az orvos is megnyugtatta, hogy az az ágy csak azért van ott, mert nem tudták máshová betenni, és ne aggódjon, nem a terápia része. Szegénykém! 

Belami kicsit feszült a költözés miatt.

Szombaton ráadásul közölte, hogy Iluska nem akar jönni a pénteki esküvőre, mert ő nem is tudott róla. Kicsit ideges lettem, mert annyiszor beszéltünk erről, plusz, szerintem akkor is, mikor ő itt volt. 

Írni akartam neki, de aztán csak vártam vele, mert sehogy sem tudtam volna úgy fogalmazni, hogy az ne "beleszólásnak" tűnjön, vagy ilyesminek. Jól is tettem, mert vasárnapra megbeszélték a dolgot, és jönni fognak mindketten. 

Múlt héten egyszer sem jött össze a torna, futás, vagy bármi.

Megint nagyon alacsony a vérnyomásom, alig van bennem energia, aludnék mindig.

Erről eszembe jutott Stephen King egyik regénye, ahol a vámpírszerű lények az emberek szufláját szívják. No, tőlem éhen halna most egy ilyen. 😂