Blogvember, november 16.

Ez a nap olyan volt, hogy sok érdekes nem történt.

Reggeli után bevásárlás magunknak, meg Charlie anyukájának. Utálok bevásárolni. Mondtam már? 

Elmentünk a Dechatlonba is cipőt venni Charlienak, vagyis inkább bakancsot. Ha már ott voltunk, vettem magamnak hosszabb szárú zoknikat, télen jobbnak érzem. Meg egy sima fekete leggingset, szeretem, ha van itthon belőle elég, a legkényelmesebb szabadidős viselet. Nekem. 

Ebédet együtt csináltunk Charlieval. 

Egészen pontosan egy darabig úgy csináltam, mintha a kelkáposzta főzeléket én csinálnám, aztán leültem egy kávéval a konyhaasztalhoz, és csicseregtem Charlienak, de már lópikulát sem csináltam, hagytam őt kibontakozni. Magának sütött csirke alsócombot, én most nem eszem meg a húst megint. 

Aztán csak úgy eltelt a délután, semmi értelmeset nem csináltam.

Belamival beszéltem, ők ma disznótorban voltak Ági családjával, arról mesélt. Nekem a disznótor egy horror, világ életemben utáltam, csak még jobban lehozott a húsról, ha csak a közelébe kerültem. És bizony kerültem, mert az anyai részről a nagyszüleim falusi emberek voltak sok állattal, szóval családi program volt a tor. Azt kell mondjam, hogy a leghosszabb könyveket olvastam el ilyen alkalmakkor (például egy disznótoros hétvége alatt olvastam ki Jókaitől Az arany embert) valamelyik távolabbi szoba mélyén, és enni se nagyon jöttem elő, mert a szagtól nem bírtam. Azért elég fárasztó gyerek voltam a sok nyűgömmel, amit elég jól kezelt mindenki, nekem soha nem erőltettek semmit, elfogadták a bogaraimat.

Szegény nagymamám! Egyszer akart befogni valami baromfipucolásba, hogy szedjem ki a tokot, vagy mit, de halálra váltan közöltem, hogy semmi esetre nem fogok hozzáérni az elpusztult állathoz. Először azt hitte, hogy viccelek, de ilyennel én soha nem vicceltem.

Amúgy imádtam náluk lenni, pont azért, mert jó volt ebben a falusi közegben úgy, hogy semmit nem erőltettek. Valami olyan étel mindig volt, amit végül megettem (valami fenomenálisan főzött a nagymamám), és ha valamiből maradt, mindig ott sertepertélt körülöttünk a velem egyidős németjuhász kutyánk Betti, az szívesen besegített. Amúgy ő volt a testőrünk, mindenhová kísért bennünket az öcsémmel, emlékeim szerint az utcán is jött velünk, senkire rá sem nézett addig, amíg a közelünkbe nem jött. Akkor sem csinált semmit, csak nézett, de úgy, hogy biztonságban voltunk teljesen. 

Annyira imádtam azt a kutyát, majd még mesélek róla, olyan szép szürke rajzolatút azóta sem láttam, tényleg olyan volt, mint egy farkas. Tizennégy évesek voltunk, mikor ő meghalt. 

Na, jól elkanyarodtam.

Szóval Belami szerint jó volt a disznótor, de vacsorára tejberizst kért Ágitól, annyira eltelt a szagokkal, meg a hús látványával. Ő eléggé hasonló típus, mint én, néha eszik húst, de jobban preferálja egy ideje a húsmentes ételeket. Na, Kismacsó nem ilyen.

Charlie névnapját szervezgettük, meg a decemberi hagyományainkat, hogy melyiket (Mikulás, mézeskalács sütés), mikor tudnánk összehozni. Azért nagyon örülök, hogy van igény ezekre az eseményekre továbbra is.

Blogvember, november 12.

Ma szociális munka napja alkalmából nem kellett dolgozni.

Én így is tettem, csináltam mindenfélét, de a munkámat kerültem.

Most megint rajtam van egy ilyen újítási láz, hogy ne kelljen húst ennem.

Valahogy megint sikerült megundorodnom tőle, úgyhogy kerülöm.

Ma csináltam egy banán browniet, ami leginkább egy banános rántotta Charlie szerint. Én pont nem éreztem a tojást, a 70%-os csokit annál inkább. 

Aztán Pitykegombánál többször is megütötte a szememet a paradicsomos babkrém, mint olyan, úgyhogy ezt a receptet követve csináltam egyet magunknak. Nekem nagyon ízlik. 

Nem tudom meddig tart a lendületem, mert nem vagyok egy nagy konyhatündér, de szeretek olyat enni, ami jólesik, szóval próbálkozok. 

Ma ilyeneket ettem:

Reggel tükörtojás csak fehérjéből (2db), meg egy szelet prokorn kenyér, savanyú uborka, meg persze a teám és kávém.

Tízoraira egy proteines túródesszert, meg kávé.

Ebédre lecsót ettem.

Uzsonnára banán browniet.

Vacsorára paradicsomos babkrémet prokorn kenyérrel, zöldségekkel, meg a teám. 

És vizet szoktam inni az étkezések között, amennyi jólesik, és én szeretek inni szerencsére. 

Nyaralás utáni depi

Sajnos ez a három nap csak arra volt elég, hogy sokkal rosszabbnak érezzek egy sima hétköznapot.

Szerdán kerestünk egy kutyás strandot, Velencén a Drótszamárban találtunk. 

Azt hiszem, hogy Mórcinak tetszett, úszott (kis bátorító lökés után szépen bement a vízbe), és bandázott más kutyákkal. Mi is nagyon jól éreztük magunkat, ennyi kutya között nem is lehetett másképp. Mindenesetre legközelebb vinni kell a tengerjáró cipőt, mert máshogy nehéz a víz szélén lavírozni a kavicsokon. 

Csütörtökön meg a szülinapom volt.

Reggel megmostam a hajamat, utána Charlie elvitt a Lidl kiárusító részlegére, hogy nézelődjek, meg vegyek magamnak valamit. Nekem ez most tényleg ajándék volt, mert a karantén óta nem turiztam egy jót, meg amúgy sincs időm mostanában boltban nézelődni, folyamatosan sietek valahová, így csak a legszükségesebb dolgokat szerzem be, aztán csá!.

Na, most. Vettem egy futós rövidnadrágot, de olyan klassz, hogy simán lehet sportcipővel is használni a városban, egy sötétkék pamut rövidnadrágot, egy szürke pamut szoknyát zsebekkel, meg gumis lepedőt az ágyunkra. 

Aztán menni kellett, mert Charlie és Mórci elunta a sétálgatást, úgyhogy kiskutya egyre hajmeresztőbb dolgokra vetemedett. 

Hazafelé választottam sütit, kaptam rá gyertyát, hogy azért elfújjam a lángot egy kívánsággal. 

Késői ünnepi ebéd is volt az étteremben, aztán lassan pakolásztunk, hogy induljunk haza haza. 

Igazából maradhattunk volna még reggelig, de nekem péntekre már be volt tervezve egy bajai út, úgyhogy nem kavartunk, hazajöttünk, ahogy eredetileg is terveztük.

Péntek reggel még elég jókedvem volt, de délutánra off lettem teljesen.

A kollégám autójában nem volt légkondi, úgyhogy hazafelé minden, de tényleg minden életerőm elment. Az ellenségemnek sem kívánom. Úgyhogy azóta csak vegetálok, mert hiába jöttem haza a lehűtött lakásba, meg aludtam éjszaka, rohadtul fáradt vagyok akkor is... Meg rosszkedvű.

Nem, nem jó nekem ez a húsevés. 

Hiába hullik a hajam kevésbé, nem vagyok jól, ingadozóbb a hangulatom, rátelepszik valami ború minden gondolatomra. Nem tudom, hogy mit csináljak. 

Sajnos a vegetáriánus étrendtől szaladnak a kilók felfelé, ha visszaveszem a húst, akkor meg nem vagyok jól. 

Charlieról már ment le kiló, pedig a nyaralás alatt nem voltunk szigorúak önmagunkhoz, de azért próbáltunk ésszel élni. 

Én meg sem néztem, annyira nem tudom, hogy mihez is kezdjek. Illetve tudom én, számolni kell a kalóriákat, és ennyi. Meg tornázni, mert Mór beköltözése óta csak az esti séta, ami intenzívebb kicsit, amúgy nem tudom rávenni magam semmi másra. 

Ma Charlie is megjegyezte, hogy nagyon szét vagyok csúszva, mindenbe csak belekapok, úszok az árral, semmi nincs kész. 

Nagyobb takarítás ezer éve nem volt, csak mindig a legszükségesebbet csinálom. 

Pont olyan káosz van kint, mint bent. 

Valahogy rendet kell tennem. Mondjuk kezdhetném azzal, hogy máris nekiállok takarítani. Hátha.