Hajtás szabadság alatt (is)

Nem volt túl pihentető az elmúlt két nap.

Cserébe eredményesnek mondható, mert a konyha ki van pucolva rendesen, és a karácsonyi díszítés is megtörtént. Persze ott vannak még a szobák, de az haladósabb, a konyha a legidőigényesebb. 

Aztán összevásároltam egy csomó édességet a Mikulásra.

Szétraktam hat csomagba a rengeteg csokoládét és gumicukrot, egyebeket, szombaton meglepem magunkat vele az ebéd után, ami Anyuéknál lesz. Majd átjövünk hozzánk utána, és felelevenítjük a fiúk kedvenc kiskori hagyományát, ami szerint Mikuláskor lehet, sőt kell csokoládét vacsorázni. Ajj, ezt én is nagyon szerettem! 

Holnap képzésem lesz, pedig legszívesebben a takarítást folytatnám, most úgy benne vagyok.

Nah mindegy, jövő héten hétfőn és szerdán úgyis megint szabadság, szóval lesz még idő folytatni a suvickolást. 

Vintage Mid-century christmas card

Blogvember, november 16.

Ez a nap olyan volt, hogy sok érdekes nem történt.

Reggeli után bevásárlás magunknak, meg Charlie anyukájának. Utálok bevásárolni. Mondtam már? 

Elmentünk a Dechatlonba is cipőt venni Charlienak, vagyis inkább bakancsot. Ha már ott voltunk, vettem magamnak hosszabb szárú zoknikat, télen jobbnak érzem. Meg egy sima fekete leggingset, szeretem, ha van itthon belőle elég, a legkényelmesebb szabadidős viselet. Nekem. 

Ebédet együtt csináltunk Charlieval. 

Egészen pontosan egy darabig úgy csináltam, mintha a kelkáposzta főzeléket én csinálnám, aztán leültem egy kávéval a konyhaasztalhoz, és csicseregtem Charlienak, de már lópikulát sem csináltam, hagytam őt kibontakozni. Magának sütött csirke alsócombot, én most nem eszem meg a húst megint. 

Aztán csak úgy eltelt a délután, semmi értelmeset nem csináltam.

Belamival beszéltem, ők ma disznótorban voltak Ági családjával, arról mesélt. Nekem a disznótor egy horror, világ életemben utáltam, csak még jobban lehozott a húsról, ha csak a közelébe kerültem. És bizony kerültem, mert az anyai részről a nagyszüleim falusi emberek voltak sok állattal, szóval családi program volt a tor. Azt kell mondjam, hogy a leghosszabb könyveket olvastam el ilyen alkalmakkor (például egy disznótoros hétvége alatt olvastam ki Jókaitől Az arany embert) valamelyik távolabbi szoba mélyén, és enni se nagyon jöttem elő, mert a szagtól nem bírtam. Azért elég fárasztó gyerek voltam a sok nyűgömmel, amit elég jól kezelt mindenki, nekem soha nem erőltettek semmit, elfogadták a bogaraimat.

Szegény nagymamám! Egyszer akart befogni valami baromfipucolásba, hogy szedjem ki a tokot, vagy mit, de halálra váltan közöltem, hogy semmi esetre nem fogok hozzáérni az elpusztult állathoz. Először azt hitte, hogy viccelek, de ilyennel én soha nem vicceltem.

Amúgy imádtam náluk lenni, pont azért, mert jó volt ebben a falusi közegben úgy, hogy semmit nem erőltettek. Valami olyan étel mindig volt, amit végül megettem (valami fenomenálisan főzött a nagymamám), és ha valamiből maradt, mindig ott sertepertélt körülöttünk a velem egyidős németjuhász kutyánk Betti, az szívesen besegített. Amúgy ő volt a testőrünk, mindenhová kísért bennünket az öcsémmel, emlékeim szerint az utcán is jött velünk, senkire rá sem nézett addig, amíg a közelünkbe nem jött. Akkor sem csinált semmit, csak nézett, de úgy, hogy biztonságban voltunk teljesen. 

Annyira imádtam azt a kutyát, majd még mesélek róla, olyan szép szürke rajzolatút azóta sem láttam, tényleg olyan volt, mint egy farkas. Tizennégy évesek voltunk, mikor ő meghalt. 

Na, jól elkanyarodtam.

Szóval Belami szerint jó volt a disznótor, de vacsorára tejberizst kért Ágitól, annyira eltelt a szagokkal, meg a hús látványával. Ő eléggé hasonló típus, mint én, néha eszik húst, de jobban preferálja egy ideje a húsmentes ételeket. Na, Kismacsó nem ilyen.

Charlie névnapját szervezgettük, meg a decemberi hagyományainkat, hogy melyiket (Mikulás, mézeskalács sütés), mikor tudnánk összehozni. Azért nagyon örülök, hogy van igény ezekre az eseményekre továbbra is.

Helyzet...

Annyi mindenről akartam írni a napokban, aztán mindig volt fontosabb, vagy csak simán úgy elfáradtam, hogy nem volt erőm hozzá.

A hétvége nagyon jó volt.

Szombaton este megérkezett a csipet csapatom, Iluskával kiegészítve. Olyan jó hangulat kerekedett, hogy Kismacsó el sem ment a szokásos buli körútjára, inkább maradt itthon kártyázni Ilussal, Charlieval és Belamival. 

Én nem, én nagyon utálok minden társas- és kártyajátékot, csak nézni szeretem őket, meg tenni-venni körülöttük. Aztán olvastam, és elandalodva hallgattam, hogy milyen jól szórakoznak. 

Vasárnap meg Anyu szülinapja volt, ott ebédeltünk náluk mindannyian, és előtte-utána kutyáztunk, macskáztunk, töltődtünk tőlük. 

Iluska le sem rakta a kezéből a kis Lucyt (kis cica), csak addig, amíg evett. Nagyon olyan, mint mi.

Aztán hirtelen kiürült a lakás, de már ezt is tudom élvezni.

Hétfőn nagyon meghajtottam magam az edzéssel.

Fürdés után egyből kenegettem magam izomlazítóval, mert már minden bajom volt, pedig inkább másnap szokott. 

A munkám most eléggé idegőrlő.

Van egy ügyem, amiben van egy (vagy kettő) kakakeverő felnőtt, és már nagyon elegem van belőle, hogy dől a sz.r mindenhonnan. 

Pénteken írtam egy nagyon korrekt és részletes feljegyzést az ügyről, minden érintettnek elküldtem, és egyszerűen nincs több mondanivalóm. Ma még felvettem a telefont az egyik kakakeverőnek, de innentől nem fogom, csak írásban vagyok hajlandó vele is kommunikálni, mert tele a hócipőm a hazugságaival, ferdítéseivel. 

Még nem szóltam a felettesemnek, mert úgy érzem, hogy tudom kezelni az ügyet, de kezd fogyni a türelmem. Remélem hamarosan pont kerül az egész végére.

Ezt levezetendően túrtam magamnak egy pihe-puha pulcsit, tele szivecskékkel.

Piros alapon! Szóval már ki is van mosva, meg szárad, mert holnap abban szeretnék nyomulni. 

A Mama beteg lett, valami romlottat evett, és mert idős, nagyon legyengült ettől.

Sajnos az orvos nem akart vele foglalkozni, lazán antibiotikumot írt fel, amitől még rosszabbul lett. Szerencsére szombaton Belami ott volt az apjánál, és átment Mamához is, és azonnal írt fel neki egyéb gyógyszereket, ami az ionok egyensúlyát hivatott visszaállítani. Apuék meg elmentek, és egyszerűen elvitték magukhoz Mamát Pestre, mert nem merték egyedül hagyni ilyen legyengült állapotban. Így legalább Belami hétköznap is minden nap ellenőrzi.

Amúgy már teljesen rendben van, szeretne hazamenni.

Charliet csak kicsit kellett nyüstölni, hogy holnap munka után menjünk el Budapestre.

Egyik részről villámlátogatás Apuéknál, így Mamával is találkozunk, másik részről meg mikulásost is játszunk, viszünk csomagot a fiúknak. Jó lesz.

Előtte még fodrászhoz is elmegyek az egyik szívemnek nagyon kedves ex kolléganőmmel, majd Charlie összeszed onnan, úgyis ott szoktunk felmenni az autópályára. 

Ma is toltam egy edzést.

Most futás nélkül, mert sok a guggolás és a felhúzás, és nem akartam teljesen kicsinálni magam a nap közepére, de még így is nagyon elég volt, elfáradtam.

Most forralt bort iszogatok, mindjárt elmerülök egy kád vízben, aztán pedig olvasok. Jóóó ez a nap (is)! 😉