Lelki élet

Én olyan sokat gondolkozok mostanában.

Mindenfélén. Azzal, hogy a fiúk felnőttek, és konkrétan Belamiéknak kisbabájuk lesz, megindított bennem egy csomó tűnődést. Hogy milyen voltam akkor, mikor én tartottam épp ott? Milyen érzések voltak bennem?

Aztán eszembe jut az apai nagymamám, akivel szoros lelki kapcsolatom volt. 

Ő vajon mit gondolt, mikor én úton voltam? Hogyan vált nagymamává?

Arra határozottan emlékszem, mikor Belami kicsi volt, és már dédiként volt jelen az életünkben. Annyi mindent mondott, amit most értek meg igazán, és olyan nagyon jó lenne, ha ezeket átadhatnám én is majd.

Az anyai nagyszüleim is biztos pontok voltak nekem, és minél többet tűnődök, annál világosabb, hogy a szüleim nagyon éretlenek voltak, mikor megszülettem, és később sem tudtak olyan szinten felnőni a feladathoz, mint ahogyan a nagyszüleim. Én ezzel most nem leírni szeretném őket, mert nagyon-nagyon szerettek és szeretnek, csak valahogy olyan gyerekek voltak még ők is, aztán meg összeértünk, vagy nem tudom, mindenesetre én nagyon máshogy akartam csinálni a gyereknevelést, mint ők. Szerintem sikerült máshogy, de nem biztos, hogy olyan nagyon jobban. 

Ilyeneken töröm a fejemet, mikor épp futok a futópadon, vagy sétálok Mórral, esetleg utazok, és épp nem kell figyelnem, csak nézek ki a fejemből. 

Talán így dolgozom fel, ahogyan egyik életciklusból átlépek lassan a másikba. 

Mindeközben 80% biztonsággal megmondták tegnap a baba nemét. 

Úgy tíz napon belül pedig 100%-ra fogjuk tudni a genetikai teszt miatt. Tippeljetek, ha van kedvetek! El fogom mondani majd a tutit.  

Mindenféle kalandok

A péntek délutáni-esti kávázás a barátnőkkel nagyon jó volt.

Magunkhoz képest sokáig maradtunk, igazából már majdnem kiraktak bennünket a bevásárló központból, mert már csak a mozi működött. Még a Frei zárása után átmentünk a kajáldás részre, négyből ketten vettünk vacsorát, aztán újabb órákra ott ragadtunk. Kitárgyaltunk minden minket érdeklő témát, és akár reggelig is tudtuk volna fűzni tovább. Nem baj, januárban innen folytatjuk, mert valószínűleg a december mindenkinek sűrű lesz. Mondjuk, még egy fodrászkodás lesz karácsony előtt, úgyhogy egyikükkel biztosan fogok találkozni.

Még csütörtökön megjött a temus rendelés, amit Charlie rakott össze, de volt benne nekem is két tétel, amit nagyon vártam már.  

Az egyik két darab piercing, aminek a hátulja lapos, és előlről kell becsvarni a kis köves részt (labret?). A fülembe szántam, mert a rendes átdugós fülbevaló alváskor szúrja a nyakamat (országos problémák ugye). Egy szép kéket választottam elsőre, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy fülbevalóként működik, de azt kell, hogy mondjam, nagyon is. Betenni a fülembe nagyon nehéz volt, legalábbis a kő rácsavarása türelemjáték volt, de nagyon bejön, más színekben is fogok rendelni.

 

Temu

Aztán egy olyan hajsütőt is kértem, amivel vízszintes? hullámokat lehet előállítani, mint ami nyáron nem sikerült az esküvőre. Charlie nagyon tiltakozott, hogy inkább üzletben vegyünk ilyesmit, de nem láttam hasonlót, ezért beadta a derekát. Olyan sokszor úgysem használom.

Gondoltam a barátnős talira vetem be először.

Kiindulás

Nyers és első változat

Indulás előtt, egy hajcsattal megbolondítva

Szerintem nem rossz, de gyakorolnom kell még a használatát. Amúgy ilyen maga a készülék:

Van rajta hőfokszabályozó, de azért majd veszek valamilyen hővédőt a hajamra, mert nem szeretném szétégetni azt a nem túl sok hajamat. 

Óriási kalandok. Nem?

A szombatról nem tudok sok érdekeset mondani, mert bevásároltumk (Charlie anyukájának is), főztünk, sütőt pucoltam, meg takarítottam egy kisebbet, aztán tornáztam, majd Mórt megfürdettem. Utána már csak a fürdőszobát kellett kitakarítani, meg törölközőket mosni, majd én is hajat mostam, és visszaállítottam a hajam eredeti állapotát. Eléggé fársztó nap volt.

Ma Charlie tesójáék jöttek anyósomhoz, mi is lementünk, együtt töltöttünk némi időt.

Azóta csinálom a nagy semmit, és nem is tervezek mást. Néha pihenni is kell. Ugye?

Felhozom magam

Szerdán már annyira elegem volt mindenből (leginkább a munkámból), hogy fájni kezdett a torkom.

Gyorsan bevetettem a rumos teát, majd megbeszéltem magammal, hogy ez így nem mehet tovább, fel kell hoznom magam a sz.rból. A munkában muszáj hordanom a "páncél ingemet", mert fontos, hogy lepattanjanak rólam a dolgok, és csak azzal foglalkozzak, ami rám tartozik, illetve amiben segíteni tudok. Nem húzhatok magamra mindent, mert úgysem tudom megoldani maradéktalanul, és nem kell a plusz frusztráció, van elég amúgy is ebben a munkában. 

Inkább tervezgetni kezdtem a decembert, és egyből jobb lett a kedvem. 

Aztán tegnap Aszódon voltam az egyik gyerekemnél, de útközben egy másik nagyon gennyes nehéz ügyet beszéltem meg a csoportvezetőmmel, aki mondta, hogy tíz embernek tudnak biztosítani egy öt alkalmas, egész napokat beterítő, csoportos szupervíziót decemberben, nem szeretnék e menni. Először lepattintottam, hogy sok a szabadságom, amit ki kell vennem, de aztán addig nézegettem a naptáramat, hogy arra jutottam, egyáltalán nem ártana ez nekem, meg a sors is annyira tolja az arcomba, hát legyen. Úgyhogy én decemberben szétírtam a tíz nap szabadságomat, meg ezt az öt nap foglalkozást (munkanap), és lám-lám, alig maradt rendes munkanap. Ahh! Ez tetszik nagyon. Remélem a december tényleg a pihenés plusz terhek lerakásának hónapja lesz. 

Aztán megint lesznek családi események, ahol együtt leszünk a fiúkkal.

Mindjárt itt van Charlie névnapja november végén, aztán anyukám szülinapja, amit december első hétvégéjén ünnepelünk (plusz a névnapját még november végéről). 

Utána a karácsony, szóval a decemberhez mindenképpen nagy reményeket fűzök jó élményekkel kapcsolatosan. 

Ma meg elmegyek délután a szokásos barátnős kávézásra a Freibe.

És ahogyan összeszedtem most ezeket, egyből sokkal jobb lett a kedvem. A kinti trutyis idő ellenére is.

Virginie Matz

Pakolás

Nem hagyott nyugodni ez a pakolás, selejtezés témakör a ruháim között.

Reggel kezdtem, és most hagytam abba. Három hatalmas zsák ruhával kevesebb van itthon (már el is pattintottam az ex másodállásos helyemre, ott mindig szükség van ruhákra), de -szokás szerint- meg sem látszik. Az viszont igen, hogy rendszer van innentől a szekrényekben. Plusz nem kell évszakonként átrakodni a ruhákat, mert mindennek lett fix helye. A beépített szekrényekben (az előszobában) vannak a kabátok, a polcos részen a sapkák, sálak, meg az alkalmi ruháim szépen összehajtogatva. Úgyis az szokott lenni, hogy mikor valami nagyobb alkalomból ki kell öltözni, akkor már napokkal, ha nem hetekkel előtte kitalálom az outfitet, és úgyis kimosom, kivasalom, hogy finom, friss illata legyen a szettnek. Szóval tök feleslegesen foglalják a helyet a szobai szekrényben. A hálóban csak az enyém a szekrény, úgyhogy az őszi-téli ruháim vannak ott, de még a zoknik közül is az, aminek szára van, és télen használom. A nappaliban közösködök a nagy szekrényen Charlieval, de van bőven helyem, úgyhogy ott vannak a tavaszi-nyári ruháim. Ha minden jól megy, akkor csak fent kell tartani a rendet, illetve selejtezni folyamatosan, mert még mindig túl sok ruhám van, amit nem is használok. 

Biz' Isten mondom, hogy rácsodálkoztam csomó mindenre, hogy nekem ilyen is van, szóval tényleg semmi szükségem nincs semmire. Csak hát... nagyon szeretek turizni, meg ruhákat venni. 

(Etsy)

Kismacsó új neve (szolgálati közlemény)

Annyira cuki és találó név volt ez neki a blog indulásakor, de már nem így van.

Igazából már egyáltalán nem kicsi, sőt, meg nem is macsó, mert rengeteget változott, és nagyon jó irányba, szerintem pont Lunának köszönhetően. 

Szóval Kismacsó új blogos neve Miklós.

Ha valaki nagyon eltévedne a blogos szereplőim nevének ügyében, oldalt a "Szereplők" hasábban leírtam részletesen mindent. 

Azt hiszem, hogy Charlie esze végképp elment

Ma ezzel vitorlázott haza a Lidl-ből. (Adventi naptár kutyáknak. Amúgy macskáknak is van ám, csak mondom.)

És a mit sem sejtő "delikvens".

Jövős-menős hét

Uhh! Ez a hét elég fárasztó eddig.

Kedden a szociális munka napja miatt nem kellett dolgoznunk, úgyhogy felkerekedtem, és elmentem Budapestre. Vonattal utaztam (az nekem ingyen van), aztán vettem a Simple alkalmazással a pesti tömegközlekedésre jegyet (és ezt most azért írtam le külön, mert én eddig SEMMIT nem intéztem telefonról, egy boomer vagyok, és végre rávettem magam), és először meglátogattam apumékat. Mostoha anyámat hazaengedték a kórházból még múlt hétvégén, úgyhogy időszerű volt egy vizit a részemről. Én most hosszan tudnám fejtegetni, hogy milyen nagyon nem tudok mit kezdeni azzal, hogy az öregedéssel mennyire megváltoztak, és ettől furán érzem magam, de nem lenne szép kibeszélnem őket. 

Utána visszatértem a metróra, és elmentem Belamihoz a klinikára. Ő mondta, hogy látogassam meg, ha belefér, és nekem muszáj volt vele beszélnem erről az egész elb.szott látogatásról. Beültünk a klinika büféjébe egy kávéra, meg Belami szendvicset is vett nekem, mert elpanaszoltam, hogy még enni sem kaptam. Arra kértem, hogyha kezdek rossz irányba változni, akkor szól nekem, mert én nem szeretném, ha azért maradnának el mellőlem, mert nem tudnak mit kezdeni az öregség miatt felerősödött előnytelen tulajdonságaimmal, de tapintatból meg rám hagyják. (Mint én.) Erre elnézően mosolygott, hogy úgyis megsértődnék, és nem érteném, mert ez így működik az időseknél. (Természetesen vannak kivételek, én is tudok.) Még sok témát érintettünk, de aztán gyorsan összekaptam magam, és rohantam a vonathoz, mert tényleg elment az egész nap.

Másnap (tegnap) Zalaegerszeg, két másik gyám pajtival, meg sofőrrel mentünk. 

Reggel fél nyolckor indultunk, és este hat előtt értünk haza. Egy, azaz egy gyerek miatt utaztam ennyi órát, és nem, nem tudják megoldani, hogy ez ne így legyen. És akkor itt most újra belecsaphatnék az egész rendszer működésképtelenségébe, de inkább nem teszem, mert ki kíváncsi erre így péntek este? Ugye?

Ma itthonról dolgoztam.

Nézegettem itt a lakást közben, hogy bizony neki kell állni egy nagyobb takarításnak, meg a múlt vasárnap kezdett selejtezést folytatni. Most az én ruháimat pakolászom, próbálok valami rendszert vinni abba, hogy mit hol tartok innentől, mert a hálóban a fiúk szekrénye kiürült, és a nyár folyamán szépen telerámoltam a cuccaimmal, csak épp minden logikát mellőzve. Úgyhogy időnként azt sem tudom, mit merre találok. 

Szabadságom még bőven van, úgyhogy december elején biztosan kiveszek legalább másfél hetet, és akkor biztosan ilyenekkel foglalkozok, meg kipakolom a karácsonyi dekorációt is. Na, ezeket nagyon várom. 

(Henckens Kris)

Ahogy volt

 Szóval volt az, hogy a nászút után mondták Belamiék, hogy akkor ők már készen is állnak a babára, nem húzzák az időt.

Én akkor vicceskedve rákérdeztem, hogy akkor lehet, hogy ketten mentek nászútra, és hárman jöttek haza? Ezen elnevetgéltünk akkor, és ők sem hitték volna, de körülbelül így történt. 

Aztán október 12-én vasárnap nagyon jönni akartak hozzánk, pedig Charlie akkor ért haza a fonyódi horgászatból, nem számítottam rájuk.

Tényleg gyanútlan voltam, valahogy eszembe sem jutott, csak akkor esett le, hogy igazából miért is a látogatás, mikor Belami hirtelen kibökte. Annyira meglepődtünk Charlieval, hogy nem volt semmi visítozás, sírás, inkább csak hebegtünk-habogtunk, tényleg nem így képzeltem a reakciónkat. Valahogy sokkot kaptam, vagy nem tudom, mindenesetre az első pillanattól boldoggá tett a hír, csak fel kellett dolgozni. 

Azóta Ági minden szombaton küldi, hogy éppen mekkora a baba, az app minden héten egy gyümölcshöz hasonlítja.

Ezen a héten szombaton barack. 

Jaj, hát nagyon ismeretlen terepen mozgok!

De olyan kicsit, mintha ez a terep tele lenne mindenféle izgalmakkal, örömmel, szóval nagyon-nagyon szívesen botladozok rajta. 

Ági és Belami kislánynak érzik/szeretnék?.

Charlie és én, Ági apukája is ezt érezzük. Kismacsó és a fiúk apja, meg Ági édesanyja fiút képzelnek. 

Igazából nekem tényleg tök mindegy, mert a kisfiúk olyan otthonosak nekem, hiszen fiaim vannak, a tesóim is fiúk, szóval eléggé rájuk tudok hangolódni. A kislányokat viszont kihívásnak érzem a magam számára, különlegesnek. 

Hamarosan ez is ki fog derülni, majd elmesélem.   

Az év HÍRE mindenképp

Ebben az évben történtek nagy események.

A legfontosabbak, hogy Ági és Belami összeházasodtak, mi meg Charlieval fél évszázadosak lettünk. 

Ám kétségkívül a legegetrengetőbb hír számomra az, hogy JÖVŐRE NAGYSZÜLŐK LESZÜNK.

Szerintem, aki szemfüles, az kiszúrta már a múltkor, de szerettem volna, ha Belamiék elmondják a tágabb családnak először. 

Én azt gondolom, hogy babonából lehetne itt titkolóznni a születésig is, de úgy hiszem, hogy nem ezen múlik. Én aztán tudom. 

Inkább örüljetek velem, és szorítsunk együtt, hogy minden rendben legyen, és május végén megszülessen az első unokánk!

Majd el fogom mesélni, hogy hogyan tudtuk meg, és mi van azóta.