Nehéz napokon vagyunk túl

Nem tudom megszámolni hányszor vesztünk össze Charlieval ebben a rendezkedésben, és eljutottam oda, hogy már bánom az egészet. Charlienak már mondani sem merem, mert ő megmondta előre, hogy ez lesz. Azzal vígasztalom magam, hogy inkább szokatlan az új felállás, és jó lesz ez, de már ebben sem vagyok biztos. 

Az új hálónkat én szeretem, mert előtte is aludtam ebben a szobában, ha a légkondinak mennie kellett éjjel, mert ebben a szobában ér a legkevésbé, ugyanakkor mégis lehűti ezt is. Charlie szerint télen nekem hideg lesz itt, de én aludni pont hűvösebben szeretek, akárcsak ő, úgyhogy nem értem miért rontja el a kedvemet.

Az megint bebizonyosodott, amit egyszer  A barátnőm mondott, hogy ingyen nem szabad semmit feltenni sehová, mert az nem kell senkinek.

A két beárazott ágyat a fiúk szobájából szinte azonnal elvitték, pénteken meghirdettem, szombaton elszállították. Az ócska kanapénkra egyszerűen nem volt pofám árat szabni, érdeklődő sem volt. Végül írtam rá egy jelképes összeget, egyből lett érdeklődő. Igaz, még el nem vitte, úgyhogy itt csúfoskodik jelenleg is, mert tegnap meg meghozták az új bútorokat. 

Szegény szállítók!

SEMMI nem fért be a liftbe, úgyhogy minden egyes darabbal meg kellett mászniuk kilenc emeletet, komolyan, én éreztem magam rosszul, mert az árszabás meg nem volt túl magas. Végül többet adtunk, úgyhogy kisimult mindenki a végére.

Háromszor tologattam át a bútorok nyolcvan százalékát, de egyszerűen nem látom át az egészet, amíg a sarokban ott árválkodik a régi kanapé. A kiült, kényelmetlenség után most a vadiúj fotelek nyomnak, az is fura, meg úgy az egész. 

Végtelenül elkeseredetten indultunk el este megünnepelni a házassági évfordulónkat.

Az én ötletem volt, hogy menjünk át abba a városba (Charlie szülővárosába), ahol az esküvőnk, meg a lagzink volt. Addigra a vihar is elvonult, néztük útközben, hogy mennyi fát csavart ki. Szerencsénkre már a nap is kisütött, meg finom hűvös lett, úgyhogy nagyon kellemes volt sétálni egyet a templom körül, aztán ajánlottak egy éttermet, ahol volt kiülős rész. Mór az asztal alatt elfogyasztotta a rágcsa csontját, mi meg addig nagyon finomakat ettünk, ráadásul tök jó áron, úgyhogy ide még vissza fogunk jönni máskor is. 

A vacsora alatt sokat beszélgettünk az esküvőnkről, jó volt nosztalgiázni, úgyhogy szép lassan elszivárgott a rosszkedvünk, a legnagyobb egyetértésben érkeztünk haza.

Ma jól elromlott az idő, de a fürdőszoba ablakát akkor is megpucoltam, meg kitakarítottam ott is.

Szeretném még a hűtőt leolvasztani, a sütőt kitakarítani, aztán gyorsan megszabadulni a régi kanapétól, hogy végre rend legyen, meg szokjuk az egészet.

Jaaa! Holnap leszek ötven.

Elvileg vasárnap lesz majd a családi ünnep, de a részletek meglepetés még nekem. 

Bal lábbal keltem ma (illetve tegnap)

vagy nem is tudom mi van velem, de nagyon rossz a kedvem (mára már jobb).

Pedig annyi minden jóság van. Összeszedem, hátha jobb kedvem kerekedik.

• Jövő héten és még utána héten hétfőn is szabadságon leszek.
• Vettünk egy ülőgarnitúrát, így nem kirándulni megyünk a házassági évfordulónkon (7-én) és a szülinapomon (9-én), hanem átrendezzük a lakást. Lesz külön háló és nappali/vendégszoba, már nem lesz gyerekszoba. Pár hónapja átválogattam a fiúk nálunk maradt cuccait, elvitték, amit kiválogattak, a többit elajándékoztam, vagy kidobtam. Nem volt könnyű, kicsit le is álltam, Most megint erőre kaptam, pedig csak esküvő után terveztem további változásokat. Ám így jobb is lesz, mire nyaralni megyünk rend lesz, meg az esküvő után sem kell ezzel foglalkozni. Majd jövőre meg festést tervezek, de azon most még nem idegelem magam.
• Charlietól már megkaptam a szülinapi ajándékomat, mert nem volt kedve dugdosni,  miután megérkezett. Egy új olvasót kaptam, Kindle-t. Nagyon nekem való borítót vett rá, és csudi modern az előzőhöz képest, pedig tizenvalahány éve, mikor azt kaptam, nagyon jónak számított. Még mindig jó, csak picit viseletes. A legjobb lenne feltölteni rá sok jó könyvet, és bevinni J.J-nek a börtönbe, mert a javítóban is rengeteget olvasott. (Majd írok róla hamarosan átmenetit, mert azért továbbra is nyomon követem az életét.)

• A meleg ellenére meg szoktam csinálni az edzéseimet a futópadon vagy a talajon (torna), és az étkezésre is igyekszem figyelni, de most nagyon könnyű belefeledkezni a lecsó, kukorica, dinnye háromszögbe, legalábbis nekem. 
• Keresem a ruhámat az esküvőre, és annyival már beljebb vagyok, hogy nagyon megtetszett egy szín magamon, mégpedig az almazöld. Él tőle az arcom smink nélkül is, nagyon jó lenne valami jó ruhát ilyen színben találni. Ok, amúgy ezzel pont nehezítem a saját dolgomat, szóval lehetséges, hogy mégsem vagyok beljebb az ügyben. 
• A ledes arcmaszk használata -szerintem- kezd látszani, érezhetővé válni, úgyhogy használom tovább szorgosan. Sajnos ezzel megint az arcjóga került háttérbe, mert mindkettőt már nem mindig van kapacitásom csinálni. Mondjuk a liftben szoktam pár gyakorlatot csinálni, míg leérünk Mórral, és nagyon vicces, ahogyan a kutya csavargatja a fejét a "nem értés" jegyében. Szinte látom a gondolatait, hogy "Ennek meg mi baja van?!". 😂

A mai motiválatlanságom alapja

Ehh! Pedig annyira szeretném szeretni a nyarat, a meleget.  

Múzeumok Éjszakája 2025.

Tombol a nyár.

Nemcsak azért, mert rohadt meleg van, hanem mert magunkhoz képest elég sok a program. 

Múlt hétre ott volt a csapatépítő, a szülinap, szombaton meg a Múzeumok Éjszakája. 

Ez a rendezvény elég szépen kinőtte magát itt nálunk, mi Charlieval minden évben kiválasztunk pár programot, és bekapcsolódunk ebbe a "vérkeringésbe". 

Belami is szereti, ha teheti, jön velünk.

Idén nem számítottam rá a ballagás miatt, de Ági másnap ügyelt, úgyhogy időben hazajöttek, Ági le is pihent, Belami meg becsatlakozott hozzánk két programra. 

Mórt leadtuk Charlie anyukájához, és először a Természet Házához mentünk, ahol megnéztük a kiállítást, de főleg a kutyás bemutató miatt mentünk, ami az udvaron volt. Ajjj, annyi kutya egy helyen!  Ráadásul a bemutató után mindet meg lehetett simizni, imádtam nagyon.

Aztán elmentünk Belamiért, megnéztünk egy fotós kiálítást, majd a hangszergyűjteményt, ahol előadás is volt pengetős hangszerekről. Nagy forma volt az előadó, sokat nevettünk. 

Majd átsétáltunk egy másik kiállításra, de ott rengetegen voltak, Belami egyszerre elfáradt. Mondta, hogy ő hazasétál, mi még maradjunk nyugodtan. Én még hasítottam volna tovább, de Charlie is leeresztett, szóval bejártuk még azt a kiállítást, utána elindultunk haza. Mire megérkeztünk, már én is fáradt voltam, szóval jobb is volt, hogy időben abbahagytuk. Ez van, nekünk már éjfél előtt fellövik a pizsamát, meg Mór miatt úgyis fel kell kelni reggel hat és hét között, őt tökre hidegen hagyja, hogy mi meddig bulikáztunk éjszaka. 

A programok között fagyiztunk, meg Charlie csinált sok fotót rólunk is, úgyhogy még elalvás előtt előtúrtam a facéról egy tíz évvel ezelőtti Múzeumok Éjszakája képet Belamiról és rólam, és mellé raktam a szombatit. Szerintem sokat változtunk, Belami srácból férfi lett, én meg jól megváltoztam arcilag is, de nem rossz értelemben. Én valahogy jobban szeretem a mostani arcomat, de lehet az is, hogy az elfogadás egy újabb szintjére léptem, mindenesetre teljesen ki vagyok békülve magammal. Persze ez nem azt jelenti, hogy akkor hátra lehet dőlni, mert tennivaló mindig akad magamaon, csak éppen nincs bennem elégedetlenség, meg félelem, hogy "jajmitszólnak?!". Valahogy nem érdekel, és ez valami hihetetlen könnyebbség. 

Vasárnap végre nem mentünk sehová.

Talán ez a hét kevésbé lesz program dús, de közeleg a július, az meg az én hónapom, és még szabadságon is leszünk. 

Tegnap Kismacsó 25 éves lett, meg a többi történés

Ez a hét is...

• Hétfőn csapatépítő programok voltak, az éttermes részére sikerült odaérni, mert Charlienak kiírtak egy utazást, bár nem kérte, és megvártam. Igazából ürügy volt, mert nem volt kedvem a negyven fokban kint cs.szekedni, az étteremben meg finom hűvös volt. Az étel nagyon finom volt, előtte héten kellett kiválasztani. Fizette a cég, ami nagy csoda, mert a covid óta nem igazán voltak ilyen megmozdulások, a karácsonyi bulit kivéve. 
• Hétfőn döntöttem el, hogy keddre és szerdára szabadságot veszek ki, mert arra jutottunk családilag, hogy Kismacsó szülinapját a napján (18-án) tartjuk meg, tekintve, hogy szombaton a féltestvérük ballagására mennek az apjukhoz. Kismacsó is szabadságot vett ki, úgyhogy semmi sem állhatott útjába egy jó kis ünneplésnek, Belamiékat is beszerveztem.
• Keddre rengeteg mindent terveztem, de aztán jól átíródott minden. Már egy ideje folydogált a mosógép, és -nyilván- nekem ebből pont keddre lett elegem, és -láss csodát!- a szerelőnek volt aznapra szabad időpontja, hogy megnézze. Sejtettük, hogy nincs nagy gond, de Charlie úgy ítélte meg, hogy velem úgysem tudja kiemelni a mosógépet, mert egy ilyen beugróban van a fürdő mellet a falban, egy emelvényen. Jött is a szaki, kiemelték, kiderült, hogy valami tömítés a gond, megcsinálta. Csakhogy! A sok rángatástól az elvezető cső lecsúszott a fali kivezetőről, és ezt akkor vettük észre, mikor szivattyúzni kezdett a gép, úgyhogy pár másodperc alatt elárasztotta a víz az előszobát és a konyha egyik részét is, miért is ne azt, ahol a hűtő és a szárító van. A konyha teljesen szét volt pakolva amúgy is, mert ablakot pucoltam, meg a szekrények tetejét törölgettem, stb... Azért sírni tudtam volna, mikor konstatáltam, hogy ez most mivel jár. Charlie viszont egy hős, leültetett, hogy nehogy elcsússzak, és Mór törölközőit ledobálva elkezdte felszedni a vizet. Én meg bekapcsolódtam, mikor kidühöngtem magam. Végül muszáj volt újból kiemelni a gépet velem!, mert ki kellett szárítani ott is mindent, aztán vissza, majd a hűtőt, meg a szárítót is, úgyhogy jóval nagyobb takarítás kerekedett, mint amit én terveztem. Mindegy, minden jó, ha a vége jó, mert a mosógép redben, és egyéb, nem látható terülteken is tisztaság lett.
• Szerdán már reggel azt éreztem, hogy jó nap lesz. Nemcsak azért, mert Kismacsó szülinapja és névnapja egyben, hanem mert valahogy másképpen is ébredtem, mint az előző napon. Dekoráltunk, sütöttünk és főztünk Charlieval, készültünk, hogy jönnek a fiúk, és persze Ági és Luna is.
• Vacsorának időzítettük az eseményt, mert így tudtuk összehozni, hogy mindenki itt tudjon lenni. Jaj, ilyenkor látszik, hogy milyen kicsi a konyhánk (is)! Hatan körbe tudtuk ülni az asztalt ugyan, de Mór volt a nehezítő tényező, mert minden áron az asztal alatt akart kuksolni, ahol így nem fért el senkinek a lába rendesen. Végül ő is belátta, hogy jobban jár, ha az előszobában telepszik le, ahonnan lát mindenkit, és van elég helye. 
• Annyira jó volt együtt! Teljesen feltöltődtem. Rengeteget nevettünk, beszélgettünk, valahogy közöttünk nincs kínos téma vagy feszengés, bármiről tudunk beszélni. Mondjuk a négyesünkben is mindig így volt, mikor a fiúk kisebbek voltak, de szerencsére olyan párt választottak mindketten, hogy ez nem tört meg, csupán kiegészült két nagyon jó emberrel. 
• 23 óra után bontottunk asztalt, de csak azért, mert Belami és Ági másnap (ma) dolgoznak, meg Kismacsóék is visszamentek, mert Bubukát nem akarták éjszakára egyedül hagyni. 
• Ma pedig... reggel jó volt a feldíszített konyhába kimenni, mert egyből eszembe jutott az este. (Plusz éjfélig rendet is vágtam, úgyhogy nem mosogatással kellett kezdeni a napot.)

A szer

Láttátok már ezt a filmet?

Nagyon nyomasztó. Sejtettem, hogy az, de annyira szélsőséges a megítélése, hogy kiváncsivá tett, ugyan nekem tetszene e? Nos... 

Összességében nem tetszett. 

Értettem én, és értékeltem is a művészi képeket és utalásokat, mert valóban sokat gondolkodtam utána, de túlzottan el volt húzva, indokolatlan volt a 142 perc, bőven elég lett volna a klasszikus 90 perc ebből. Bevallom, a végét már pörgetve néztem, egyszerűen nem volt tovább türelmem nézni, pedig ott indult csak be igazán a gusztustalan "test horror" rész. De hogy azt miért is kellett 30 percig húzni? Nem értettem. 

Tökös dolog volt ezt a szerepet elvállalnia Deminek, és jól is oldotta meg, elhittem neki.

Valahol azt olvastam, hogy neki írták ezt a szerepet.

Akárhogy is, megint csak abban erősödtem meg, hogy öregedés ide vagy oda, van az a határ, amit nem lépnék át.  

Ingadozó

Ha nagyon meleg van, akkor szenvedek, ha hűl az idő, akkor aktívkodok. 

A hirtelen jött melegtől leesett a vérnyomásom, úgyhogy pénteken a futás felénél leállítottam a gépet, mert szédültem, és nem akartam balesetet. Mondanám, hogy majd hozzáedződök a meleghez, de mire ez megtörténne, már megint lehülés van. Mindenesetre vasárnap sokkal aktívabb voltam, átültettem a virágaimat, ablakot pucoltam, függönyt mostam, süteményt sütöttem. 

Tegnap (hétfőn) volt itt Belami.

Ági ügyeletes volt, úgyhogy egyedül jött. Előtte egész hétvégén jegyesoktatáson voltak, arról mesélt. Annyira szeretek beszélgetni vele, mert mindig mond valami (nekem) újat, amiről aztán jól eszmét cserélünk, és mindkettőnk látóköre tágul. Ő sokkal okosabb nálam, nekem meg több a tapasztalatom, szóval mindig tudunk újat mondani egymásnak. Ági ugyanez, úgyhogy, ha együtt jönnek, akkor még több téma és információ áramlik.

Munka.

Egyre jobban érezhető, hogy mindenki frusztrált, minden színtéren. Én nem szoktam összeveszni senkivel (ha nem muszáj), rendkívül eredményesen tudom intézni az ügyeimet, de most én is beleszaladtam abba, hogy már nem tudtam mit kezdeni az egyik nevelőszülőm frusztráltságával, amit rajtam igyekezett levezetni. Sokkal könnyebb lenne csúnyán összecsattanni vele, de azért sem, úgyhogy megvizsgáltam a határaimat újra, és kőkeményen, nem átlépve azokat kommunikálok vele. Magyarul nem messengerezgetek vele képtelen időpontokban, igyekszem munkaidőre korlátozni a kommunikációt, és nem hagyom, hogy rám toljon olyan feladatot, ami nem az én dolgom, stb... Nem szoktam ennyire szarrágó  hivatalos lenni, de néha nem megy másképp.

   

Elstartolt a június is

Nekem meg ma borzasztóan rossz a kedvem, de van ilyen.

Nincs különösebb okom rá, hacsak nem az új ciklus kezdete borogatott meg, nem tudom. 

Mindenesetre megint beengedtem magamba a mély megdöbbenést (és ezzel együtt a szorongást), hogy mit tesznek egymással az emberek a neten, és vajon kinek lehet hinni, ha egyáltalán... Nem szeretek rébuszokban beszélni, mert az engem is idegesít másnál, de annyira nincs kedvem senkivel sem veszekedni azért, mert nem egyezik a véleményünk. És itt most tényleg nem arról van szó, ha a vita építő jellegű, én a megfellebbezhetetlenséget nem tudom hová tenni. 

Inkább kanyarodjunk a semmiségek kategóriája felé, abból talán baj nem lehet.

• Kilakkoztam a lábkörmeimet, ez egyértelműen azt jelzi, hogy el tudom képzelni azt, hogy végre nyitott lábbeliben legyek, ez májusban nem nagyon fordult elő, mert fáztam.
• Kentem egy újabb réteg önbarnítót, mert az előző lassan elkopott úgy, hogy nem volt rajtam rövidnadrág. Félreértés ne essék, én szeretem a hűvös tavaszt, sőt, egyáltalán nem várom a kánikulát, csak azt akartam érzékeltetni, hogy kicsit előreszaladtam május elején. 
• Bár tényleg semmi, de semmi szükségem nincs már semmilyen ruhára, azért néha szoktam turizni (nekem ez a kocsma), és ha valami nagyon megfog... Megint abban az adományboltban "részegeskedtem", ahol rengeteg retró cucc szokott lenni, és teljesen elolvadok, ha olyasmit találok, amit gyermekkoromban láttam, esetleg használtam. Képzeljétek! Valaki gyermekméretű, frottír kis otthonkát vitt be, olyan elől gombolós, mintás holmit, nekem ilyenem biztosan volt a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején. Majd a kezembe akadt egy felnőtt méretű ruha, amilyenem megint csak volt kiskoromban, úgyhogy azt muszáj volt megvennem hatszáz forintért. Charlie szerint pont annyira béna, mint amilyen régi, és szerinte soha nem fogom felvenni, de mondtam neki: -Na, fogd meg a söröm! (Amúgy inkább attól félek, hogy szétmállik az anyag, olyan régi. A mosást végül kibírta.)

    

Gyermeknap alkalmából

egy mókás beszélgetés (legalábbis nekem).

Felhívtam a fiúkat, hogy köszöntsem őket legalább telefonon, mert Belami pénteken volt itt, és ma programjuk volt, Kismacsóék meg jövő héten akarnak csak Budapestről kimozdulni.

Szóval először Kismacsót értem el.

-Szia! Bár felnőtt vagy már, de nekem a gyerekem maradsz örökké, úgyhogy köszöntelek e jeles nap alkalmából!

-Óhh, köszönöm szépen!

-Mit csináltok?

-Nos én a kanapéról szurkolok, focit nézek, Luna meg ül mellettem, és varr.

-Géppel varr? Vagy kézzel javít meg valamit?

-Kézzel, de nem javít, hanem valami mintát csinál.

-Jó ég Kismacsó! Hímez? -közben hallom, hogy Lunához intézi a szavait.

-Mit is csinálsz épp Szívem?... Jaaa! Szóval hímez.

Én olyan jót nevettem. 

Egyik részről, hogy Kismacsó szerint a tű és a cérna csak varrást jelenthet, de végül is engem ugyan nem látott hímezni, szóval jobb is, ha befogom.

A másik, hogy elképzeltem őket, ahogyan Kismacsó hóna alatt Bubukával nézi a tévét, Luna meg hímez... Valahogy ez inkább hozzánk illene, nem két huszonéveshez, de végtelenül boldoggá tesz, hogy ilyen jól elvannak vasárnap este.

Mi pedig utána elmentünk megkóstolni a McDonlds'-ba az új (nekünk az) kókuszos fagyit, mert egyszer mi is voltunk gyerekek. (Amúgy finom.)

Ez egy öt éves kép, Mór kb. egy hónapja érkezett hozzánk.