BÚÉK!

Annyira nagyon szuper ennek az évnek a vége is. 

27-én vacsorára voltunk hivatalosak Ágihoz és Belamihoz. Nagyon finomakat ettünk, megláttuk Ági ékszerdoboz kis lakását, és nagyon jót beszélgettünk. 

Megmondom őszintén, kicsit féltem attól, hogy Iluska után hogyan tudnék jobban kedvelni valakit Belami mellett, de úgy tűnik nincs ezzel gond. Ági annyira más, hogy össze sem tudnám (és nem is kell) hasonlítani Iluskával, ő leginkább Belamira emlékeztet, és ezzel el is nyerte a szívemet, plusz ismerős vizeken evezek, szóval boldog vagyok ettől (is). 

Most meg már Fonyódon hesszelünk egészen január 3-ig, szóval..

Tegnap gyönyörű, napfényes időben utaztunk, többször is megálltunk, ráértünk. Sötétedés előtt felkerestük a mólót, a kutyás strand partját, aztán összevásároltuk a fél Lidl-t, úgyhogy éhen biztosan nem halunk.

Én még beugrottam a kínaiba is, mert nyáron itt vettem a futáshoz egy hatalmas fekete övtáskát, ami nagyon hasznosnak bizonyult a másodállásban is, úgyhogy fehérben kerestem hasonlót. Végül ezt találtam:

Így legalább erről is eszembe jut majd Fonyód. 

Tegnap este már összekészítettem egy kupacba a futós cuccomat, úgyhogy reggel gyorsan felöltöztem, és elmentünk Mórral futni. Valami csodálatos volt. Épp felkelt a nap, nagyon hideg sem volt, szép volt a kilátás. Nem tudom mikor esett ennyire jól a mozgás utoljára, pedig reggel pont nem szeretek edzeni.

Délelőtt Charlienak eszébe jutott, hogy piac van, és kellene valami füstölt cucc a lencsébe, úgyhogy összekaptuk magunkat, és lementünk (a kilátónál lakunk). Aztán úgy alakult, hogy ott ebédeltünk lángost, majd elmentünk a sétányra, és ott órákig napoztunk, meg sétáltunk, valami mennyei jó idő volt. Annyi időre jöttünk haza, hogy megigyunk egy kávét, meg elintézzük a folyó ügyeket, aztán mentünk tovább a partra, ezúttal máshová. Naplementéig ott mászkáltunk, úgyhogy ma kimaxoltuk a szabad levegőn tartózkodást. 

Már túl is vagyunk a korai saláta vacsorán, Mór úgy alszik, hogy megnéztem az előbb, lélegzik e rendesen. Persze, mikor lefényképeztem, kinyitotta a szemét. Szerintem mi is hamar el fogunk aludni.

Remélem holnap hasonló kis napot tudunk kanyarítani, és ennyire jól fog végződni 2023, illetve legalább ilyen jó év lesz 2024. Január 1-én érkezik majd Belami Ágival (most a Mátrában vannak), szóval a kezdet mindenképpen jó lesz. 

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!

Ja, amúgy jól vagyok

A szerdán tartott előszülinap úgy megkeverte az időérzékelésemet, hogy tegnap már azt hittem, péntek van.

Mindenesetre az éjszakai lehüléseket nagyon élvezem, valami mennyei fázni hajnalban, és magamra húzni a rendes takarómat (nem a vékony plédet). 

Azt is észrevettem, hogy mostanában teljesen kitölti az életemet a saját magamnak diktált rutin.

Ez annyiból nagyon jó, hogy kiszámítható minden, annyiból meg nem, hogy kezdem kicsit unni magam benne. Pontosan nem is tudom mit szeretnék, talán egy jó kis buli rám férne. Nem tudom megmondani, hogy mikor ittam utoljára alkoholt (talán a tavaszi osztálytalin?), azt meg végképp nem, hogy mikor voltam igazán spicces utoljára. Olyan vidáman spicces. Vicces cigi nekem pocséklás, képtelen vagyok letüdőzni, szóval a vodka narancs ütősebb nekem.

Olyan vagyok, mint egy programozott android kímélő módban, azaz igyekszem sokat töltődni (filmek, könyvek, turik, stb..), elvégzem a szükséges munkákat, vigyázok az egészségemre (diéta, sport, pihenés szentháromsága), ápolom magam, érzelmileg egysíkú vagyok, nem lengedezek most semerre. 

Majd valamit újítani kell, mert saját magam agyára fogok így menni. 

Ja, amúgy jól vagyok.  

Örülök, hogy jól vagyok

A mai nap eddig elég eredményes, már az edzést is letoltam.

Reggel gyorsan megcsináltam pár levelet, nyomtattam, aláírtam, szkenneltem, elküldtem. Aztán Charlie elment a dolga után, én meg úgy ítéltem meg, hogy olyan jó kis hűvös van a szobában, nyitott ablak elég lenne a futópadon futáshoz, meg senkit nem zavarok, még Mór is az előszoba kövén aludt kinyúlva. Szóval gyorsan lefutottam az öt kilométeremet, ittam egy fehérje shaket, és most nagyon frissnek érzem magam. 

Tegnap úgy alakult, hogy a gyermekkori barátnőimmel értekeztem, és megállapítottam, hogy én még örülhetek magamnak.

Van egy négyesünk, az egyikükkel még oviba is együtt jártunk, a töbiekkel általánostól kezdve, egészen a gimnázium végéig. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, igyekszünk legalább egyszer évente összejönni, de volt már olyan, hogy hosszabb idő kimaradt. Most épp két év, és próbáltunk valami közös időpontot összeszervezni egy chates csoportban. Nem nagyon akart összejönni, kénytelen voltam külön-külön is megkeresni őket. Mindhárman a változókorra panaszkodtak, meg az egyik covidos volt, és azóta rengeteg egészségügyi baja van. Kicsit olyan volt, mintha valami nyugdíjas otthonba keveredtem volna. Mindhárman arra panaszkodtak, hogy nem tudnak/bírnak sportolni, fájnak az izületeik, a másiknak a tüdőkapacitása csökkent nagyon le, stb.. No, én azóta örülök magamnak, hogy nem fáj semmim, vígan tudok sportolni, maximum a lustaság akadályoz. Szerintem én még mindig csak az előszobájában járok a változókornak, szóval lehet ez még sokkal rosszabb a hangulatingadozáson túl, de igyekszem azon lenni, hogy ne tudjon bedarálni. Kicsit félek, de amíg nincs semmi bajom, nem akarok ezen pörögni.     

Kösz, én igyekszem jól lenni!

Biztosan a tavasz ígérete, meg a napfény, de ahhoz képest, hogy annyira nem jó minden körülöttem, azért én elég fitten, pozitívan nyomom, vagyis próbálom.

Volt múlt kedden egy temetés, a mostoha nevelőanyám húga halt meg, aki öt évvel volt idősebb nálam. (Nevelőanyám tízzel több amúgy.) Az ok az alkohol volt, hihetetlen mennyire ki tud csinálni egy embert viszonylag rövid idő alatt. Vannak, akik ellenálóbbak, ő nem volt az.

Belami.

Jó lenne arról beszámolni, hogy egyre inkább megtalálja önmagát újra, és bár ő ezt kommunikálja, sajnos nem így van. Az anyja vagyok, érzem, látom. Sokat tipródok, hogy mit tehetnék érte, de tudom, hogy a legjobb, amit most tehetek, hogy meghallgatom, amikor csak igényli, és nem adok kéretlen tanácsot. 

Viszonylag hamar kezdett ismerkedni, én mondtam neki, hogy korán lesz még (kéretlen tanács volt ez is), de ezt is a saját bőrén kellett megtapasztalnia. Sajnálom, mert pont nem hiányzott neki most egy friss csalódás, ami nem túl mély, de akkor is visszaveti a kedvét, a hangulatát. 

Olyan kis magányos most, utoljára akkor éreztem ilyen elveszettnek, mikor válás után beírattam abba a béna külvárosi iskolába. Onnan ki tudtam hozni a hatosztályos gimibe, ahol minden rendbe jött vele, de most... Nem tudok (és nem is szabad) aktívan megoldanom, és ez sokkal nehezebb, bármennyire is kényelmesnek tűnik. Szóval meghallgatok, biztosítok egy visszavonulási bázist neki, ha nem akar a pesti lakásában egyedül lenni, és várok. Biztosan tudom, hogy jobb lesz, csak idő kell még neki, bár hagyna magának ezúttal eleget! 

Kismacsó.

Írja a szakdolgozatát, de múlt hét előtti héten magasról leesett a laptopja, aminek így kampec. Szerencsére le tudta szedni róla a cuccát. Aztán a telefonját nyírta ki, azt is véletlenül, négy év után sikerült úgy leejtenie, hogy menthetetlen volt. 

Mi intéztünk új telefont, az apja adott pénzt új laptopra, míg megveszi, a barátnője kölcsönadta neki a sajátját.  

Aztán múlt héten felhívott, hogy Budapestre helyezték dolgozni, nem a mi városunkba. Ez azért volt nagy gyomros, mert teljesen biztosak voltunk benne, hogy ide fog jönni. A nyári gyakorlatok után a főnöke direkt őt kérte, meg is ígérték neki, hogy oda fogják vezényelni, aztán mégsem. "Szolgálati érdek", ezzel le is sepertek minden érvet az asztalról. Kismacsó, aki egy Pató Pálba oltott Buddha, eléggé ideges lett. Ezzel érzékeltettem a probléma nagyságát számára. Számomra is az, mert így valóban kirepül ő is, nem lesz még egy év, hogy itt lakik napi szinten. 

Mire pénteken hazaért, már egyensúlyban volt, terveket mondott. Így valószínűleg a jogot is Pesten fogja tanulni. Nekem meg akkor jó, ha neki az, szóval túl fogom tenni magam rajta, hogy elmegy, csak találja meg a számításait, legyen nagyon boldog. A többi nem érdekes.

Tágabb családban is halmozódnak az egészségügyi bajok, ezzel együtt a hangulat sem túl jó.

Pont ezért jobb, ha én próbálok fitt és pozitív maradni, úgy többet tudok segíteni. Szerencsére most már érzem a pozitív hozadékát a december óta tartó életmódváltásnak. Sokkal több az energiám, és az egyensúlyomból is nehéz kibillenteni, illetve, ha kitérek is, gyorsan vissza tudom magam állítani. 

Januárban nagyon nem éreztem magam jól, tartottam tőle, hogy pont a diéta miatt, de tök jó, hogy nem adtam fel, hanem folytattam, mert sokkal, de sokkal jobban vagyok minden szempontból. A nyolcvanharmadik napon járok (hatvanhét kiló harminc deka voltam reggel, még két kiló harminc deka mínusz a cél).

Az érzés, ami rossz, de mégis jó, mert így kell lennie

Az a zavaró, kicsit szomorkás érzés már marad velem mindig, hogy hiányoznak a fiúk. 

Egyik sincs itthon minden nap, maximum hétvégén, Belami meg még annál is ritkábban, hiszen ott van neki Iluska. 

De!

Azt gondolom, jól vannak, a helyükön vannak.

Belami önállóan altat a kórházban, és imádja. Nyilván a szakorvos fél szeme rajta van, de hagyják csinálni, dolgozni. 

Pedig egy darabig úgy nézett ki, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogyan azt Belami szeretné. Türelmetlen volt, csapongott, nekem konkrétan hisztizett is ezen. Mondtam neki, hogy legyen türelmesebb, hisz nem rajta van a felelősség, ezt meg kell értenie. 

De benne mindig annyira túlbuzgott a tudásszomj, őt soha nem lehetett a sarokban felejteni, mert olyan jól elvan magával, a telefonjával. Neki kellenek az ingerek, a kihívások, mert ha unatkozik, az senkinek nem jó.

Végül addig ficergett-mocorgott, hogy elkezdtek változni körülötte a dolgok. Egyre több mindent rábíztak, és ő felelősségteljesen, maximális odaadással csinálta ezeket, így jelenleg előrébb tart önállóságban (meg tapasztalásban), mint egy-egy harmadéves rezidens. 

Nagyon büszke vagyok rá, de nem ért váratlanul, tudom, hogy ő ilyen. Felőle mindig is nyugodt voltam szinte minden szempontból, csak arra kellett figyelnem, hogy az irány jó legyen, amerre halad, mert ő a hülyeséget is ekkora elánnal képes csinálni. (Gimnázium utolsó évében majdnem kicsapták a suliból például.) 

Kismacsó a gyakorlatát tölti Budapesten.

Szerencsére ez nem úgy néz ki, hogy berakták őket az aktív dolgozók közé, hogy szénné unják magukat, hanem valóban foglalkoztatják őket. 

Volt nyelvi kurzus, aztán múlt héten előadások, bemutatók (kábítószer kereső kutyás is 😍), most meg a határátkelőknél mókolásznak velük valamit. Nem unatkoznak, az biztos.

Ő is szereti, amit választott, de nem tölti ki a teljes agykapacitását, úgyhogy azt tervezi, hogy párhuzamosan belekezd majd a jogi képzésbe is. Olyan agya van, hogy vétek lenne nem kihasználni. Szerencsére ő is így érzi, meg nagyon inspirálja Belami neve előtt az a két betű, szeretné, ha neki is lenne olyan. Kis majmom. 

Úgy imádom őket! És hiányoznak.  

További szívmelengető dolgok

Tegnap voltam bent az irodában két hét után, és nagyon jó volt, kifejezetten élveztem a rengeteg levelemet, meg az ezzel járó feladatokat. Maradt még bőven hétfőre is.
Továbbra is biztos vagyok benne, hogy nagyon szeretem a munkámat, és ha néha el is fáradok, meg úgy érzem, hogy "széllel szemben...", akkor is a helyemen vagyok.

Elkezdtünk Mórnak vásárolgatni. Készülünk rá.

                                   

 

Tegnap kaptam róluk új képeket, szépen növögetnek. Mórom -természetesen- jobb szélen eszik -mert mindig különcködik-, zöld nyakörvben.

Ezen a képen nem tudom melyik, de mindegyik annyira cuki 😍.

Charlie épp gombalevest csinál, míg én blogot írok, hát szép az élet, na. 😉

Muszáj jól lenni

Lassan vége a szabadságnak, úgy rohan az idő.

Volt, amit megcsináltam a tervezett dolgokból, és volt, amit nem. Meg még olyan is volt, hogy nem is terveztem -például Mórt- aztán úgy alakult mégis.

Mór fogadtatása vegyes.

Belami csak legyintett, nem igazán érti, inkább csak elfogadja a legújabb mániánkat.

Kismacsó a legnagyobb csalódás, benne komolyan bíztam, hogy örülni fog, de ő is inkább csak értetlenkedik. Biztos vagyok benne, hogy Mór majd az ujja mancsa köré fogja csavarni, de akkor is lelkesebbnek gondoltam látatlanban is. 

Apám a fejéhez kapott, ő nem ápol túl szoros kapcsolatot állatokkal, nem is igazán érti, hogy az minek, ha nincs kertje az embernek, ahol helye lehet egy kutyának csakis. 

Anyu rajong máris érte, de róla sejtettem, az összes kicsapott állatot befogadná, ha lehetne, nyilván akad hely Mórnak is a szívében, a pedigréje ellenére. 😂

Úgy veszem észre, megint ösztönösen megtaláltam, hogy hogyan egyensúlyozzam ki magunkat.

Kicsit túlzottan ráértem az elmúlt hónapokban, és ez nekem nem feltétlenül jó, sőt. Széthullok, túl sokat agyalok, nem jó. 

Közben Charlie ellenpólusként nagyon nem ér rá, de közben azt érzem, hogy nem jól osztja be az energiáit, és nem pihen, nem töltődik eleget. 

Én meg a nagy ráértemben annyira csak magammal voltam elfoglalva, hogy egyszerűen rá már nem maradt kapacitásom. 

Mór még csak elméleti szinten van jelen, mégis valahogy összehúz bennünket, és nekem is jót tesz, hogy nem csak magammal vagyok elfoglalva. Ez a kutya érkezésével fokozódni fog, és úgy látom, csak nyerhetünk.

A másik, amiből meríteni tudok, ha csúszok szét, az a mozgás.

Tudtam mindig is, hogy a sport csak úgy működhet, ha egy idő után már olyan, mint a fürdés és a fogmosás, teljesen beépül a rutinba.

Kicsit megtorpantam, mikor abba kellett hagyni az terembe járást, de viszonylag hamar rátaláltam az új ütemre itthon, és nagyon szépen működik. Így hozzájutok az endorfin betevőmhöz, különben elvonási tüneteim vannak, meg beteg leszek. 

Van ez a hülye helyzet, amiről nem szeretnék már értekezni, de ennek ellenére jól vagyok.

Nem mindig, de ha elkezdem a lejtmenetet, akkor vissza tudom magam rángatni, és tudok koncentrálni a jóra. Sok energia, de megéri. Nem akarok, nem tudok rettegni hosszan, az engem kinyír. Muszáj jól lenni.