Olyan fura hetem volt (átmeneti képek)

Nem volt rossz, csak volt bennem egy alapfeszültség, amit nem tudtam hová tenni, meg az okát sem kikutatni, egyszerűen csak úgy volt, mindentől függetlenül.

Talán ennek az alapnak köszönhetően pénteken megint nagyon rossz szájízzel beszélgettem telefonon Tűzzel, és én egyszerűen nem értem miért erőltetjük mi még ezt az egész barátságosdit.
Már lassan tök mindegy, hogy mi az igazság, meg mi történik pontosan közötte meg az ex férjem között, mert én nem bízok benne, ő meg tart tőlem, és minden őszintétlenséget arra fog, hogy az én lelkivilágomat akarja kímélni, meg nem bírná elviselni, ha megtörténne a tavaly nyári eset, amikor úgy kiosztottam.
Vannak időszakok, mikor úgy tűnik, hogy működik közöttünk ez az egész, és sikerült túltenni rajta magunkat, de aztán mond valamit, vagy csinál, amitől alapjaiban rendül meg benne a hitem, mert őszintén szólva tavaly óta elég gyengék ezek alapok, úgyhogy a rápakolt új bizalom körülbelül kártyavár erősségű.
Legújabb alakítása, hogy menjek velük valami buliba, de ott lesz az egyik munkatársa (ugye Tűz meg a volt férjem egy helyen dolgoznak), aki egy igazi "minden lében kanál", szóval el kellene titkolni, hogy én az ex volt felesége vagyok. Mondtam Tűznek, hogy a fészen kb. egy perc kideríteni, meg lehet emlékszik is rám, mert már akkor is ott dolgozott, mikor az ex felesége voltam.
Hát akkor nem is tudja mi legyen, mert ő semmit nem mondott bent erről, de persze pletykálnak, meg úgy tudja (ki mástól, mint az extől), hogy ez a nő, meg a férje írták nekem azt a névtelen levelet, hogy akkoriban ki volt a szeretője az exnek.
Megkönnyítettem a helyzetét, mert mondtam Tűznek, hogy én ezt az egészet kihagynám, semmi kedvem kavarni a sz.rt megint, szeretnék kimaradni belőle.
Erre jött azzal, hogy akkor inkább szól a munkatársának, hogy nem ér rá, és mi meg azért mégis elmegyünk.

Mi van?!?!?!
Az a baj, hogy nekem ebből megint az jön le, hogy senkivel sem őszinte, lavírozik össze-vissza, megbízhatatlan. Ezt finomabban, de megmondtam neki, persze vérig sértődött.
Kezd tele lenni a hócipőm vele, de nagyon.

Aztán itt van Tükör.
Nem tudom, hogy írtam e már, de sikerült megcsípnie egy nagyon jó állást az Emiratesnél, úgyhogy 20-án költözik Dubaiba képzésre, utána meg repülőn fog dolgozni.
Szerintem ez óriási lehetőség számára, remélem bírni fogja idegekkel, türelemmel, egyáltalán.
Mindenesetre ki van virulva, hízott kicsit, ami nagyon ráfért már.
Jött elbúcsúzni, úgyhogy a péntek délután együtt lógtunk, úgy mint rég.

Vele kapcsolatosan is voltak pillanatok, amikor azt éreztem, hogy ez a barátság egyoldalú, csak én anyáskodok felette, én adok, ő meg elfogadja ezt, és cserébe nincs semmi.
Aztán meg látom rajta, hogy mennyire fontos neki, hogy eljöjjön, mielőtt elmegy, és találkozzunk, meg mondja is, hogy sokat gondol a hosszú beszélgetéseinkre, és hiányzik neki, meg fog is a messzi távolban.
Ilyenkor meg pont nem értem magam, hogy miért nem hiszek benne, mert legalább ő őszinte hozzám, és amennyire tőle telik teper is a barátságunkért, hisz nem patikamérlegen kell mérni az adok-kapok-ot egy barátságban.
Azt hiszem fontosabb az időzítés, és ő most ezt nagyon jól hozta több szempontból is.

Tegnap a keresztlányunknál voltunk.
Annyira édes, annyira rendben van ez a kislány, azt hiszem máris nagyon szeretem.
Charlie utána aggódva kérdezte, hogy megviselt e a program, de tényleg nem, már nem, sőt nagyon jó volt.

Oltári jó tanácsom

Tegnap tudtam Tükröt felhívni szombat helyett, kicsit sértődöttnek tűnt a hangja. Igazából elég hisztis, ha én csúszok valamivel, de az teljesen rendben van, ha ő. Mindegy, ezen nem fogunk összeveszni.

Van most neki egy kapcsolata alakulóban, nagyon drukkolok neki.
Azt mesélte, hogy az illető külföldön élt eddig, de a napokban költözik haza Magyarországra. Már hetek óta lelkesen skype-olnak, úgy tűnik, hogy a vonzódás kölcsönös. Személyesen először a héten fognak találkozni.

Tükör az újabb kapcsolatfelvételünk után, zanzásítva beszámolt a szerelmi életéről február óta, úgyhogy csak egy jó tanácsom volt a számára most: -Figyelj Tükör! Adhatok egy kéretlen tanácsot? Kérlek NE FEKÜDJ LE VELE AZ ELSŐ ALKALOMMAL!
-Ezt most miért mondod? Mert mindig azt csinálom?
-Azt csak te tudod, hogy mindig mit csinálsz, de amiket elmeséltél, abban ez volt, és nem is lett egyikből sem semmi tartós.
Szerintem kell az ismerkedés, kell, hogy kerülgessétek egymást egy kicsit. Már, ha nem csak szexet akarsz, és nekem most úgy tűnik, hogy nem csak azt szeretnél.
Valahogy olyan lehet ez, mint amikor nagyon vágysz valamire, és ha túl hamar megkapod, akkor csömöröd lesz, nem is kívánod tovább. Mert nincs elég időd rá, hogy igazán vágyj rá.
Ugye nem haragszol, hogy ezt így kimondtam?
-Dehogy haragszom! Tőled el tudom ezt fogadni, mert tudom, hogy jót akarsz nekem.

És akkor most drukkoljunk együtt Tükörnek!    

C' est la vie

Vasárnap délelőtt össznépileg gatyába ráztuk a lakást, bár ez Kismacsó részéről megint úgy nézett ki, hogy egyik kezében porrongy, a másikkal meg a telefonját nyomogatta.
Charlie és Belami tényleg segítettek, mert nem akarták, hogy egész nap ezzel szuttyogjak.

Ebédre Anyuékhoz mentünk, ott, az erdő előtt született a kismacsós sorozat.
Charlienak tényleg el kellene kezdeni komolyabban foglalkozni a fényképezéssel, van érzéke hozzá, elfogulatlanul imádom a képeit.

Délután épp elhatároztam, hogy ki nem dugom az orrom a jó meleg lakásból, mikor Tükör hívott, hogy akkor megint ugyanúgy, mint a múlt héten, fussunk össze kávézni.
Hát jó. Összekaptam magam, és besétáltam a szemerkélő esőben a városba, ahol is jól elkerültük egymást Tükörrel a két párhuzamos utcán, de végül sikerült lerogyni egy finom cappuccino mellé az elkövetkezendő két órában.

Aztán loholtam haza, mert ki szerettem volna használni, hogy még mind a négyen együtt vagyunk.
Beültem a fiúk szobájába, megvitattuk Belamival, hogy melyik órájához melyik szíj illik, melyik Széphajúval a legjobb közös képük, ilyenek.
Közben Charlie meg Kismacsó kiválogatták a legjobb fotókat, majd Charlie dolgozott kicsit még rajtuk.
Kifejezetten kértem, hogy legyenek régies képek, mert tudtam, hogy ez a séró, meg a hosszú kabát telitalálat lesz az antik hatással, és tényleg.
Ötleteim mindig vannak, annyi bizonyos (Charlie meg megvalósítja őket).

Tényleg nagyon jó volt a hétvégém.
Csak sajnos még mindig a legváratlanabb pillanatokban mar belém valami hihetetlen fájdalom, hogy... tudjátok.
Nincsenek kétségeim, hogy nagyon hosszú út áll még előttünk az igazi elfogadásig, ha egyáltalán van ilyen. Lehet, hogy inkább csak megtanul az ember együtt élni azzal, hogy nem lehet már gyereke.
És már mondtam, de egyáltalán nem könnyíti meg nekem az sem, hogy van két gyönyörű, okos fiam. Sőt! Fájóan emlékeztet rá, hogy ez milyen jó, és talán ez ment (gyereknevelés) egész életemben a legjobban, mégsem kaptam újabb lehetőséget.

C' est la vie.

(Képek a Pinterestről.)

Mostanában

a sírból hozok vissza egy csomó mindent.
Barátságokat. Leporolom, a fény felé tartom őket, és újból megvizsgálom, hogy kell e nekem. Mert második esélyt mindenki kaphat.

Pénteken elutaztam a "volt életem" városába Tűzhöz.
Az egész napot együtt terveztük, sőt az estét is, kicsit féltem az egésztől a múltkori találkozás fényében.

Aztán valahogy minden visszakattant a helyére.
Már nem beszéltünk "arról", mert -szerencsére- nincs mit.
Kávéztunk, elmentünk ebédelni, aztán a turkálóba, majd copfba való díszt kerestünk ezer helyen.
Elhoztuk Tűz gyerekeit az iskolából, óvodából.
Utána összeszedtük, ami az esti bulizáshoz kell, és átvonultunk Tűz apukájához, hogy ott készüljünk az estére, meg majd oda menjünk aludni utána.

Pont úgy, mint boldogult "szingli korunkban".
A nosztalgia kimosta belőlem a rossz érzés utolsó morzsáit is, most úgy érzem sikerült elengedni minden rosszat, ami az idén történt Tűz és közöttem.
Az eszem néha belehuhog a fénybe, hogy "És a bizalom?", de leintem, hát had érezzem már jól egy kicsit magam.

Nosztalgia buli volt. :-)
Azt hiszem kezdek kiöregedni a bulizásból, de a készülődést még mindig nagyon élvezem.
Szeretek viháncolva ruhákat próbálni, imádok széppé sminkelni, illatfelhőbe burkolózni, elismerő pillantásokat bezsebelni. Jó az nagyon.

Tükör.
Vele -ugye- rendeződtek a soraink. A hosszú szünet jót tett mindkettőnknek, én már nem fullasztom meg a törődésemmel, ő meg többet tesz a barátságba a régebbi, majdnem semmihez képest.

Tegnap némi huzavona után eljött hozzám.
Most én kínlódtam, mert a szombat nem volt jó, és igazából a vasárnap is csak neccesen, tekintve, hogy Apuék vendégeskedtek nálunk.
Mondjuk ők eredetileg az öcsémhez jöttek látogatóba, de Charlieval mi vittük el őket a Pszichiátriára, majd utána nálunk ebédeltek, ilyenek.

A találkozó végül összejött, és annyira nagyon jó volt.
Tükör boldog, ettől ki van simulva, cukker, aranyos kölyök.
Felvették a legnívósabb légitársasághoz utaskísérőnek, hamarosan külföldre költözik. Vége lesz a kórházi munkának, a fillérezésnek, egyéb nyomorító tényezőknek.
Ettől felbátorodva letette az antidepresszánst, le akar szokni a dohányzásról, és a jelenlegi munkahelyén is kiállt magáért, ami miatt most nagyon jó neki ott dolgozni.
Elégedett, mosolygós, és ezúttal ő adott energiát nekem, nem fordítva.

Remélhetőleg az utolsó cigijeit szívta a cukrászda előtt, ahová beültünk, mikor egy kő emelvényre állva nyilatkoztattam ki nagy igazságokat az életről, mire ő nagy komolyan bólogatott.
Még az emelvényen állva is felfelé néztem rá, tekintve, hogy százkilencvenvalahány centi.
A cukrászdában elsutyorogtuk egymásnak egy csomó mindent magunkról, és ő azt mondta a végén, hogy nálam derűsebb emberrel nem nagyon találkozott még. Ezen úgy megdöbbentem, hogy szóhoz sem jutottam. Én?! Derűs?! De hisz egy depresszív p.csa vagyok!
Erre azt mondta, hogy tévedek. Én mindig úgy beszélek a gondjaimról, hogy már a megoldást is vázolom. És ettől -szerinte- olyan megnyugtató vagyok, meg pozitív. Hát nem kedves? :-)

És bár sötét viharfelhők gyülekeznek az emberiség egén, én igenis próbálok rendet tenni a kis mikro közegemben, akármennyi és akárhogyan is adatik.
Szeretni akarok és bízni, száműzni minden negatív érzelmet az életemből.
De félek, ez nem vitás.

Tea, kávé, illóolaj, sütemény, csupa csodálatosság

Ma akartam egy posztot írni a nyári kutakodásomról smink cuccok ügyben, hogy minden egy helyen legyen nekem is. Hát majd máskor. Nincs kedvem hozzá.

Aludni lenne jó, de sajnos nem lehet.

Így inkább teázok. Meg kávézok.

Vettem két illóolajat az irodába: az egyik fahéj illatú, a másik meg narancs. Máris megy a téliesítés.

Tükör tegnap hívott kétszer is, de nem láttam, úgyhogy később visszahívtam.
Jól ment a második kör, úgy érzi felveszik. Három hét múlva kap választ, mindkét esetben hívják majd.

Még mindig nem szakadt el a mala láncom, pedig a csuklómra tekerve alszok el minden nap. Irtó jókat alszok azóta (holdkő hatása a leírás szerint), nem is tudom, hogy mi lesz, ha tényleg elszakad. Kifejezetten nem hiányoznak a rémálmok.
Arra még mindig nem jöttem rá, hogy mi az a karma, amit megold(hat), szólok, ha rájövök.

Tegnap Charlie sütit sütött, mire hazaértem.
Annyira, de annyira finom volt, hogy meg kell ismételnie (sokszor).
A tésztája összetört, főtt krumpli, meg liszt, gríz, cukor, meg vaj, ilyenek.
Ezt ki kell nyújtani, majd megkenni szilvalekvárral, utána megszórni mazsolával, ő még aszalt áfonyát is tett rá.
Megfűszerezte fahéjjal, pici porcukorral, majd szorosan feltekerte.
Utána ujjnyi vastagra szeletelte a tömböt, és a csigácskákat sütőpapírral kibélelt tepsibe tette. 20 percet írtak, de ő vagy 40 percig sütötte végül.
Sajnos kép nem lett róla, mert nekiestem, mikor hazaértem, aztán meg Kismacsó is befutott, szóval percek múlva már egy morzsa sem volt.

Így muszáj volt tornázni, a gyaloglás ellenére is. Sőt, a vacsora egy kis joghurt volt, készpaszszevasz'. (Az új sorozat közbeni pár szál ropi nem számít.)    

Türelmetlen hétvége

A hétvégém alakult magától, nyilván semmi nem úgy, ahogyan elterveztem.

Szombaton elmentem Charlieval az anyukájához diót szedni.
Ott voltak a sógorék is. Szerintem a sógornőm teljesen rá van kattanva a baba témára, gyakorlatilag semmi másról nem lehet vele beszélgetni. Most vagy ennyire ingoványos neki a terep, és azért nem tud lehengeredni róla, vagy ennyire tapintatlan állat.
Na, én szombaton inkább az utóbbira "szavaztam", és rohadtul felidegesítettem magam. Na és kin csattant az ostor? Ki nem találod. Hát Charlien. Pedig nyilván neki sem a kedvenc elfoglaltsága ultrahangos képeket nézegetni, meg dobogó szívről értekezni.
Most komolyan. Nem lehetne csak egy ici-picit tekintettel lenni a másikra? Nem azt mondom, hogy ne beszéljenek róla, csak... Na mindegy. Aki tudja, az úgyis érti, aki meg nem, annak meg hiába is magyarázom.
Sajnos tényleg az lesz, hogy nem fogok elmenni anyósomhoz, ha ők ott lesznek. Vagy csak nagyon ritkán. Egyszerűen nem megy, hogy órákon keresztül erről beszéljek, meg nézzem, hogy simogatja folyamatosan a hasát non-stop. Nem akarom, nem megy. Lesz.rom, hogy kinek mi a véleménye.
Na persze, vasárnap meg is jött a menszeszem, szóval a türelmetlenségem ebből is adódhatott, mert ma meg már sokkal békésebb vagyok, és azt gondolom, hogy a sógornőm rohadt bizonytalan, meg fél is, és ezért van ez a felfokozott megmutatási kényszere. Szóval elég baj az neki.
Rólam meg csak annyit, hogy van még mit dolgozni magamon. Hm.

Aztán még szombaton megjártuk Charlieval Pestet is.
Ő elment megnézni egy meccset, én meg kirendeltem Tükröt a fradis sashoz, utána nyakunkba vettük a várost, és csavarogtunk egy jót.

Vett magának inget, én hurcibáltam a próbafülkéhez a méreteket, végül lett jó.
Most interjúkra jár, mert szeretne egy új típusú munkát, ami szerintem nagyon neki való lenne. Elképzelhető, hogy már ma meglesz, én szurkolok neki nagyon.

Este fél 11-re kellett visszamennünk a sashoz, utána indultunk haza. Jött Tükör is, leraktuk a rokonainál útközben.

Charlie haragszik Tükörre.
Pontosan nem tudom mi a baja vele, de szerintem helyettem, értem haragszik. Úgy gondolja, hogy Tükör kihasznál. Ezt konkrétan mondta is. Gyorsan megcáfoltam, meg mentegettem Tükröt, látszólag el is fogadta, de mégis érződött a viselkedésén, mikor hazafelé mentünk. Szerintem Tükör is észrevette, mert egyfolytában beszélt, zavaróan sokat. Charlie meg egyre idegesebb lett, és hát vezetés közben szitkozódott, aminek egy része "buzizás" volt. Majdnem elsüllyedtem szégyenemben.
Mikor Tükör már nem volt velünk, akkor mondtam is neki, hogy alulmúlta önmagát ezzel. Ő meg visszakérdezett, hogy mivel? És nem emlékezett rá, hogy kétszer is lebuzizott hülyén közlekedő sofőröket.
Most vagy a szurkolás ment az agyára, és még lendületben volt utána, vagy öntudatlanul ugyan, de meg akarta sérteni Tükröt.
Közöltem vele, hogy akkor innentől nem szervezek úgy, hogy érintett legyen a találkozásunkban. Erre azt mondta, hogy máskor valószínűleg több türelme lesz, most egyszerűen az agyára ment Tükör, legszívesebben félúton kirakta volna az autóból.

Ezzel a türelemmel mostanában amúgy is sok baja van (neki is).
Kismacsóhoz sincs, egyszerűen nem tud mit kezdeni a kamaszodásával.
Mondom neki valamelyik nap, hogy olyan cukker Kismacsó, valamivel többet beszélget (velem), olyan kis esetlen tud lenni, közben meg mégis nagy már, keresi önmagát. Roppant szórakoztató.
Erre ő: -Olyan nagyképű, hogy alig lát ki mögüle.
Most mit mondjak erre? Próbálom megérteni, hogy neki sem könnyű most, és ezzel a toleranciája is a zéróhoz közelít.
Remélem hamarosan csupa jóról számolhatok be. ;-)    

A régen beígért történet

Most az van, hogy Tükörrel megújítottuk a barátságunkat.
Ez már egyáltalán nem olyan, mint tavaly volt, de azt hiszem nekem jobb így.
Nem vagyunk napi kapcsolatban, de hetente többször egymásra írunk, meg beszélünk is, és ráadásul igazságosan megosztva: hol én, hol ő veszi fel a szálat.
Jó lenne már személyesen találkozni, remélem hamarosan össze tudjuk hozni.
Összességében ebben az esetben is bebizonyosodott, hogy később derül ki, hogy miért is előnyös egy akkor még előnytelen változás. (Na ezt jól megmondtam, de talán értitek.)

Tűz. (Az a bizonyos beígért sztori.)
Jaj, hát én soha nem hittem volna, hogy mi így eltávolodunk! Na, ebben az esetben nem mondom azt, hogy ez majd a későbbiekben jól jöhet, mert ez tragikus.

Nagy vonalakban az történt, hogy idén, év elején Tűz elkezdett más munkát keresni, és az én javaslatomra!!! (annyira hülyeség volt) megkereste az ex férjemet is.
Ők nem voltak egymás számára ismeretlenek, hisz Tűz volt nekem, mikor még minden rendben volt a házasságunkkal, meg akkor is, mikor elromlottak a dolgok. Végigcsinálta velem a válásomat, tudott mindent, és a barátnőm maradt akkor is, mikor másik városba költöztem a gyerekekkel.
Akkor rögtön az ex nem tudott állást, de kb. egy hónap múlva szólt Tűznek, hogy most épp van hely náluk, és segíteni is tud a bejutásban.
A felvétel egy sok lépcsős folyamat volt, mindenféle kitételeknek kellett megfelelni, szóval gyakran beszéltek, chateltek.
Aztán egy bizonyos pontnál elkezdődött az évődés, hogy Tűz majd hogyan legyen hálás, ilyenek.
Tűz viszolygásba burkolt izgalommal számolt be mindenről, én meg eleinte próbáltam lerázni, hogy hagyjon már engem ezzel.
De csak nem hagyta abba, úgyhogy eligazítottam, hogy térjen észhez, hisz ismeri az exet, most is van családja, meg a felettese lesz, meg Tűznek is van férje, két gyereke, nem lesz ennek jó vége.
És vazz' nem, nem hagyta abba, folyamatosan engem gyilkolt ezzel, hogy ez mennyire rossz neki, meg kényelmetlen.
Kezdett elgurulni a gyógyszerem, de még mindig tök türelmesen mondtam, hogy ne válaszoljon neki, ne reagáljon, mert az ex úgyis hamar megunja, és új "áldozat" után néz, ilyen.
Tűz közben még mindig nem ott dolgozott, de már egyre közeledett az időpont, és ő azt magyarázta, hogy kedvesnek kell lennie az exszel, mert még keresztbe tesz neki.
Aztán volt Kismacsó ballagása, ahol mindketten ott voltak: ex családostul, gyerekestül, Tűz meg egyedül.
Megmondom őszintén, én nem értem rá azzal foglalkozni, hogy ők hogyan néznek egymásra, meg egyáltalán, de utána több felvonásban meg kellett hallgatnom Tűztől, hogy ex miket írogatott neki utána, hogyan nézte, blablabla. Lassan észre kellett vennem, hogy ez az idióta barátnőm beleesett az én csélcsalap exembe. Remek.
Én -ugye- ismerem Tűz férjét, gyerekeit, sőt a szüleit is, gyakran kerti partiztam velük. Végigfutott rajtam, hogy mi lesz, ha ez kiderül. Meg bizony kényelmetlen szitu amúgy is, hisz sz.r érzés beszélgetni Tűz férjével úgy, hogy közben tudom: a volt férjemmel kavar a neje.
Mondtam Tűznek, hogy én elfogadom, ha nem bír magával, de én ehhez nem asszisztálok tovább, nekem ne mesélgessen semmit, sőt lehet, hogy én akkor kivonulnék ebből ez egészből inkább. Persze egyből vette a fordulatot, hogy inkább engem választ?!?!?!, lezár mindent az exszel (elvileg még mindig csak beszélgetés volt, meg egy csók, más semmi).
És itt fordult minden rosszra. Felhívta a volt férjemet, és azt mondta, hogy ő nem beszélhet vele többé, mert én megtiltottam, illetve ő nem akar nekem fájdalmat okozni. Aztán ezt elmesélte nekem, és kérte, hogy ne haragudjak, hogy mögém bújt. Mi vaaan?!?!

Valami eltört bennem. Hogy így odadob indoknak abban a helyzetben, amit ő okozott saját magának azzal, hogy nem bírt magával.
Azt is mondta, hogy az ex rám dühös, meg fel is akart hívni, hogy miért szólok bele az életükbe, de ő leállította. Ó a hős!

Nagyon ideges lettem. Már épp volt egy viszonylag normális viszonyom a volt férjemmel, amit azért igyekeztem fenntartani, hogy a gyerekekkel kapcsolatos dolgokat meg tudjuk beszélni, erre ez a hülye liba bekavar. Egyszerre mérhetetlenül dühös lettem rá, meg csalódott voltam, hogy így elárult.
Elhatároztam, hogy felhívom ebben az ügyben az exet, és tisztázom vele a helyzetet.
Egy csütörtöki estén jeleztem neki, hogy másnap beszélni szeretnék vele, hívni fogom délelőtt. Kb. két perc múlva jött Tűztől egy üzi: -Ugye nem rólam akarsz beszélni R-vel?
Visszaírtam neki, hogy ez az én dolgom, de ne aggódjon, mindent meg fog tudni időben.
Aztán leültem, és írtam egy levelet mindkettőjüknek.
Azért írtam le, mert egy hangot sem akartam mást mondani, mint ami abban van, és mindkettőjüknek ugyanazt (megelőzve a további kavarásokat).
Másnap először exet hívtam, beolvastam a levelet. Tulajdonképpen semmit nem mondott rá, annyira azért nem hülye. Mikor megkérdeztem, hogy tényleg fel akart e hívni, hogy ledorongoljon, akkor azt mondta, hogy eszében sem volt, ha akart volna, megtette volna.
Utána Tűznek olvastam fel a levelet, és elmondtam, hogy szóról szóra ugyanezt hallotta ex is, mert sok volt a kavarásból.
Erre elkezdett sírni, hogy neki mennyire elege van, minden oldalról satuba szorítva érzi magát, mert egyik oldalról én szorítom, a másik oldalról meg az ex.
Engem nehezen lehet kihozni a sodromból, de ez volt az a pont, amikor elkezdtem üvölteni vele, hogy nehogy ő legyen már megsértődve, mikor hónapok óta ugatom neki, hogy baj lesz, ne tenyereljen bele olyasmibe, amiben nem kellene, de hiába.
Azt hiszem nem ordítottam volna vele, és nem is vágok a fejéhez egy csomó szart, ha nem csinálja ezt a "még ő van megsértődve" cirkuszt.
Az az igazság, hogy azt nem lehet egy bejegyzésben leírni, hogy mennyi apró tüske ment a "körmöm" alá, míg ez az egész tartott, és hányszor kértem, hogy vagy ne meséljen semmit, vagy hagyja abba, de nem.
Így utólag már úgy érzem, hogy nem tudatosan, de igenis akart ezzel előttem villogni, és igenis volt benne egy női vetélkedés, mert ilyen mondatok is elhagyták a száját menet közben: "Meg azt is mondta, hogy tőled most már megőrül, értem meg most megőrül." Meg: "Nem, nem akkor lesz szabadságon, hanem utána héten, mondta nekem."
És igen, nem szabadott volna hagyni, hogy ilyeneket mondjon, de biztos más is volt már így, hogy abban a pillanatban, mikor ilyeneket mondanak, akkor annyira elképed, hogy csak jóval később érti meg: őt tulajdonképpen vérig sértették. Lassú a felfogásom, na!
Szóval az ordítós telefon után én többé nem hívtam, egyszerűen nem nem volt opció.
10 nap után felhívott, és próbáltuk megbeszélni. Szerintem mindenki elfogadta, hogy egy határt átlépett (én is), de valahogy mégsem éreztem azt, hogy megérti, hogy nekem mégis mi a problémám.

Eltelte pár hét, közben megszerveztük, hogy elmegyek hozzá.
Fura volt az egész. Nem részletezem, de őszintétlen volt, és részéről volt valami nagyon nagy merevség, amit akkor nem értettem.
Én ugyan meg nem kérdeztem volna, de elmondta, hogy mióta az új helyen dolgozik talán kétszer találkozott exszel bent, mert egyszerűen nem keresztezik munka közben egymás útját, gyakorlatilag nem is egy szárnyban vannak. A hisztis telefon óta semmilyen egyéb kapcsolat nincs közöttük.
Nem kételkedtem a szavában, de valami zavart, és nem tudtam, hogy mi.
Ez végig meg is maradt, sőt valami enyhe rosszindulat is megcsapott felőle, de ez is olyan volt, hogy látszólag inkább nagylelkűség, gyakorlatilag meg nem az, mert ismerem, tudom a rezdüléseit.

Aztán itthon rájöttem.
Hát persze! Pont ez a baja. Hogy ex nem keresi, nem érdekli, ilyen könnyen lehengeredett róla. Csorbult a vonzereje, mert én nem tudtam kussban lenni, és szépen hallgatni az eszement történeteket.

Most komolyan.
Tényleg ezt várta tőlem? Tényleg ez a fontos?
Hát milyen ember vagyok én, hogy ilyen "barátaim" vannak? 18 év alatt nem vettem észre?

Nem, nem.
Ez nem ilyen egyszerű. Biztos, hogy nem.
Csak... egyszerűen változunk. Elkanyarodik a történetünk. Vagy más lesz.
Csak... ettől még olyan rohadt szomorú ez az egész. Nem?

Tükör

Mára jobb lenne egy kicsit vidámabb bejegyzés, mint a tegnapi, bár...
Az az igazság, hogy sok most. Sok a munkám, sok, ami kint zajlik a világban, sok, hogy a férjemet nagyon megviseli a munkanélküliség, sok Kismacsó kamaszodása, Belami távolsága, és a bölcsességfogam is rendületlenül nő az arcomba bele, mert nincs neki hely a fogsoromban. Rengeteg ez így együtt, összeroskadok a súlya alatt, úgy érzem.
Persze össze fogom kapni magam hamarosan, ahogy szoktam, nem kell félni.

Tükör felhívott hétfőn.
Tükörrel egy rövid, de nagyon intenzív baráti kapcsolatom volt 2014 júliusától egészen 2015 február elejéig.
Azért tudom ilyen pontosan, mert február 6-án éjszaka lemondta Charlie meglepetés szülinapját, és én egyszerűen elengedtem, nem írtam, nem kerestem többé. Mondjuk ő sem.
Teltek a hónapok, és kezdett olyan lenni, mintha csak álmodtam volna az egészet: a kávéházas átbeszélgetett délutánokat, az együtt töltött időt. Már nem is gondoltam rá.

Aztán hétfőn megkeresett.
Először nem is akartam vele beszélni, de hát nőből vagyok, megölt volna a kíváncsiság, ha nem tudom, hogy mit akar mondani.
Elmondta, hogy félt a dühömtől eleinte, utána meg elszaladt az idő, és egyre nehezebb lett felvenni a szálat, és ő várt, hátha majd én. (Mondjuk arra várhatott volna ítéletnapig.)
Aztán úgy döntött, hogy megpróbálja. És itt van. És bocsánatot kér. És hiányoztam. Nagyon-nagyon hiányoztam. Blablabla....

Persze nincs harag.
Az már rég nincs. És amúgy sem vagyok haragtartó.
Csak a bizalom. Az tört meg, mint Tűznél. És így már nem olyan, nem lesz olyan, mint rég.
Tükörnél ez még jól is jöhet, mert túlságosan rágyógyultam, túl sokat tettem a közösbe, szinte függtem tőle. Talán ezzel az eltávolodással egészségesebben tudok viszonyulni hozzá, lesz egy olyan barátom, aki időnként felbukkan, és jól el tudok vele beszélgetni, de különben nem vagyunk benne egymás minden egyes napjában. Na mindegy, majd meglásssuk'. (Mondta a vak.)

Elég furán válogatom a barátaimat.
Nem állítanám, hogy nem nyomaszt ez is. Ilyenkor azért elgondolkodok, hogy bennem hol a hiba, mert nem kennék mindent másra.
Még nem jártam a végére ennek, nem volt elég időm rá. Egyszer csak eljön az "aha" élmény, akkor le fogom írni. Ígérem.

Jól eltűntem...

Táboroztatunk.
Nem alszunk ott, de mire hazaérek, addigra kész, vége az energiámnak. Az agyamra megy az egész.

Közben Tűzzel is volt egy komoly és őszinte beszélgetésem, mert buli ide, vagy oda, azért vannak problémáink.
Semmiképp nem szeretném, ha úgy lenne, mint Tükörrel, akivel minden kapcsolatot megszakítottam februárban. Mindezt úgy, hogy nem vesztünk össze, csak elengedtem őt, ő meg jól megvan nélkülem, szóval ezzel nincs is mit tenni. Remélem többé nem kerül a szemem elé.
Nem, ezzel nem azt mondom, hogy haragszom rá, és ő a hibás, csupán ezt úgy elba..tuk mindketten, hogy szó nincs rá, és gyógyír sem (szerintem).
Pedig hatalmas barátságnak indult, de már hajlamos vagyok azt gondolni, hogy csak én láttam bele ezt, tulajdonképpen "tükörbe néztem", és csak a saját magam lobogását láttam, őt magát nem is.
Aztán fizikálisan eltávolodott, én meg megláttam végre... a nagy büdös semmit.
Hát jár így az ember a felnőttkori barátsággal, de Tűzzel nem akarom engedni, hogy így legyen. Punktum.