Kiléptem a komfortzónámból, de lehet, hogy mégsem

Ott kezdeném, hogy mikor a fiúk picik voltak, semmilyen körülmények között nem voltam hajlandó állatfejes sapkát rájuk adni. Egyszerűen úgy éreztem, hogy hülyét csinálnék belőlük, bármennyire aranyos tud lenni az állatfejet formázó sapka egy pici gyereken.
Aztán kinőttek ebből a dilemmámból, el is felejtettem teljesen.

Mostanában vettem észre, hogy elkezdtem vonzódni az állatfejes sapkákhoz.
Először csak nézegettem őket, aztán egyet-egyet fel is próbáltam, de közben nagyon szégyelltem magam, hogy lám-lám, bort iszok, vizet prédikálok, képes lennék negyvenkét évesen én ilyesmit húzni a fejemre, miközben a gyerekeknek nem voltam hajlandó állatfejes sapkát venni.
Aztán elkezdtem megideologizálni a dolgot, hogy tök sokan használnak állatfejes sapkát, és nem feltétlen csak gyerekek, még épp beleférne nekem is, úgyis fiatalabbnak látszok.

Ma megláttam egy karikás szemű pandát, és végem volt, megvettem.
Hazahoztam, megmutattam a családnak, és mire kettőt pislantottam, Belami lenyúlta a sapkát.
Azt mondja, hogy kell neki, mert nem volt ilyenje gyerekkorában. 😂 Na tessék!

Irodai csendélet

Úgy vagyok.
Olyan sehogy.
Gyakorlatilag jól ellennék, de a körülmények most nem igazán támogatnak abban, hogy eluralkodjon rajtam a nihil.Mert mindig történik valami.

Ezen amúgy elgondolkodtam.
Hogy nekem soha nem egyszerű semmi, alig akadnak teljesen nyugalmas időszakok az életemben.
Most én vonzom magamhoz ezt, vagy egyszerűen csak mindig megtalál valami? Fene se tudja.
Pedig elhatároztam, hogy az idén már nem gondolkodok nagyon előre, csak úgy hagyom magam egyik napból a másikba csobbanni. Hisz itt a karácsony mindjárt, aztán egy újabb év.

Az újabb évben szeretném, ha csupa pozitív változás érne.
Valahogy régóta azt érzem, hogy valamerre mozdulni kellene, de mindig visszatart, hogy rohadt nehezen lépek ki a komfortzónámból.

Ez az!
Ki fogok billenni a komfortzónámból. Ezt érzem.

(Irodai csendélet.)