Ha más mesélné, nem hinném el, meg egy cikk (átmeneti poszt)

Gyanútlanul vásároltunk épp Charlieval, mikor a sorok közül egyszer csak elém lépett egy ex kollégám, és köszönés után a második mondata az volt, hogy nem akarok e hozzájuk átmenni dolgozni. Szerinte náluk sokkal jobb, nekem is tetszene.

Gyakorlatilag bennem ragadt a szusz, és mire levegőt vettem volna, már vonszolt is a főnöke elé, akivel történetesen épp bevásároltak ők is.

Jól beprotezsált nála, meg dicsért agyba-főbe a fülem hallatára, így továbbra se nagyon tudtam levegőt venni. Kaptam telefonszámot, valamikor el kellene mennem megnézni a helyet, meg gondolom a kérdéseimet is akkor tehetném fel, mert úgy kicsit lila fejjel sok értelmes nem jutott az eszembe, meg alkalmas se nagyon volt az egész helyzet. (Ezt hívják lerohanásnak, tuti recept, ha azt akarod, hogy a másikban bent ragadjon a szó.)

Na, ez az, amit ha te mesélnél, nem hinném el.

Azóta kóválygok, Charlie meg nevetgél rajtam, hogy a rocksztárság kitart továbbra is, de én ezt egyáltalán nem találom viccesnek. Sőt, hányingerem van az idegességtől, mert megőrülök a váratlan helyzetektől, és bele sem merek gondolni abba, hogy mi lesz, ha megtetszik ez a másik lakásotthon. 

Fogalmam sincs, hogy mit csináljak... Ja, és ezt biztos válaszul kaptam a sorstól, mert nyavalyogtam az életközepi válságomról. Nesze neked Lulu, legyen min tipródni drága! Hát köszi b.zd meg!

És a cikk, amit ígértem Kismacsóék versenyéről, mert "benne vagyunk a tévében!", ja nem, csak a neten. 😉 (Amúgy valóban nem elégedett a harmadik hellyel, mert szerinte ők voltak a legjobbak, és vicc, hogy azok lettek az elsők, akik, de hát "c' est la vie". 

Én nagyon büszke vagyok rá, és mondtam is neki az előbb, hogy inkább azt szeretném, ha majd nagy üzletemberként felvenne maga mellé dolgozni, és kávét főznék, meg nem engednék be hozzá senkit, akit nem akar. Mire ő: -Nyolc órában? Mire én: -Ne légy kicsinyes, majd irányítom a többi titkárnőt, akik valóban értenek a titkárnőséghez! Közben főzöm a sok kávét. ((hihi)) ) 

A válasz

Kedves Gábor!

Legelőször szeretném megköszönni a lehetőséget, és legfőképpen azt, hogy ekkora bizalmat szavaztál nekem.

Azt hiszem, hogy az első mondatom után már sejted mi a döntésem: sajnos nem fogadhatom el a felkínált állást.

Innentől már csak magyarázkodás következik, de szeretném, ha tudnád, hogy nem könnyen jutottam erre a döntésre.

Azt meséltem, hogy tíz év után azért váltottam (többek között), mert szeretnék úgy bolyongani a sok új körülmény között, mint kezdő koromban. Nem akarok csípőből tudni mindent, előre lefuttatni egy-egy esetet.

Ezért rándultam át a szakellátásba, de határozott elképzelésem volt arról, hogy pontosan milyen területen szeretném kipróbálni magam. 

Első körben csak xxxxx állás volt, de elfogadtam, annyira szerettem volna váltani.

Aztán jött egy lehetőség (három nappal a kezdés után!!!), amit egész egyszerűen kijártam magamnak, persze jó diplomáciai érzékkel és sok-sok segítséggel, mert benne volt a pakliban, hogy két szék közül a földre csücsülök.

15-én kezdtem, és Te 16-án kerestél meg.

Nagyon szimpatikus volt a lendületed, a jártasságod, a vezetői stílusod, a rengeteg tapasztalatod, komolyan majdnem beszippantottál, mert azért valljuk be: amikről beszélgettünk, azokban nagyon otthon érzem magam.

Aztán egy egész napot pörögtem ezen, beszéltem, leveleztem minden olyan emberrel, akinek adok a véleményére, és tudom, hogy nem fog befolyásolni, csak a megfelelő kérdéseket teszi fel nekem.

Fejben listát csináltam arról, hogy jelen pillanatban mi a fontos nekem egy munkában, a kettő közül (mostani, felajánlott) melyik milyen mértékben elégíti ezt ki, és mit éreznék, ha bármelyik nem úgy jönne össze, ahogyan szeretném.

Mérlegeltem melyik megoldás után kattognék többet az alternatív jövőn, illetve újabb váltás esetén melyikkel milyen esélyeim lennének.

A mérleg hol erre, hol arra billent. Aztán tegnap estére beállt.

Azóta megnyugodtam, és elhatároztam, hogy még ma megírom a válaszomat, hogy semmiképp ne raboljam a Te és az intézményed idejét.

Minden jót kívánok, és természetesen azt, hogy minél hamarabb találjatok valakit, aki nagyon profi ebben!

Remélem nem haragszol rám, és nem okoztam csalódást.

Üdv: Lulu

.