Blogvember, november 19.

Nem saját ötlet, de én is visszanéztem a tavaly november 19-ét.

Egy éve épp hajat festettem, most holnap tervezem. 

Voltam ócskás piacon, és emlékszem a ruhára, meg a polár aláöltözős pulcsira, amit a futáshoz vettem. A ruhát nagyon szeretem, majd előveszem, mert mostanában lőttem olyan téli thermo harisnyát, ami belül testszínű, így olyan, mintha csak egy vékony fekete harisnya lenne rajtam, közben tényleg jó meleg. A pulcsi meg olyan meleg, hogy meg kell gondolnom, mikor veszem fel, mert belefővök, ha nincs nagyon hideg. 

Írtam Belamiról, hogy Áginál volt. Akkor még Pesten lakott Kismacsóval. Most meg... Azért gyorsan tudnak átrendeződni a dolgok. Esetükben nagyon jó, természetes és előremutató, de akkor is fura, hogy milyen hirtelen vesznek új irányt az események.

Egy éve még nem tudtam, hogy bevállaljam e másodállást, de papírokat töltögettem, és december 1-én már kezdtem. Nehéz, de szép 10 hónap volt, szerettem. 

Hétvégén egy buliba vagyok hivatalos, és azon tűnődtem, hogy fel kellene avatnom a bőr rövidnadrágomat.

Persze harisnyával, hosszú csizmával gondoltam, mert nem tudom mennyire lesz hideg. Kicsit félek, hogy az én lábaim nem elég jók ehhez a viselethez, de majd felpróbálom az outfitet, és megmutatom Charlienak. Ő nem szokott mellébeszélni, ha nem áll jól valami, azt egyből megmondja. (Majd lecserélem ezeket a képeket sajátra, ha minden jól megy.)

Instgram: szuper outfitek

Veszteségekről

Az elmúlt napokban rengeteget tűnődtem a veszteségről, mint olyanról.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy élnek a szüleim, sőt az egyik nagymamám is. 

Haltak meg már számomra fontos emberek, de egyikkel sem voltam napi kapcsolatban, meg idősek voltak, vagy nagyon betegek, így valahogy elfogadtam, hogy el kellett menniük.

Most, két héten belül, kétszer is megcsapott annak a szele, hogy vannak sokkal fájdalmasabb veszteségek, és én nagyon megijedtem. 

Azt hiszem, a legesleg veszteségem eddig az első házasságomban ért, mikor kiderült, hogy az akkori férjem megcsal.

Emlékszem, milyen pánikrohamom volt, nem mertem lefeküdni, elaludni, mert úgy éreztem, hogy meg fogok fulladni. Nagyon kemény volt, máig emlékszem a kétségbeesés ezen fokára. 

Utána sem volt jobb, ráadásul nem tiszteltem magam annyira, hogy azonnal véget vessek a méltatlan helyzetnek, hanem csak tocsogtam benne, és ezzel meghosszabbítottam önön szenvedésem poklát még évekig. Butabutabuta én! 

Mire elváltam, már bele voltam fásulva abba, hogy nekem egyszerűen nem lehet jó, nekem mindig mindennel és mindenkivel szívni kell. 

Egyedül a két fiammal tudtam jól lenni, miattuk nyert értelmet az életem, és szerintem már rég nem lennék, ha ők nincsenek. 

Charlieval lassan kisimultak a dolgok.

Rengeteg küzdelmünk volt vele is, de vállvetve, soha nem éreztem magam egyedül. 

Sajnálom, hogy nem tudtam megadni neki a legnagyobb álmát, de próbáltam, erőn felül megpróbáltuk, nem sikerült, el kellett engedni. 

Eljött a nyugalom ideje. Meg az öregedésé.  

Reménykedtem, hogy most egy ideig örülhetek magamnak, a nyugis kis életemnek. Nagyon-nagyon fejbe kólintott, hogy ez egyáltalán nem így működik. Nagyon nem. Törékeny minden.

Hogyan lehet túlélni az életet?

Kezd értelmet nyerni a jelenben élés, hogy jelen legyek, ne hajtsam az időt, az eseményeket. Ne várjam télen a nyarat, nyáron a telet, stb.. 

Legtöbbet Mórtól tanultam mostanában, aki MINDEN PILLANATOT KIHASZNÁL, amit vele foglalkozunk, fáradhatatlan, ha közös élményekről van szó, és hálás mindenért. Őt nem érdekli a múlt, a jövőt meg nem is érti, csak a pillanatban él. Valahogy így kellene nekem is, azt hiszem.  

November rain

Nem szeretem ezt a hónapot, főleg az elmúlt napok időjárásával. Sötét volt szinte mindig, nyirkos minden.
Ehhez a hónaphoz kapcsolódik egy csomó sikertelen lombikom, az egyik vetélésem (a másik június).
Hangulat szempontjából ez a legveszélyeztetettebb hónapom, meg nyár eleje még.
Mégis mit szeressek rajta?

Szerencsére itthon minden könnyebb, mert olvasok egy csomót, meg filmeket nézek, ezek a dolgok teljesen kikapcsolnak.
Nagyon szerettem volna úszni menni, de vasárnap eléggé fájt a hasam lent, mindenféle gyulladást "diagnosztizáltam" magamnak. Aztán elmúlt magától, szerintem kezdenek a hormonjaim is változni, félek, hogy hamarosan elkezdődik nálam a változókor. (Sajnos fél petefészek felével, plusz a rengeteg lombikkezeléssel ez bármikor bekövetkezhet.)
Belamival beszélgettem erről, ő úgy tanulta, hogy a változókori hormonpótlás nem túl biztonságos (rákkeltő), csak indokolt esetben javasolják (extrém csontritkulásnál például).
Szóval maradok a teázásnál, meg a progeszteron krémen gondolkodok a ciklus második felében, szerintem ezekkel még elhúznám egy darabig.
Nőgyógyászhoz is el fogok menni, kellene rákszűrés, meg egy ultrahang sem ártana, hogy mi újság bent.

Sajnos a munkahelyemmel kapcsolatosan is vegyesek az érzelmeim továbbra is, úgyhogy a fentiekkel együtt elég sz.rul indult a hét.

Tegnap délelőtt mérgemben megint rátelefonáltam az oktatómra, mert szeptember legelején csináltuk meg Kismacsóval a sikeres KRESZ vizsgát, de még mindig nem sikerült vezetnem egyszer sem. Sokáig az igazolásunk nem érkezett meg onnan, ahol a vizsgát kellett csinálnunk, utána a nyári akciók miatt az oktatók voltak fullra.
Nagyon visszafogottan érdeklődtem, hogy mégis mikor kezdhetnék, erre pár perccel később visszahívott, hogy menjek délre.
Picit belém szorult a szusz, mert felkészületlenül ért a dolog, de lehet, hogy így jobb is volt, mert megijedni sem volt időm.
Két órát "vezettem", az oktató szerint pont annyit bénáztam, mint mindenki elsőnek. (Amúgy ő egy nagyon kedves nő, és türelmes, ami nekem nagyon fontos.)
Nem vagyok benne biztos, hogy szeretni fogok vezetni, de megcsinálom, ezt konokul elhatároztam. Ráadásul szeretnék jól és biztonságosan vezetni, úgyhogy nem érdekel, hogy tetszik vagy nem tetszik a dolog, mint érzés, addig csinálom, míg jól nem megy. Elég makacs tudok lenni az ilyen dolgokban.

Persze Kismacsó semmit nem intézett még magának, szerintem úgy volt vele, hogy majd elkezdi, ha én már mentem valamire. Így tegnap kezdett telefonálgatni.
Nem tudom az idén fog e vezetni, de őt nem féltem, gyorsan beér majd, sőt, szerintem neki elég lesz a kötelező óraszám, vagy kilóméter.

Most ezt a sorozatot nézem.
Kismacsónál láttam belőle részleteket, és annyira fiúsnak éreztem, hogy gondoltam: azért is kipróbálom.
Borzasztóan tetszik, már a második évadot gyűröm.
Nem tudom mi bajom van most ezekkel a tesztoszteronnal átitatott filmekkel (előtte Sons of Anarchy hét évadát néztem végig), de nagyon lekötnek. Lehet, hogy látens agressziót dolgozok ki így magamból. Ki tudja?