Szabi után

Hétfőn aztán mindent megcsináltam otthon, amit két napra terveztem.
Volt mindenhol ablakpucolás, függönymosás. Felmásztam az összes szekrény tetejére, portalanítottam olyan helyeken is, ahová nem minden hétvégén érek el.
Előszedtem a karácsonyi dekorációt, feldíszítettem a lakást.
A végére úgy előjött az allergiám a portól, hogy majd' elpusztultam. Csak az vigasztalt, hogy mindenhol szép tisztaság van, és karácsonyi hangulat. Imádom, na.

Kedden Charlie kivett egy nap szabit, hogy megcsinálja a képeket, amiket vasárnap fényképezett.
Én addig elmentem tüdőszűrésre, mert halogatom már egy ideje.
Aztán Anyunál ebédeltünk, meg vettünk a konyhába asztali díszt, meg elvittük a képeket Charlie ismerősének. Az ismerős a külvárosban lakik, tök romantikus részen, volt sok kutya, meg válogatás, hogy melyik ház tetszik nekünk, hol tudnánk elképzelni magunkat. Annyira jó volt.
Még vettünk a "Mekiben" Charlienak fagyit, nekem forró csokit (elég gagyi 430-ért szerintem), aztán végre hazamentünk, és vége is lett a szabinak.

Este megnéztük a második részét a Westworldnek.
Ez egy új sorozat, érdekesnek találom. Mondjuk volt már egy hasonló sorozat, ami nagyon ellaposodott a végére, de reménykedek, hogy most nem így lesz.

Ma elég kedvetlenül jöttem dolgozni, annyira nagyon szeretek otthon lenni.
Meg eltelik pár nap, és kizökkenek a kerékvágásból, idő kell, hogy felvegyem megint a ritmust.
Ennek köszönhetően nem sok értelmeset csináltam ma, jobbára a társalgóban bohóckodtam a lépcsőzőgépen, míg a lányok a karácsonyi díszítést rakták fel. Jól elhesszeltem az időt, hogy egészen pontos legyek.
Margóval kitaláltuk a vetélkedőket a pénteki Mikulás bulira, jó lesz nagyon.
Igaz, megint este nyolcig leszünk, meg számolgattam, hogy még mindig van négy óra pluszom, de nem baj, összegyűlik egy bónusz nap. Az meg nem rossz így ünnepek előtt. ;-)

Úgy semmi különös nincs

Amúgy tényleg.
Hétfőn nekem sem volt kedvem dolgozni jönni, de szerintem ezzel nem voltam egyedül.
Este végigcsináltam a torna programomat (callanetics + lépcsőzés), amitől úgy kimerültem, hogy bedőltem az ágyba, mint egy darab fa.

Tegnap már jobb volt, de nem is dolgoztam magam halálra.
Volt egy érdekes beszélgetésem a pszichológusunkkal, erről akartam egy posztot, de majd máskor, mert ma semmi mélység nincs bennem, csak felületet vakargatok, egyszerűen most nem megy több.

Nincs rosszkedvem, meg bajom sincs, csak egyszerűen most ilyen üzemtakarékos módon vagyok, néha ilyen is kell.
Kívülről -szerintem- semmi sem látszik, mert kedves vagyok és érdeklődő, de egy bizonyos ponton túl nem vagyok hajlandó semmibe belemászni sem érzelmileg, sem értelmileg a munka terültén.
Szerintem ez félig tudatos, mert közeleg a ciklus vége, amikor is nagyon érzékeny vagyok, és semmi kedvem kibillenni ebből a stabilitásból, amiben hetek óta leledzek.
Bocsi, de most ez van!  

Keddi mélypontjaim

Úgy két hete is pont keddre esett.
A munkahely konyhájában ültem, az egyik lány azon nyavalygott, hogy Margó néni (kollégám) menjen a szülői értekezletére, közben kihívóan rám nézett.
Tudtam, hogy én fogok menni, de egy büdös szót nem szóltam, csak magamban gondoltam rém csúnyákat, meg azon tűnődtem, hogy tulajdonképpen mi a francot keresek én itt?!?!
Aztán másnapra el is múlt.

Ma meg még be sem léptem a kapun, már az egyik gyermekfelügyelő ott toporgott, hogy mit üzent Margó, és AZONNAL kell, meg ..., és még ..., csak sorolta, nekem meg kúszott az agyvizem felfelé, mert agresszívvá válok, ha sürgetnek, hajtanak, utálom a kapkodást, a rohanást.
Leültem az íróasztal elé, erre bejön, hogy akkor most nem megyek az értekezletre?!?!
-Nem tudok egy seggel két lovat megülni. Melyik fontosabb?
-Mindkettő... Nem tudom.
-Jó, akkor beviszem az aktákat, és megbeszélés közben ezt is csinálom.
És olyan erővel markoltam a tollat, hogy majdnem eltört. Legszívesebben beledöftem volna szegény nőbe, pedig ő aztán nem tehetett semmiről, csak tájékoztatott.

Bent lenyugodtam, és a nap további részében nem voltam hajlandó felidegesíteni magam, pedig semmi sem sikerült.
Potyára vittem át egy gyereket másik városba beiratkozni, mert nem fogadják el a bizonyítványát. Bele van javítva, illetve át van húzva benne egy szó, ki kell nyomoznom, hogy ennyire bénák ott a régi sulijában, vagy más az ábra, de erre gondolni sem akarok.
Aztán telefonálgattam, körözéseket írtam, meg visszavonókat, és úgy elröppent az idő, hogy 15.45-re értem be a Rendőrségre a papírokkal.
A nő kicsit fura fejet vágott, de átvette.
Aztán visszaértem, és kiderült, hogy azonnal mehetek vissza, mert olyan szökésünk van, amit azonnal jelenteni kell, hiába van vége a rendőrök munkaidejének.
Az ügyeletes lecseszett, hiába próbáltam magyarázni, hogy ez nem várhat reggelig, momentán tett rá, morgott, vicsorgott, mint egy láncra vert kutya.
Még mindig nem idegeltem magam, jóvanaz', pont lecarom', megyekvégrehaza'.
Erre lerohadt a busz a város határában, a telefonom meg lemerülőben, de az utolsó szó jogán megbeszéltem Charlieval, hogy elém jön autóval, és bevásárolunk ott a Lidlben (előtte robbant le a busz épp), hogy időt nyerjünk.

Végre itthon!
Charlie csinált tortillából pizzát, azaz a sütőlapra pakolta a lapokat, megkente tejföllel, pestóval, pakolt rá paradicsomot, sonkát, sok-sok sajtot, és pillanatok alatt összesütötte. Nagyon gyors, és annál is finomabb.
Ittunk hozzá egy-egy pohárka fehérbort, amitől kellően kipirultam, és csak röhigcsélek itt ezen a béna napon.
Ja, és még adós maradtam az övvadászattal, meg a vasárnappal úgy általában.

Terápiás takarítás

Azt már látom, hogy a "nagyon korán kelek" projekt nem működik, bár ahhoz meg nem éjfélkor kellene ágyba kerülni minden nap. Nem is értem, hogy Charlie hogy bírja, mert ő tényleg korán kel, de későn fekszik.

Ma befejezem a konyhát.
Igazából a neheze maradt, mert ugyan a hűtő játékos és babra munka volt, de csak egy dolog a konyhában, ott a sok szekrény, amit mind ki szeretném rámolni.

Azt hiszem, hogy jó most nekem ez az egész, valami hihetetlen jó érzés volt nyitogatni a nagyon tiszta (előtte sem volt koszos, csak ujjlenyomatos, meg jeges a mélyhűtője) hűtőt, és egyre jobb lesz, ahogy haladok végig a lakáson.
Mivel közben van időm rengeteget gondolkozni, talán a végére a fejemben is rend lesz teljesen.
Ajánlom mindenkinek terápiás jelleggel a takarítást. ;-)

by Anselm Zielonka