2016. november 30., szerda

Szabi után

Hétfőn aztán mindent megcsináltam otthon, amit két napra terveztem.
Volt mindenhol ablakpucolás, függönymosás. Felmásztam az összes szekrény tetejére, portalanítottam olyan helyeken is, ahová nem minden hétvégén érek el.
Előszedtem a karácsonyi dekorációt, feldíszítettem a lakást.
A végére úgy előjött az allergiám a portól, hogy majd' elpusztultam. Csak az vigasztalt, hogy mindenhol szép tisztaság van, és karácsonyi hangulat. Imádom, na.

Kedden Charlie kivett egy nap szabit, hogy megcsinálja a képeket, amiket vasárnap fényképezett.
Én addig elmentem tüdőszűrésre, mert halogatom már egy ideje.
Aztán Anyunál ebédeltünk, meg vettünk a konyhába asztali díszt, meg elvittük a képeket Charlie ismerősének. Az ismerős a külvárosban lakik, tök romantikus részen, volt sok kutya, meg válogatás, hogy melyik ház tetszik nekünk, hol tudnánk elképzelni magunkat. Annyira jó volt.
Még vettünk a "Mekiben" Charlienak fagyit, nekem forró csokit (elég gagyi 430-ért szerintem), aztán végre hazamentünk, és vége is lett a szabinak.

Este megnéztük a második részét a Westworldnek.
Ez egy új sorozat, érdekesnek találom. Mondjuk volt már egy hasonló sorozat, ami nagyon ellaposodott a végére, de reménykedek, hogy most nem így lesz.




Ma elég kedvetlenül jöttem dolgozni, annyira nagyon szeretek otthon lenni.
Meg eltelik pár nap, és kizökkenek a kerékvágásból, idő kell, hogy felvegyem megint a ritmust.
Ennek köszönhetően nem sok értelmeset csináltam ma, jobbára a társalgóban bohóckodtam a lépcsőzőgépen, míg a lányok a karácsonyi díszítést rakták fel. Jól elhesszeltem az időt, hogy egészen pontos legyek.
Margóval kitaláltuk a vetélkedőket a pénteki Mikulás bulira, jó lesz nagyon.
Igaz, megint este nyolcig leszünk, meg számolgattam, hogy még mindig van négy óra pluszom, de nem baj, összegyűlik egy bónusz nap. Az meg nem rossz így ünnepek előtt. ;-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése