Keddi mélypontjaim

Úgy két hete is pont keddre esett.
A munkahely konyhájában ültem, az egyik lány azon nyavalygott, hogy Margó néni (kollégám) menjen a szülői értekezletére, közben kihívóan rám nézett.
Tudtam, hogy én fogok menni, de egy büdös szót nem szóltam, csak magamban gondoltam rém csúnyákat, meg azon tűnődtem, hogy tulajdonképpen mi a francot keresek én itt?!?!
Aztán másnapra el is múlt.

Ma meg még be sem léptem a kapun, már az egyik gyermekfelügyelő ott toporgott, hogy mit üzent Margó, és AZONNAL kell, meg ..., és még ..., csak sorolta, nekem meg kúszott az agyvizem felfelé, mert agresszívvá válok, ha sürgetnek, hajtanak, utálom a kapkodást, a rohanást.
Leültem az íróasztal elé, erre bejön, hogy akkor most nem megyek az értekezletre?!?!
-Nem tudok egy seggel két lovat megülni. Melyik fontosabb?
-Mindkettő... Nem tudom.
-Jó, akkor beviszem az aktákat, és megbeszélés közben ezt is csinálom.
És olyan erővel markoltam a tollat, hogy majdnem eltört. Legszívesebben beledöftem volna szegény nőbe, pedig ő aztán nem tehetett semmiről, csak tájékoztatott.

Bent lenyugodtam, és a nap további részében nem voltam hajlandó felidegesíteni magam, pedig semmi sem sikerült.
Potyára vittem át egy gyereket másik városba beiratkozni, mert nem fogadják el a bizonyítványát. Bele van javítva, illetve át van húzva benne egy szó, ki kell nyomoznom, hogy ennyire bénák ott a régi sulijában, vagy más az ábra, de erre gondolni sem akarok.
Aztán telefonálgattam, körözéseket írtam, meg visszavonókat, és úgy elröppent az idő, hogy 15.45-re értem be a Rendőrségre a papírokkal.
A nő kicsit fura fejet vágott, de átvette.
Aztán visszaértem, és kiderült, hogy azonnal mehetek vissza, mert olyan szökésünk van, amit azonnal jelenteni kell, hiába van vége a rendőrök munkaidejének.
Az ügyeletes lecseszett, hiába próbáltam magyarázni, hogy ez nem várhat reggelig, momentán tett rá, morgott, vicsorgott, mint egy láncra vert kutya.
Még mindig nem idegeltem magam, jóvanaz', pont lecarom', megyekvégrehaza'.
Erre lerohadt a busz a város határában, a telefonom meg lemerülőben, de az utolsó szó jogán megbeszéltem Charlieval, hogy elém jön autóval, és bevásárolunk ott a Lidlben (előtte robbant le a busz épp), hogy időt nyerjünk.

Végre itthon!
Charlie csinált tortillából pizzát, azaz a sütőlapra pakolta a lapokat, megkente tejföllel, pestóval, pakolt rá paradicsomot, sonkát, sok-sok sajtot, és pillanatok alatt összesütötte. Nagyon gyors, és annál is finomabb.
Ittunk hozzá egy-egy pohárka fehérbort, amitől kellően kipirultam, és csak röhigcsélek itt ezen a béna napon.
Ja, és még adós maradtam az övvadászattal, meg a vasárnappal úgy általában.