A döntés

Nem megyek sehová, nem váltok (még). Röviden.

Hosszabban. 

Ezzel fekszem és kelek egy hete, listát írtam, sorsot húztam, de mindvégig akkor nyugodtam le kicsit, mikor azt fontolgattam, hogy maradok. Igen, maradok a nyomasztásban, az összevisszaságban, ebben a nagy katyvaszban. Nincs ebben logika, meg észérvek, én most az érzéseimre hallgattam, és lehet meg fogom bánni, de majd akkor kitalálom mi legyen. Nekem valahogy nem szokott bejönni, ha csupán az eszemre hallgatok. Az a legjobb, mikor a kettő összecseng (ész és szív), de ez nem mindig sikerül. 

Emlékszem, egyszer csak az eszemre hallgattam.

Volt is két nyűgös évem nevelőként, amit így utólag már nem bánok, mert legalább már azt tudom biztosan, hogy mit nem akarok. Szóval mindenből lehet tanulni, meg fejlődni.

Sajnos nincs varázsgömböm, hogy megnézzem, egyik, majd másik döntés jövőbeni lefolyását. 

Csak annyit tudok tenni magamért, hogy az érzéseimre hallgatva a nekem valamiért komfortosabb megoldást választom, hogy az "itt és mostban" jól legyek, aztán, ha elmentem a falig, akkor kitaláljam a következő lépést. 

Azt hiszem ez most ennyi.  

Úgy semmi különös nincs

Amúgy tényleg.
Hétfőn nekem sem volt kedvem dolgozni jönni, de szerintem ezzel nem voltam egyedül.
Este végigcsináltam a torna programomat (callanetics + lépcsőzés), amitől úgy kimerültem, hogy bedőltem az ágyba, mint egy darab fa.

Tegnap már jobb volt, de nem is dolgoztam magam halálra.
Volt egy érdekes beszélgetésem a pszichológusunkkal, erről akartam egy posztot, de majd máskor, mert ma semmi mélység nincs bennem, csak felületet vakargatok, egyszerűen most nem megy több.

Nincs rosszkedvem, meg bajom sincs, csak egyszerűen most ilyen üzemtakarékos módon vagyok, néha ilyen is kell.
Kívülről -szerintem- semmi sem látszik, mert kedves vagyok és érdeklődő, de egy bizonyos ponton túl nem vagyok hajlandó semmibe belemászni sem érzelmileg, sem értelmileg a munka terültén.
Szerintem ez félig tudatos, mert közeleg a ciklus vége, amikor is nagyon érzékeny vagyok, és semmi kedvem kibillenni ebből a stabilitásból, amiben hetek óta leledzek.
Bocsi, de most ez van!  

Elengedni

Annyira szomorú volt leszedni a karácsonyfát.
Közben rájöttem, hogy ez (is) nagy baj velem, hogy szörnyen nehezen engedek el mindent. Basszus még ezt is, pedig ez ismétlődő, kiszámítható dolog, és mégis.
És innentől végiggondolkoztam a takarítást, hogy milyen sokat kell még változnom, fejlődnöm, hogy igazán boldog legyek, és értékelni tudjam azt, ami(m) van. Mert a boldogság kulcsa -ugye- a kezünkben van, legtöbbször csak hozzáállás kérdése minden.

Meg olyan is volt, hogy tegnap ismételték valamelyik adón a "Hamis a baba"-t, és nekem erről eszembe jutott, hogy 2007-ben pont így január elején volt ugyanez a film, de az is lehet, hogy egy másik ebből a csöpis sorozatból.
És én akkor ott hencseregtem a hatalmas franciaágyamon a két gyerekkel, ők játszottak, én meg tűnődve néztem őket. Azon járt akkor a fejem (pontosan emlékszem), hogy mi olyan jól vagyunk így hárman, nem kell nekünk senki, mert úgysem lehetséges, hogy a fiúk is elfogadjanak valakit, akit én szerethetek (Belami nagyon durván reagált minden hímneműre, aki be akart törni az apja helyére), szóval el kell ezt engedni, majd lesz párom, ha ők felnőnek, mert én még akkor sem leszek kétségbeejtően öreg, vagy ilyesmi. És én akkor nagyon szomorúan gyűrtem össze azt a papírt, amire felírtam, hogy milyennek kellene lennie egy számunkra ideális férfinak, mert annyira képtelenség volt az egész.
Körülbelül 2-3 héten belül találkoztam Charlieval, egészen pontosan január 31-én.

Szóval le kell tenni dolgokat, becsukni ajtókat, hogy mások kinyílhassanak.
Ez bizony közhely, de pont a fenti példázza, hogy mennyire igaz.

Nem, nem vagyok szomorú.
Sőt, a hosszas gondolkodástól belém költözött valami habzsolós érzés, hogy "még, még, egy csomó mindent kell csinálnom, kipróbálnom, megvalósítanom!".
Szóval mert januárban megint megvolt Ötvös Csöpi, egy csomó sorsfordító dolognak kell történnie. Hát nem? Hát de. ;-)

Ui.: Az milyen már, hogy leírom mindezt, majd felállok, hogy kinyissam az ajtót Blaminak, és elszakad a mala láncom? Az, aminek el kell szakadnia, mikor megoldódik valami. Most már tényleg kíváncsi vagyok erre az évre. :-)
(Mi a francot kell ilyenkor csinálni a kövekkel?! Vízbe dobni, vagy mi? Meg kell azonnal kérdeznem valakitől!)