2017. április 29., szombat

Szépséges hosszú hétvége

A csütörtök és a péntek olyan fárasztó volt, hogy felért legalább négy nappal.
Mondjuk tegnap azt már kicsit sem bántam, hogy a lányokkal találkoztunk késő délután, és csak az szabott határt a csacsogásnak, hogy záróra lett, ahová beültünk.
Jó volt nagyon, még úgy is, hogy munkából egyből a tali színhelyére romboltam, nem volt időm hazamenni, kicsit összekapni magam (smink, csini ruha, ilyenek).

Így ma negyed tízkor keltünk Charlieval, utána elmentünk a piacra friss spárgáért, meg vettünk csirkemellet, spenótot, paradicsomot, paprikát, házi sajtot, csupa finomságot.
Aztán Charlie elvitt turkálni kicsit, ami felért egy transzfúzióval. Találtam egy fekete, nagyon vékony vászonból, lenge nyári nadrágot, egy ingruhát és egy csodaszép kék pólót, ami anyagában hímzett. Mindezt hatszáz forintért. Annyira tuti! 😍
Charlie pedig ezt alkotta a piacos összetevők egy részéből:



Később átmentem a Mömax-ba egy volt kollégámmal beszélni pár szót, de legfőképpen meg akartam nézni az új sminktetoválásait. A szájtetoválására voltam a legkíváncsibb, még soha nem láttam élőben ilyesmit. Meg is beszéltük, hogy gyógyultan is megtekintem majd, mert halálosan érdekel a végeredmény.
Ahogy nézelődtünk ott, megláttam, hogy vannak kafa kávéscsészék, úgyhogy vettem is mindjárt két garnitúrát:




Enyém a piros, Charlié a zöld. Gondolkodóban vagyok, hogy megveszem az egész készletet, azaz lesz még kék, sárga, narancssárga és nem is tudom mi volt a hatodik szín.

Belami a hétvégét a szülőszobán tölti, most elválik, hogy marad e a szülészet nőgyógyászatnál, vagy inkább mégis a belgyógyászatra építi az endokrinológiát. 😉
Kismacsó meg elment az apjával az apai nagymamájához, majd holnap jön haza.
Mi vasárnap Anyuékkal bográcsozunk, hétfőn meg Zozetti lesz a program, legalábbis nekem, mert Charlie unokatesós találkozóra megy, engem meg lerak Zozóéknál, az öccsét meg felveszi, és viszi magával.
Abban reménykedek, hogy a munkahelyem nem zavar be ebbe a szépséges hosszú hétvégébe.

2 megjegyzés:

  1. Te jó ég, vagy 25 éve nem hallotam a kafa szót :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy bizony! Kb. 25 éve mondogattam utoljára. Nem tudom, hogy jött most elő. ;-)

      Törlés