Szeretjük Kőszeget

Sőt! Imádjuk.

Mór mindenhová, és ezt tényleg így kell érteni, hogy MINDENHOVÁ bejöhetett velünk. A várba is. A várban lévő termekbe is. A Tejbárba. A pizzázóba. Ha megkérdeztük az étteremben, hogy a teraszon leülhetünk e vele, akkor nem értették a kérdést, mert az a minimum. Meg víz tálkában, kedves szavak. Annyira jó volt, hogy nem kell azon szoronganom, hogy kit zavar a kutyánk. 

A szállás bájosan retró volt.

És akkor még finoman fogalmaztam, de a végére úgy megszerettük a templom szagú, ósdi -de műemlék jellegű- lakrészünket, hogy haza sem akartam jönni. 

A működtető egy japán fickó, aki angolul és lengyelül tudott csak beszélni, rettentően kedves és udvarias volt, annyira, hogy először a Bates Motel jutott az eszembe, de szerencsére semmi baj nem volt vele. 

A hálónkban volt egy ember magasságú nagyon régi tükör betámasztva a falhoz, na, azt szívem szerint letakartam volna éjszakára, de végül nem foglalkoztam vele, sőt, ahányszor elindultam kifelé, megcsodáltam a lábaimat benne, hogy milyen jó kis izmosak. 

Rengeteg tervünk volt.

Végül csak annyit valósítottunk meg belőle, ami kényelmes és pihentető volt. Így végül a legtöbbet Kőszeg és környékén tekeregtünk, a házassági évfordulónkon helyben kirándultunk, a szülinapomon elmentünk Sopronba. Na, az annyira nem jött be, nekem túl köves, túl meleg volt így nyáron, szerintem jobb lenne ősszel vagy tavasszal. 

Futottam egy nagyon jólesőt a tó körül. 

Üldögéltünk a főtéren zenét hallgatva, dúdolva. Szerettem volna egy délelőttöt is eltölteni egyedül egy kávéház teraszán, de végül az nem jött össze, annyi minden mást csináltunk.

Charlie kilencedikén reggel elvitte Mórt egy gyors sétára, és hozott nekem a cukormentes "czukrászdából" egy szép rózsaszínű mignont, meg gyertyát, úgyhogy a fújás-kívánság is megvolt. 

Finomakat ettünk.

Minden nap máshol, úgyhogy rengeteg ételt kipróbáltunk, én csak egyszer nyúltam mellé, egy Cézár saláta nem jött be. Egyik helyen olyan finom pizzát ettem, hogy azóta is összefut a nyál a számban, ha rágondolok. 

Ma ráálltam itthon a mérlegre. Áhh! Inkább hagyjuk is! Vissza kell fogni magam megint. 

Tegnap jöttünk haza, mert ma már éjszakázok a másodállásban.

Másik munkámban a héten még szabin leszek, ez jó.

Holnap fodrász, szombaton nappalos műszak. Nem állítanám, hogy túl nagy kedvem van az egészhez..

Újra itthon

Tegnap érkeztünk haza, Kismacsó várt bennünket lázasan, betegen.

Belami szerda estétől vasárnapig velünk volt Fonyódon, úgy volt, hogy szombaton Kismacsó is csatlakozik. Nagyon örültem ennek a fordultanak, hiszen együtt már nagyon régen nyaraltunk, de aztán Kismacsó írt, hogy nem érzi jól magát, nem indul el tőlünk. Kicsit megszívatva éreztem magam, de aztán, mikor megláttam itthon, örültem, hogy nem indult el. Gyógyszert adtam neki, teát csináltam ipari mennyiségben, mert azt mondta, hogy kb. 20 órája aludt egyhuzamban, szóval féltettem a kiszáradástól. Természetesen így nem engedtem vissza Pestre, majd délután lesétál a háziorvosához, és kiíratja magát pár napra. 

Ma már sokkal jobban néz ki, mint tegnap, valószínűleg valamilyen influenza ez, mert az izületei is fájnak.

Fonyódon megint csodálatos volt, szokás szerint.

Csütörtök kivételével MINDEN reggel kocogtam Mórral kb. 4 kilómétert, és csak azért ennyit, mert olyan hegymenetek voltak azon az útvonalon, hogy nem bírtam többet, és az első nap után olyan izomlázam volt folyamatosan, hogy az is akadályozott a vitézkedésben. 

Olyan 6.30 körül húztam futócipőt reggelente, és ahogy haladtunk a kilátó környékéhez, valami fantasztikus volt a látvány, meg teljes a csönd, nagyon élveztem minden percet. Kifulladva érkeztünk vissza, (közben meg-megálltunk a kilátásban gyönyörködni), addigra Charlie csinált reggelit, amit egy gyors zuhanyzás után hosszan, elnyújtottan elköltöttünk. Utána mindig volt valami rövidebb, mászkálós program a környéken, majd ebéd, aztán pihenés, olvasás. Olyan 3-4 óra körül mentünk a kutyás strandra, és ott voltunk estig. Innen még vagy beültünk valahová, vagy otthon vacsoráztunk, beszélgettünk.

Csütörtökön, mikor reggel nem én vittem Mórt a reggeli körre, akkor a strandról gyalog mentem fel a házhoz, szóval még azon a napon is volt extra mozgás, de kellett is, mert ettem, amit megkívántam, persze ésszerű keretek között. Csak étel mérleg volt nálam, azt sem mindig használtam, úgyhogy a súlyomat csak itthon tudtam megint megmérni. Köszönhetően a sok mozgásnak tartottam a súlyomat, ami kicsit csalódás is volt, mert abban reménykedtem, hogy kevesebb lesz, mint amikor elindultunk itthonról. Hiába na, azért a sok mozgás önmagában nem elég, a kalóriadeficit is kell hozzá, legalábbis nekem. Majd 27-én bővebben is írok a bikinis fotóim kapcsán, mert elég megdöbbentő volt bizonyos dolgokra ráeszmélni.

Vissza a csütörtök estére!

Azért csak nem bírtam magammal, elsétáltam arra, ahová esetleg beadnám a jelentkezésemet, meg körbenéztem, hogy hol élnék szívesen, szóval erősen vizionáltam az ottani életünket megint. Ennyi most elég is volt, tényleg kiélveztünk minden egyes percet ott, semmi hiányérzetem nincs, csak hazajönni nem nagyon volt kedvem.  

Ma és holnap még szabadságon vagyok.

Lassan a mosások végére érek, valami hihetetlen mennyiségű szennyes össze tud gyűlni egy hét alatt. Tegnap este még Mórt is megfürdettük, és hiába fürdött minden nap a Balatonban, valami szörnyűségesen koszsos lé jött le róla (lehet pont azért), de most tiszta és illatos, puha a szőre, és nagyon fáradt az elmúlt egy héttől. Nagyon élte ezt a nyaralást ő is.

Az vicces volt, mikor a fürdés után az alvós maciját, meg a hámot és a pórázt is mosásba raktam, és ő nézett kétségbeesetten, hogy "Ne mááár!". Ült egy darabig a mosógép mellett, aztán elunta, és keresett másik alvós plüsst. Aztán, mikor éjjel kinyitotta a szárító ajtaját Charlie, akkor Mór kilopta a macit, és elvitte egy általa rejteknek vélt helyre. Annyira cuki ezzel a ragaszkodásával a macijához, ami már olyan viharvert, hogy félek kimosni.  

 

Belami utolsó este meghívott bennünket a Villa Kávézóba, hogy onnan nézzük a naplementét.

Pont ott volt az Elefánt zenekar kávézni, Charlie teljes izgalomban volt. Én is szeretem pár számukat énekelni bömbölni az autóban, de ez a rajongás dolog nem az én műfajom, képtelen lennék odamenni, és közös képet, aláírást kérni. Nem tudom miért, de nekem ez nem megy, ilyen vagyok. Végül Charlie sem ment oda, mert az énekes valami csajt akart épp befűzni, és nem akarta zavarni. A menedzserük, vagy irányítójuk viszont odajött hozzánk Mórt megsimogatni, és onnan gondolom, hogy ő volt a főnök, mert mikor azt mondta, hogy "Indulunk!", akkor a frontember is úgy felpattant a csaj mellől, mintha darázs csípte volna meg, és már ültek is be a buszukba. Érdekes volt.

És akkor itt vannak az új háttérképeim a telefonra, úgy néz ki, hogy új hagyományom van.

Ez volt tavaly augusztustól eddig:

Most meg ezek közül lett:

Újra itthon

Nem állítom, hogy nem maradtam volna még szívesen.
Hiányozni fog a víz, a ráérős reggelek, hogy naptej - és tenger illatú vagyok, és fürdőzés után kiül a bőrömre a só.
A lemenő nap színei (ott valami gyönyörű), a szabadban elköltött vacsorák, miközben rálátunk a tengerre.

Persze megvolt ennek a pár napnak az árnyoldala is, mert mintha a sós tengervíz kitisztított volna egyéb csatornákat is: felgyülemlett frusztrációk távoztak hangosan, de legalább tanultunk belőle valamit. Legalábbis remélem.

Lelazulva, békésen értünk haza, jó lenne így maradni sokáig.