Húsvét

Először is, kellemes húsvétot kívánok mindenkinek!

Őszintén szólva, én hennába pácolva ünnepelek épp, mert nem várunk most senkit, majd valamikor este ugranak be Belamiék, ma jönnek haza az egy hetes mátrai pihenésből.

Nagyon nyugisra sikerültek az elmúlt napok. 

Leszámítva a péntek délelőttöt, mikor is megnéztem a Szabó Bence és Pálinkás Szilveszter riportokat (előtte nem volt időm rá), utána meg azt, ahol Hajdú költözött be Orbán Viktorhoz. Csak, hogy tájékozódjak mindenről. Inkább nem kezdek most bele abba, hogy miktől ugrott meg a vérnyomásom, mert amúgy sem vagyok nyugodt a vasárnappal kapcsolatosan csöppet sem. 

Viszont utána cuki kis program volt a ház kertjében, Mór egyik kutya pajtijának tartott a gazdája szülinapi partit.

Én nem vagyok ennyire elvadult, beérem egy-egy képpel Mór szülinapján, de van, aki halálosan komolyan veszi ezt. Engem csöppet sem zavar, úgyhogy lementünk. Volt a kutyusoknak saját sütésű, kutya keksz, a gazdiknak muffin és üdítő. Ajándékot vittünk (két elrághatatlan labda), és kaptunk (nyuszifül, halas rágcsa). 

Mór volt a legnagyobb, de nagyon élte a bulit, utána kidőlt rendesen.

Szombaton Charlieval elmentünk a piacokra.

A "rendes" piacra azért, mert ott a múltkor találtam egy nénit, aki mindenféle alvós figurákat horgol, de tényleg nagyon igényes kivitelben, plusz olyan fonalból is, amit lehet mosni, nem bolyholódik, ezért bababiztos. Elvittem Belami legalább harminc éves rózsaszín maciját, ami már fehér a sok mosástól, szőre alig, és az orra meg van nyúlva a sok markolászástól, csavargatástól, amit Belami apró keze csinált anno. Ennek a mintájára készül Unonak egy hasonló társ alváshoz. 

Még jó, hogy elbeszélgettünk ott a nénivel a dolog technikai részéről, mert mutatta, hogy milyen színű fonalból gondolja, és ekkor rájöttem, hogy ő nem rózsaszínnek látja az agyonmosott macit, szóval gyorsan mondtam neki, hogy ennek MINDENKÉPPEN RÓZSASZÍNNEK KELL LENNIE!!!

Inkább Belaminak lesz ez nosztalgikusan szép érzés, mert Unot egy darabig pont nem fogja érdekelni az egész.

Utána az ócskapiacon is voltunk, de nem találtam most semmilyen kincsecskét. Valószínűleg azért, mert utána a Decathlonba is beugrottunk, és inkább onnan akartam egy bordázott jóga topot az egyik bőszárú nadrágomhoz, szerintem jól fog mutatni együtt.  

Mór az ócskapiac után bekapcsolódott a csavargásba, úgyhogy jól elhúztuk a végét, mert olyan szép volt az idő. 

Tegnap meg Anyuéknál ebédeltünk, jó sok sütit is megkóstoltam.

Na, igen. Ilyenkor én is tolom ám a sonkát, meg töltött káposztát is ettem, szóval kezdek telítődni nagyon. Még biztosan kell maradékmentést csinálni kalácsból és sonkából, de utána visszatérek a majdnem húsmentes étkezésemhez. Valahogy jobban bírom hosszú távon. 

Szeretjük Kőszeget

Sőt! Imádjuk.

Mór mindenhová, és ezt tényleg így kell érteni, hogy MINDENHOVÁ bejöhetett velünk. A várba is. A várban lévő termekbe is. A Tejbárba. A pizzázóba. Ha megkérdeztük az étteremben, hogy a teraszon leülhetünk e vele, akkor nem értették a kérdést, mert az a minimum. Meg víz tálkában, kedves szavak. Annyira jó volt, hogy nem kell azon szoronganom, hogy kit zavar a kutyánk. 

A szállás bájosan retró volt.

És akkor még finoman fogalmaztam, de a végére úgy megszerettük a templom szagú, ósdi -de műemlék jellegű- lakrészünket, hogy haza sem akartam jönni. 

A működtető egy japán fickó, aki angolul és lengyelül tudott csak beszélni, rettentően kedves és udvarias volt, annyira, hogy először a Bates Motel jutott az eszembe, de szerencsére semmi baj nem volt vele. 

A hálónkban volt egy ember magasságú nagyon régi tükör betámasztva a falhoz, na, azt szívem szerint letakartam volna éjszakára, de végül nem foglalkoztam vele, sőt, ahányszor elindultam kifelé, megcsodáltam a lábaimat benne, hogy milyen jó kis izmosak. 

Rengeteg tervünk volt.

Végül csak annyit valósítottunk meg belőle, ami kényelmes és pihentető volt. Így végül a legtöbbet Kőszeg és környékén tekeregtünk, a házassági évfordulónkon helyben kirándultunk, a szülinapomon elmentünk Sopronba. Na, az annyira nem jött be, nekem túl köves, túl meleg volt így nyáron, szerintem jobb lenne ősszel vagy tavasszal. 

Futottam egy nagyon jólesőt a tó körül. 

Üldögéltünk a főtéren zenét hallgatva, dúdolva. Szerettem volna egy délelőttöt is eltölteni egyedül egy kávéház teraszán, de végül az nem jött össze, annyi minden mást csináltunk.

Charlie kilencedikén reggel elvitte Mórt egy gyors sétára, és hozott nekem a cukormentes "czukrászdából" egy szép rózsaszínű mignont, meg gyertyát, úgyhogy a fújás-kívánság is megvolt. 

Finomakat ettünk.

Minden nap máshol, úgyhogy rengeteg ételt kipróbáltunk, én csak egyszer nyúltam mellé, egy Cézár saláta nem jött be. Egyik helyen olyan finom pizzát ettem, hogy azóta is összefut a nyál a számban, ha rágondolok. 

Ma ráálltam itthon a mérlegre. Áhh! Inkább hagyjuk is! Vissza kell fogni magam megint. 

Tegnap jöttünk haza, mert ma már éjszakázok a másodállásban.

Másik munkámban a héten még szabin leszek, ez jó.

Holnap fodrász, szombaton nappalos műszak. Nem állítanám, hogy túl nagy kedvem van az egészhez..

Új kincsecskék

Világos, hogy valami apróság mindig kell a jókedvhez.

Ebbe a medálba egyből beleszerettem, mert picit emlékeztet Mórra, meg -ugye- egy KUTYA!!!

Ezt meg Milonkánál láttam, és beruháztam egyre, tekintve, hogy valami kell az arcomra hétköznapokon is, mert a szem alatti karikáim orbitálisak.

Rengeteget vacakoltam, hogy a két árnyalat közül melyiket válasszam. Végül a világosabbat rendeltem, és úgy tűnik jól. Egyáltalán nem érzem, hogy fent lenne, ugyanakkor a karikáimat elhalványítja, egységesebbé teszi a bőrömet. Még friss beszerzés, de szerintem jó lesz. 

Sztori arról, hogy mennyire át tud változni egy ember, ha a kutyájáról beszél

A munkahelyen van egy csaj, ő egy másik csoportban dolgozik és irodán, de a munkánk időnként összefut, olyankor kér tőlem papírokat, információkat. 

Nagyon fura lány, mindig olyan sértődöttnek, frusztráltnak tűnik, csapkod, sóhajtozik, forgatja a szemét. Eleinte azt hittem, hogy velem van baja, de aztán láttam kollégákkal is beszélni, és rájöttem, hogy ő ilyen, nem egy egyszerű ember. Azért én sem vagyok az, úgyhogy árgus szemekkel figyeltem, hogy mikor lépi át a határaimat, mert azt megkeserüli, ebben biztos voltam. 

Én ugyanis rettenetesen toleráns vagyok..., egy bizonyos pontig. Utána viszont átmegyek vulkánba, és ezt általában senki nem szereti, meg egy kicsit ijesztő is annak, aki még nem hozott ki a sodromból. Érdekes módon, onnantól tök jó kapcsolatban tudok lenni azzal is, akinek leordítottam a fejét, mert tisztában van vele, hogy átlépett egy határt, és ezt nem hagyom. Az emberek ösztönösen jobban tisztelik azt, akinek határai vannak, és nem nyel be mindent, erre már régen rájöttem. 

Szóval szép csendben együttműködtem vele, de éreztem, hogy előbb-utóbb ki fogja verni a biztosítékot nálam. 

Aztán hétfőn leszaladtam hozzá az irodájába egy papírral, amivel már napok óta adósa voltam. És csillogó szemmel kérdezte, tényleg igaz e, hogy uszkárunk lesz. Ledöbbentem, mert egy teljesen más ember ült ott. Elmondta, hogy nekik is pudlijuk van, és egy csoda, nagyon jól választottam. Szinte percek alatt tudtam meg róla ezer dolgot a kutya kapcsán, amikről az elmúlt évben soha nem esett szó. Nem tudtam, hogy vannak gyerekei, hogy ők is emeletesben laknak, ilyenek. De mondott jó kutyakozmetikust, meg állatorvost is.

Azt tudtam, hogy vannak emberek, akik az állatok társaságát többre becsülik, mint fajtársaikét, de eddig még nem láttam ekkora átváltozást. Tök szép, és lágy lett a lány, olyan, akivel szívesen beszélget az ember. Szerintem hozzá ez a kulcs, és én használni fogom, az egyszer biztos. 

Tegnap kimostam Mór összes új és kapott játékát, plédjét.

Berendeztem a sarkot a szobában, ahol aludni fog. A konyhában kitettem a tálkáit, mert enni és inni ott fog. 

Ma még feltekerem a szőnyegeket, átmenetileg egyszerűbb lesz így. Kezd úgy kinézni, hogy felkészültünk. 

Persze izgulok. A következő párbeszéd a napokban zajlott.

Én: -És mi lesz, ha nem fog bennünket szeretni? 

Charlie: -A kutyák a szar, szemét gazdájukat is szeretik, nemhogy azt, aki szerető, rendes velük. Úgyhogy ne aggódj ezen!

Oké. Akkor megpróbálok nem aggódni.  

Oszkár az uszkár?

Rengeteget jár a fejemben a kutya projekt.

Borzasztóan várom már, hogy kiderüljön, sikerült e a fedeztetés, mikor születnek a kutya babák?

Hol lesz a helye, hogyan alakulnak majd a mindennapok? 

Nézegetem a tesók képeit, és szinte már látom magam előtt őt..., tényleg, mi lesz a neve?

Az uszkárok olyan kis finom, elegáns lények, szóval valami ilyen név kellene. 

Fiút szeretnénk, ezért elsőnek az Oszkár név jutott eszembe, de ez nem túl eredeti, azt hiszem. Esetleg ötlet valakinek? 

Ha minden igaz, akkor fekete lesz, mint egy kis ördög, de a Lucifer is olyan elcsépelt, mint a Negró.

Remélem most nem csak az álmodozásig jut a projekt, mint eddig mindig. Rajtam nem fog múlni. 😉 

Lesz e végre kutyánk?

Érzelmi hullámvasutazok.

Hol a sírásig hergelem magam a bizonytalanságaimmal, hol kifejezetten kihívásnak élem meg ezt az egészet.

Most épp az utóbbi.

Leporoltam az itthoni tornákat, hogy akkor innentől minden áldott nap lesz valami. Kicsit arcoskodva fogtam bele Bíró Ica számomra örök érvényű első tornájába, hát... A végére úgy elfáradtam, hogy alig hittem el. Azért teljesen más ez, mint 65 klóval guggolni. Lehet nem is baj, hogy most másfélét csinálok. 

Holnap jóga lesz soron, alig várom.

Az erkélyen kávéházat rendeztünk Charlieval, és szerintem kint is vacsorázunk majd. 

Feldob, hogy valami oltári hülyeséget forgatok a fejemben. 

Charlie kezd rápörögni a dologra, szóval előbb-utóbb lesz egy uszkárunk. Ha minden igaz, júniusban születik, így majd valamikor nyár végén kerülne hozzánk. Persze ezek még csak tervek, de már láttam tesókat, és szerelem első látásra.

Az meg különösen melengeti a szívemet, hogy oda kell majd érte mennünk, ahonnan származok. Ismerjük egymást az anyuka gazdijával. Szóval ezen pörgök most.  

Helyzet...

Annyi mindenről akartam írni a napokban, aztán mindig volt fontosabb, vagy csak simán úgy elfáradtam, hogy nem volt erőm hozzá.

A hétvége nagyon jó volt.

Szombaton este megérkezett a csipet csapatom, Iluskával kiegészítve. Olyan jó hangulat kerekedett, hogy Kismacsó el sem ment a szokásos buli körútjára, inkább maradt itthon kártyázni Ilussal, Charlieval és Belamival. 

Én nem, én nagyon utálok minden társas- és kártyajátékot, csak nézni szeretem őket, meg tenni-venni körülöttük. Aztán olvastam, és elandalodva hallgattam, hogy milyen jól szórakoznak. 

Vasárnap meg Anyu szülinapja volt, ott ebédeltünk náluk mindannyian, és előtte-utána kutyáztunk, macskáztunk, töltődtünk tőlük. 

Iluska le sem rakta a kezéből a kis Lucyt (kis cica), csak addig, amíg evett. Nagyon olyan, mint mi.

Aztán hirtelen kiürült a lakás, de már ezt is tudom élvezni.

Hétfőn nagyon meghajtottam magam az edzéssel.

Fürdés után egyből kenegettem magam izomlazítóval, mert már minden bajom volt, pedig inkább másnap szokott. 

A munkám most eléggé idegőrlő.

Van egy ügyem, amiben van egy (vagy kettő) kakakeverő felnőtt, és már nagyon elegem van belőle, hogy dől a sz.r mindenhonnan. 

Pénteken írtam egy nagyon korrekt és részletes feljegyzést az ügyről, minden érintettnek elküldtem, és egyszerűen nincs több mondanivalóm. Ma még felvettem a telefont az egyik kakakeverőnek, de innentől nem fogom, csak írásban vagyok hajlandó vele is kommunikálni, mert tele a hócipőm a hazugságaival, ferdítéseivel. 

Még nem szóltam a felettesemnek, mert úgy érzem, hogy tudom kezelni az ügyet, de kezd fogyni a türelmem. Remélem hamarosan pont kerül az egész végére.

Ezt levezetendően túrtam magamnak egy pihe-puha pulcsit, tele szivecskékkel.

Piros alapon! Szóval már ki is van mosva, meg szárad, mert holnap abban szeretnék nyomulni. 

A Mama beteg lett, valami romlottat evett, és mert idős, nagyon legyengült ettől.

Sajnos az orvos nem akart vele foglalkozni, lazán antibiotikumot írt fel, amitől még rosszabbul lett. Szerencsére szombaton Belami ott volt az apjánál, és átment Mamához is, és azonnal írt fel neki egyéb gyógyszereket, ami az ionok egyensúlyát hivatott visszaállítani. Apuék meg elmentek, és egyszerűen elvitték magukhoz Mamát Pestre, mert nem merték egyedül hagyni ilyen legyengült állapotban. Így legalább Belami hétköznap is minden nap ellenőrzi.

Amúgy már teljesen rendben van, szeretne hazamenni.

Charliet csak kicsit kellett nyüstölni, hogy holnap munka után menjünk el Budapestre.

Egyik részről villámlátogatás Apuéknál, így Mamával is találkozunk, másik részről meg mikulásost is játszunk, viszünk csomagot a fiúknak. Jó lesz.

Előtte még fodrászhoz is elmegyek az egyik szívemnek nagyon kedves ex kolléganőmmel, majd Charlie összeszed onnan, úgyis ott szoktunk felmenni az autópályára. 

Ma is toltam egy edzést.

Most futás nélkül, mert sok a guggolás és a felhúzás, és nem akartam teljesen kicsinálni magam a nap közepére, de még így is nagyon elég volt, elfáradtam.

Most forralt bort iszogatok, mindjárt elmerülök egy kád vízben, aztán pedig olvasok. Jóóó ez a nap (is)! 😉 

 

 

Angit simizni kell, mert ő azt akarja, és kész

Szerintem nem szerette, hogy Anyu szemöldökét szedem, ezért úgy döntött, hogy bebiztosítja magát simi ügyben. ❤

Boldog Karácsonyt kívánok

nektek Angikával (Anyumék kutyájával)!
Holnap elutazunk kicsit, de utána jövök bővebb beszámolókkal. ;-)

Ahol a kutya és a futócipő összeér

Azt már említettem a múltkor, hogy sportosabb életmód címén hanyagolom a buszt, így egyes napokon összejön 50-60 perc séta is. Csakhogy ez meg nem túl cipőkímélő üzemmód, meg azért a legtöbb cipőm ennyire nagyon nem kényelmes.
Most ilyesmi kis csizmában nyomulok, csak az enyém fekete:

Múlt héten végre bevillant a megoldás. Hát a nagyon kényelmes futócipőm?!
Asicsom van, imádom:

Nos, én reggel felhúzom az akármilyen szettemhez, viszonylag gyors gyaloglással elsprintelek a buszpályára, majd a távolsági buszon felveszem a szerelésemhez illő cipőt (viszem a kék műbőr szatyromban ;-) ), és tadám! volt pulzusnövelő mozgás, meg a cipőm sem megy tönkre olyan gyorsan.
Na jó, elég vicces a ballonkabátomhoz, meg csini táskámhoz a futócipő, de ki a franc nézi ezt reggel fél hét és hét között? Mindenki álmos, alig lát ki a fejéből. Meg különben is. 40!!! éves vagyok, igazán belefér, nem hinném, hogy engem nézegetnének kora reggel, éhgyomorra.

Tegnap délután Charlieval kimentünk a Decathlonba fekete cicanadrágért (imádom csizmával és hosszabb tunikákkal, meg kisruhákkal hordani), és útközben láttunk kutyákkal futó embereket. Megint összefacsarodott a szívem ezért:

Így akarok futni Alfonzzal, illetve Alfival. (Most ez a legújabb kutyanév őrületem. Ha lány, akkor meg Lujzi, vagy a blogos nevem: Lulu. Ja, és a Charlie féle hatalmas, kedvenc kutya neve csak Barabás lehet.)

Amire büszke vagyok, hogy tegnap lenyomtam egy óra otthoni tornát is. Jó lenne, ha megmaradna a nagy lendület. ;-)

Lulu Boriszról álmodozik

Már az előző blogomon is folyton egy kutyáért nyígtam, de hát a mostani lakhatásunk egyáltalán nem kutyabarát.
Nyilván ez most egyfajta érzelemátvitel, de megint teljesen meg vagyok kergülve egy kutyáért, illetve A kutyáért, mert pontosan tudom, hogy milyet szeretnék.

Ilyen lenne Borisz kicsiként (az egyik, mindegy melyik):

Aztán nőne a drága:

És hát végül már ekkora lenne:

Azért lássuk be, egy ekkora kutya, ha csak a farkát megcsóválja, akkor is leborít valamit egy kisebb lakásban a kilencediken. És bármennyire is, de se neki, se nekünk nem lenne úgy jó.

Hm. Azért voltak ötleteim.
Mondtam a férjemnek, hogy hordhatná Boriszt a munkahelyére, ott van udvar, munkaidőben futkározna, délután meg jönnének együtt haza.
Este futna velem, és hétvégén is tudnánk vele eleget foglalkozni.
No persze, nem tudom mit szólna a férjem főnöke mindehhez.
Aztán az is eszembe jutott, hogy én hordom be a munkahelyemre, és terápiás kutya lesz, jön velem az ügyfélfogadásra, meg a családlátogatásokra (én egy gyermekjóléti szolgálatnál dolgozok), de szegényt máris megsajnáltam, elég strapás élete lenne, meg buszoznia is kellene egy csomót (másik városban dolgozok).

Azért ennél egyszerűbb megoldás is van.
Kertes házba kell költözni. Mondjuk akkor lőttek annak, hogy a város közepén éljünk. Valamit valamiért -ugye-.