.

Végtelenül gyorsan tudok magamnak generálni egy jó kis szorongást. 

És erre a lehető "legjobb" időpont az éjszaka - hajnal.

Még pénteken derült ki, hogy Miklós jön szombat estére a haverjaihoz meglepetés szülinapozni, és előtte beugrik egy kávéra hozzánk. Mondta, hogy nagyon nincs kedve Budapestről elvezetni idáig, majd aztán vissza, de mégiscsak a gyermekkori barátai, meg minden. Végül csak megérkezett, és mondta, hogy nem fog alkoholt inni, mert hajnalban vissza szeretne érni Budára, amúgy is, vérvétele lesz hétfőn, nem fogja szétcsapni magát. Mi azért mondogattuk neki Charlieval, hogyha mégis úgy dönt, akkor Charlie érte megy a buliba, itt alszik, vasárnap délelőtt meg majd visszaviszi az autójához. Ránk is hagyta, de láttam rajta, hogy a fejébe vette a programot, attól aztán nem fog eltérni. 

Ok. Azért Charlie telefonja a hálóban volt (normális esetben minden kütyü ki van tiltva onnan), és a legnagyobb nyugalomban lefeküdtünk aludni.

Olyan hajnal három körül felriadtam, és kezdtem azon pánikolni, hogy rendben, hogy nem iszik, de biztosan fáradt lesz, mi van, ha elalszik a volán mögött. Innen már egyenes út vezetett egy combos kis szorongáshoz, és tartott egészen addig, míg nem jött a telefonomra egy üzenet, hogy szerencsésen hazaért. Annyira megkönnyebbültem, hogy írt, pedig most nem is mondtam, de valószínűleg érezte, hogy ez szükséges nekem. Persze utána már ennek a farvizén olyan hülyeségeket álmodtam (Mór elveszett), hogy kifejezetten örültem a reggelnek. 

Ma talán Belamiék is eljönnek, ha a konyha kiállításon nem fárad el Ági túlzottan.

Ők végül vettek egy nagyobb lakást, ami teljesen új, nagyon jó helyen van, és nyárra lesz teljesen kész. A ház már áll, kívülről kész van, a belső tereket kell kitalálniuk, mert azt az ő ízlésük szerint csinálják meg. Ági mostani lakása is ettől a cégtől való, nagyon jó tapasztalatai vannak velük, ezért is választották ezt a megoldást végül. A kertes házzal kompromisszumokat kellett volna kötniük, vagy nagyon ki kellett volna költözniük a városból, azt meg Ági nem akarta. Végül arra jutottak, hogy most ez a legoptimálisabb, később ezt a lakást jól tudják értékesíteni, ha mégis ragaszkodnak a kerteshez. 

Így most lesz gyerekszoba, háló, Belaminak dogozószoba, meg hatalmas nappali. Közel lesznek a kórházhoz, és a központhoz, és ami még nagyon fontos, hogy hozzánk is. Babakocsis távolságra leszünk egymástól, nem muszáj az autót sem elővenni. 

A kórház meg azért fontos, mert úgy néz ki, mindkettőjük munkahelye lesz, ugyanis Belami egy fél állásban a helyi kórházban is lesz.

Az történt ugyanis, hogy Belami megkezdi a következő szakorvosi rezidens éveit, mert úgy érzi, a jelenlegi nukleáris medicina szakorvosi végzettségéhez nagyon jó lenne a radiológus képzés, remekül kiegészítené a kettő egymást. Ezért ehhez a helyi kórházat kereste meg, és nagyon nagy örömmel fogadták. Nyilvánvalóan az is mozgatja, hogy szeretne minél többet helyben dolgozni a családja miatt, szeretné kivenni a részét a kisfia köröli teendőkben, és úgy nehéz lenne, ha hétköznapokon reggel hattól este hatig távol van. Ez még akkor sem működik kielégítően, ha heti egy-két nap home office van. Szóval most az a terv, hogy helyben lenne heti négy napot, ebből valamennyi Budapesthez kötné, meg egy személyes jelenléte lenne ott. A többi a helyi kórház ideje lenne, és itt valamennyi ügyeletet is vállalhatna, nem kellene ezért is utaznia. 

Majd kialakul, örülök, hogy tele vannak tervekkel, és mindet szépen meg is valósítják.

Az unokánkkal minden rendben, már kaptunk képeket az arcocskájáról is.

Szerintem tiszta olyan, mint Belami, amennyire egy ultrahang fotón meg lehet ezt állapítani, de ezzel csak Charliet zsibbasztom, őket nem. (hihi)

Érdekes módon nem ruhákat vettem először neki, hanem könyveket. Ha valóban olyan lesz, mint Belami, akkor ez a lehető legjobb választás elsőre. 

It's a boy!

Tegnap ezt is megtudtuk Belamiéktól.

Megjött a genetikai teszt eredménye. Minden rendben, és 100%, hogy fiú. 

Ez volt a 80% is, de én már előtte írtam Áginak, hogy pár napja úgy érzem, hogy kisfiú. Előtte inkább az elképzelésem volt, a "megérzés" később jött. 

Nos, így ismerős terepen mozgok, minden komfortos, szóval teljesen jó. 

Belaminak szoknia kell a gondolatot, ő tényleg nagyon azt érezte, hogy kislány lesz, ahogyan Charlie is. Charlie még nevet is álmodott neki egyik éjjel. 

Akármilyen nagy közhely is, a lényeg, hogy egészséges, ne legyen semmi komplikáció a születése körül sem. A többi ráadás, akárhogyan is van. 

Névválasztás folyamatban a szülők által, de a nagymamija majd választ neki egy blogos nevet. 

https://www.untumble.com/

Próbálom tartani a gyakoribb írást

Nem mertem bevállalni a novemberi mindennapos írást, de azt betartottam, hogy magamhoz képest gyakrabban blogoltam.

Idén próbálom ezt folytatni, tartani.

December.

Én ezt most nagyon szeretem. Ma és holnap szabadságon vagyok, csütörtökön képzés. Szombaton találkozunk a fiúkkal, Anyuéknál tartjuk a névnapját és a szülinapját, ami amúgy tegnap volt.

Tegnap este a liftben álltam Mórral, és elég nyűgös voltam, hogy ki kell mennem a hidegbe.

Aztán ránéztem Mór lelkes kis pofijára, végigfutott rajtam, hogy utána visszamegyek a meleg otthonunkba, ahol Charlie már előkészítette mindenki vacsoráját, meg aztán holnap szabadság, és mindenki jól van, szóval elöntött a hála érzése, meg az, hogy én mennyire nagyon szeretem a saját életemet. Lehetne ez, meg az még, de a lényeg megvan, legalábbis, ami nekem igazán lényeges.

Azt nem is meséltem, hogy vasárnap voltak nálunk Belamiék.

Felköszöntötték Charliet a valódi névnapja alkalmából, mi meg főztünk finomakat.

Ági, mióta voltunk abban a thai étteremben, vágyakozik egy olyan leves után, úgyhogy Charlie megpróbálta összehozni neki. Szerintem nagyon jól sikerült, és Ági két hatalmas tányérral evett, úgyhogy neki is ízlett. 

Én meg sütőtökös, cheddaros tésztát csináltam, az is finom volt, Belami kérte, hogy csomagoljak neki másnapra. (Ági levest kért elvitelre.)

Utána a nappaliban beszélgettünk, meg megkóstoltuk a pisztáciás bejglit. (Azt nem én sütöttem.)

Nagyon jól záródott a hétvége.

  

Ahogy volt

 Szóval volt az, hogy a nászút után mondták Belamiék, hogy akkor ők már készen is állnak a babára, nem húzzák az időt.

Én akkor vicceskedve rákérdeztem, hogy akkor lehet, hogy ketten mentek nászútra, és hárman jöttek haza? Ezen elnevetgéltünk akkor, és ők sem hitték volna, de körülbelül így történt. 

Aztán október 12-én vasárnap nagyon jönni akartak hozzánk, pedig Charlie akkor ért haza a fonyódi horgászatból, nem számítottam rájuk.

Tényleg gyanútlan voltam, valahogy eszembe sem jutott, csak akkor esett le, hogy igazából miért is a látogatás, mikor Belami hirtelen kibökte. Annyira meglepődtünk Charlieval, hogy nem volt semmi visítozás, sírás, inkább csak hebegtünk-habogtunk, tényleg nem így képzeltem a reakciónkat. Valahogy sokkot kaptam, vagy nem tudom, mindenesetre az első pillanattól boldoggá tett a hír, csak fel kellett dolgozni. 

Azóta Ági minden szombaton küldi, hogy éppen mekkora a baba, az app minden héten egy gyümölcshöz hasonlítja.

Ezen a héten szombaton barack. 

Jaj, hát nagyon ismeretlen terepen mozgok!

De olyan kicsit, mintha ez a terep tele lenne mindenféle izgalmakkal, örömmel, szóval nagyon-nagyon szívesen botladozok rajta. 

Ági és Belami kislánynak érzik/szeretnék?.

Charlie és én, Ági apukája is ezt érezzük. Kismacsó és a fiúk apja, meg Ági édesanyja fiút képzelnek. 

Igazából nekem tényleg tök mindegy, mert a kisfiúk olyan otthonosak nekem, hiszen fiaim vannak, a tesóim is fiúk, szóval eléggé rájuk tudok hangolódni. A kislányokat viszont kihívásnak érzem a magam számára, különlegesnek. 

Hamarosan ez is ki fog derülni, majd elmesélem.   

Belami a mai nappal szakorvos!

Tegnap volt a gyakorlati vizsgája, ma az elméleti, mindkettőn nagyon szépen szerepelt.

És most elmegyünk megünnepelni ezt egy étteremben, Ági szervezte. Azért a legboldogabbá az tesz, hogy velünk akarják tölteni ezt az estét, mert egy szavam sem lehetne, ha kettesben szeretnének inkább lenni. Ez egy gyönyörű nap, és még fokozni is lehetne. Majd. Hamarosan.  

Balatonon

Csak a szokásos.

Nagyon jó itt nekünk, és nem igazán van kedvünk hazamenni. És ez még azzal van megtoldva (hab a tortán), hogy Ági és Belami is itt van. Kirándulunk külön, együtt, esténként sokáig beszélgetünk, tegnap borozgattunk is, olyat, amit az aznapi túrázásból hoztak.

Ma együtt kávéztunk a Kripta Villában, utána áthajóztunk Badacsonyba, ott felmásztunk egy jó kis helyre, ahol isteni hamburger, meg finom borok voltak. Aztán mi már kellően elpilledtünk Mórral egyetemben, úgyhogy visszajöttünk, a fiatalok még mentek feljebb felfedezni, majd hamarosan jönnek.

Holnap még egész nap a miénk, majd hétfőn indulunk vissza.

Belamiék már holnap, mert ők dolgoznak hétfőn. Mi Charlieval még kivettük a keddet is, én mosok és pakolok, ő meg mérnöki munkát csinál, szóval lépkedünk vissza a hétköznapokba, és várjuk a következő kiruccanást.

Július elején lesz majd.

Házassági évforduló, plusz szülinapom, ilyenkor mindig valami új helyre megyünk országon belül. Idén még nem tudom merre, azt még nem találtuk ki. 

Aztán augusztusban újra itt, majd ESKÜVŐ. Mozgalmas nyarunk lesz.   

Mondj igent a ruhára!

Nekem kimaradt az életemből (eddig) ez az amerikai tipusú menyasszonyi ruhaszalon látogatás.

Az első esküvőmön a mostohatesóm szatén menyasszonyi ruhája lett átalakítva nekem. Akkor szépnek találtam, mai szemmel... Inkább hagyjuk is!

A második esküvőmön bézs-arany alkalmi ruhában mentem férjhez, királynőnek éreztem magam, de egy üzletben vettem, semmi extra nem volt.

Aztán Ági kezdte a szalonok bejárását, és titkon reménykedtem, hogy valamikor, valamelyik ilyen alkalomra elhív engem is.

Múlt szombaton volt egy nagyon rossz élménye egy kisebb szalonban, mikor jöttek Charlie szülinapjára, eléggé ki volt kattanva tőle, de aztán elvihogtuk az egészet, mert elmesélve olyan abszurd volt, hogy már vicces. Akkor beszéltük meg, hogy a következő szombatra foglal időpontot a két koszsorúslánynak ruhapróbára oda, ahová a kupont nyerte az egyik kiállításon. Mondta, hogy menjek én is a keresztányommal, és én boldogan mondtam igent. Úgy volt, hogy jön Charlie is, de beteg lett reggelre, inkább nem jött, de igazából ez egy nagyon csajos program volt.

Megérkeztünk a szalonba, és már az előtértől lehidaltam.

Annyira cukros, szirupos és émelyítő volt az egész, hogy imádtam. Szeretem a túlzásokat pár dologban, és ez az volt a javából. Mindenhol menyasszonyi ruhák és alkalmi viseletek, a díszlet, az illat, a milliő. Annyit mondhatok, hogy a vattacukorszerű illatom, a Tihany Premier parfümöm pont ide lett kitalálva. Pillecukor (lol) volt kitéve, meg rengeteg csokoládé, de kávét és pezsgőt is lehetett kérni. Tisztára Willy Wonka világa volt, csak épp menyasszonyi ruhaszalonként.

Kaptunk egy fiatal lányt, aki nagyon kedves és előzékeny volt, egyik ruhát szedte le a másik után, segített próbálni, semmitől ki nem jött a sodrából. A két kislány először nagyon meg volt illetődve, de aztán megtaláltuk nekik A RUHÁT, és egyből hercegnővé lényegültek. Valami csodaszépek lesznek, és úgy tűnik Ági is megtalálta A RUHÁT, ő lesz majd a királynő azon a napon.

Mindenesetre megbeszéltük gyorsan Zoéval, hogy itt ellennénk még pár órát, mert annyira élveztük az egészet.

Ezek mennek most

Őszintén szólva már én sem vagyok túl boldog ettől a pakolás és selejtezés projekttől, úgy érzem soha nem lesz vége.

Én nem tudom, hogy hány zsák lomot vittem már le a szemetesbe, és még hány lesz, de közben gyűlnek az ilyen-olyan szigetek. Egy, amit Anyuékhoz viszek elégetni, mert személyes adatok vannak a papírokon, egy másik üres füzetekkel van tele, amit valamelyik lakásotthonnak adok majd le, de olyan is van, amit még Kismacsónak kell átválogatnia. Volt egy, amit tegnap Belami nézett át, azt ma teljesen megszűntettem. Tényleg napi egy-két óra jut rá, hogy ezzel foglalkozzak, de elképesztő mennyiségű idő kellene akkor is, ha folyamatosan ezt csinálnám. Fogalmam sincs, hogy hogyan lehet ennyi lom ebben a kicsi lakásban, arról meg főleg nem, hogy miért nem tűnik kevesebbnek, mikor már kidobtam egy csomót. Mindegy, egyszer úgyis a végére érek, meg legalább ez az érzelmi része elmúlt, nem nyavalygok, hajítom kifelé, ami biztosan nem kell. 

Charlie pénteken töltötte be az ötvenedik évét, de tegnap tartottuk meg a szülinapját.

Pénteken dolgozott, ráadásul jó messzire kellett mennie, hiába mondtam neki hetekkel előtte, hogy arra a napra vegyen ki szabadságot. Na mindegy, nekem azért volt jó így is, mert el tudtam nyugiban menni szülinapi dekorációt venni pénteken, meg az anyukájánál fel is díszítettem a nappalit a másnapi családi összejövetelre. A tortát már előtte nap megrendeltem, meg bevásároltam az ebédre. Természetesen túrós tészta (is) volt, mert az Charlie nagy kedvence, régebben ebből csináltam tortát is neki, de most a vendégekre tekintettel volt rendes sütemény. 

Csak a szűkebb család volt, Charlie anyukája és tesója a feleségével, meg a gyerekekkel, közöttük a keresztlányunkkal, meg később Ági és Belami is befutott. 

Felkérték a keresztlányunkat koszsorúslánynak. 

Ez nagyon cuki jelenet volt, mert Zoét felkészítettük rá, és nagyon izgult, de örült neki. Aztán Ági átadott neki egy borítékot, amiben volt egy szép lap, amiről az arany szívet le kellett kaparnia, azon volt a kérdés, amire válaszolnia kellett. Belami adott neki egy érmét, kaparta nagy lelkesen, aztán olvasta a kérdést, és ragyogva válaszolt, hogy IGEN! 

Majd jövő szombaton megy Ágival, meg a másik koszorúslánnyal (Ági hasonló korú keresztlányával) ruhát próbálni, mert az is egyforma lesz majd a két koszsorúslánynak. 

Azt még az apjától kérdezte előtte: -De mit kell csinálnom majd az esküvőn?

Mire az apja: -Vonulsz a menyasszony előtt, esetleg virágot szórsz, nem tudom.

Erre Zoé: -Ez menni fog.

Persze az apja nem hagyta szó nélkül: -Azt elhiszem, szerintem ráadás is lesz, ha rajtad múlik  művésznő. (Zoé dráma tagozatra jár a suliban, erre célzott.)

Jövő hétvégén Kismacsóék jönnek haza, addigra annyira rendet kell vágnom, hogy aludniuk legyen hol.

Még megvannak az ágyak, nem tudom lesz e annyi időm a héten, hogy kicseréljem őket kanapéra. Mindenesetre ő is át tudja majd nézni a dobozát, aztán azt is megszűntetem.

Haladok. Lassan, de biztosan. 

Akkor elmesélem...

Az úgy volt, hogy Belami a németországi három hónap alatt eldöntötte, hogy megkéri Ági kezét.

Nincs mire várni, hisz teljes az összhang, szerelmesek egymásba, hasonló családi háttérrel, hasonló értékrenddel bírnak, és még a túrázási mániájuk is ugyanaz, a többi hasonlóságról már nem is beszélve.

Itt -ugye- ment a titkos szülinapi projekt Ágival, közben Belamival a gyűrűkről cseréltünk eszmét, szóval egy bizonyos pont után nagyon észen kellett lennem, hogy el ne szóljam magam valakinek. Közben örült a lelkem nagyon, hogy ennyire szeretnék meglepni egymást, annyira végtelenül cukik voltak, ahogyan két témában ugyan, de főzték a kis meglepetésüket.

Az még fontos momentum, hogy Ági egy alkalmat sem mulasztott el, hogy ne froclizza Belamit a lánykéréssel, mert nagyon szerette volna már, úgyhogy félig viccesen, de ez örök téma volt közöttük elég hamar (júniusban voltak egy éve együtt).

Célzatosan elcipelte magával az esküvői kiállításra, vitte gender partyra, mutogatta a barátnők esküvői fotóit (amin még nem együtt voltak), szóval fárasztotta rendesen, de mégis valahogy olyan humorosan ment a dolog, Belamit inkább szórakoztatta, mintsem bosszantotta.

Így először ez volt a terv, hogy egy ilyen froclizás közben előkapja a gyűrűt, és torkára forrasztja a szót Áginak.

Végül romantikusabbat talált ki.

Múlt hét hétfőn nyaralni indultak az Azori-szigetekre, csupa túra, csupa hegymászás. Tudta, hogy fel fognak mászni a Pico hegyre éjszaka, és a napfelkelte ott fogja érni őket. Innentől idézem Ágit.

"Felértünk a csúcsra, láttam, hogy Belami nagyon ideges. Nem akart enni sem. Gondoltam magamban, hogy nem boldog. Nem értettem miért. Aztán egyszer csak eltűnt, majd sietve visszajött, hogy menjek azonnal, mutat valamit. Egy olyan helyre vitt, ahol csak ketten voltunk. Épp kelt fel a nap. Előre mutatott, hogy nézzem ott, ott, ott! Nem láttam semmit, nyújtogattam a nyakam, de hiába. Visszanéztem, hogy én nem látok semmit, ekkor Belami már térdelt, és nyitva volt a doboz a gyűrűvel. Úristen, én azt sem tudom, hogy válaszoltam e a kérdésre, mert sokkot kaptam, annyira boldog voltam. Azt mondja Belami, hogy igent mondtam, de én nem emlékszem, de tényleg."

A gyűrű végül kicsi lett, de ez semmit nem von le az örömből és a boldogságból, az árban benne van egy igazítás, úgyhogy, ha hazaérnek meglesz az is. Pedig mi ármánykodás ment ez ügyben Ági családja körében! Nyomozták a méretet, de Ági nővére végül vékonyabbnak gondolta a húga ujját. Pedig én mondtam Belaminak, hogy szerintem pont akkora ujjai vannak Áginak, mint nekem, legyen ez az alap, de nem hallgatott rám.

Ja, és utazás előtt Belami Ági apukájától engedélyt kért, hogy megkérje a lánya kezét. 

Ezt honnan szedte? De szerintem nagyon vagány lépés volt, teljesen elolvadtak ettől a gesztustól. Mondjuk én is. És Ági hívott engem, hogy elmesélje az egészet. Teljesen odavagyok ettől is. Meg amúgy az egésztől. 

Hát így történt. 

Belami eljegyezte Ágit

Hamarosan jövök majd a részletekkel. 

A karácsonyról és egyéb szívmelengető eseményekről

Szerintem idén volt az utolsó hagyományos szentesténk, mikor mindkét fiú velünk töltötte a huszonnegyedikét teljesen.

Igazából már az idei is csak azért alakult így, mert Ági elvállalta az ügyeletet erre a napra, úgyhogy Belami reggel jött, díszítette a fát, mi csináltuk Charlieval az ünnepi ebédet, Kismacsó aludt majdnem délig (ez is a szokásokhoz tartozik). Aztán ebéd, ajándékozás, pihenés, majd csiniben indulás Anyuékhoz a második körre. Onnan este érkeztünk haza, és indítottuk a "Reszkessetek betörök!" című filmet, mert nincs karácsony Kevin nélkül (bocs, ha valakinek ezzel csalódást okoztam). Persze Belami és Mór kinyúlva végigaludták az egészet, mi Kismacsóval néztük, Charlie meg a karácsonyi fotókkal szórakozott, mert az évi "hivatalos karácsonyi családi fotóknak" igenis meg kell lenniük, ebből nem engedek. 

Ez az egész, meg az előtte lévő nap a sütögetéssel és előkészületekkel már olyan könnyen csúszik, hogy össze sem vesztünk egyszer sem Charlieval, de tényleg. 

Pedig pénteken még dolgoztam a másodállásban tizenkét órát, ráadásul extra nehéz nap volt, szóval nem annyira voltam kipihent.

Aztán tegnap Charlie fotózni volt, meg Apu is befutott hozzánk.

Belami már Áginál volt, egyébként ők hivatalosan is összeköltöztek Ági lakásában, úgyhogy Kismacsó egyedül maradt Belamiéban. (Belami most ingázik Budapest és a városunk között.) 

Amúgy eléggé felgyorsultak az események Ági és Belami életében, én úgy látom, hogy nagyon jót tesz nekik, hogy többet vannak együtt, szépen összecsiszolódtak. Ők nagyon hasonlóak sokmindenben, ami egyik részről nagyon jó, másik részről meg van ez a "két dudás egy csárdában" dolog, de mivel mindketten rendkívül intelligensek és keresik a kompromisszumokat, gond egy szál sincs. 

Múlt csütörtökön eljöttek együtt mézeskalácsot sütni velünk, csináltunk forralt bort, és akkor hangzott el a következő szívmelengető mondat Ágitól.

Előzmény, hogy arról beszélgettünk, jövőre Belami harminc éves lesz kereken, és meg van e ijedve ettől. Mondta, hogy egyáltalán nem, bár számára is hihetetlen, hogy már itt tart. Aztán megjegyezte: 

-Azért kiváncsi vagyok, hogy majd két év múlva, mikor te leszel annyi, akkor te mit fogsz érezni. 

Mire Ági: -Remélem két év múlva más dolgok fognak már foglalkoztatni -és nem kérdés, hogy a közös gyermekre gondolt. Nem állítanám, hogy nem gyorsult föl a pulzusom az örömtől, és Belamin sem láttam semmi tiltakozást, szóval elképzelhető, hogy nincs is olyan messze már ez a nagymamaság dolog tőlem.

Visszakanyarodva a karácsonyhoz.

Ma mi mentünk sógoromékhoz, és kellemesen éreztük magunkat. Egyedüli problémám az volt, hogy már nagyon elegem volt/van a rengeteg kajálásból, sőt parttalan zabálásból. Igyekszem tartani magam, de akkor is tök más a ritmus, mint a hétköznapokon, és már érzem, hogy nem komfortos így nekem, szóval visszatérek a holnap egy éve kezdett szokásaimhoz, de ennek összefoglalója legyen egy másik poszt.