Belami eljegyezte Ágit

Hamarosan jövök majd a részletekkel. 

Visszakanyarodva

Kicsit visszakanyarodva az előző bejegyzésemhez.

Nagy lendülettel megírtam délelőtt, aztán munka ügyben úton voltam, de az agyam hátsó zugában ott motoszkált, hogy azért ezt talán nem kellett volna, és ha hazaérek, törölni fogom a bejegyzést. 

Pont megnyitottam a blog felületét, mikor Belami hívott. Megállt bennem az ütő, hogy biztosan megtalálta, vagy valaki megmutatta neki a bejegyzést... De nem, szerencsére. 

Nagyon érdekesek voltak a kommentek. 

Kicsit két véglet: van aki szerint a szerelemről le kell választani a "mocskos anyagiakat", és mindent szigorúan lepapírozni, és van aki szerint, ha a "mocskos anyagiak" bármilyen szinten játszanak, vagy ezt szerződésbe kell foglalni, akkor ott baj van az érzelmekkel. Szerintem tuti recept nincs, mert ahány ember, annyiféle szituáció, megoldás lehetséges. 

Itt van például az én esetem.

Az első férjemmel összeházasodtunk, mindjárt jött az első gyermek, rövid albérletezés után vettünk egy lakást. Erre a pénzt leginkább az első férjem szülei adták, így a lakás a férjem nevére került. Engem nem izgatott a dolog túlzottan, egyrészt mert hittem a holtomiglan-holtodiglanban, másik részről meg úgy voltam vele, hogy házasság alatt szerzett vagyon fele-fele arányú elvileg, ha egyéb szerződés nincs erről. (Nem biztos, hogy így van, de a fáradtságot sem vettem, hogy komolyan beleássam magam a témába.) 

Aztán a sors máshogy keverte a lapokat, és én nem akartam harcolni senkivel, a két fiúval és a személyes holmijainkkal elköltöztem Anyuékhoz. Fel sem merült bennem, hogy akarom e lakás felét. A két gyereket akartam nyugiban, semmi mást. Oké, volt hová mennem, meg a gyermektartást is kaptam rendesen, más szituáció mást hoz ki az emberből. Az tuti, nem bántam meg a döntésemet, de ma már máshogy működök, tudom, hogy SOHA SEMMI NEM BIZTOS. Azt a fajta naivitásomat, hogy vannak BIZTOS dolgok -sajnos- elvesztettem. 

Abban viszont hiszek, hogy Belami rendelkezik olyan érzelmi intelligenciával, hogy tanult a hibáiból, és tisztában van vele, mit kellett volna máshogyan csinálnia. A többi meg,... a jövő zenéje.

Belami és a szerelem

Az úgy volt, hogy miután Belami hazajött Egyiptomból, mindjárt elment egy konferenciára Debrecenbe. Mindezt azért, mert még Egyiptomban megbeszélte jó néhány résztvevő, hogy ott folytatják a "bulit", olyan jól sikerült az egyiptomi út.

Nos, ezen a konferencián határon túli egyetemek hallgatói is bőven voltak, úgy emlékszem három napig tartott.
Belami azt mesélte, hogy V. (még nem találtam ki nevet neki) barátnője szúrta ki magának őt, szépen le is szólította a lány, beszélgetni kezdtek. Csakhogy Belami egyből V-t vette észre a lány mellett, és nem tudta levenni a szemét róla többet. Próbálta bevonni a társalgásba, ami oda fajult, hogy a barátnő egy idő után észrevette, hogy feleslegessé vált (szegényke!) és elpárolgott mellőlük. Na, azóta dúl a l' amour.

Én valamiért azt hittem, hogy V. erdélyi lány, de nem, mert pozsonyi. Fogalmam sincs hogy érthettem ezt félre, de mindegy is.
Nyilván nehézkesebb így a találkozás, de szépen építgetik a dolgot, talán sikerült összeszervezniük egy közös gyakorlatot Pestre, úgyhogy néhány hétig együtt is fognak élni majd. Az biztos, hogy ez majd nagy vízválasztó lesz a kapcsolatukban, mármint, hogy merre mozduljanak tovább.
V. egy évvel lejjebb jár, mint Belami, neurológus szeretne lenni. Belaminak egy éve van még, de nem igazán tudja még, hogy milyen orvos legyen. Azt inkább, hogy milyen nem.

Most épp sebészeti gyakorlaton van, és azt mondja, hogy soha nem lenne sebész. Pedig azt mondta neki a főorvos, hogy ügyes és biztos a keze, lehetne nyugodtan az.
Minden nap 3-4 műtétet asszisztál végig, befogják, megmutatnak neki mindent. Ennek ellenére azt mesélte nekem, hogy nem élvezi, ez nem az ő világa. Ő -véleménye szerint- nem így van bekötve, mint ezek az emberek, ezért úgy érzi, hogy maximum közepes lenne, amit ki nem állhat. Ő a legjobb szeretne lenni abban, amit csinálni fog, csak még nem tudja pontosan, hogy mi is az.
Hozzá az elemzős, mérlegelős dolgok állnak közel, szóval legjobban az endokrinológia és az altatás fogta meg eddig. Meglátjuk.

Most is épp együtt lóg V. és Belami Budapesten, és ha minden igaz, hamarosan mi is megismerjük majd.

Lulu új barátnője: Rozi

Az úgy volt, hogy elmentünk Charlienak telefont venni, mert az övét pofára ejtette a betonon, úgyhogy a a kijelző egy része meghalt.
Aztán hazajöttünk Rozival:

Nem, nem Charlienak van nőies ízlése, hanem végül én kaptam telefont.
Az van, hogy Charlie nagyon szereti a sérült telefonját, és csak nem talált olyat, amit igazán szeretett volna, úgyhogy úgy döntött, megjavíttatja inkább. (Meg olyan önzetlen a drágám, amilyen én álmomban sem tudok lenni, pedig szeretnék.)
Nyáron lesz négy éve, hogy új telefont kaptam (Samsung), amit végül októberben cseréltem le Belami lerakott iPhone-ra, mert ő akkor kapott egy SE-t, én meg halálosan untam már, hogy a jóval fiatalabb Samsungom csigalassú a nagyon régi iPhone-nal szemben. Szóval iPhone kurva lettem.
És az a telefon (4S) még mindig teljesen jó, szóval tényleg csak azért kaptam Rozit, mert a férjem egy csoda, meg Belami eladhatja végre a saját telefonját, mert amúgy úgysem szedte volna el tőlem.

Még ismerkedünk Rozi meg én, de nagyon jól kijövünk.
Találtam pöttyös kijelzővédőket, ma rózsaszín van soron, de holnap akár lila is lehet, majd eldöntöm még.
Charlie töltött rá jó sok zenét a futáshoz, meg rendeltünk hozzá karra csatolható tokot ugyancsak a futáshoz, meg amolyan tokot is, meg üvegfóliát.
Nagyjából Roziról szólt a hétvége. Imádom, na. ❤

Kismacsó és a szerelem

Az ugye megvan, hogy pár hete szőke hajszálakat találtam a fürdőszobánkban, és ezzel együtt kiderült, hogy Kismacsónál már nem Kisolasz játszik, hanem Szöszi?

Aztán pár napja unottan pörgettem az "instámat", mikor megláttam egy cetlit lefényképezve, amin ez állt: "Pöcsfej" alatta: "by: exed <3 ".
Csak azért néztem meg a hozzászólásokat, mert nem értettem, hogy Kismacsó miért rakta ki ezt a cetlit, valahogy nem állt össze, hogy ezt ő kapta, az ő cetlije.
Az első hsz. az övé volt: "Engem mindenki szeret." Alatta Szöszi: "Te vagy az?" Mire Kisolasz: "És kirakta. :-)" Mire Kismacsó: "Nem bírtam ki.".

Azonnal, de azonnal magamhoz szólítottam a gyereket, éhesen minden információra, pletykára.
Akkor le is pattantam róla, mert nem volt megnyilatkozós kedvében.
Rá pár napra valamivel közlékenyebb hangulatban találtam, úgyhogy rá is cuppantam, mindent tudni akartam.
Kiderült, hogy Kisolasz hovatovább már az agyára ment. Amit először cukinak talált benne, az már kiverte a biztosítékot nála a végén (hangos, felfelé ívelő beszéd, rengeteg smiley az üzeneteiben, stb..), de a legszörnyűbb (itt hosszú hatásszünetet tartott) MINDIG, MINDENHONNAN ELKÉSETT!!!
-Azért régen rossz, ha eleve 15 perccel később indulok, mert úgyis tudom, hogy legalább annyit, de többnyire másik 15 percet késik -mondta lemondóan.
-Ez tényleg tiszteletlenség a másikkal szemben -erősítettem meg.
-Az -hagyta rám, és ezzel véget is ért az "információáradat".

Na így múlik el a "szerelem" a késős lányokkal szemben, de én azt hiszem, hogy Kismacsó még soha nem volt igazán szerelmes. ;-)
Majd lesz! :-) :-) :-) (Szerintem ezzel én is fel tudnám idegesíteni. A sok smileyval.)

2007.01.31. az a bizonyos nap

"2007 januárjában azzal voltam elfoglalva, hogy szabaddá tegyem a szívemet. Az ösztönöm vezérelt, amikor megírtam a listát a nagy Ő legfontosabb tulajdonságairól, de még előtte papírra írtam azok neveit, akiktől szabadulni óhajtottam, majd elégettem a listát. Jó volt, megnyugodtam.

Az eszembe sem jutott, hogy néhány hete regisztráltam az nlcafe társkeresőjére, mert igazából csak nézelődtem egyet, többet nem jártam arra.

Ám egy napon… értesítés érkezett, hogy levelem van azon az oldalon. Egy rövidke érdeklődés volt csupán, hogy aktuális e még a társkeresés. 

Először a levél írójának adatlapját néztem meg, aztán meg a magamét, mert nem értettem, hogy mi kelthette fel az érdeklődését, hiszen csak a becenevem, a korom, és a városom volt megadva, semmi más. 

Róla volt kép is, és kicsivel több információ. Első ránézésre szimpatikus volt, de nem az a típus, akivel nekem dolgom volt valaha is.

-Jobb is -gondoltam, hiszen nem volt nagy szerencsém addig a választásaimmal. 

Írtam neki, aztán kíváncsian vártam. A válasz gyorsan érkezett, és nagy levelezésbe bonyolódtunk. Január második felében jártunk.

Küldtem magamról képet, nagyon tetszett neki. Aztán leírtam a telefonszámomat, mire ő megadta a magáét.

Kezdtem türelmetlen lenni, mert azt gondoltam, hogy találkozni kellene, úgyis az dönt el mindent. Amit leírt magáról, meg ahogyan leírta az nagyon tetszett, de féltem, hogy nem lesz meg a kémia, és akkor lőttek az egésznek. Jártam én már úgy, hogy „nemtudomhány” diplomás, okos, ápolt, szórakoztató férfi udvarolt, de amikor hozzám ért, úgy éreztem sikítani tudnék. Nem ment, hiába akarta az eszem, a testem nem viselte a közelségét. Attól féltem, hogy megint így járok.

2007.01.31-én úgy döntöttem, hogy a tettek mezejére lépek. Bevonultam a munkahelyemen egy csöndes sarokba, és felhívtam. Amikor beleszólt a telefonba, szétolvadtam, mint hó a napon. Nagggyon tetszett a hangja.

Levélben már elkezdtük egyeztetni a találkozás időpontját, de én azt akartam, hogy még aznap fussunk össze. Tudtam, hogy kosármeccsre készül a munkatársával, de arra gondoltam, hogy előtte pont beleférnénk egymás idejébe egy fél órácskára. Na ezt adtam neki elő iziben. Nem tiltakozott, megbeszéltük, hogy a buszpályaudvaron találkozunk 16.35-kor, mivel oda és akkor fut be a buszom munka után. Mondtam neki, hogy piros sapkában leszek, de megnyugtatott, hogy meg fog ismerni.

A buszon elmélyülten rágtam a bőrt a körmöm körül -ezt csak akkor szoktam, ha nagyon ideges vagyok, vagy erősen gondolkozom-, és az járt a fejemben, hogy de kár lesz, ha véget ér ez az egész kettőnk között, csak azért, mert nem tetszünk egymásnak.

Minden út véget ér egyszer, úgyhogy ez esetben is kivettem végre a számból az ujjamat, és fejemre húztam azt a bizonyos piros sapit.

Olyan hirtelen termett előttem, hogy megijedni sem volt időm. Nem volt olyan magas, mint amire a kép alapján gondoltam, de azért én néztem fel rá. Egyikőnk sem érezte ildomosnak, hogy nyíltan felmérje a másikat, úgyhogy gyorsan megbeszéltük, hogy a szemben lévő Shell kút kávézójába ülünk be.

Én ásványvizet kértem, ő Cappyt, aztán beszélgetni kezdtünk. A tér és idő megszűnt, igazából az a közhely jut most eszembe, hogy úgy társalogtunk, mintha ezer éve ismernénk egymást.

Zavaromban gyorsan megittam a fél liter vizet, úgyhogy el kellett mennem a mosdóba. Annyira bambultam visszafelé a majdani férjemre, hogy a falon át akartam bemenni a vécére. Nyakig vörösödve, vihogva céloztam be újra az ajtót.

Én tényleg csak fél órát akartam elsőre, ezért nem szóltam otthon, hogy később megyek. A lenémított telefonomon gyülekeztek a nem fogadott hívások, halálra idegesítette magát a családom.

Úgy emlékszem fél nyolc körül néztünk először az órára, majd én a telefonomra, aztán ijedten rándultam össze. Megnyugtatott, hogy autóval van és hazavisz, ne aggódjak, tíz percen belül otthon vagyok.

Így történt az a bizonyos nap, és azóta minden évben, ezen a napon beülünk a Shell kávézójába, és beszélgetünk az elmúlt évről, évekről. Ja, és legalább egyszer elmegyek a mosdóba, és eljátszom, hogy nem találom az ajtót. Csak, hogy minden kerek legyen."

Azóta sajnos megszűnt az a bizonyos kávézó, de majd kitalálunk valamit holnap.

   

Süti, meg vallomás

Ma hazaértem, ledobtam magamról a kabátomat, kipakoltam a bevásárolt élelmiszereket, kezet mostam, aztán nekiestem (viszonylag) bűntelen süteményt sütni, mert majd meghaltam már érte.
Recept innen, a fiúknak lesz hozzá Anyu-féle eperlekvár is.

Nyugodtan tevékenykedtem, mikor Charlie felbukkant a szoba mélyéről, ahol Kismacsóval vizilabda meccset néztek, és azt mondta nekem: -Ma láttam egy nagyon aranyosat a fészen, és eszembe jutott, hogy ez rám is igaz. Szóval én úgy szeretem a feleségemet, ha elhagyna, akkor vele mennék.
Annyira drága. :-)

Mostanában nem nagyon érek rá...

Gondolom, ez látszik. Nincs idő a munkahelyen, és nincs idő itthon sem.

Munkahely.
Megy az átadás a törvényi változások miatt, még nem látjuk a végét.
Az összes védelembe vett, és nevelésbe vett gyermek a központhoz fog tartozni, az aktáikhoz írjuk az összefoglalókat, meg a átadó lapokat. Igazi sz.r, sziszifuszi munka, egész nap papírokat nyálazunk, böngészünk, estére szétmegy tőle a fejem.
(Voltam számítógépes szemvizsgálaton, ott is +0.5-öt mértek olvasó szemüvegnek, mint a szemészeten. Néztem egy nem túl drága keretet, kaptam árajánlatot, még gondolkozom hogy csináljam, mert az olcsóbb megoldás is húzós anyagilag.)
Az van, hogy mindenki maradt a két szolgálatból, de biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb észbe kap valaki, és felére csökkentik majd a létszámot, tekintve, hogy heten vagyunk, és három embert finanszíroz az állam. Az önkormányzatnak kell kinyögni a másik négy ember bérét, kérdés, hogy mikor ébrednek erre rá. Szerintem még idén, mások szerint a jövő évi költségvetésnél.
Mindenesetre, ahogy megfogadtam: minden nap megnézem az állásajánlatokat, de azt hiszem több csatornát kellene találnom, mert a "közigállás" nem a legtutibb fellelhetőségi hely.
Szerintem a központban biztos lesz/van állás, mert a mostani feladat leosztás szerint (december közepén jött ki a végrehajtási rendelet róla) gyakorlatilag kivitelezhetetlen ott a munka teljesítése.
Ebből az következik, hogy vagy hónapokon belül bedől az egész rendszer, vagy elkezdik visszanyomatni a feladatok egy részét a szolgálatok felé (csinálnak új rendeletet).
Akárhogy is, nem túl jók a kilátások család- és gyermekvédelemben.

Egy nap kivételével megvalósítottam a napi 60 perc gyaloglás projektet, hétvégére maradt a szobabicikli.
Nagyon rendesen étkeztem egész héten, most is épp készül a vacsora: grillezett gombafejek kis sajttal, olívaolajjal. Nyamm!

Belaminak még két nehéz vizsgája van hátra, a héten is volt egy, a többit már decemberben lerendezte.
Remélem túllendült a holtponton, mert nagyon nehéz a harmadik év az orvosin, és amúgy is nagyon hosszú ez az egyetem, és nem is mindig igazságos (de hát mi az az életben?!) úgyhogy kezdtek lemerülni az elemei, és rendszeressé válni a kiakadásai.

Engem meg ez megvisel.
Mert ha hiszitek, ha nem, én lesz.rom ezt az egész orvososdit, engem csak az érdekel, hogy a fiam boldog legyen, meg kiegyensúlyozott és lendületes. És ha ez úgy valósul meg, hogy ő távolsági buszsofőr lesz mégis, akkor nekem az pont jó. Mert neki jó. És engem az tesz boldoggá, nem az, hogy orvos lesz. Mondjuk szerintem ez így normális.

Kismacsónak meg azt zsolozsmázom, hogy tanuljon.
Hogy legyen választási lehetősége. Még bármi lehet, ne puskázza el!
Nem mondhatnám, hogy issza a szavaimat, de 15 múlt a drágám, ilyenkor pont nem az a jó, amit én mondok.
Attól persze ma is kiakadtam, hogy németből hozott egy egyest, meg egy ötöst. Kérdezem tőle, hogy ezt meg hogy?! Hát úgy, hogy ötösre felelt, de a háziját meg nem csinálta meg, az meg karó. Remek. Mert elfelejtette. Hogyne felejtené el, mikor Kisolasz itt táborozik nálunk (mielőtt hazaérünk) heti több délutánt?! Azt hiszem szőrös szívű leszek, és szétcsapok a szerelmesek között hamarost, mert ez így nem járja. Nahát!      

Oltári jó tanácsom

Tegnap tudtam Tükröt felhívni szombat helyett, kicsit sértődöttnek tűnt a hangja. Igazából elég hisztis, ha én csúszok valamivel, de az teljesen rendben van, ha ő. Mindegy, ezen nem fogunk összeveszni.

Van most neki egy kapcsolata alakulóban, nagyon drukkolok neki.
Azt mesélte, hogy az illető külföldön élt eddig, de a napokban költözik haza Magyarországra. Már hetek óta lelkesen skype-olnak, úgy tűnik, hogy a vonzódás kölcsönös. Személyesen először a héten fognak találkozni.

Tükör az újabb kapcsolatfelvételünk után, zanzásítva beszámolt a szerelmi életéről február óta, úgyhogy csak egy jó tanácsom volt a számára most: -Figyelj Tükör! Adhatok egy kéretlen tanácsot? Kérlek NE FEKÜDJ LE VELE AZ ELSŐ ALKALOMMAL!
-Ezt most miért mondod? Mert mindig azt csinálom?
-Azt csak te tudod, hogy mindig mit csinálsz, de amiket elmeséltél, abban ez volt, és nem is lett egyikből sem semmi tartós.
Szerintem kell az ismerkedés, kell, hogy kerülgessétek egymást egy kicsit. Már, ha nem csak szexet akarsz, és nekem most úgy tűnik, hogy nem csak azt szeretnél.
Valahogy olyan lehet ez, mint amikor nagyon vágysz valamire, és ha túl hamar megkapod, akkor csömöröd lesz, nem is kívánod tovább. Mert nincs elég időd rá, hogy igazán vágyj rá.
Ugye nem haragszol, hogy ezt így kimondtam?
-Dehogy haragszom! Tőled el tudom ezt fogadni, mert tudom, hogy jót akarsz nekem.

És akkor most drukkoljunk együtt Tükörnek!