A karácsonyról és egyéb szívmelengető eseményekről

Szerintem idén volt az utolsó hagyományos szentesténk, mikor mindkét fiú velünk töltötte a huszonnegyedikét teljesen.

Igazából már az idei is csak azért alakult így, mert Ági elvállalta az ügyeletet erre a napra, úgyhogy Belami reggel jött, díszítette a fát, mi csináltuk Charlieval az ünnepi ebédet, Kismacsó aludt majdnem délig (ez is a szokásokhoz tartozik). Aztán ebéd, ajándékozás, pihenés, majd csiniben indulás Anyuékhoz a második körre. Onnan este érkeztünk haza, és indítottuk a "Reszkessetek betörök!" című filmet, mert nincs karácsony Kevin nélkül (bocs, ha valakinek ezzel csalódást okoztam). Persze Belami és Mór kinyúlva végigaludták az egészet, mi Kismacsóval néztük, Charlie meg a karácsonyi fotókkal szórakozott, mert az évi "hivatalos karácsonyi családi fotóknak" igenis meg kell lenniük, ebből nem engedek. 

Ez az egész, meg az előtte lévő nap a sütögetéssel és előkészületekkel már olyan könnyen csúszik, hogy össze sem vesztünk egyszer sem Charlieval, de tényleg. 

Pedig pénteken még dolgoztam a másodállásban tizenkét órát, ráadásul extra nehéz nap volt, szóval nem annyira voltam kipihent.

Aztán tegnap Charlie fotózni volt, meg Apu is befutott hozzánk.

Belami már Áginál volt, egyébként ők hivatalosan is összeköltöztek Ági lakásában, úgyhogy Kismacsó egyedül maradt Belamiéban. (Belami most ingázik Budapest és a városunk között.) 

Amúgy eléggé felgyorsultak az események Ági és Belami életében, én úgy látom, hogy nagyon jót tesz nekik, hogy többet vannak együtt, szépen összecsiszolódtak. Ők nagyon hasonlóak sokmindenben, ami egyik részről nagyon jó, másik részről meg van ez a "két dudás egy csárdában" dolog, de mivel mindketten rendkívül intelligensek és keresik a kompromisszumokat, gond egy szál sincs. 

Múlt csütörtökön eljöttek együtt mézeskalácsot sütni velünk, csináltunk forralt bort, és akkor hangzott el a következő szívmelengető mondat Ágitól.

Előzmény, hogy arról beszélgettünk, jövőre Belami harminc éves lesz kereken, és meg van e ijedve ettől. Mondta, hogy egyáltalán nem, bár számára is hihetetlen, hogy már itt tart. Aztán megjegyezte: 

-Azért kiváncsi vagyok, hogy majd két év múlva, mikor te leszel annyi, akkor te mit fogsz érezni. 

Mire Ági: -Remélem két év múlva más dolgok fognak már foglalkoztatni -és nem kérdés, hogy a közös gyermekre gondolt. Nem állítanám, hogy nem gyorsult föl a pulzusom az örömtől, és Belamin sem láttam semmi tiltakozást, szóval elképzelhető, hogy nincs is olyan messze már ez a nagymamaság dolog tőlem.

Visszakanyarodva a karácsonyhoz.

Ma mi mentünk sógoromékhoz, és kellemesen éreztük magunkat. Egyedüli problémám az volt, hogy már nagyon elegem volt/van a rengeteg kajálásból, sőt parttalan zabálásból. Igyekszem tartani magam, de akkor is tök más a ritmus, mint a hétköznapokon, és már érzem, hogy nem komfortos így nekem, szóval visszatérek a holnap egy éve kezdett szokásaimhoz, de ennek összefoglalója legyen egy másik poszt.