Ahogy volt

 Szóval volt az, hogy a nászút után mondták Belamiék, hogy akkor ők már készen is állnak a babára, nem húzzák az időt.

Én akkor vicceskedve rákérdeztem, hogy akkor lehet, hogy ketten mentek nászútra, és hárman jöttek haza? Ezen elnevetgéltünk akkor, és ők sem hitték volna, de körülbelül így történt. 

Aztán október 12-én vasárnap nagyon jönni akartak hozzánk, pedig Charlie akkor ért haza a fonyódi horgászatból, nem számítottam rájuk.

Tényleg gyanútlan voltam, valahogy eszembe sem jutott, csak akkor esett le, hogy igazából miért is a látogatás, mikor Belami hirtelen kibökte. Annyira meglepődtünk Charlieval, hogy nem volt semmi visítozás, sírás, inkább csak hebegtünk-habogtunk, tényleg nem így képzeltem a reakciónkat. Valahogy sokkot kaptam, vagy nem tudom, mindenesetre az első pillanattól boldoggá tett a hír, csak fel kellett dolgozni. 

Azóta Ági minden szombaton küldi, hogy éppen mekkora a baba, az app minden héten egy gyümölcshöz hasonlítja.

Ezen a héten szombaton barack. 

Jaj, hát nagyon ismeretlen terepen mozgok!

De olyan kicsit, mintha ez a terep tele lenne mindenféle izgalmakkal, örömmel, szóval nagyon-nagyon szívesen botladozok rajta. 

Ági és Belami kislánynak érzik/szeretnék?.

Charlie és én, Ági apukája is ezt érezzük. Kismacsó és a fiúk apja, meg Ági édesanyja fiút képzelnek. 

Igazából nekem tényleg tök mindegy, mert a kisfiúk olyan otthonosak nekem, hiszen fiaim vannak, a tesóim is fiúk, szóval eléggé rájuk tudok hangolódni. A kislányokat viszont kihívásnak érzem a magam számára, különlegesnek. 

Hamarosan ez is ki fog derülni, majd elmesélem.