Lelki élet

Én olyan sokat gondolkozok mostanában.

Mindenfélén. Azzal, hogy a fiúk felnőttek, és konkrétan Belamiéknak kisbabájuk lesz, megindított bennem egy csomó tűnődést. Hogy milyen voltam akkor, mikor én tartottam épp ott? Milyen érzések voltak bennem?

Aztán eszembe jut az apai nagymamám, akivel szoros lelki kapcsolatom volt. 

Ő vajon mit gondolt, mikor én úton voltam? Hogyan vált nagymamává?

Arra határozottan emlékszem, mikor Belami kicsi volt, és már dédiként volt jelen az életünkben. Annyi mindent mondott, amit most értek meg igazán, és olyan nagyon jó lenne, ha ezeket átadhatnám én is majd.

Az anyai nagyszüleim is biztos pontok voltak nekem, és minél többet tűnődök, annál világosabb, hogy a szüleim nagyon éretlenek voltak, mikor megszülettem, és később sem tudtak olyan szinten felnőni a feladathoz, mint ahogyan a nagyszüleim. Én ezzel most nem leírni szeretném őket, mert nagyon-nagyon szerettek és szeretnek, csak valahogy olyan gyerekek voltak még ők is, aztán meg összeértünk, vagy nem tudom, mindenesetre én nagyon máshogy akartam csinálni a gyereknevelést, mint ők. Szerintem sikerült máshogy, de nem biztos, hogy olyan nagyon jobban. 

Ilyeneken töröm a fejemet, mikor épp futok a futópadon, vagy sétálok Mórral, esetleg utazok, és épp nem kell figyelnem, csak nézek ki a fejemből. 

Talán így dolgozom fel, ahogyan egyik életciklusból átlépek lassan a másikba. 

Mindeközben 80% biztonsággal megmondták tegnap a baba nemét. 

Úgy tíz napon belül pedig 100%-ra fogjuk tudni a genetikai teszt miatt. Tippeljetek, ha van kedvetek! El fogom mondani majd a tutit.  

Felmondás utáni lelkiállapotom

No, péntek 13-án felmondtam, október 11-ig korrektül letöltöm a felmondási időmet.

A közvetlen felettesem olyan szépeket írt nekem/rólam, hogy azóta is mosolygok, ha eszembe jut. Az előbb a kollégáknak is megírtam a csoportban, közöttük is van olyan, aki azonnal írt, hogy mennyire sajnálja, de a legtöbbjükkel kapcsolatosan nincsenek hiú ábrándjaim, sajnos mindig ment az egymás kibeszélése, lekicsinylése, amiben SOHA nem voltam hajlandó résztvenni. Amúgy ezt meg is szokták, ahogyan azt is, hogy senkinek semmit nem mondok vissza, úgyhogy nem is fogták vissza magukat előttem, de gondolom én is kaptam hideget-meleget, ha nem voltam ott. (Amúgy ez k.rvára nem érdekelt sohasem, én akkor is szeretem őket, kit ezért, kit azért, mert mindegyikben van valami szeretnivaló.)

A lakókért vérzik a szívem, olyan nagyon őszinték, tiszta lelkűek, borzasztóan fognak hiányozni, és velük kapcsolatosan hiszem és tudom, hogy én is hiányozni fogok nekik. 

Most egy kicsit elérzékenyültem, de tudom, hogy jól döntöttem.

Egy életem van nekem is, és mostanra elfáradtam, nem akarom tovább feszíteni a húrt. Annyira jó lesz megint a hétvégét annak tekinteni ami, és nem átesni egy másik munkába. 

De nem bánok egy percet sem, amit ezzel a munkával töltöttem, és töltök még egy hónapig, mert rengeteget kaptam, tanultam. Tanultam újakat magamról, megszerettem a fogyatékkal élőket, pedig előtte féltem tőlük. Ez egy nagyon nagy ajándék volt a kihívásokkal együtt, és én a csúcson szállok ki, azt hiszem. Ha lesz is másodállásom, az később lesz, most mindenképpen pihenni szeretnék (hétvégén és éjszakánként).

Persze máris új terveim vannak.

És ettől pörgök. Charlie meg fogja a fejét. (muhahaha!)

Májusi eső aranyat ér?

Nagyon-nagyon nem az én napom ez.

Mióta Mór beköltözött, amúgy is nagyon érzékeny vagyok, sokszor elsírom magam. Szerintem az van, hogy én nagyon nehezen engedek magamhoz igazán közel bárkit, és megvisel, ha le kell bontani a falaimat.
Félre értés ne essék! Ez nem azt jelenti, hogy nem tudok barátkozni, meg kedves lenni és szeretni random, de úgy lenni valakivel, hogy fontosabb saját magamnál, na, az kevés van.
Valamikor azt gondoltam, hogy egy állattal ez másképp működik, de saját kutyám még soha nem volt, így könnyelmű kijelentés volt ez.
Szóval rendkívül belopta magát a szívembe, és ezt fel kell dolgozni, a helyére kell pakolni az idegrendszeremben, vagy mitomén'. Amúgy kíváncsi lennék, hogy másnál hogy megy ez.
Én mindkét gyereknél sokat sírtam az elején, és nem volt rosszkedvem, csak szorongtam inkább, de ez tök elfogadott a hormonok miatt. 
Aztán Charlienál is ez volt, és azt már nem tudtam a hormonokra fogni.
Nekem ez így megy, valószínűleg valamilyen rossz berögződés, vagy nem tudom. Mindenesetre engem a szeretet más iránt megvisel az elején. Másfajta sírás ez, mint ami a szomorúság miatt van, ez gyorsan abbamarad, és olyan megtisztító, nem marad keserűség utána. Mondanám, hogy nem is olyan rossz ez a megtisztító sírás, de alapvetően nem szeretek sírni, szóval szeretnék már ezen a lelki átrendeződésen túl lenni.

De most az időjárás ráerősít erre az egészre, szóval ezért nem az én napom ez.
Fázok, a szél az agyamra megy, nincs kedvem dolgozni sem. Remélem holnapra elmúlik.

Szételemezgetem, hogy szételemezgetem

Néha van az az érzésem, hogy jó dolgomban nyavalygok annyit, és talán kevés a valódi feladatom, úgyhogy szételemezgetek mindent magam körül nagy ráértemben.

A talányommal is így jártam, hogy addig-addig forogtam körülötte, mint egy eszét hagyott kutya, hogy valósággal beleszédültem.
Aztán mikor már bőgve hívtam fel Charliet, akkor jöttem rá, hogy ideje leállítanom magam. Úgy általában.
Most tényleg komoly, hogy azon bőgök, ami lehetőség? Hogy nem akarom elhinni az emberek kedvességét? Mert alapból mindig a legrosszabbra vagyok felkészülve, hogy inkább pozitív legyen a csalódásom? Hogy összeesküvés elméleteket gyártok?

Igazából pici türelem kellene, de azzal rendelkezek a legkevésbé. Azonnal, rögtön, tegnap kellene minden, és bele vagyok betegedve, hogy nem tudok ennek a végére járni azonnal.

Meg egy varázsgömb is tök jó lenne, hogy különböző alternatívákat megvizsgáljak, elemezzek (hát persze!).

Közben meg holnap már péntek, és egyedül maradok a hétvégére.
A fiúk az apjukhoz mennek, Charlie meg horgászni a tesójával meg néhány sráccal, olyan fiús program lesz.
Máskor hogy örülök az ilyennek! Most meg nyűgös vagyok tőle. Meg attól is, hogy programot szervezzek magamnak. Mindentől. Csúnya, ronda természetű öregasszony leszek/vagyok. Szép. ;-)

                                                                (Stella Im Hultberg)