BÚÉK!

Vitathatatlanul szerettem 2023-at, és szerencsére 2024 hasonlóan jó év volt.

Most megint egy páratlan év jön, ráadásul 50 éves leszek júliusban, augusztusban megnősül Belami, szóval ismét egy fantasztikus évre számítok, remélem igazam lesz. Én mindent el fogok követni, hogy jó legyen, ami tőlem függ, a többiért meg szorítok. A szeretteim és a magam egészségéért leginkább, a többi meg megoldható. 

Az év utolsó napján (is) elmentem futni.

Egyszerűen nem tudom kihagyni ebben a gyönyörű téli időben, olyan hideg és tiszta a levegő, hogy szinte fáj lélegezni, és a szintkülönbségtől olyan izomlázam van napok óta a s.ggemben, hogy az első méterek gyötrelmesek, de aztán elönt az endorfin, és alig bírom abbahagyni. 

Én nagy barátja vagyok a futópad + film kombónak, de Fonyódon futmi egy életérzés, nem lehet (és nem is kell) összehasonlítani a kettőt.

Baj nélkül lehoztuk a mai sétákat Mórral.

Ő nem igazán fél a durrogástól, de ha a közvetlen közelében történne, akkor ő is elszaladna, szóval nem kockáztatunk. Már fekszik, pihen, a kinti hangok tényleg nem zavarják.

Charlie megcsinálja a lencsét, míg én évértékelek, aztán még társasozunk, csillagszórózunk, én próbálok éjfélig ébren maradni, mert a délutáni pihenő helyett futottam, aztán kölyök pezsgővel koccintunk (lúzerok vagyunk, de nem szeretjük a pezsgőt, mindig kiöntöttük a végét), utána -szerintem- én beájulok. Annyira nem baj, ha hamar alszunk, mert Mórt reggel nem fogja érdekelni, hogy meddig voltunk fent, neki mennie kell, meg persze így nekem is. De nem baj, ennél jobban nem is indulhatna 2025 első reggele. 

BÚÉK minden kedves olvasómnak!

Elmaradt évértékelő röviden

Akartam még tavaly egy évértékelőt is írni, de végül nem volt rá időm. Azért gyorsan pár gondolat.

Nekünk ez egy jó év volt.

Charlie egyéni vállalkozó lett január elsejétől, és vírus ide vagy oda, rengeteg munkája volt/van. Nyilván nem mindegy, hogy milyen témában dolgozik, mert a fotózás pont nem ment a hülye vírus miatt, de mérnöki munka meg igen. Még jó, hogy ilyen sokoldalú.

Belami rengeteget dolgozott, tanult, egyre önjáróbb a munkában. Szereti csinálni. Párkapcsolata szépen alakul Iluskával, hamarosan össze fognak költözni. Szerintem jó lesz.

Kismacsó rosszul viseli, hogy online végzi az egyetemet, meg edzeni sem tud rendesen, de csinálja, elfogadja, hogy most ez van. Remélem már nem sokáig. Az eredményei nagyon jók.

Én továbbra is szeretem a munkámat, néha kicsit sok(k), de eddig átlendültem ezen. Teljesült az életem egyik nagy vágya, lett kutyánk. Úgy vettem észre, hogy ennek mindenki nagyon örül.

A korlátozásokat az első hullámnál jól viseltem, kihasználtam, de most már nagyon unom, szeretném, ha vége lenne. 

Tágabb családban volt gond, de szerencsére időben el lett kapva, már csak az utórezgései vannak, remélem már nem sokáig.

Azt nem állítanám, hogy kirobbanó energiával kezdtem az új évet.

Fáradt vagyok, sokat is alszok, de rosszkedvem azért nincs. Ma már nagyon nyomaszt, hogy holnap dolgozni kell menni. Vissza kell rázódni. 

2019 szeretlek, 2020 várlak!

Visszatekintve erre az évre, rengeteg minden történt.

Emlékeim szerint nem igazán jókedvűen indítottam, mert Charlienak még nem volt munkája, én meg annyira utáltam már az enyémet, hogy úgy éreztem, beledöglök lassan. 

Mégis, márciusig valahogy ellappangtam, mert nem emlékszem arra, hogy nagyon kutattam volna az új munkát (decemberben volt előtte próbálkozásom).

Aztán március környékén elegem lett, és megpályáztam vagy három helyet, amiből az egyik olyan volt, hogy állás sem volt meghirdetve, csak azért adtam be, mert szimpatikus volt a közeg. 

Egy hétfői napon dobtam be az önéletrajzomat és egy motivációs levelet a postaládájukba, mert nem találtam meg az igazgató e-mail-fiókját. Csütörtökön kilenckor meg már az igazgatónő előtt ültem az irodájában, mert valahogy beletrafáltam abba, hogy valaki épp nyugdíjba ment. Még az állás sem volt meghirdetve, én meg bevállaltam, hogy két hét múlva, április 15-én kezdek. Nem örültek túlzottan az akkor aktuális munkahelyemen, de elengedtek harag nélkül, átszerveztek miattam mindent. Nem érdekelt, alig vártam, hogy kihúzzam a lábam onnan.

Életem egyik legjobb döntésének bizonyult ez eddig, mert kifejezetten élvezem a munkámat, szeretem csinálni, és a kötetlen munkaidőt határozottan az előnyömre tudom fordítani.

Családilag is zajlottak az események.

Charlie is dolgozni kezdett áprilisban, májusban Belami államvizsgázott, dr. Belami lett. Júniusban Kismacsó kitűnő eredménnyel érettségizett. Csináltunk bulit a két fiúnak, összejött a család.

A szülinapom után, július 11-én elkezdtem rendszeresen edzeni, eleinte Kismacsó segítségével, de már önjáró vagyok. Az edzés azóta is az életem része, és terveim szerint ez így is fog maradni. 

A fiúk életében is új fejezet indult, augusztusban, szeptember elején költöztek Budapestre. Belami rezidens lett, Kismacsó elkezdte az egyetemet. Mindketten szeretik, amit csinálnak.

Én nagyon féltem ettől a változástól, de szépen átsiklottam ebbe az élethelyzetbe. Máshogy alakulnak a hétköznapok, és máshogy a hétvégék. Most épp vizsgaidőszak van, úgyhogy Kismacsót visszakaptam picit, de a karácsony miatt Belami is többet van/volt itthon, úgyhogy azért vagyunk együtt is, nem szomorkodok. Jól van ez így, nem is lehetne jobban.

Jövőre maradjon ez a felfelé ívelő tendencia, és akkor baj nem lehet!

Charlie vállalkozó lett, egy pályázat keretein belül kap segítséget is, úgyhogy számára izgalmasan kezdődik majd 2020. 

A fiúk rendben vannak, szeretném, ha haladnának tovább a megkezdett útjukon, szerintem jó irányba tartanak. 

Én nagy változást most nem szeretnék, ebben a mederben hasítanék tovább. 

Azt hiszem, hogy nagyon szeretem 2019-et... 2020-at meg várom.

Nyavalyásan, meg évértékelés is

Sajnos hiába vagánykodtam, hogy én nem fogom elkapni Charlie megfázását (ő meg Kismacsótól kapta ajándékba), csak sikerült.
Már hétfőn is éreztem, hogy nem faca velem valami, de keddtől egy rémálom volt a közérzetem.
Tegnap dolgoztam, vagy inkább végigvonszoltam magam a napon, de türelmem nem volt semmihez és senkihez. Az egyik gyerekkel már kora reggel összevesztem, utána csöndesebben voltak mindannyian, szerintem érzékelték, hogy jobb velem most jóban lenni.
Délután az egész kompániával Budapestre mentünk, mert jegyeket kaptunk erre. Jött Charlie is, meg az összes kolléga, nagyon jó volt.
Hazafelé már úgy lüktetett a fejem, hogy azt hittem szétszakad. Hajnali egy körül kerültem ágyba, de hat óra körül felkeltem és vettem be fájdalomcsillapítót.
Azóta egészen jól vagyok. Remélem, hogy a gyógyulás útjára léptem, mert minél hamarabb szeretnék visszatérni a jógázáshoz, jó közérzethez. (Amúgy szerintem nem is lettem volna beteg, ha nem állok le vele az ünnepek és az új ciklusom indulása miatt.)

Én szerettem ezt az évet, pedig nem volt könnyű.
Rengeteg változást hozott, hisz rövid betanulás után, februártól egyedül elvezetgettem egy lakásotthont, és igazából szerettem csinálni.
Aztán májusban jött egy ajánlat, amire nem lehetett nemet mondani. Nem is mondtam, elfogadtam, és egy kicsit megbicsaklottam ettől. Mert mást mondott az eszem, és mást a szívem. Jó nagy kavarodás volt bennem.
Még mindig nem tisztult le minden száz százalékosan, de nagyjából tudom, hogy mi a bajom, milyen megoldások lehetnek. Azt még nem sejtem, hogy végül merre visz majd a szívem, az eszem...
Most úton vagyok, rengeteg még a dolgom, találtam magamnak sok új elfoglaltságot, némelyiktől frászt kapok, de célom van vele, csinálnom kell.
Más röpke ötletem meg a mániámmá vált (jóga), de ennél rosszabb rögeszmém soha ne legyen.
Jó kis önismeret tréning is volt ez az év, olykor magamnak is okozok még meglepetéseket.
Családilag panaszom nem lehet, ennél jobbat kívánni sem lehet, de tényleg. Az életem három lábú székén ez a láb nagyon-nagyon stabil, gyakorlatilag megtámasztja a munka és önmegvalósítás kicsit remegőbb lábait. 2018-ban megszüntetem ezt a remegést így, vagy úgy, még nem tudom pontosan hogyan. Ez a cél. Mert célok meg kellenek. Jó lesz ez. 😉

Évzáró 2016

2016 arról szólt, hogy elengedjek vágyakat, és új utakra lépjek.
Röviden így tudnám összefoglalni azt, hogy miről szólt az idei év.

Nos, nem tétlenkedtem, az már bizonyos.
Azt mindenképp szeretem magamban, hogyha elhatározásra jutok végre, akkor mozgásba lendülök, és semmi meg nem állíthat.
Januárban még csak motoszkált bennem, hogy szeretnék máshol dolgozni, de annyira lefoglalt, hogy valahogy elengedjem a saját gyerek utáni vágyunkat, meg csinálni kezdtük a bántalmazott nőkről szóló videónkat Charlieval az éves konferenciánkra, hogy tett még nem követte az elképzelést.
Aztán februárban arculcsapásként ért, hogy minden kérésünk ellenére ránk akarnak lőcsölni egy pályázatot a munkahelyen, és a januári változások is egyre inkább megmutatták a rendszer sebezhetőségét, azt, hogy kezd széthullani minden.

Végiggondoltam, és arra jutottam, hogy én ezt nem akarom tovább. Ha úgy tetszik, én leszek az a bizonyos patkány, aki menekül a süllyedő hajóról.
Én voltam az első, aki felállt, és eljött onnan, majd utánam még többen is így gondolták, ki ezért, ki azért.

Gyakorlatilag az is megfogalmazódott bennem, hogy pontosan mit szeretnék csinálni, és hol. Így proaktív pályázatokat nyújtottam be, egyszerre több helyre is.
Amikor megkerestek, akkor nem azt az állást kínálták, amit én szerettem volna, de valahogy azt éreztem, hogy EL KELL FOGADNOM.
Ma már tudom, hogy mindez azért történt, mert ezen az álláson át vezetett az út a mostanihoz.
Kalandos volt, és fennállt a veszélye, hogy két szék közül a földre csücsülök, de szerencsére van diplomáciai érzékem, és rohadt jó leveleket tudok írni. ;-)
Aztán az út során megkísértett az ördög egy volt évfolyamtársam, de kemény voltam, és nem bánom egy percig sem. Soha nem bocsátottam volna meg magamnak, ha a nagyravágyásom győzedelmeskedik a megismerni vágyásom felett.

Aztán előállt az, hogy egyedül csinálhatok egy otthont. Egy jól működő otthont, amit nem nekem kell kivakarni a sz.rból (mert ilyen is van).
Ez egyik részről nagyon nagy könnyebbség, másik részről meg felelősség és talán az elvárások miatt teher is.
Valahogy el sem tudom képzelni, hogy ez menni fog nekem, vagy ebből bármi jó kisülhet.
Azt sem tudom, hogy van e ehhez az egészhez kedvem, erőm, ilyenek. Én ennél sokkal lustább kényelmesebb vagyok. Szeretek (ezt szoktam meg tíz év alatt) pont nyolc órát dolgozni -tól -ig, és utána hagyjon engem mindenki békén a munkával.
Nekem kell a feltöltődéshez, hogy kilépjek a feladatból, de ez itt -szerintem- nem fog menni.
Közben meg azt is gondolom, hogy semmi sincs véletlen, valamiért erre vezet az utam, és nekem most erre kell mennem.
Valami újat fogok magammal kapcsolatosan megtapasztalni, hisz nem voltam még ilyen helyzetben. Remélem nem kell csalódnom magamban!

2015 -ben volt az utolsó lombikunk.
Betöltöttem a negyvenet, én mondtam ki, hogy legyen vége.
2016-ba már úgy mentünk át, hogy ezt próbáltuk feldolgozni.
Bónuszba terhes volt már a sógornőm, és a fájó kezdet után csodálatossá vált a dolog: áprilisban megszületett a keresztlányunk.
Zoé pont olyan, mint ahogyan elképzeltem a mi Annánkat: se több, se kevesebb. Annyira imádom, mint a sajátjaimat, csak egy kicsit másképp, mert lány.
Más tulajdonságokat bírok benne, mint a fiúkban ilyen idősen, de ő is éppen olyan tökéletes, mint ők voltak nekem mindig is.
Így történt, hogy a két fiú mellé kaptunk egy lányt mégis.

Azt is szeretem magamban, hogy át tudom forgatni a rossz dolgokat jóvá, hogy nem kevés munkával, de meg tudom szerezni a kis lelki békémet.
Mert azért akárhogy is nézem, rengeteg jóság van az életemben, és nem vagyok hajlandó azzal gyilkolni magam, hogy mi nincs.
Had élvezzem már, hogy oda megyek, ahová csak akarok, addig, ameddig csak szeretnék!
Olyan szemtelenül fiatal vagyok még mindig, annyi mindent szeretnék még csinálni, kipróbálni, és fogok is.
Gyorsan-gyorsan habzsolni, dőzsölni ebben a szabadságban, mert pár év múlva már akár nagymama is lehetek, és én nagyon jó nagyi szeretnék lenni, szóval addig ki kell élnem magam. :-)

Jövőre.
Legfontosabb szeretteim és saját egészségem. A többi megoldható, de azért, ha lehet....
Szeretnék egy legalább ilyen jó és fordulatos évet, mint az idei.
Szeretnék jobb és odaadóbb felesége lenni Charlienak, mert ezen tényleg van mit dolgozni. (Sokkal, de sokkal többet kapok, mint adok, ez az igazság.)
Szeretnék többet mozogni, hogy sokáig ilyen egészséges és mozgékony legyek, mint most.
Szeretnék több türelmet gyakorolni mind itthon, mind a munkámban.
Szeretnék jogosítványt szerezni 2017-ben.
Szeretnék nyáron több nyaralást, de legalább kettőt: egyet Horvátországba (Belami nyerte a családnak) és egyet a szeretett Balcsikánkhoz. (Jöhet több is, de ezek biztosan legyenek!)
Szeretném komfortosan érezni magam a munkámban, most egy kicsit elég a változásokból, jó lenne "bedolgozni" magam végre valahová, és nyugiban csinálni a dolgomat.
Jó lenne, ha az anyagi ügyeink fényesebbek lennének, hogy esetleg házba költözhessünk (akkor lenne végre kutyánk), de azzal is kiegyeznék, ha a mostani lakhelyünket felújíthatnánk, mert lenne rá keret.
Szeretném magam körül boldognak látni az embereket, de legfőképp a családomat, mert attól én is az leszek.

A fentiek nagyobb része rajtam múlik, a többihez meg remélem lesz szerencsém.

Minden kedves olvasómnak kívánom, hogy teljesüljön minden álma, amit 2017-re szövöget!

                                                   Megan Hess Fashion Art & Design