Remek

Én nem tudom, de naponta kétszer is írhatnék posztot úgy, hogy már megint történt valami, mert velem/velünk mindig történik valami.

Úgy volt, hogy vasárnap este korán fekszünk, mert hétfőn utazunk, de Anyu este tízkor telefonált, hogy Charlie menjen, vontassa ki az egyik öcsémet autóstól az árokból, mert belement egybe.
Charlie hiába mondta, hogy nem fog menni az akció, mert leég a kuplung, ilyenek, csak ment, mert ilyen, meg nyilván Anyu nem véletlenül hívta őt, és nem engem. Hm.
Persze nem tudta kivontatni, a kuplungunk meg büdös volt az erőlködéstől, remek.
Charlie totál idegbetegen ért haza valamikor éjfélkor. Ez is remek.

Közben Kismacsó megint fájlalni kezdte a gyomrát, még ezen is jól felidegesítettem magam, és el is határoztam, hogy kedden orvosnak kell látnia, nincs mese.

Hétfőn nagyon jó volt abban a kis városban, ahol felnőttem, de legjobb a nagymamám volt, ő fantasztikus, mindig is az volt.
Posztokon keresztül tudnám mesélni, hogy engem ő nevelt egy ideig, mikor a szüleim elváltak, apám meg elvolt az új barátnőkkel, és régimódian öltöztetett, amit utáltam.
Emlékszem, mindig kicsatolta a szememből a hajamat cuki kis virágos csatokkal, én meg minden egyes nap elástam az oviban az aznapit a homokba. Sajnos reggelente mindig lett másik, ő meg azt hitte, hogy ilyen trehány az unokája, hogy mindig elhagyja.
Minden egyes reggel, mikor ballonkabátban indulok, eszembe jut, hogy ő is azt vett nekem általános elsőben, apró piros kockás volt, és szerintem drága, de én utáltam, mint a sz.rt, mert senkinek nem volt olyan, ergo akkor nem divatos -gondoltam én. Akkor még nem akartam különcködni, inkább szerettem volna belesimulni a tömegbe.
Azt hiszem ma már büszkén viselnék valami hasonlót, nem érdekelne, hogy divatos, avagy nem, ha jól áll.

Meg amikor jött vigyázni a fiúkra, mert én főiskolára jártam.
Már másik városban éltünk, de ő felpattant a vonatra, meg a buszra, és jött.
Kendőben, olyan mamókás táskával, ahogy kell. Később ebben a táskában megjelent a mobil is, az csúcs volt, mikor előkapta onnan.
Imádom a nagymamámat, de szerintem ezt már említettem.

Végiglátogattuk és ettük a rokonokat, mármint mindenkinél enni kellett, nem a rokonokat eszegettük persze. ;-)
Komolyan jó volt ebben a témában visszatérni a hétköznapokba, mert szét akartak már szakadni a beleim a sok zabálástól. (Nem is mértem súlyt a napokban, látni nem akartam a helyzetet.)

Ennek örömére elkezdtem a tavaszi mustármag kúrát, ami engem jól ki szokott pucolni.
Semmi extra, csak reggel meg este is egy evőkanál mustármag lenyelve egy jó pohár vízzel, és ezek a kis emészthetetlen golyók, mint egy belső peeling lepucolják a belek falát. Akinek gondja van a nagyobb dolgával, na, annak a 6 hetes kúra alatt nem lesz, és nem hasmenéses az ábra, csak sok. (Bocs a túl sok információért!)

Kismacsó.
Az orvos szerint refluxos, azért tér vissza neki a hasfájás, kapott gyógyszert, meg elküldte vérvételre. Nem tudta megmondani, hogy ez állandó probléma lesz e, vagy csak a sok gumicukor, meg a szombati bulis bor lobbantotta fel a problémát, mindenesetre eggyel több ok, hogy befejezze az ilyen kilengéseket 16 évesen.

Végre, végre, nem csak a szám jár már, elkezdtem beküldözgetni az önéletrajzomat ide-oda!
Nos, ez azért nagy szó, mert nálam évek óta úgy nézett ki a dolog, hogy nyávogtam egy sort a sanyarú sorsomon, de odáig sem jutottam, hogy az önéletrajzomat frissítsem.
Most egy hónap alatt sikerült ez is, majd összeeszkábáltam motivációs leveleket mellé (mindenhová más duma kellett), és nyomtam egy-kettő entert.
Még vannak ötleteim, de mivel ez most proaktív álláskeresés, azaz nincs meghirdetett állás, csak én nyomulok, ezért lehet, hogy nem holnap szólnak, de legalább ott van kéznél az elérhetőségem, ha lesz valami. Remélem lesz hamarosan. ;-) Ugye, hogy remek? :-)