Nincs most ötletem, hogy mi legyen a cím

Az elmúlt hét egy merő gyönyör volt a két színházzal, kirándulással, úgyhogy most elég nehéz visszatalálni a szürke hétköznapokba. 

Az operett szombaton kellemes volt, semmi kiakasztó, semmi újítás. Nekem tetszett, bár nem vagyok egy nagy operett rajongó. 

Vasárnap reggel elindultunk Dédestapolcsányba, rögtön Szilvásvárad mellé, nagyon jó volt. 

Van is egy "abszolút boldogság" pillanatom innen, mikor Charlie, Mőr és én a szállásunk hátsó kertjében fetrengtünk, Charlie egy napozószéken, én a hintaágyban, Mór a fúben. Ráláttam a patakra, hallottam a csobogását, majd kinyúltam a lábammal, hogy meglökjem magam a hintán, úgyhogy volt még ez a lágy ringatózás, meg a madárcsicsergés... Elraktároztam alaposan ezt a pillanatot. 

Túráztunk is egy kisebbet, Mór nagyon élte ezt az egészet, a boldogsága meg ragadós tud lenni nagyon. 

Még hétfőn is ott voltunk, kimentünk a vásárra, de nekem az csalódás volt, Csupa bóvli, én azt hittem, hogy kézműves cuccok lesznek, de sajnos abból volt a legkevesebb. Végül én elég gyorsan visszamenekültem Mórral a szállásra, a kedvenc patakom mellé, Charlie meg még nézelődött kicsit, de aztán jött ő is. Csak délután indultunk vissza, még Gyöngyösre is elautóztunk egyet látogatni, estére értünk haza.

Azt nem állítanám, hogy nem szaladt el a ló velem étkezés terültén, mert válogatás nélkül mindent magamba tömtem, ami a kezem ügyébe került. Volt a csokis drazsétól elkezdve a pizzán át minden, úgyhogy majdnem egy kilóval voltam több kedden reggel, mint mostanában. Mára már visszaállt a súlyom hatvanöt alá (nyilván vízvisszatartás volt inkább, mint valódi hízás), de tegnap még úgy kivántam az édességet, valószínűleg az összeborogatott inzulinháztartásom miatt, hogy a falat tudtam volna kaparni a kíntól. Végül csináltam egy zabpelyhes túrós süteményt cukormentesen, kiszámoltam mennyi fér bele, és muszáj volt annyival beérnem, holott az egész tepsivel magamba tudtam volna tömni. Aztán este tornáztam, és onnantól jobb lett, a mozgás mindig segít a helyére rántani a vércukromat és az inzulinháztartásomat. Összességében ma már a régi rutin szerint haladok, ez is egy olyan pont volt, ahol könnyen feladhattam volna az egészet, de túl sok energiám fekszik ebben december óta, észen vagyok. Ráadásul újra és újra meg kell állapítanom, hogy egy inzulinrezisztenciával küszködőnek azért kell a kontroll a szénhidrátban (is), mert a sok "rossz" szénhidrát még többet akar, előjön a farksaéhség, amit nagyon nehéz kordában tartani. Ha stabilan van a vércukrom, és mozgás is van, akkor sokkal kevésbé játszik ez a mindent elsöprő éhség. 

Kismacsó itthon van, tanul az államvizsga második felvonására, az első ötös lett. Eddig nagyon pöpec minden. 

Belamival csak telefonon értekezünk több, mint egy hete, de minden rendben vele, sokat túrázik, ez most a legkedvesebb hobbija. Azt tervezi, hogy nyáron Grúziába megy egy hosszú gyaloglásra... Annyira nem bánnám, ha inkább itthon túrázgatna. 

No, megyek a dolgom után!

Étkezések, de meddig is?

Múltkor Belamival beszélgettünk arról, hogy tulajdonképpen hány étkezés az ideális, és jobb e sokszor kicsit enni, mint inkább háromszor, bőségesen? 

Egy ideje inkább az utóbbit olvastam jobbnak, mert most az a megállapítás, hogy nem jó, ha a hasnyálmirigyet folyamatos inger éri, hagyni kell pihenni. Belami konkrétan arról beszélt, hogy mostanában olvasott egy orvosi tanulmányt, ahol arról írtak, hogy napi nyolc órába kellene az étkezéseket belesűríteni, és a többi tizenhat órában nem enni, csak inni. Tiszta vizet. Nyilván, ez csak egészséges embernek ajánlott, de én azért úgy is meredeknek érzem. Mondtam is Belaminak, hogy nekem ez biztosan nem menne, de nem is látom át, hogy nyolc órában mennyi érkezést lehetne megvalósítani. Belami azt mondta, ő ki fogja próbálni, mert ezzel lassítani lehet az öregedést, meg egyéb jó élettani hatásai is vannak.

Azért szöget ütött a fejembe a dolog, mert mostanában eléggé eltolódott a vacsorám ideje.

Mióta későn sötétedik, és meleg van, az utolsó séta a hosszú, és sokszor este kilenckor még a futiban bajlódunk, szóval, ha kilenckor eszek, akkor másnap reggel hat-hét óráig kilenc, maximum tíz óra telik el, ami tényleg kevés. 

El is kezdtem gondolkodni, hogy hogyan csinálhatnám jobban, és most az van, hogy reggel hét körül reggelizek, nem túl sokat, mert nem esik jól, aztán van tízórai tizenegy körül (gyümölcs és egy kis joghurt, vagy gabonás dolog a lassabb felszívódás miatt), az ebéd egy-két óra magasságában, ez bőségesebb. Futós napokon igyekszem letolni a távot öt óra körül, és legkésőbb hétkor megvan a vacsora sok fehérjével, közepes mennyiségben. 

Így azért tizenkét óra biztosan van az utolsó étkezés és a reggeli között, de szombaton például úgy jött össze, hogy ötkor már megvacsoráztam, úgyhogy tizennégy óra telt el a két étkezésem között.

Attól féltem, hogy nagyon nehéz lesz.

De egyáltalán nem. Teljesen belefér, szenvedés nélkül. A közérzetem sokkal jobb, a mérleget meglátjuk majd, de összességében sokkal optimálisabbnak érzem az egészet így, hogy testre szabtam magamnak. Az az érdekes, hogy többször is végigaludtam az éjszakát, ami nálam nagyon ritka. 

Hamarosan megyek terheléses vércukor vizsgálatra, meg inzulint is néznek majd 0, 60 és 120 perckor, kíváncsi leszek...   

Derűre ború (szó szerint is)

A hétvégi eufórikus hangulat után hétfőn megjött, de a rosszabbik fajtából.

Nekem mindig a második nap a legrosszabb, és ez tegnap pont egybeesett egy egész napos körúttal, mit ne mondjak, nem voltam túl boldog. 

A reggeli zabkásámat majdnem kihánytam, annyira émelyegtem, délután mertem enni egy kicsit, de még rosszabb lett. Teletömtem magam gyógyszerrel, így próbáltam túlélni. 

Este Charlie csinált egy jó kis lélekmelegítő, fűszeres levest, az nagyon kellett már, de még így se ettem meg a kiszabott kalóriát. Kezdtem arra gyanakodni, hogy valami betegséget is összeszedtem, mert ennyire nem szokott leamortizálni egy új ciklus. (Pedig direkt el se mentem oda látogatni, ahol tüszős mandulagyulladásos gyerekek voltak.)

De nem.

Ma reggelre már jól is lettem, megyek edzeni is. 

Ja, és azt hiszem megtaláltam a bölcsek kövét magamhoz.

Kb. egy hete eszek úgy, ahogyan a múltkori posztban írtam, és végre nem tíz, meg húsz deka a heti fogyás, hanem egy kiló!! Nyilván ez meg majdnem sok is egy hétre, de én azért örülök ennek.

Annak meg különösen, hogy ezzel megszűnt az esti farkaséhségem, mert az nagyon kétségbe ejtett. Nem szeretem, ha nem értem a testem működését, és nem tudom uralni magam. 

Beszélgettem hétvégén erről Belamival, aki megerősített orvosilag is egy csomó mindenben, meg adott tippeket a szénhidrátok elosztásával kapcsolatosan. Mindig elmondja, hogy ő egészséges emberekre szabva mondja a nagy okosságokat, speciális esetek speciális diétát követelnek, és ő ebben nem profi, nem ez az iránya. Megnyugtattam, hogy én nagyon szeretem önmagamat, szóval nagyon figyelek minden rezdülésemre, és nem csinálok olyat, ami nekem szenvedés, vagy rossz. Csak okosan!

Ma megint ez a fos, esős idő.

Ilyenkor nem szeretek bicajozni, úgyhogy ma minden dupla, meg tripla időt igényel. Na mindegy, legalább lesz sok mozgás az edzésen felül is. 

Hajrá akkor!  

Azt tapasztalom,

hogy sokkal jobb itthon reggelizni, közvetlenül felkelés után.

Mikor gyerek voltam, gyűlöltem reggelizni (meg úgy általában enni).
Mindenki az éhenhalástól féltett, tényleg nagyon sovány kislány voltam.
Aztán egyszer az iskolában (még alsóban) elszédültem délelőtt, és kiderült, hogy azért, mert nem reggelizek.
Na, innentől rám is szálltak otthon, és ennem kellett pár falatot iskola előtt, egyszerűen rosszul voltam ettől.
Rendesen berögzült, hogy utálok felkelés után enni, nekem úgy a jó, ha eltelik 1-2 óra, utána eszek.
Az előző munkahelyemen ez így is volt az elmúlt tíz évben, punktum.

Aztán Belami többször mondta, hogy reggel azonnal kell enni, ezt tanulta az egyetemen, csakhogy ő is utálja.
Kismacsó viszont ébredés után azonnal ül az asztalhoz, és félig csukott szemmel, de reggelizik mindig, ugyanígy Charlie is.

Na most, az új munkahelyemre későbbre kell beérni (többnyire), úgyhogy ha kivárnám ezzel a reggelit, akkor az délelőtt kilenc körülre esne. Ez tényleg soká van már nekem is.
Úgyhogy elkezdtem itthon reggelizni, és azt vettem észre, hogy sokkal energikusabb vagyok egész délelőtt, és pici tízóraival, ami sokszor csak egy tejeskávé, tök jól elvagyok délután egyig is.
Az uzsonna sokszor kimarad, van helyette korai vacsora, aztán maximum egy lightos utóvacsora.
Általában négy-öt étkezésem van, és ha odafigyelek, meg előre gondolkozok, akkor tök jól alakul a kajálásom, már csak a mennyiségekből kellene picit faragni, aztán jól is van.
(Csak érdekességként, Belami szerint egészséges embernek naponta háromszor kell(ene) ennie, ez most az új tan. Szerintem meg ez eléggé egyéni.)

Utoljára májusban volt nézve tsh és t3, t4, meg nulla és százhúsz perces cukor & inzulin, minden tökéletes volt. Annyira, hogy a százhúsz perces cukrom nem ment az éhgyomri alá, amit szinte soha nem sikerült még kivitelezni, mert egy picit mindig alatta volt.
Jóóó vagyok, na! :-)