Blogvember, november 20.

Ma annyi sz.r ömlött a nyakamba a munka terén, hogy azt inkább hagyjuk is.

Viszont reggel megint Kismacsóval indult a nap a tévében, úgyhogy az valamennyire elvette az élét az utána következő értekezletnek és egyéb munkának nevezett sz.rtengernek.

Aztán a hajfestést áttettem holnapra, inkább futottam egy ötöst egy hülye film kíséretében.

Vacsorára meg azt találtam ki, hogy édesburgonyát sütöttem az air fryerban, a tetejére sajtot szórtam az utolsó öt percben, és savanyúval ettem. Olyan jólesett, csak már megint ennék. Valamit, hogy rágjak. Úgy látszik ez örökké a keresztem marad, hogy esténként egyfolytában ennék, pedig nem éhes vagyok, csak rossz szokás. Próbálok erőt venni magamon, mert így lehet szépen lassan visszaszedni a kilókat. 

Blogvember, november 19.

Nem saját ötlet, de én is visszanéztem a tavaly november 19-ét.

Egy éve épp hajat festettem, most holnap tervezem. 

Voltam ócskás piacon, és emlékszem a ruhára, meg a polár aláöltözős pulcsira, amit a futáshoz vettem. A ruhát nagyon szeretem, majd előveszem, mert mostanában lőttem olyan téli thermo harisnyát, ami belül testszínű, így olyan, mintha csak egy vékony fekete harisnya lenne rajtam, közben tényleg jó meleg. A pulcsi meg olyan meleg, hogy meg kell gondolnom, mikor veszem fel, mert belefővök, ha nincs nagyon hideg. 

Írtam Belamiról, hogy Áginál volt. Akkor még Pesten lakott Kismacsóval. Most meg... Azért gyorsan tudnak átrendeződni a dolgok. Esetükben nagyon jó, természetes és előremutató, de akkor is fura, hogy milyen hirtelen vesznek új irányt az események.

Egy éve még nem tudtam, hogy bevállaljam e másodállást, de papírokat töltögettem, és december 1-én már kezdtem. Nehéz, de szép 10 hónap volt, szerettem. 

Hétvégén egy buliba vagyok hivatalos, és azon tűnődtem, hogy fel kellene avatnom a bőr rövidnadrágomat.

Persze harisnyával, hosszú csizmával gondoltam, mert nem tudom mennyire lesz hideg. Kicsit félek, hogy az én lábaim nem elég jók ehhez a viselethez, de majd felpróbálom az outfitet, és megmutatom Charlienak. Ő nem szokott mellébeszélni, ha nem áll jól valami, azt egyből megmondja. (Majd lecserélem ezeket a képeket sajátra, ha minden jól megy.)

Instgram: szuper outfitek

Blogvember, november 18.

Reggel jól felpörgettük a rutint, hogy hétkor a tévé elé kerüljünk.

Végül negyed nyolckor volt Kismacsóval a riport, nagyon ügyes volt, csak a testtartásán látszott (nekem), hogy feszült kicsit. Majd megszokja, mert szerdán meg egy másik adón lesz hasonló témában ugyancsak élő adás, csak most nyolc körül. Azt is megvárjuk, de kilenctől értekezletünk lesz, úgyhogy aztán rohanunk is a székházba. 

Ma utazós napom volt.

Meg futós is, úgyhogy hulla fáradt vagyok, nem hiszem, hogy sokáig fent tudok még lenni. 

Holnap itthon szeretnék mindenféle adminisztrációkat csinálni, el vagyok maradva nagyon.

Talán ide is több idő jut. Remélem. 

Blogvember, november 17.

Igazi kedvemrevaló szöszögős nap volt ez a mai.

Charlie a mérnöki munkáját csinálta, én selejteztem, takarítottam, de olyan barátságos tempóban. 

Belamiék esküvői kiállításon voltak, és megnyerték tombolán a harmadik díjat.

Ez ruhakölcsönzéshez kedvezmény. Ötleteket is gyűjtöttek. Már van olyan, hogy selfie boxot lehet bérelni. Hmm...

Kismacsó benne lesz a tévében.

Holnap reggel. Hmm...

Zajlik az élet, no!

Blogvember, november 16.

Ez a nap olyan volt, hogy sok érdekes nem történt.

Reggeli után bevásárlás magunknak, meg Charlie anyukájának. Utálok bevásárolni. Mondtam már? 

Elmentünk a Dechatlonba is cipőt venni Charlienak, vagyis inkább bakancsot. Ha már ott voltunk, vettem magamnak hosszabb szárú zoknikat, télen jobbnak érzem. Meg egy sima fekete leggingset, szeretem, ha van itthon belőle elég, a legkényelmesebb szabadidős viselet. Nekem. 

Ebédet együtt csináltunk Charlieval. 

Egészen pontosan egy darabig úgy csináltam, mintha a kelkáposzta főzeléket én csinálnám, aztán leültem egy kávéval a konyhaasztalhoz, és csicseregtem Charlienak, de már lópikulát sem csináltam, hagytam őt kibontakozni. Magának sütött csirke alsócombot, én most nem eszem meg a húst megint. 

Aztán csak úgy eltelt a délután, semmi értelmeset nem csináltam.

Belamival beszéltem, ők ma disznótorban voltak Ági családjával, arról mesélt. Nekem a disznótor egy horror, világ életemben utáltam, csak még jobban lehozott a húsról, ha csak a közelébe kerültem. És bizony kerültem, mert az anyai részről a nagyszüleim falusi emberek voltak sok állattal, szóval családi program volt a tor. Azt kell mondjam, hogy a leghosszabb könyveket olvastam el ilyen alkalmakkor (például egy disznótoros hétvége alatt olvastam ki Jókaitől Az arany embert) valamelyik távolabbi szoba mélyén, és enni se nagyon jöttem elő, mert a szagtól nem bírtam. Azért elég fárasztó gyerek voltam a sok nyűgömmel, amit elég jól kezelt mindenki, nekem soha nem erőltettek semmit, elfogadták a bogaraimat.

Szegény nagymamám! Egyszer akart befogni valami baromfipucolásba, hogy szedjem ki a tokot, vagy mit, de halálra váltan közöltem, hogy semmi esetre nem fogok hozzáérni az elpusztult állathoz. Először azt hitte, hogy viccelek, de ilyennel én soha nem vicceltem.

Amúgy imádtam náluk lenni, pont azért, mert jó volt ebben a falusi közegben úgy, hogy semmit nem erőltettek. Valami olyan étel mindig volt, amit végül megettem (valami fenomenálisan főzött a nagymamám), és ha valamiből maradt, mindig ott sertepertélt körülöttünk a velem egyidős németjuhász kutyánk Betti, az szívesen besegített. Amúgy ő volt a testőrünk, mindenhová kísért bennünket az öcsémmel, emlékeim szerint az utcán is jött velünk, senkire rá sem nézett addig, amíg a közelünkbe nem jött. Akkor sem csinált semmit, csak nézett, de úgy, hogy biztonságban voltunk teljesen. 

Annyira imádtam azt a kutyát, majd még mesélek róla, olyan szép szürke rajzolatút azóta sem láttam, tényleg olyan volt, mint egy farkas. Tizennégy évesek voltunk, mikor ő meghalt. 

Na, jól elkanyarodtam.

Szóval Belami szerint jó volt a disznótor, de vacsorára tejberizst kért Ágitól, annyira eltelt a szagokkal, meg a hús látványával. Ő eléggé hasonló típus, mint én, néha eszik húst, de jobban preferálja egy ideje a húsmentes ételeket. Na, Kismacsó nem ilyen.

Charlie névnapját szervezgettük, meg a decemberi hagyományainkat, hogy melyiket (Mikulás, mézeskalács sütés), mikor tudnánk összehozni. Azért nagyon örülök, hogy van igény ezekre az eseményekre továbbra is.

Blogvember, november 15.

Megint péntek lett, és jött a hét egyik fénypontja, a tánc.

Pedig majdnem lebeszéltem magam róla. Hogy minek bohóckodok majdnem ötven évesen? Inkább üljek le egy film elé, és tömjem a fejemet chipssel vagy pattogatott kukoricával! Aztán csak összekaptam magam, és mentem. 

Annyira jó volt!

Csomó új dolog is volt, szerintem nagyon profi az oktató. Hozott hat érzelmet fa spatulára írva, és másik haton a mozgás dinamikájával voltak leírva érzelmek, és össze kellett párosítanunk. Utána válsztottunk, és improvizálva eltáncoltuk ezeket az érzelmeket. Én eleinte be voltam feszülve, mert kevésnek éreztem magam ehhez, de aztán láttam, hogy mindenki átadja magát a zenének, és nem foglalkozik mással, úgyhogy kezdtem befelé figyelni, meg kreatív lenni semmi tánctudással. 

Az életörömnél az oktató fényeket kapcsolt fel, amivel a szertelenséget, a kirobbanó energiát akarta előcsalogatni, úgyhogy tisztára disco feeling lett, nagyon bírtam. 

Most is jó alaposan nyújtottunk, és örömmel nyugtáztam, hogy még mindig jóval az átlag feletti a hajlékonyságom. 

Mikor elindultam hazafelé, olyan ruganyosnak éreztem a lépteimet, mintha felhőkön szökdelnék, valahogy minden izmomat hosszabbank éreztem, és mindegyik önálló életre kelt. 

Na, majd holnap biztosan lesz ennek böjtje, de kit érdekel? 

Alig várom a következő alkalmat. 

Blogvember, november 14.

Reggel jó korán keltem, mert úgy volt, hogy busszal megyek egy gyámhivatali tárgyalásra, jó messze.

Gondoltam, majd olvasok, meg zenét hallgatok, egyfajta relaxáció lesz az út.

Aztán Charlie kitalálta, hogy neki is van arra két gyereke, menjünk együtt autóval, meg vigyük Mórt is. Így aztán felkerekedtünk, elindultunk reggel nyolckor, és hazaértünk fél öt körül. Nem állítanám, hogy ez csak egy cuki kis kirándulás volt, mert tényleg dolgoztunk, meg utaztunk végig, csak felváltva. 

Charlie két gondozási helyétől meg kisűlt az agyam, főleg az egyik lakásotthon volt nagyon gáz, de inkább nem kezdek most bele, hogy ilyen körülmények közül már emelnek ki gyereket.

Mór úgy viselkedett, mintha terápiás kutya lenne, mindenkivel, de tényleg mindenkivel kedves volt, bújt, simogathatta bárki, még olyan gyerek is összehaverkodott vele, aki amúgy retteg a kutyáktól. Inkább én voltam rosszul attól, hogy mindenki összetapogatta, mert hétfőn fürdettem meg, de hát akkor meg minek viszem emberek közé? De annyira ultra cuki, hogy kevés kivételtől eltekintve, mindenki hozzá akar érni, ezt meg meg kell értenem.

Amire nem vagyok büszke kicsit sem.

Így nem vittem az összekészített elemózsiámat, mert majd együtt eszünk, és hát ennek az eredménye az lett, hogy össze-vissza ettünk mindent. Volt M&M's csokigolyó, mcdonaldsos kaja, pogácsa, áhh, sorolni sem akarom tovább.  

Majd holnap visszazökkenek a rendes kerékvágásba, meg táncolni is megyek majd. 

Blogvember, november 13.

Ma utazós napom volt, és holnap is az lesz.

Ma intézményi autóval és kollégával mentünk, szóval rendkívül sok információt cseréltünk. Később a helyettesemmel vibereztünk, tőle tudom, hogy megint felmondott valaki, előtte ketten, és még várható egy felmondás. Azért, ha így haladunk, lassan mindenki leugrik a süllyedő hajóról.

Aztán egy ideje rajtam van ez a "hiábavalóság" érzés, hogy kb. annak számít a munkám, mintha kiskanállal meregetném a vizet a süllyedő Titanicból.

Pedig pont a napokban szögeztem le magamban, hogy én bizony megvárom, hogy mi történik ezen a területen, mert nincs már lejjebb. Én kis naív! Áhh!

J.J. az előbb verte ki a hisztit Charlienak a telefonban, hogy jobb lenne visszakerülni a javítóba, mert mindenki csak szívatja, és egyre csak gyűlik benne a feszkó, nem tud már jót állni magáért. Nem hallottam a beszélgetés elejét, hogy ugyan Charlie elmondta e neki, hogy ketten telefonálgattunk az ügyében, de nem lehet megoldani az iskola vs. munka problémát, bármennyire is szeretnénk. Beszéltünk a sulijával előrehozott vizsga ügyben (nem lehet), az OH-lal, ott is lyukra futottunk, egyik variáció sem működik sajnos, így nincs más választása, mint megcsinálni ezt az iskolai évet, és utána tud dolgozni. Persze már van igazolatlan hiányzása, mert hetekre eltűnik, de az nem lényeg, csak az, hogy a felnőttek szívatják. Charlie próbálta elmondani neki, hogy problémák mindig lesznek, nem biztos, hogy úgy kell(ene) megoldani, hogy ütünk, vágunk, elmegyünk, stb... Nem hiszem, hogy átment az üzenet, tisztára Titanic ez is. 

Mai jó, hogy megint nagyon finom tököt sikerült vennie Charlienak. 

 Most pedig előveszem a futópadot, és kifutom magamból a feszültséget.

Blogvember, november 12.

Ma szociális munka napja alkalmából nem kellett dolgozni.

Én így is tettem, csináltam mindenfélét, de a munkámat kerültem.

Most megint rajtam van egy ilyen újítási láz, hogy ne kelljen húst ennem.

Valahogy megint sikerült megundorodnom tőle, úgyhogy kerülöm.

Ma csináltam egy banán browniet, ami leginkább egy banános rántotta Charlie szerint. Én pont nem éreztem a tojást, a 70%-os csokit annál inkább. 

Aztán Pitykegombánál többször is megütötte a szememet a paradicsomos babkrém, mint olyan, úgyhogy ezt a receptet követve csináltam egyet magunknak. Nekem nagyon ízlik. 

Nem tudom meddig tart a lendületem, mert nem vagyok egy nagy konyhatündér, de szeretek olyat enni, ami jólesik, szóval próbálkozok. 

Ma ilyeneket ettem:

Reggel tükörtojás csak fehérjéből (2db), meg egy szelet prokorn kenyér, savanyú uborka, meg persze a teám és kávém.

Tízoraira egy proteines túródesszert, meg kávé.

Ebédre lecsót ettem.

Uzsonnára banán browniet.

Vacsorára paradicsomos babkrémet prokorn kenyérrel, zöldségekkel, meg a teám. 

És vizet szoktam inni az étkezések között, amennyi jólesik, és én szeretek inni szerencsére.