Annyi minden történt hétfő óta, lássuk csak!

Kedden szakértői vizsgálaton voltam az egyik lányommal.
Szeretem ezeket a kétszemélyes helyzeteket, mert ilyenkor rengeteget meg lehet tudni róluk, és ők is nagyon szeretik, ha csak velük foglalkozok. Ráadásul teljesen spontán, beszélgetés közben tudom "nevelni" őket, ami szerintem sokkal hatékonyabb, mert személyre szabott, egyedi, a helyzethez alkalmazott, szinte észrevétlen.

Szerdán gyermekpszichiáter egy másik lánnyal, utána voltam a sulijában, beszéltem az osztályfőnökével, meg másik ügyben az iskola igazgatójával.
Számomra aznap véget is ért a munka, mert tele vagyok plusz órával, és az esti színházra is készülni szerettem volna.
Mondjuk ezt úgy képzeltem, hogy előtte hosszan üldögélek az illatos, habfürdős kádban, hajat mosok, sminkelek, ráérősen ruhát választok, ilyenek.
Ehhez képest elég rosszul mértem fel azt, hogy mennyi időm van, mert elmentem turizni (nem vettem semmit), vittem haza csirkecombot, amit bedobtam a sütőbe, meg mosást is indítottam.
Aztán ránéztem az órára, meg Charlie is hazaért, és elkezdtem kapkodni. Hajat ugyan mostam, de szó sem volt hosszas relaxálásról a kádban, meg a ruhát is csak kikaptam a szekrényből (amiben a múltkor is voltam, az már bevált egyszer), és a sminkelés is minimál volt.

Ezt néztük, szerintem szuper volt.

Még az sem tudta elrontani az élményt, hogy nem volt elég oxigén a kamaraszínházban előadás alatt, és túl sok gyerek is volt. Annyira pörgős, annyira mozgalmas volt a darab, hogy eléggé lekötötte őket is, illetve engem annyira, hogy tudomást sem vettem a zizegésükről. (Mondjuk mikor a mögöttünk lévő sorban vagy öt gyerek levette a cipőjét, és iszonyatos lábszag lett, akkor Charlie megkérte őket szépen, hogy öltözzenek vissza. Megtették. ;-) )

Tegnap a munkámmal kapcsolatosan a Rendőrségen múlattuk az időt délután, hogy egy új, élő együttműködést dolgozzunk ki egymással, amit én örömmel üdvözlök. Szerintem rengeteget tudnánk egymásnak segíteni, és tök jó, hogy ezt kezdeményezték, meg nyitottak szinte mindenre.

Kismacsó holnap menni fog a versenyre, továbbra sem vagyok teljesen nyugodt (beszéltem az apjával), de nem nagyon tudok mit csinálni (és az izgalmát, meg várakozását sem szeretném szétcseszni a nyavalygásommal). Bízok benne, hogy minden a legnagyobb rendben lesz.

Belami csinálja az előadásait az egyetem mellett, és fel van töltődve tőle, mint az atomerőmű.
Annyira cukker, hogy a gyerekek előadás után odamennek hozzá, megköszönik a munkáját, szelfiznek vele. Megjelölik a képeken, amit aztán felpakolnak a közösségi oldalra, szóval én is látom őket.
A legviccesebb az volt, mikor ezt írták a közös szelfi alá: Belami (itt jelölték meg):-) köszi a "felvilágosítást" :-) :-D
Ezen nagyon kellett nevetnem, mert akárhogy is, de a lányok a férfit is látják Belamiban, nem csak az információforrást. (Amúgy meg tudom érteni őket.)
Belami kicsit aggodalmaskodott is ezen, hogy talán ez gáz, meg el kellene utasítani ezeket a szelfizgetéseket, de megnyugtattam, hogy szerintem ez aranyos, semmi baj nincs vele.
Meg kell szoknia, hogy a külsejével is hatást ér el, és ezt hasznosítsa jól. Nem feltétlenül hátrány, hogy a kezdő odafigyelést ezzel gyorsan megszerzi, mert utána könnyebb lehet az információkat is átadni. Legalábbis szerintem.

Mától meg szabin vagyok.
Majd szerdán megyek legközelebb dolgozni, addig szeretném megcsinálni a karácsonyi nagytakarítást, díszítést.
Utána megint sűrű napok jönnek, mert Mikulás bulit tervezünk a munkahelyemen, Anyu szülinapját ünnepeljük, meg lesz "zozós" nap is.
Igen, ez mind a jövő hét második felében. Nem fogok unatkozni, az már biztos.