Karácsony előtt

Ma éjszakás vagyok.
Jó lenne aludni valamennyit, mert különben a holnapi nap kemény lesz. Még úgy is, hogy a süti és a leves kész, Charlié a főétel, mi meg díszítjük a fát a fiúkkal. Lazán, otthoni ruhában, kötetlenül.
Ezt úgy dél, egy óráig kell kivitelezni, utána pici pihi, és mehet a második felvonás Anyuéknál. Kiöltözve, hivatalos "fehér házi" fotózással, művészien megterített asztal körül. Visszük Charlie anyukáját, ott lesz Anyu részéről az összes tesóm, unokatesók. Sokan leszünk.
Aztán első napon kerilányunkhoz utazunk, talán második napon dőlünk majd a kardunkba hátra. Remélhetőleg.

Amúgy a terveim szépen pipálódtak, azzal baj nem volt, csak a végére csöppet már teleszaladt a hócipőm. Mert másra nem nagyon maradt idő.
Ma a második nap, hogy kimaradt a jóga, és ez mérhetetlenül kikészít. Mert szeretem csinálni, az a harminc-negyven perc csak az enyém, és kisimulok tőle mindig.
Charlie meg rosszul van, mert elfoglalom a szobánkat, az instrukciókat meg szobán kívül is hallani, lassan mindenki tudja már, hogy mit, hogy kell tartani, hová kell tenni, medencét előredönteni, stb...
Továbbra is az az általános, hogy akkor próbálok ebbe belemerülni, ha senki nincs otthon, de a héten Charlie otthon volt, mert beteg lett, aztán kitört a szünet, hát valami rémes, hogy soha nem tudok egyedül lenni. Így esett, hogy túltettem magam azon, hogy van otthon valaki, ezért kihajtok mindenkit a szobából, aztán pont lesz.rom, hogy mennyire hallatszik ki az instruálás. Kibírják azt a fél órát. Ennyike.
Kismacsó mutatott némi érdeklődést a dolog iránt, egyik nap bejött az edzésem után, és bohóckodott nekem, hogy hogyan kell a lefelé néző kutyát csinálni, de nem sokáig vigyorgott, mikor elkezdtem igazgatni, meg mondani, hogy mit hogy kell. Beismerte, hogy nem könnyű. Mondjuk én rettenet jól szórakoztam.

Ja, és kár volt a bőrömet dicsérgetni, mert két nap múlva kijött az arcomon egy oltári nagy "pattanás", amit természetesen nem tudtam békén hagyni, úgyhogy még mindig látszik a helye. Remek, cukrot nekem! És még én mondom Kismacsónak, hogy ne nyomkodja az arcát. Tiszta szégyen.
Persze semmi, de semmi nem jött a "pattanásból", mert nem is az volt, de azért muszáj volt megnyomkodni.

Megvolt a munkahelyi karácsony a kollégákkal, utána meg a közös a gyerekekkel.
Nekem kicsit sok volt egymás után a kettő, főleg, hogy holnaptól kezdődik a többi. Nem szeretnék telítődni vele, mert igazából nagyon szeretem ezt az ünnepet.
Remélem pár nap múlva kicsit többet tudok majd írni, vagy legalább gyakrabban. Kezd a blogolás nagyon háttérbe szorulni, nem szeretnék leszokni róla.

Addig pedig:

Karácsony 2016

Mi pénteken vesztünk össze Charlieval, ami nálunk karácsonykor menetrendszerű, így most örültem, hogy hamarabb túlestünk rajta.
Ahh, csak a szokásos: ki mit nem csinált, csinált az ünneppel kapcsolatosan (ajándékvásárlás pölö'), csak az a baj, hogy nekem nagyon elgurult a gyógyszerem, és mondtam olyanokat, amiket nagyon nem kellene: "Ha ennyire sz.r minden, amit csinálok, akkor váljunk el!", és hasonló finomságok, nagyon olaszos vérmérsékletem van, be is rekedtem, annyit ordibáltam Charlieval.
Összességében azért dühödtem be ennyire, mert nagyon igazságtalannak éreztem Charlie kirohanását, és megvadultam. Szerencsére a gyerekek nem voltak itthon a szereplésemen, még jó.
Ettől aztán mindketten észhez tértünk, és a lehető legolajozottabban csináltuk végig az elmúlt két napot, egy hangos szó nem esett közöttünk, azt hiszem nagyon rendben volt a karácsonyunk az idén.

Szombaton mi már reggel elkezdtük a saját kis négyes ünneplésünket: Charlie csinálta a főételt (én pénteken megsütöttem a sütiket, megcsináltam a levest), mi a fiúkkal díszítettük a fát.
Aztán kései ebéd, ajándékozás.

Hopp, hopp, ajándékaim!
Kaptam egy Bialetti kávéfőzőt Charlietól:

A fiúktól ezt a csodálatos mamuszt:

És még parfümöt vett nekem Charlie, a karkötőt meg ma kaptam sógornőméktől:

Este mentünk Anyuékhoz a szokásos közös ünneplésre, szépen kiöltözve, én még sminkeltem is.

Ma keresztlányéknál voltunk, ott volt anyósom is, így Charlie családjával is megünnepeltük a karácsonyt.

Holnap a fiúk mennek az apjukhoz, nekünk meg elkezdődik a valódi pihenés, ennek örömére le is töltettem Charlieval öt filmet, amiket az előbb választottam ki trailerek alapján.
Hjaj, ezek ám a kellemes elfoglaltságok! Annyira, de annyira lelassítanám most az időt.

Annyira szeretem

Még 19 óra sem volt ma, mikor én már megfürödve az ágyba dobtam magam Minivel.
Mert megérdemlem.

Elfáradtam kutyául a mai naptól, de vége van, és ez nagyon jó érzés.
Végre lement a karácsonyi ünnepség, 260 cipősdoboz ajándékot osztottunk szét rászoruló gyerekeknek.

Hetek óta ment a "Mikulás gyár", rengeteg dolog volt ezzel az egésszel.
Nagyon sok ember összehangolt munkájára volt szükség, és közben a rendes munkánkat is végezni kellett (volna).

Még mindig szörnyen érzékeny vagyok.
De az is lehet, hogy ez már így is marad, mert abba a korba kerültem, mikor az ember mindenen meghatódik. Tudja a fene.
Mindenesetre a gyönyörű karácsonyi daloktól összefacsarodott a szívem, és belül kicsit sírdogáltam.

Pedig olyan jó most minden.
Szeretem az ünnepeket várni, közelíteni hozzá.
Itt van nekem a családom: meleg, puha, jó érzés még a gondolatuk is.

Charlie is eljött az ünnepségünkre, és fényképezett.
Annyira szeretem ezt a fiút! Komolyan.
Egyszer mondtam, hogy eljöhetne, és jött is. Felvette a vicces télapós pólóját, meg piros pulcsit vett fölé, mert tudta, hogy az most az "egyenruha".
Teljesen jól feltalálta magát közöttünk, nem kellett "gardírozni", csak néha összekacsintottunk, meg átölelt és magához szorított egy pillanatra, ha egy helyen volt épp dolgunk.

Vele minden olyan természetes, komfortos.
Vannak gondjaink, meg megoldandó feladataink, de hát az élet ilyen. Senki nem ígérte, hogy könnyű lesz. És nem is az.
Csak most épp... jól érzem magam, és hagyom magam ebben lebegni.
Mert a boldogság nem egy állandó állapot (szerintem), hanem sok-sok jó történés, pillanat, ami felragyogtatja a küzdelmes hétköznapokat, és amikor visszagondolunk az elmúlt időkre, akkor ezeknek kell villódzni, mint a karácsonyi égőnek, és akkor azt mondhatjuk: -De hát ez a boldogság!
Vagy valami ilyesmi.