Akkor kezdődhet a tipródás!

Szóval csak egy kis tingli-tangli poszttal akartam jönni, hogy megmutassam az új kardigánomat, amit a Pepcoban találtam a gyermek osztályon 960 forintért, leértékelve.

A magasabb derekú farmerjeimmel, meg a hosszú farmer szoknyámmal, fehér pólóval nagyon menő lesz.

Aztán ma kaptam egy állásajánlatot a másodállásos helyemről.

Diplomás állás, nyugodt, csekély felelőséggel, ugyanannyi pénzért, mint amit most kapok, és lehetőségem lenne gondozási feladatokkal hétvégi és/vagy éjszakai műszakot is csinálni túlóraként (negyedévente fizetve 150%-osan). Ennek mennyisége teljesen rajtam állna, szóval nem lenne muszáj, csak, ha időm és kedvem van hozzá. Magyarul helyben lenne a másodállás, és nem kötötten.

Cserébe hétfőtől péntekig az intézményben kell lennem nyolc órát. Ez nem nagy cucc, csak évek óta magam osztom be az időmet, és sokat mászkálok, szóval ehhez vissza kell(ene) szoknom, hiszen dolgoztam én így évekig.

És akkor most kezdhetek ezen tipródni.

Vajon fáj már eléggé, hogy váltsak végre így 18 év után? (2006 óta a gyermekvédelemben dolgozok folymatosan, csak más-más területeken.)

Patkány vagyok, aki menekül a süllyedő hajóról? 

Mi lesz Charlieval? Kényszerítem ezzel arra, hogy ő is váltson? 

Jobb lehet a szociális szféra másik szegmense?  

Nem tudom mire jutok végül.

De jövő hétre el kellene döntenem merre tovább. 

Langyos

Szombat óta még nem sikerült feltornásznom a hangulatomat, de legalább rosszul sem vagyok.

Inkább csak úgy létezek, teszem, amit kell, nincs különösen rosszkedvem, de jó sem. Olyan semmilyen. Nincs kedvem semmihez, fáradtnak érzem magam, energiátlannak. Lelkesedésem bármi iránt a nullához közelít. Így most megint nem erőltetek semmit pár napig, majd alakulok. Torna zéró, de most épp az evés sem érdekel. Ami durva, hogy a szépítkezés sem, pedig máskor az mindig kikapcsol, szeretem. Most napok óta halogatom a dermarollert, a pedikűrt (új szín kellene a körmökre), és a barnító habot sem veszem elő, pedig semmi extra a használata, és ad egy kis színt. Idén nyáron rengeteget nyomulok farmer rövidnadrágban, és sokkal szebb, ha a lábaimnak napsütötte (na persze) színe van. 

Egyedül a napi rutin működik az arc- és testápolásban, fényvédőzök kivétel nélkül, meg beszedem a vitaminokat, táplálékkieglszítőt, oszt' csókolom. 

A héten elvállaltam a hétfőt másodállásban, nem volt jó ötlet.

Esnek ki sorban a kollégák, a főnővér szépen megkért a hétfőre, én meg a másik helyen csúsztattam a plusz órákból, ezt a csoportvezetővel egyeztettem, de ettől még volt rengeteg hívásom, szóval nem igazán működött, hogy egy s.ggel két lovat üljek meg, utáltam az egészet.

Tegnap éjszakára mentem, egyáltalán nem volt semmi gond, nyugisak voltak a lakók, mégis úgy jöttem haza reggel, mint akit agyonvertek. Aztán jött a fizetés (mindkettő), és arra jutottam (megint), hogy a másodállás ennyi kicsi pénzért saját magam szívatása, de tényleg. Közben meg a sok kicsi sokra megy, mert azért elég szép kis summát (az előző évek semmijéhez képest) gyűjtöttem össze, vannak terveim, minden forint számít. A legjobb lenne egy új állás, ahol megkeresek annyit, mint most a kettővel, és -szerintem- az sem lenne egy földtől elrugaszkodott elvárás. Valami szöget is ütött a fejembe szerda magasságában, mérsékelt lelkesedéssel utána is jártam a dolognak, de kiderült, hogy egy pártfogó felügyelő annyit sem keres, mint egy gyermekvédelmi gyám. Nevetséges.

Alakul közeben egy másik titkos projekt, amiről megint csak utólag mesélhetek.

A legjobb, hogy én most csak szemlélő vagyok benne, de csuda izgi az egész. Ez most lelkesít. Meg az is, hogy augusztusban vár ránk egy hét Fonyód, a reggeli futásokkal, kirándulásokkal, kutyás stranddal, ilyenekkel. Na, azt várom nagyon.