Egy kib.szott hős vagyok, na!

Charlie szerint kezdek függővé válni az edzéseimtől, az a véleménye, hogy az egész életemet e köré szervezem mostanában.

Én ezt kicsit túlzásnak érzem, szerintem tegnap este nyolc körül az beszélt belőle, hogy rohadtul nem akart jönni edzeni, de már meggyógyult, meg amúgy is ő választotta az esti időpontot, szóval nem tudott már más kifogást találni. 

Elárulom, egy szál kedvem se volt nekem sem, de véres kezű fitness náci vagyok önmagamhoz, és pont ezért, elég rosszul tűröm mostanában, ha valaki arról nyivákol nekem, hogy nincs ideje, energiája mozogni, de "úúúgy kellene pedig". Kedvem lenne elmesélni, hogy én is tudnék kényelmesebb, kellemesebb programot találni, mint a legképtelenebb időpontokban súlyokat emelgetni, guggolni velük, esetleg nyelvlógatva kilómétereket futni, de ez van, ha az ember formába akar lendülni, vagy abban akar maradni. 

Persze befogom, mert ki vagyok én, hogy ítélkezzek, nem ismerek minden részletet, egészségügyi okai is lehetnek, meg mindenki azt csinál az életével és a testével, amit akar. Pont.

A hét első két napja ilyen pontszerzős, kommunikációs tréning volt a munkahelyen.

Nagyon nem volt kedvem hozzá, aztán a fél nap papírok kitöltésével telt, már azt hittem sikítani fogok, mikor tizedjére kellett leírnom az adataimat mindenféle képzési szerződésre és csatolmányaira.

Aztán a tréner feltette a "manó fát" a táblára (amin van egy fa, meg egy csomó emberke mindenféle helyzetben, és ki kell választani egyet) na, akkor már hangosan felnevettem kínomban, hogy "nem, én ezt nem bírom ki, ez a hülye fa minden ilyen körbeülős sz.ron van". 

Aztán innentől kezdve nagyon jó lett az egész, csak olyan dolgok voltak, amiket még nem ismertem, és közben meg érdekelt is, meg tanulságos is volt, szóval amilyen lentről indultam, olyan feldobott lettem a második nap végére.

Azért is jó volt az egész, mert a munkatársaim 90%-a ott volt, és mi rém keveset vagyunk együtt, alig-alig ismerem néhányukat, és ez most kiváló alkalom volt, hogy összerázódjunk kicsit.

Az mondjuk megdöbbentett, hogy némelyikük mennyire kiégett ebben a munkában, és milyen nagyon elégedetlen. Kicsit magamra emlékeztetett, mikor már a tizedik évemet nyomtam a szolgálatnál, kb. ilyen lehettem már én is. Ezt bizony észre kell venni magán az embernek, és váltani. Kötelezővé tenném, hogy aki kiég az egyik ágazatban, az menjen át máshová. 

Visszaolvasva, kritikus napjaimat élem.

Ki is húztam a bíró kártyát a tréningen egy pakli kártyából, talán nem véletlen. 😁     

Mozi, meg ami eszembe jutott erről

Amúgy kösz, jól vagyok.
Tegnap dolgoztam, elvittem moziba a gyerekeket, ami látszólag egy szuper pihentető program, de nem az. Ezt nyugodtan elhihetitek nekem.
Ettől még nagyon jó közös élmény volt, biztosan sokáig emlegetni fogjuk.
Vasárnap vagyok legközelebb beosztva, utána tizenegy napig nem. Picit kifújom magam. 😉

Mozi.
Charlieval is voltunk halloween party helyett, sajnos nekem nem jött be. Ezt néztük, és lehet, hogy én vagyok egyszerű, mint a faék, de nekem zagyvaság volt, és hatalmas csalódás.
A kritikák szerint mestermű, és tele a film metafórákkal, amik napok múlva sem engedik az embert. Hát... én ahányszor csak rágondoltam utána, csak a pénzt sajnáltam, amit a jegyekért fizettünk, kb. ennyi érzelem volt bennem a filmmel kapcsolatosan.

Erről eszembe jutott egy sztori.
Én soha nem rajzoltam ügyesen, a legjobb barátnőm annál inkább. Iszonyatosan jó kézügyessége volt, csodáltam ezt a képességét. Legtöbbször ő rajzolta meg a rajzórán kapott feladataimat, én meg kicsit rádolgoztam, hogy ne lehessen észrevenni, hogy egy ember csinálta, mert egy osztályba jártunk gimnáziumban is.
Ez a rész már nagyon ment, mert a szemem és a saját ízlésem megvolt, szóval sokszor előfordult, hogy jobb jegyet kaptam a végén, mint ő, ezen -szerencsére- jót mulattunk.
Aztán egyszer beteg volt, vagy nem ért rá, már nem tudom, de egy csendéletet kellett egyedül festenem otthon (szorgalmi házi).
Mivel semmi érzékem nem volt a valóság hű visszaadásához rajzban, elkezdtem mázolni, ahogy jött, kicsit furcsa lett az egész. 
És vazze' nemcsak ötöst kaptam, hanem kiállították a nyomi festményemet, évekig a gimnázium könyvtárának előterében csúfoskodott.
Ja, és azért külön dicséretet kaptam, hogy a rajzlap formája sem volt szokványos, az átlagos téglalapból le volt vágva egy pár centi. Azt most inkább hagyjuk, hogy azért vágtam le, mert mikor kezdtem, azon a részen elb.sztam valamit, és nem volt több lapom otthon, úgyhogy levágtam az elbénázott részt.
És tudjátok miért kaptam ötöst és állították ki a festményemet? Mert a rajztanár szerint "művészi" volt, formabontó, absztrakt. (Az absztrakttal egyet kell értenem.)
Ennyit arról, ha valaki egy helyre hord egy csomó mindent (a filmben "metafórákat", esetemben színeket és formákat) minden meggyőződés nélkül, majd ez valakinek tetszik, míg másoknak rohadtul nem.
Értitek? Nekem a fenti film olyan volt, mint a festményem.
Nem tudom Aronofsky így volt e a saját filmjével, mint én a festményemmel, de engem semmiről nem győzött meg. A színészek viszont jól játszottak, főleg a főszereplő (úgy tudom a rendező a párja).
De ez csak az én véleményem, ne hagyjátok magatokat befolyásolni!